101 Written explanations of Sándor RÓNAI
Criminalisation of sexual education in Poland (B9-0166/2019, B9-0167/2019, B9-0168/2019)
. – Már régóta aggódva figyelem, ahogy Orbán rendszere Lengyelországba exportálja az illiberalizmust. Most pedig még inkább aggódom, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében a lengyel vallási fundamentalizmus készül Magyarországra betörni. Lengyelország nem először tesz próbálkozást arra, hogy beleszóljon alapvető emberi jogok és szabadságok gyakorlásába, legszentebb magánügyeinkbe. Az abortuszhoz való jog további korlátozására irányuló kísérlete után bűncselekménnyé szándékozik nyilvánítani a fiatalkorúak szexuális nevelését és oktatását.Igenis fontos, hogy a mai modern és felvilágosult világban a fiatalok életkornak megfelelő, átfogó szexuális és párkapcsolati oktatást kapjanak az iskolákban, növelve ezzel szexuális tudatosságukat. Amire Lengyelország készül, annak csak olyan negatív következményei lehetnek, mint például a nem kívánt terhességek, vagy éppen a nemi úton terjedő betegségek számának növekedése. Én tiltakozni fogok az efféle vallási fundamentalizmus ellen!
Fair taxation in a digitalised and globalised economy - BEPS 2.0 (B9-0238/2019)
A nemzetközi nagyvállalatok által elkövetett adóelkerülés Magyarországon és egész Európában súlyos gond. Nem hagyhatjuk, hogy mindenféle kiskapuk, a tagállamok együttműködésének hiánya, vagy éppen egyes tagállami kormányok cinkossága miatt multicégek sora kerülje el az adózást. A nemzetközi nagyvállatok Magyarországon alig fizetnek társasági adót. Ebben súlyosan bűnös az Orbán kormány, mely adóparadicsomot teremt a multiknak, miközben szétzülleszti azokat a közszolgáltatásokat, az oktatást, az egészségügyet és a szociális rendszert, amelyeket az így elmaradó adókból kellene fedezni.Az Európai Parlament határozat-tervezete „A méltányos adózásról a digitalizált és globalizált gazdaságban” éppen azt a célt szolgálja, hogy az ilyen bűnös gyakorlatnak véget vessen. Hatékony uniós fellépést sürget, építve a világ vezető gazdaságai, és az OECD által már megkezdett együttműködésre. A Demokratikus Koalíció EP képviselőjeként elengedhetetlennek tartom, hogy a nemzetközi multicégek, a nagyvállalatok is ténylegesen fizessék meg a nyereségükkel arányos társasági adót. Különösen fontos, hogy az EP határozata a kisvállakozások adóterheit nem növeli. Ezért a határozatot szavazatommal támogatom, és a jövőben is az igazságos, méltányos, a kis- és középvállalkozásokat támogató adóztatás érdekében fogok dolgozni.
Allocation of slots at Community airports: common rules
A koronavírus járványszintű elterjedése óriási kihívást jelent a legtöbb gazdasági szereplő, köztük a légi fuvarozók számára is. A légi forgalom 2020 eleje óta világszerte jelentősen visszaesett és a rendelkezésre álló információk alapján ez a tendencia a következő hónapokban sem fog változni. Ezen okból van szükség a résidőkiosztási rendelet módosítására. Lehetővé kell tennünk, hogy a légi fuvarozók akkor sem veszítik el szerzett jogaikat, ha a résidő-felhasználásuk a rendelet által előírt 80 %-os küszöbérték alá csökken. Nem várhatjuk el tőlük, hogy tovább üzemeltessenek olyan járatokat, amelyek nincsenek kihasználva csupán azért, hogy megtarthassák jogaikat a résidők vonatkozásában.Nem beszélve arról, hogy milyen károkat okoznánk környezetünknek a szükségtelen járatok indításával. A Demokratikus Koalíció EP képviselőjeként fontosnak tartom, hogy ebben a nehéz időszakban is kiálljunk a gazdasági szereplők mellett, megmentve őket súlyosabb pénzügyi nehézségektől, akár a csődtől. Különösen fontos számomra, mint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság tagja, hogy a javaslat támogatásával ahhoz is hozzájárulok, hogy megóvjuk környezetünket a felesleges károsítástól. Ezért a javaslatot szavazatommal támogatom.
Regulation amending the Multiannual financial framework 2014-2020
A Covid19-járvány és az általa létrejött népegészségügyi szükséghelyzet óriási kihívást jelent mind a tagállamok, mind az Európai Unió számára. A járvány az élet minden területén jelen van, drámai hatást gyakorolva a polgárokra, a társadalmakra és a gazdaságokra. Intézkedések széles körére van szükség, hogy a kihívásokat minél előbb és közös erővel le tudjuk győzni.Az Európai Bizottság ezen javaslatában a 2016-ban létrehozott Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz 2,7 milliárd EUR költségvetéssel történő működésbe léptetését irányozza elő, hogy támogatni tudja a tagállamokat a járvány elleni küzdelemben. Emellett javasolja az uniós polgári védelmi mechanizmus további, 300 millió EUR összegű költségvetéssel történő megerősítését, biztosítva az alapvető erőforrások felhalmozását és koordinált elosztását Európában.Mivel a többéves pénzügyi kereten belül nincs lehetőség további átcsoportosításra, a rugalmas speciális eszközök igénybevételére van szükség. A többéves pénzügyi keretről szóló rendelet alapján a Rugalmassági Eszköz és a Rendkívüli Tartalék alkalmazható válságkezelésre, azonban a bennük található források nem bizonyulnak elegendőnek. Mivel az Összesített Tartalék kizárólag “fiatalok foglalkoztatására” ill. “migrációra és biztonsági intézkedésekre” használható fel, a Bizottság javasolja ezen hivatkozások törlését a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet érintett cikkeiből. Igy elegendő forrás állhat rendelkezésre a járvány elleni küzdelemhez.Szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
A safety net to protect the beneficiaries of EU programmes: setting up an MFF contingency plan (A9-0099/2020 - Jan Olbrycht, Margarida Marques)
. – A többéves pénzügyi keret vészhelyzeti tervének célja, hogy egy biztonsági háló létrehozásával az uniós programok kedvezményezettjei védve legyenek arra az esetre, ha a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretről nem születik megállapodás annak 2021. január 1-i hatálybalépéséig. Ezen vészhelyzeti tervnek biztosítania kell az uniós költségvetés végrehajtásának folytonosságát és választ kell adnia a koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági kihívásokra. Az Európai Parlament kéri a Bizottságot, hogy legkésőbb 2020. június 15-ig nyújtson be javaslatot a vészhelyzeti tervre. Szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
International road passenger transport services by coach and bus in the border regions: cabotage operations between Germany and Switzerland (A9-0006/2020 - Markus Ferber)
Németország és Svájc között a határ menti területeken a közúti forgalom jelentős, sok ott lakó ingázik az országok között. Az országok számára az egymással meglévő autóbuszos közlekedésről szóló kétoldalú megegyezés olyan módosítása, amely a kabotázstevékenység engedélyezésére irányul, kedvező hatású, hiszen hozzáférhetőbbé és vonzóbbá teheti az autóbusszal történő utazást, amely hosszútávon klímavédelmi okokból is előnyös, hiszen a napi szinten ingázó polgárok autóhasználatát és ezzel károsanyag-kibocsátásukat is jelentősen csökkenti. A döntés továbbá több választási lehetőséget biztosít a határ két oldalán élő és dolgozó emberek számára, amennyiben javítja a közlekedési összeköttetést. Ezért szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
International road passenger transport services by coach and bus in the border regions: cabotage operations between Italy and Switzerland (A9-0007/2020 - Markus Ferber)
Olaszország és Svájc között a határ menti területeken a közúti forgalom jelentős, sok ott lakó ingázik az országok között. Az országok számára egy autóbuszos közlekedésről és kabotázstevékenység engedélyezéséről szóló kétoldalú megegyezés kedvező hatású, hiszen hozzáférhetőbbé és vonzóbbá teheti az autóbusszal történő utazást, amely hosszútávon klímavédelmi okokból is előnyös, hiszen a napi szinten ingázó polgárok autóhasználatát és ezzel károsanyag-kibocsátásukat is jelentősen csökkenti. A döntés továbbá több választási lehetőséget biztosít a határ két oldalán élő és dolgozó emberek számára, amennyiben javítja a közlekedési összeköttetést. Ezért szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
Minimum requirements for water reuse (A9-0098/2020 - Simona Bonafè)
Az éghajlatváltozás többek között komoly kihívás elé állítja a vízkészlet-gazdálkodást. Az elmúlt évtizedekben az aszályok gyakorisága és intenzitása, valamint az általuk okozott környezeti és gazdasági károk jelentősen megnőttek, és ez a trend a jövőben még erőteljesebben fog folytatódni. Ez a folyamat különösen súlyosan fogja érinteni a mezőgazdasági szektort. A károk enyhítéséhez és a jövőbeli vízhiány elkerüléséhez elengedhetetlen egy hatékonyabb vízgazdálkodási stratégia kidolgozása. Ennek egy nagyon jó eleme az Európai Bizottság által kidolgozott javaslat, amely a jövőben lehetővé tenné a víz újrafelhasználását, azaz a tisztított szennyvízzel való mezőgazdasági öntözést. A javaslat nemcsak az öntözésre használható, visszanyert vízre vonatkozó minőségi minimumfeltételeket határozza meg, hanem a visszanyert víz előállítására, célba juttatására és tárolására vonatkozó szabályokat, továbbá kockázatkezelési lépéseket is tartalmaz. Ezek együttesen biztosítják, hogy a tisztított szennyvíz felhasználása biztonságos legyen, ne jelentsen kockázatot sem az emberi egészségre, sem a környezetre. A javaslat összhangban áll az Európai Unió egyéb, vízkészlet-gazdálkodásra és a vizek minőségére vonatkozó szakpolitikáival. Nemcsak a mezőgazdaságot egyre súlyosabban érintő vízhiányt enyhítheti, hanem egy újabb lépést is jelent a körkörös gazdaság megvalósítása felé. Szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
Discharge 2018: General budget of the EU – European Economic and Social Committee (A9-0078/2020 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozta, hogy az Európai Parlament halassza el az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) főtitkára számára az EGSZB 2018. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítés megadásáról szóló határozatát. A Számvevőszék megállapításai alapján az igazgatási kiadásokkal kapcsolatos kifizetések összességükben lényegi hibától mentesek voltak, és a megvizsgált felügyeleti és kontrollrendszerek eredményesen működtek. Azonban az adott évben több zaklatási eset került bejelentésre, melyeknél az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) folytatott vizsgálatokat. A kivizsgálás lezártával az OLAF jelentését és ajánlásait az EGSZB elnöke elé terjesztette, akinek az ajánlások nyomon követéséről és a jogsértés orvosolása érdekében hozott intézkedésekről legkésőbb 2020 szeptemberéig kell tájékoztatnia a mentesítésért felelős hatóságot. Ennek megfelelően támogattam a javaslat elfogadását, így a mentesítés megadásáról szóló határozat elhalasztását.
Temporary measures concerning the validity of certificates and licences (omnibus)
A Covid19 járvány és a következtében kialakult válság óriási kihívások elé állítja a hatóságokat, polgárokat és gazdasági szereplőket, különösen a fuvarozókat. A rendelet célja, hogy átmeneti intézkedéseket hozzon a közúti és vasúti közlekedés, a belvízi hajózás és tengerbiztonság területén okozott rendkívüli körülmények kezelésére. Az intézkedések között szerepel egyes bizonyítványok és engedélyek megújítására és érvényességi idejének meghosszabbítására megállapított határidők kiterjesztése és az egyes időszakos ellenőrzések és továbbképzések elhalasztása. Ennek megfelelően, szavazatommal támogattam a rendelet elfogadását.
Proposal for a Council decision authorising Portugal to apply a reduced rate of excise duty on certain alcoholic products produced in the autonomous regions of Madeira and the Azores (A9-0140/2020 - Younous Omarjee)
. – Az Európai Unió bizonyos sajátos jellegű területei (Guadeloupe, Francia Guyana, Martinique, Réunion, Saint Barthélemy, Saint Martin, az Azori-szigetek, Madeira és a Kanári-szigetek) tekintetében jellemzőik és korlátaik figyelembevételével egyedi intézkedéseket foganatosított, amelyek ezen területek (távoli fekvésük, szigetjellegük, kis méretük, kedvezőtlen domborzati és éghajlati viszonyaik és néhány terméktől való gazdasági függésük okán kialakult) hátrányos helyzetét hivatottak javítani.A Tanács döntése a Portugáliára és szigeteire vonatkozó intézkedések kiterjesztése által lehetővé teszi, hogy az ország csökkentse a kivetett fogyasztási adót helyileg gyártott rum és más szeszesitalok tekintetében Madeira, az Azori-szigetek és a kontinentális Portugália között, tekintettel arra, hogy a jelenlegi piaci helyzetben megnehezült ezen termékek gyártása és eladása is. Szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
Amending Decision No 1313/2013/EU on a Union Civil Protection Mechanism (A9-0148/2020 - Nikos Androulakis)
Az uniós polgári védelmi mechanizmust 2001-ben hozták létre a természeti és egyéb katasztrófák, biológiai, vegyi és nukleáris balesetek megelőzése, az azokra való felkészülés és reagálás javítása céljából. Ha a vészhelyzet mértéke meghaladja egy ország reagálási képességét, akkor segítségnyújtást kérhet a mechanizmuson keresztül. Az uniós polgári védelmi mechanizmus révén az EU más európai országokkal együtt kulcsszerepet játszik az Európában és a világ más tájain kialakuló válsághelyzetek kezelésének koordinálásában.A koronavírus-járvány azonban megmutatta a mechanizmus hiányosságait, és felhívta a figyelmünket arra, hogy meg kell erősítenünk annak három pillérét: a megelőzést, a felkészültséget és a válaszadást. A mechanizmusra vonatkozó módosítások között szerepel többek között a költségvetés ambiciózus kibővítése, a közös, uniós rezilienciacélok és a célzott közbeszerzések bevezetése. A klímaváltozás korszakában biztosak lehetünk abban, hogy lesznek még hasonló katasztrófák, amelyekre most kell felkészülnünk. Mindezek miatt szavazatommal támogattam az uniós polgári védelmi mechanizmus megerősítésére vonatkozó javaslatokat.
Sustainable rail market in view of COVID-19 outbreak
A Covid19-világjárvány súlyos gazdasági sokkhoz vezetett, amelynek jelentős negatív hatásai mutatkoznak az Európai Unióban és világszerte, és amely egyúttal számos fizetésképtelenségi esethez és likviditási hiányhoz vezethet a vasúti ágazatban. A probléma az ellátási lánc egészét érinti, és hatással van a vasúttársaságokra, a fuvaroztatókra és a logisztikai vállalkozásokra, pénzügyi következményei a pályahálózat-működtetőket és a kiszolgáló létesítmények üzemeltetőit is sújtják.Ezen rendelet kiegészíteni hivatott a vasúttal kapcsolatos meglévő keretet annak érdekében, hogy a nemzeti hatóságok és a vasúti ágazat érdekelt felei könnyebben kezelhessék a járvány számos negatív következményét, és reagálhassanak a vasúti ágazat sürgős szükségleteire mindaddig, amíg ezen következmények fennállnak. Az intézkedések különösen a vasúti infrastruktúra használatáért fizetendő pályahasználati díjak elengedésére, csökkentésére vagy halasztására, valamint a foglalási díjak elengedésére vonatkoznak. A vasúti ágazat stratégiai jelentőséggel bír az Európai Unió számára, ezért szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
Draft amending budget no 8: Increase of payment appropriations for the Emergency Support Instrument to finance the COVID-19 vaccines strategy and for the impact of the Corona Response Investment Initiative Plus (C9-0290/2020 - Monika Hohlmeier)
A 8. költségvetésmódosítási tervezet célja, hogy 6,2 Mrd. EUR összeggel növelje a kifizetési előirányzatokat annak érdekében, hogy egyrészt biztosítani tudja az uniós oltóanyag-stratégia további finanszírozását a Szükséghelyzeti Támogatási Eszközön keresztül, másrészt fedezni tudja a megnövekedett kifizetési igényeket a kohéziós politika számára a koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezés (CRII+) elfogadása után. Az uniós oltóanyag-stratégia segítségével támogatjuk a biztonságos, minőségi és hatékony vakcinák kifejlesztését, lehetővé téve, hogy a tagállamok és lakosságuk a lehető leghamarabb, méltányosan és megfizethető áron hozzájuthasson az oltóanyaghoz.Emellett az Európai Unió vezető szerepet vállal a globális szolidaritás terén is. A koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezésen keresztül rendkívüli rugalmasságot biztosítunk az Európai Strukturális és Beruházási Alapokból származó fel nem használt támogatások mozgósításához, amely kiemelt szerepet játszik a koronavírus-járvány által leginkább sújtottak megsegítésében. Így szavazatommal támogattam a javaslatot.
The importance of urban and green infrastructure - European Year of Greener Cities 2022 (B9-0243/2020)
Jelenleg az Európai Unió lakosságának több, mint 75%-a él nagyvárosokban, városokban vagy elővárosi régiókban. A Covid19-járvány és a nyári hőhullámok során mindannyian megtapasztalhattuk, hogy milyen jelentőséggel bírnak a városi zöld területek. Az éghajlatváltozás különösen érinti ezeket az erősen beépített területeket, ezért ezek a zöld területek egyre fontosabbá válnak számunkra.Az Európai Parlament azt javasolta, hogy 2022 legyen a „környezetbarátabb városok európai éve”. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az épített környezetben található zöld területek fontosságára, amelyek nemcsak a biodiverzitás megőrzéséhez, a tisztább levegőhöz, és talajhoz járulnak hozzá, hanem a stressz csökkentésében is szerepet játszanak. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni többek között a zöld infrastruktúrára, a tetők és homlokzatok zöldítésére, a gyalogos és kerékpáros közlekedésre, az újrafelhasználásra és a hulladék mennyiségének csökkentésére. További cél a városi és iskolai kertészetek, közösségi kertek fejlesztése és támogatása, illetve ezekhez kapcsolódóan a gyermekek környezetvédelmi oktatása. Szavazatommal támogattam az indítványt, amely arra irányul, hogy 2022 a környezetbarátabb városok európai éve legyen.
Mobilisation of the European Union Solidarity Fund: assistance to Croatia and Poland in relation to a natural disaster and advances to Croatia, Germany, Greece,Hungary, Ireland, Portugal and Spain in relation to a public health emergency (A9-0221/2020 - Olivier Chastel)
2020 áprilisában lépett életbe egy kezdeményezés, amely az összes meglévő uniós költségvetési forrás mozgósítására törekszik, hogy pénzügyi támogatást tudjon nyújtani a tagállamoknak a koronavírus-válságnak és annak hosszú távú hatásainak kezelésére. A Bizottsághoz összességében 19 tagállamtól, köztük Magyarországtól érkezett kérelem. A rendelet alapján a tagállamok számára nyitva áll az a lehetőség, hogy előleg kifizetését kérelmezzék az Európai Unió Szolidaritási Alapján (EUSZA) keresztül. Hét tagállam (Horvátország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Portugália és Spanyolország) kíván élni ezzel a lehetőséggel. A Bizottság javasolja az EUSZA igénybevételét előlegfizetés céljából mind a hét tagállam számára, illetve pénzügyi támogatás nyújtása céljából a 2020 elején Horvátországban és Lengyelországban bekövetkezett természeti katasztrófák végett. Magyarország esetében ez az összeg 26 587 069 EUR. Szavazatommal támogatom a jelentés elfogadását.
Draft amending budget No 9/2020: assistance to Croatia, Poland, Germany, Greece, Hungary, Ireland, Portugal and Spain (A9-0223/2020 - Monika Hohlmeier)
A 9/2020. számú költségvetés-módosítási tervezet az Európai Unió Szolidaritási Alapjának javasolt igénybevételére vonatkozik, hogy támogatást nyújtson Horvátországnak és Lengyelországnak a 2020 során e tagállamokban bekövetkezett természeti katasztrófákat követően, valamint előleget biztosítson hét tagállamnak (Horvátország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Portugália, Spanyolország) a Covid19-világjárvány által 2020 elején okozott jelentős népegészségügyi szükséghelyzetre válaszul. Ennek következtében a Bizottság javasolja a 2020. évi költségvetés módosítását és a 13 06 01 költségvetési sor kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatainak egyaránt 823 548 633 EUR-val történő megemelését. Ahogy az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételét is támogatom, így megszavazom a hozzá kapcsolódó költségvetés-módosítást is.
Objection pursuant to Rule 112: Lead in gunshot in or around wetlands (B9-0364/2020)
Az Európai Bizottság javaslata betiltaná a vadászathoz használt ólomsörét vizes élőhelyeken történő alkalmazását. Kutatások alapján csak ebből a forrásból évente 5000 tonna ólom kerül ki a környezetbe, jelentős terhelést okozva ezáltal a vízi élőhelyeknek. Évente több millió vízi madár pusztul el emiatt. Szakmai szervezetek szerint az ólomsörét könnyedén helyettesíthető acélsöréttel, amely nem mérgező, széles körben elérhető és hasonló árban kapható. Mindezek miatt az Európai Unió több tagállama – köztük Magyarország is – már évekkel ezelőtt felismerte a problémát, és szabályozta az ólomsörét vizes élőhelyeken történő felhasználását. Az Európai Bizottság nemrég benyújtott javaslata a teljes Unióra kiterjedő érvényű, harmonizált irányelvet biztosítana. Szavazatommal támogattam az ólomsörétek betiltását, és elutasítottam az eredeti javaslat gyengítésére irányuló indítványokat.
Towards a more sustainable single market for business and consumers (A9-0209/2020 - David Cormand)
Az Európai Parlament ezen jelentéssel óriási előrelépést tervez tenni annak érdekében, hogy a Zöld Megállapodásban szereplő célokat az egységes piac alappillérének is tekintsük és a hosszú élettartamra tervezett termékeket és szolgáltatásokat részesítsük előnyben. Egy Eurobarométer felmérés szerint az uniós polgárok 77 százaléka inkább megjavíttatná meghibásodott készülékét ahelyett, hogy újat vesz; 79 százalékuk pedig úgy véli, hogy a gyártókat jogilag kötelezni kellene arra, hogy elősegítsék a digitális eszközök javítását vagy az egyes alkatrészek cseréjét. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását, hiszen az üzenetet egyértelmű: közös célunk, hogy vásárláskor egyre többen válasszák a fenntartható termékeket, és teret nyerjen az újrafelhasználás kultúrája. Javítható és hosszabb élettartamú termékekre van szükség, megakadályozva a korai és tervezett elavulást. A gyártásra, a közbeszerzésre, a reklámozásra és a hulladékkezelésre is kiterjedő, rendszerszintű változtatásokra van szükség, hogy lehetővé tegyük a klímasemleges és körforgásos gazdaságra való átállást.
Addressing product safety in the single market (A9-0207/2020 - Marion Walsmann)
Az egységes piac több millió termék kereskedelmét teszi lehetővé az Európai Unión belül. Ezen jelentés a termékek biztonságával foglalkozik az egységes piacon, kiemelve annak fontosságát fogyasztóvédelmi szempontból. A meglévő termékbiztonsági szabályokat a digitális átalakulás figyelembevételével ki kell igazítani, javítani kell a termékek biztonságát a fogyasztóvédelem magas szintjének hosszú távú biztosítása érdekében. Ehhez elengedhetetlen a meglévő szabályok kiterjesztése új technológiákat alkalmazó termékekre, továbbá szükség van hatékony piacfelügyeletre és visszakövethetőségre az ellátási lánc egészében a visszahívások hatékonyságának javítása érdekében. Szavazatommal támogatom a jelentés elfogadását.
Strengthening media freedom: the protection of journalists in Europe, hate speech, disinformation and the role of platforms (A9-0205/2020 - Magdalena Adamowicz)
A médiaszabadság és a médiapluralizmus a modern demokrácia alappillérei, és a nyílt és szabad demokratikus vita kulcsfontosságú elemei. A véleménynyilvánítás szabadsága, a független újságírás, valamint a gyűlöletbeszédtől és dezinformációtól mentes környezet mellett ezért elengedhetetlenek az EU és tagállamai megfelelő demokratikus működéséhez. A Covid19-világjárvány súlyosbította a média szabadságát már korábban is fenyegető veszélyeket, ugyanakkor rámutatott a média és az ellenőrzött információkhoz való hozzáférés jelentőségére is. A szabad és független média a hiteles, életmentő információk és a professzionális újságírás kulcsfontosságú forrásának bizonyult egy közegészségügyi vészhelyzetben. A média foglyul ejtését, a gyűlöletbeszédet és a dezinformációt azonban egyre gyakrabban használják a társadalmi polarizáció kiélezésére és politikai célokra, ezek ma már az önkényuralmi folyamat, azaz a demokratikus választások formális látszatának fenntartása mellett egy önkényuralmi rendszer bevezetésének alapvető eszközei. Az ez ellen való küzdelem nemcsak az emberi jogok területén fontos, hanem a jogállamiság és a demokrácia EU-n belüli védelme szempontjából is alapvető jelentőségű, ezért szavazatommal támogatom a jelentést.
Foreign policy consequences of the COVID-19 outbreak (A9-0204/2020 - Hilde Vautmans)
A Covid19-világjárvány, amely emberek millióit érinti, példátlan globális egészségügyi, gazdasági, társadalmi és humanitárius válságot idézett elő, a globális kormányzásban pedig rendszerszintű feszültségeket váltott ki, amelyek messzemenő és hosszú távú következményekkel járnak a nemzetközi kapcsolatokra és a globális rendre nézve, és az Európai Unión belül és kívül egyaránt érintik az uniós külpolitika, biztonság és védelem kulcsfontosságú elemeit. Alapvető fontosságú az EU rezilienciájának megerősítése, új partnerségek kialakítása és multilateralista jövőképének globális szintű megerősítése határozott és összehangolt külpolitikai válaszintézkedések révén. Az Unió feladata, hogy globális szereplőként lépjen fel, és prioritásait és szakpolitikáit, illetve külpolitikáját a világ változó geopolitikai helyzetével és a Covid19 elleni globális küzdelemmel összhangban kiigazítsa, az alapvető szabadságjogok és a jogállamiság iránti elkötelezettségének tiszteletben tartása mellett. Mivel ebben a változó helyzetben az EU-nak fel kell lépnie, és jó példával kell elöljárnia a multilaterális megoldások támogatásában, és együtt kell működnie a nemzetközi szervezetekkel. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
Objection pursuant to Rule 112: Carbendazim for use in certain biocidal products (B9-0366/2020)
Az Európai Bizottság rendelettervezete engedélyezné a karbendazim nevű gombaölő hatású vegyület bevonatvédő szerekben és falazási anyagok konzerváló szereiben való felhasználását. Az Európai Bizottság elkötelezte magát a zéró szennyezési célkitűzés mellett a mérgező anyagoktól mentes környezet megvalósítása érdekében. Ezért ösztönözni kell a biztonságosan alkalmazható és fenntartható alternatívák kifejlesztését célzó innovációt. A karbendazim hormonrendszert károsító tulajdonságaival kapcsolatban aggályok merültek fel a vizsgálatok során. Továbbá kutatások kimutatták, hogy kültéri alkalmazás esetén (pl. festékek, gipszvakolatok) a karbendazim az esővízzel kimosódik a környezetbe.Szavazatommal – az elővigyázatosság elvével összhangban – támogattam a karbendazim engedélyének visszavonását, mert az az emberi egészségre és a környezetre elfogadhatatlan kockázatot jelentene.
Elimination of customs duties on certain products (A9-0217/2020 - Bernd Lange)
E rendelettel a Bizottság egy szabadabb, tisztességesebb és kölcsönösebb transzatlanti kereskedelem jegyében a homárra vonatkozó több vámtarifa eltörlését javasolja. A kezdeményezés az USA és az EU között megtárgyalt első vámcsökkentés több mint két évtized alatt, és egyben az EU és az USA közötti kapcsolatok javításának első lépése. Úgy vélem, a transzatlanti partnerséget meg kell erősíteni a Covid19-világjárvány és más főbb nemzetközi kihívások, elsősorban az éghajlatváltozás elleni hatékonyabb küzdelem érdekében. Ehhez új alapot kell találni az EU és az Egyesült Államok közötti együttműködésre, amelynek legkisebb lépései is kiemelkedő fontosságúak, éppen ezért szavazatommal támogatom a jelentés elfogadását.
EU action plan for organic agriculture (A9-0126/2022 - Simone Schmiedtbauer)
Ez a jelentés a Bizottság által meghatározott ökológiai termelésről szóló cselekvési tervről készült. A cselekvési terv kiemeli, hogy a jó minőségű élelmiszerek szerény környezeti hatással járó előállításával az ökológiai gazdálkodás – más fenntartható gazdálkodási módszerekkel egyetemben – központi szerepet fog játszani a fenntartható uniós élelmiszerrendszer kialakításában. Az ökológiai termelésről szóló cselekvési terv konkrét intézkedéseket határoz meg, amelyek az élelmiszertermeléstől a fogyasztásig a teljes ellátási láncot lefedik. Mindezek hozzájárulnak „a termelőtől a fogyasztóig” stratégia és a biodiverzitási stratégia célkitűzéseihez, amelyek az európai zöld megállapodás, azaz a Bizottság által a 2050-re kitűzött európai fenntarthatóság és klímasemlegesség eléréséhez összeállított szakpolitikai menetrend részét képezik. Éppen ezért szavazatommal támogatom a jelentés elfogadását.
Reaching women's economic independence through entrepreneurship and self-employment (A9-0096/2022 - Pernille Weiss)
A vállalkozói készség és az önfoglalkoztatás fontos szerepet játszik a munkahelyteremtésben, az innovációban és a növekedésben, melyek az EU versenyképességének megerősítését szolgálják. Sajnálatos módon a nők vállalkozókként továbbra is jelentősen alul reprezentáltak. Ők alkotják a teljes európai lakosság 52%-át, azonban az uniós önfoglalkoztatók csupán 34,4%-át, az induló innovatív vállalkozóknak pedig mindössze 30%-át teszik ki. A nők vállalkozói készsége számos különböző iparágban rendkívül változatos formában nyilvánul meg, és jelentős tényező a mai gazdaságok számára, különösen az Európai Unióban működő kkv-knak köszönhetően. Az egyenlőségközpontú Unió elve szerint a nőknek és a férfiaknak a maguk sokszínűségében egyenlő esélyekkel kell rendelkezniük a boldoguláshoz és gazdasági függetlenséghez, egyenlő értékű munkájukért egyenlő díjazásban kell részesülniük, és egyenlő hozzáféréssel kell rendelkezniük a finanszírozáshoz. Szavazatommal támogatom a jelentés elfogadását.
Discharge 2020: EU general budget - Commission and executive agencies (A9-0127/2022 - Olivier Chastel)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentést nyújtott be az Európai Unió 2020. évi pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről. A jelentésben azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Bizottság számára az Európai Unió 2020. évi pénzügyi évére szóló általános költségvetésének végrehajtására, az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség igazgatója, a Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökség igazgatója, a Fogyasztó-, Egészség- és Élelmiszerügyi Végrehajtó Ügynökség igazgatója, az Európai Kutatási Tanács Végrehajtó Ügynöksége igazgatója, a Kutatási Végrehajtó Ügynökség igazgatója és az Innovációs és Hálózati Projektek Végrehajtó Ügynökség igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az Európai Unió 2020. évi pénzügyi évre szóló általános költségvetésére vonatkozó elszámolás lezárását. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - European Parliament (A9-0044/2022 - Daniel Freund)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést elnöke számára az Európai Parlament 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - Court of Justice of the European Union (A9-0066/2022 - Isabel García Muñoz)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Bíróság hivatalvezetője számára a Bíróság 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - Committee of the Regions (A9-0063/2022 - Isabel García Muñoz)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Régiók Bizottsága főtitkára számára a Régiók Bizottsága 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - European Ombudsman (A9-0068/2022 - Isabel García Muñoz)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az európai ombudsman számára 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - European Data Protection Supervisor (A9-0086/2022 - Isabel García Muñoz)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az európai adatvédelmi biztos számára 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - European External Action Service (A9-0065/2022 - Isabel García Muñoz)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője számára az Európai Külügyi Szolgálat 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Centre for the Development of Vocational Training (Cedefop) (A9-0125/2022 - Tomáš Zdechovský)
Az Európai Szakképzésfejlesztési Központ a szakképzések fejlesztésével, az életfogytig tartó tanulás témaköreivel foglalkozik 1975 óta. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Szakképzésfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója számára a központ 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a központ 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions (Eurofound) (A9-0109/2022 - Tomáš Zdechovský)
Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért egy európai szakmai tudásközpont a munkakörülmények területén. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért igazgatója számára az alapítvány 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az alapítvány 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for Fundamental Rights (A9-0111/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (A9-0118/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának igazgatója számára a központ 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a központ 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Environment Agency (A9-0113/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Agency for Safety and Health at Work (EU-OSHA) (A9-0106/2022 - Tomáš Zdechovský)
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség a munkahelyi egészség és biztonság területén végez kutatásokat. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Translation Centre for the Bodies of the European Union (A9-0095/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja igazgatója számára a központ 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a központ 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Medicines Agency (A9-0103/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Gyógyszerügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for Criminal Justice Cooperation (Eurojust) (A9-0102/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Eurojust adminisztratív igazgatója számára az Eurojust 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az Eurojust 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Training Foundation (A9-0105/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Képzési Alapítvány igazgatója számára az alapítvány 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az alapítvány 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Maritime Safety Agency (A9-0100/2022 - Lefteris Christoforou)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Aviation Safety Agency (A9-0122/2022 - Lefteris Christoforou)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Food Safety Authority (A9-0115/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ügyvezető igazgatója számára a hatóság 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a hivatal 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Centre for Disease Prevention and Control (A9-0099/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ igazgatója számára a központ 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a központ 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for Cybersecurity (ENISA) (A9-0119/2022 - Lefteris Christoforou)
Az ENISA ajánlásokat fogalmaz meg a kiberbiztonságra vonatkozóan, támogatja az irányelvek kidolgozását és végrehajtását, és együttműködik az operatív csoportokkal egész Európában. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for Railways (A9-0120/2022 - Lefteris Christoforou)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Unió Vasúti Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for Law Enforcement Training (CEPOL) (A9-0093/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European GNSS Agency (From 1 January 2021, the European Union Agency for the Space Programme) (A9-0117/2022 - Lefteris Christoforou)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai GNSS Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Fisheries Control Agency (A9-0114/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal ügyvezető igazgatója számára a hivatal 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a hivatal 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Chemicals Agency (A9-0112/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Vegyianyag-ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Euratom Supply Agency (A9-0121/2022 - Lefteris Christoforou)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Euratom Ellátási Ügynökség főigazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for Law Enforcement Cooperation (Europol) (A9-0090/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az Europol 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az Europol 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Institute for Gender Equality (A9-0091/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete igazgatója számára az intézet 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az intézet 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Banking Authority (A9-0098/2022 - Lefteris Christoforou)
Az Európai Bankhatóság feladata, hogy létrehozzon egy olyan egységes szabályrendszert, amely az uniós pénzintézetek szabályozását és felügyeletét hivatott biztosítani. Ennek a szabályrendszernek a célja az, hogy az uniós banki termékek egységes piaca átlátható és stabil legyen, valamint hatékonyan működjön. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Bankhatóság ügyvezető igazgatója számára a hatóság 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Insurance and Occupational Pensions Authority (A9-0101/2022 - Lefteris Christoforou)
Az EIOPA elősegíti a pénzügyi rendszer stabilitásának fenntartását, garantálja a piacok és a pénzügyi termékek átláthatóságát és hozzájárul a kötvénytulajdonosok, a nyugdíjrendszeri tagok és más kedvezményezettek védelméhez. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság ügyvezető igazgatója számára a hatóság 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Securities and Markets Authority (A9-0108/2022 - Lefteris Christoforou)
Az Európai Értékpapírpiaci Hatóság független uniós hatóság, melynek célja, hogy javuljon a befektetők védelme, illetve hogy a pénzügyi piacok stabilak legyenek és rendezetten működjenek. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Értékpapírpiaci Hatóság ügyvezető igazgatója számára a hatóság 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for the Cooperation of Energy Regulators (A9-0097/2022 - Lefteris Christoforou)
Az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége hozzájárul az egységes európai gáz- és villamosenergia piac megfelelő működésének biztosításához. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az Ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Agency for Support for BEREC (BEREC Office) (A9-0123/2022 - Lefteris Christoforou)
A BEREC Működését Segítő Ügynökség hozzájárul az elektronikus hírközlő hálózatok és szolgáltatások belső piacának fejlesztéséhez és jobb működéséhez. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a BEREC Hivatal irányítóbizottsága számára a 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a hivatal 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Institute of innovation and technology (A9-0094/2022 - Lefteris Christoforou)
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet megerősíti Európa innovációs és versenyképességét a nemzetközi porondon, és ezzel hozzájárul a munkahelyek számának növeléséhez és az életszínvonal emelkedéséhez. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatója számára az intézet 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Asylum Support Office (A9-0107/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Union Agency for the Operational Management of Large-Scale IT Systems in the Area of Freedom, Security and Justice (eu-LISA) (A9-0116/2022 - Tomáš Zdechovský)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagyméretű IT-rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Uniós Ügynökség ügyvezető igazgatója számára az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá az ügynökség 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: European Joint Undertaking for ITER and the Development of Fusion Energy (A9-0076/2022 - Ryszard Czarnecki)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: SESAR Joint Undertaking (A9-0073/2022 - Ryszard Czarnecki)
A 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás 2007-ben jött létre annak érdekében, hogy irányítsa az „Egységes európai égbolt” légiforgalmi szolgáltatási kutatási programot, amelynek célja az uniós légiforgalmi szolgáltatások korszerűsítése. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a 3. „Egységes Európai Égbolt” Légiforgalmi Szolgáltatási Kutatás Közös Vállalkozás ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Clean Sky 2 Joint Undertaking (A9-0070/2022 - Joachim Stanisław Brudziński)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Tiszta Légi Közlekedés közös vállalkozás ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Bio-based Industries Joint Undertaking (A9-0074/2022 - Joachim Stanisław Brudziński)
A Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság közös vállalkozás a tanácsi rendelet köz- és magánszféra közötti partnerségként hozta létre 10 éves időtartamra azzal a céllal, hogy összekapcsolja az összes érdekelt felet és hozzájáruljon ahhoz, hogy az Unió kulcsszereplővé váljon a fejlett bioalapú termékek és bioüzemanyagok kutatása, bemutatása és piaci alkalmazása terén. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Körforgásos és Bioalapú Európai Gazdaság ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Innovative Medicines Initiative 2 Joint Undertaking (A9-0072/2022 - Ryszard Czarnecki)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Innovatív Egészségügy közös vállalkozás ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Fuel Cells and Hydrogen 2 Joint Undertaking (A9-0075/2022 - Ryszard Czarnecki)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a második üzemanyagcella- és hidrogéntechnológiai közös vállalkozás ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: Shift2Rail Joint Undertaking (A9-0069/2022 - Ryszard Czarnecki)
Az Európai Vasút közös vállalkozás 2014-ben jött létre, célja az egységes európai vasúti térség létrehozása, az európai vasúti rendszer vonzerejének és versenyképességének fokozása, a közúti szállításról a vasúti szállításra való áttérés elősegítése és európai vasúti ágazat világpiaci vezető szerepének megőrzése. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést az Európai Vasút közös vállalkozás ügyvezető igazgatója számára a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ezért szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: ECSEL Joint Undertaking (A9-0077/2022 - Ryszard Czarnecki)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Kulcsfontosságú Digitális Technológiák közös vállalkozás ügyvezető igazgatója számára a 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan, és hagyja jóvá a közös vállalkozás 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Ebből az okból szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Discharge 2020: EU general budget - EDF (8th, 9th, 10th and 11th) (A9-0124/2022 - Younous Omarjee)
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a Parlament adjon mentesítést a Bizottság számára a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alap 2020. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan; és hozzon határozatot a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alap 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárásáról. A számvevőszéki jelentés szerint a beszámoló alapját képező ügyletek minden lényeges szempontból jogszerűek és szabályszerűek voltak. Emiatt szavazatommal támogattam a mentesítés megadását.
Existence of a clear risk of a serious breach by Hungary of the values on which the Union is founded (A9-0217/2022 - Gwendoline Delbos-Corfield)
Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentése a korábbi Sargentini-jelentést alapul véve 11 fő téma mentén értékeli a magyar jogállamiság helyzetét. A témák fő fókusza kitér az alkotmányos és a választási rendszer működésére, az igazságszolgáltatás függetlenségére, a korrupcióra, az adatvédelemre és a magánélet védelmére, a véleménynyilvánítás szabadságára és a médiapluralizmusra, az alapvető szabadságjogokra (tudomány, vallás, egyesülés, egyenlő bánásmód), a kisebbségek, az LMBTIQ-személyek, migránsok, menedékkérők és menekültek jogainak védelmére és a gazdasági-szociális jogokra.Bár a jelentés elsődleges célja, hogy előmozdítsa az eljárásról szóló tanácsi szavazást, a Szerződések őreként ismert Bizottságot is felszólítja többek között a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet hatékony alkalmazására.Magyar európai parlamenti képviselőként a jelentés elfogadását támogattam, mert úgy vélem, hogy az Európai Unió ne adjon addig pénzügyi támogatást az Orbán-kormánynak, ameddig nincsen az garantálva, hogy az orbáni oligarchák helyett ténylegesen a magyar emberek részesülnek ezekből a támogatásokból. Éppen ezért módosítóindítványban az Európai Bizottságot arra kértük, hogy amennyiben az érintett kormány, jelen esetben a magyar kormány esetében fennáll a jogállamisággal kapcsolatos hiányosság ténye, akkor minden eszközzel járjon el annak érdekében, hogy az uniós források elosztása helyi önkormányzatokon és nem kormányzati szervezeteken keresztül legyen biztosítva a magyar emberek számára.
Control of the financial activities of the European Investment Bank - annual report 2021 (A9-0294/2022 - Angelika Winzig)
Az Európai Beruházási Bank 2021-es pénzügyi tevékenységeinek ellenőrzéséről szóló jelentés rögzíti, hogy 2021-ben az EBB által nyújtott hitelek 65,4 milliárd eurót tettek ki. Kiemeli, hogy a Covid19-világjárvány kezdete óta az EBB-csoport közel 72 milliárd eurót hagyott jóvá a közegészségügyi ágazat, a vakcinák szállításának és a válság által súlyosan érintett vállalkozások célzott támogatására, továbbá 431 000 kkv-nak és közepes piaci tőkeértékű vállalatnak nyújtott támogatást, és ezzel 4,5 millió munkahelyet őrzött meg.Azonban a jelentés felszólítja az EBB-t annak értékelésére, hogy a kkv-k támogatásának jelenlegi szintje elegendő-e a magas energiaárak és a nyersanyagárak emelkedése mellett, valamint figyelmeztet arra, hogy az EBB valamennyi pénzmozgásának teljesen összhangban kell lennie a nettó nulla kibocsátás legkésőbb 2050-ig történő elérésével és az Európai Unió 2030-ra kitűzött megnövelt éghajlat-politikai célkitűzéseivel. A jelentés elfogadását ezért szavazatommal támogattam.
Protection of the EU’s financial interests - combating fraud - annual report 2021 (A9-0299/2022 - Sabrina Pignedoli)
Az EU pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló, a 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentés kiemeli, hogy a szervezett bűnözés, az oligarchikus struktúrák és a magas szinten elkövetett korrupció egyre növekvő fenyegetést jelentenek az uniós költségvetésre. Felhívja a figyelmet arra, hogy az európai alapokat érintő csalás egyre inkább transznacionális léptékű.Üdvözli a Bizottságnak a digitalizáció fokozására, többek között az ARACHNE kötelező használatára, a korai felismerési és kizárási rendszer (EDES) hatályának és hatékonyságának növelésére vonatkozó javaslatát. Emellett kiemeli, hogy a jogállamiságnak és az EUSZ 2. cikkének való megfelelés előfeltétele a forrásokhoz való hozzáférésnek,és a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer teljes mértékben alkalmazandó a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásaira is. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
An EU strategy to boost industrial competitiveness, trade and quality jobs (B9-0085/2023, B9-0086/2023, B9-0087/2023, B9-0088/2023, B9-0089/2023, B9-0090/2023, B9-0091/2023, B9-0104/2023, B9-0105/2023, RC-B9-0107/2023, B9-0107/2023, B9-0108/2023, B9-0110/2023, B9-0111/2023, B9-0115/2023)
Az EP plenáris ülésén szavazatommal támogattam az európai ipar versenyképességét, a kereskedelemet és a minőségi munkahely-teremtést erősítő állásfoglalást.A stratégia célja az európai gazdaság fejlesztése és védelme annak érdekében, hogy a fenntartható gazdaságba való igazságos átmenettel, a digitalizációval, az európai gazdasági szuverenitás erősítésével kapcsolatos európai céljaink teljesülhessenek. További feladat, hogy felkészüljünk nemzetközi versenytársaink, Kína és az Egyesült Államok kereskedelempolitikájának változásaira. El kell érnünk, hogy az EU továbbra is vonzó terep legyen a magas technológiai iparágak, és a fenntartható jövő szempontjából fontos gazdasági ágazatok számára. Csak így biztosíthatjuk, hogy az európaiak, köztük a magyar emberek is versenyképes, fenntartható, magas minőségű munkahelyeken dolgozhassanak.Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az ipari beruházások során a legmesszebb menőkig érvényesítsük a természeti környezet, a biológiai sokféleség védelmét. A meglévő és az újonnan épülő gyárak számára egyaránt kötelező a helyi lakossággal és a helyi civil szervezetekkel való folyamatos, demokratikus egyeztetés, jogos érdekeik figyelembevétele. Ezt a helyi párbeszédet szerveznie és támogatnia kell a kormány és a helyi önkormányzatok képviselőinek, mert kiemelt felelősségük, hogy partikuláris gazdasági érdekek ne írhassák felül az egészséges élethez, életkörülményekhez való jogukat.
Labelling of organic pet food (A9-0159/2023 - Martin Häusling)
A jelentés kiemeli, hogy megfelelően kell feltüntetni az állati eledeleken is, hogy organikus vagy nem-organikus összetevőket tartalmaz, hiszen a kisállatok is fontos szerepet játszanak az Európai Unió zöldítéses terveiben. A címkézés minden területével foglalkozik a jelentés, beleértve, hogy milyen logót kell használnia a cégnek, a lejárati dátumot hol kell feltüntetni, illetve még megannyi fontos szempontot. Kisállataink egészsége, környezetünk védelme fontos szempontok, így szavazatommal támogattam a jelentést.
Geographical indication protection for craft and industrial products (A9-0049/2023 - Marion Walsmann)
A javaslat célja a kézműves és ipari termékekre vonatkozó sui generis földrajziárujelző-oltalom megteremtésére uniós szinten. A javaslat alapja, hogy a földrajziárujelző-oltalmat már 30 éve létező mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzőinek rendszerén alapulva kell létrehozni. Egyszerű, kétlépcsős lajstromozási eljárást biztosít (alacsony adminisztrációs terhek, egyenlő bánásmód, digitális benyújthatóság stb.). A javaslat része továbbá, hogy egyértelműsítse, megkülönböztethetővé tegye a különbséget a védjegy és az oltalom között. Döntésem meghozatalakor az alábbi tényeket is figyelembe vettem: a javaslat hozzájárul a regionális gazdaság fellendítéséhez (munkahelyteremtés, turizmus által), valamint számítások szerint megközelítőleg 37,6–50 milliárd EUR-val növelhetné az Európai Unión belüli kereskedelmet. Szavazatommal így támogattam a javaslatot.
Ambient air quality and cleaner air for Europe (A9-0233/2023 - Javi López)
Az irányelv átdolgozásának a célja, hogy 2050-re a levegőminőség olyan mértékben javuljon, hogy a légszennyezettség ne legyen káros az emberi egészségre és a környezetre. A légszennyezettség az EU-ban évente 300 ezer korai halálozásért felelős. Ez a szám a 90-es években 1 millió volt, így jelentős javulás figyelhető meg a levegőminőségben, de ezen tovább kell javítani. A javaslat szerint a levegőtisztasági határértékeket össze kell hangolni a WHO határértékeivel (mely sokkal szigorúbb, mint a jelenlegi EU-s). A javaslat kiterjed továbbá a kötelező határérték meghatározására az ózon esetében, valamint a tájékoztatási küszöbérték alacsonyabbra helyezésére. Célja egy sűrűbb monitoring rendszer kiépítése, valamint, hogy kártérítést lehessen követelni, ha bizonyítani lehet, hogy légszennyezettség miatt történt egészségkárosodás. A javaslatcsomag része továbbá, hogy a befolyó pénzbírságok levegőminőségi intézkedések keretében kerüljenek hasznosításra.Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
Economic coercion by third countries (A9-0246/2022 - Bernd Lange)
A javaslat célja az Európai Unió és tagállamainak védelme abban az esetben, ha egy harmadik ország a kereskedelmet vagy egy beruházást érintő bármilyen cselekmény, mulasztás, vagy azzal való fenyegetés révén arra törekszik, hogy az Európai Uniót vagy egy tagállamot egy adott jogi aktus elfogadására vagy annak mellőzésére kényszerítsen. A javaslat új keretet ad a hatékony védekezés érdekében.A megállapodás értelmében az Európai Unió részére egy keretet kell biztosítani, hogy az ilyen cselekményeket megakadályozza, fennállásuk esetén megszüntesse azokat, és az okozott kárt megtérítse. Szavazatommal a javaslatot támogattam.
Interim report on the proposal for a mid-term revision of the Multiannual Financial Framework 2021-2027 (A9-0273/2023 - Jan Olbrycht, Margarida Marques)
Az EU Többéves Pénzügyi Keretének (MFF) felülvizsgálata egyre sürgetőbb az elmúlt években tapasztalt válságok okozta kihívások kezelése érdekében. Ezen időközi jelentés az EP válasza az MFF felülvizsgálatára irányuló, a Bizottság által 2023. június 20-án közzétett javaslatra. Az Európai Parlament hangsúlyozza, hogy a módosított rendelet gyors elfogadása kulcsfontosságú, mivel a felülvizsgált többéves pénzügyi keretnek 2024. január 1-jéig működnie kell, hogy keretet adhasson az adott évi éves költségvetésnek.Emellett rámutat, hogy a Bizottság javaslatánál ambiciózusabbnak kell lenni, így további 10 milliárd euró többletforrást javasol a 2024–2027-es időszakra a Bizottság által javasolt összegen felül a migráció, a külső kihívások, az EU stratégiai autonómiájának kezelésére, és az EU válságkezelési képességének javítására. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
European Media Freedom Act (A9-0264/2023 - Sabine Verheyen)
A rendelet célja, hogy létrehozza a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretét, valamint hogy biztosítsa a médiapluralizmus és a médiaszolgáltatások függetlenségét. A rendelettel a szerkesztői döntésekbe való beavatkozás tilalma kerül kimondásra, valamint az újságírók és szerkesztőségek elleni kémszoftverek és egyéb megfigyelési formák, és a közszolgálati médiába való politikai beavatkozás kerül betiltásra.A rendelet meghatározza a médiatulajdonlással kapcsolatos átláthatósági követelményeket, és létrehozza a független Európai Médiaszolgáltatások Testületét. A médiapiaci koncentrációk figyelemmel lesznek kísérve, és értékelésre kerülnek. Mindemellett pedig az állami hirdetésekre vonatkozó szabályozás is kialakításra kerül. A médiaszabadság biztosításának érdekében szavazatommal támogattam a javaslatot.
Mobilisation of the European Union Solidarity Fund to provide assistance to Romania, Italy and Türkiye (A9-0269/2023 - Katalin Cseh)
A jelentés célja az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevétele Romániának, Olaszországnak és Törökországnak történő segítségnyújtás céljából: 33,9 millió EUR Románia számára a 2022 nyarán történt aszály okozta károk kezelésére, 20,9 millió EUR Olaszország számára a 2022 szeptemberben a Marche Régióban történt áradások okozta károk mérséklésére és 400 millió EUR Törökország számára a 2023 februárjában történt földrengések okozta károkkal összefüggésben.A pénzügyi támogatás a vészhelyzeti és helyreállítási műveletek költségeinek egy részét fedezi, például a megrongálódott infrastruktúra helyreállítását, a megelőző infrastruktúra biztosítását és a kulturális örökség védelmét. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
Segregation and discrimination of Roma children in education (B9-0394/2023)
A jelentés rögzíti, hogy a Parlament elítéli a roma gyermekek tartós szegregációját a speciális iskolákban, valamint az általános oktatási rendszerekben és célként tűzi ki, hogy megtörje a generációkon átívelő szegénység és az otthoni tanulási lehetőségek csökkenésének ördögi körét. Ehelyett deszegregációs stratégiákra, inkluzív tanulási módszerekre és az iskolai tevékenységekhez való teljes körű hozzáférés garanciáira van szükség.A jelentés elfogadásával kimondásra kerül, hogy minden gyermek számára egyenlő és ingyenes oktatás lehetőségeket kell biztosítani. A jelentés elfogadásával a Parlament átfogó szakpolitikákat és megfelelő finanszírozást követel a roma gyermekek oktatásban való folyamatosan szegregációjának felszámolására. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
Harmonising the rights of autistic persons (B9-0390/2023)
A javaslat egy állásfoglalási indítvány az autista személyek jogainak harmonizálásáról. Megállapítja, hogy nehézségek vannak a fogyatékossági státuszok elismerése kapcsán, illetve hogy nem áll rendelkezésre elégséges mennyiségű képzett szakember, valamint hogy nincsenek uniós iránymutatások a területen.A javaslat továbbá szorgalmazza az autizmus előfordulásának gyakoriságára vonatkozó tanulmányok finanszírozását és javaslataik végrehajtását, mindemellett figyelemfelkeltő kampányok indítását. Szavazatommal támogattam a javaslatot, mivel támogatnunk kell autizmussal élő polgártársainkat.
Standardised dimensions for carry-on luggage (B9-0391/2023)
A szöveg megállapításokat tesz arra vonatkozóan, hogy a légitársaságok kézipoggyászára vonatkozó szabályok következetlenek, azok kellemetlenségeket és kényelmetlenségeket okoznak az uniós polgároknak.Noha az Európai Unió Bírósága korábban már megállapította, hogy a légitársaságok nem számíthatnak fel felárat a kézipoggyászért (ha a kézipoggyász megfelel az észszerű követelményeknek súlya és méretei tekintetében, valamint megfelel az alkalmazandó biztonsági követelményeknek), a Bizottság mindezidáig nem hajtotta végre teljes mértékben az EuB ítéletét, így a Bizottság figyelmének a témára történő felhívására, valamint a légiközlekedési jogszabályok felülvizsgálatára is szükség van. Ezen zavarok megszüntetése érdekében szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
EU-Switzerland relations (A9-0248/2023 - Lukas Mandl)
A jelentés célja, hogy erősítse az EU és Svájc közötti kapcsolatokat. A jelentés szorosabb együttműködést szorgalmaz, különösen az intézményi területen, emellett új tematikus területeket kíván megnyitni a felek közötti együttműködéshez főleg a biztonság, a geopolitika és a békepolitika területén. A jelentés az alábbi főbb pontokat tartalmazza:1. Megállapítja, hogy Svájc közös értékeket osztó fontos partner, amely együttműködik az EU-val a KKBP és a KBVP területén, valamint igazodik az Oroszország elleni szankciókhoz.2. Szorgalmazza, hogy az EU alakítson ki partnerséget Svájccal az uniós polgári védelmi mechanizmus EFTA-tagországok előtti megnyitásával is (melynek részvételére jelenleg nem jogosult, hiszen nem EGT-tag).3. Szorgalmazza, hogy folytatni kell azokat az intézményi keretmegállapodásról szóló tárgyalásokat, amiket Svájc két éve befejezett – annak érdekében, hogy Svájc csatlakozhasson az EU-s programokhoz.4. A csomagmegállapodás elfogadásáig a kétoldalú megállapodásokat naprakésszé kell tenni, hogy biztosítsák az egyenlő versenyfeltételeket az uniós polgárok és a gazdasági szereplők számára.5. Korszerűsíteni kell a szabadkereskedelmi megállapodást, és egy új beruházásvédelmi megállapodást kell kötni, továbbá megoldást kell találni az állami támogatások közös keretrendszerének biztosítására, illetve szükség van egy villamosenergia-megállapodásra is.6. A jelentés felszólítja Svájcot, hogy vezessen be további intézkedéseket a személyek szabad mozgásának erősítése érdekében. Kapcsolatainkat Svájccal erősíteni kell, így szavazatommal támogattam a javaslatot.
Uzbekistan (A9-0227/2023 - Ilhan Kyuchyuk)
A jelentés értékeli az EU és Üzbegisztán közötti kapcsolatok helyzetét, és ajánlásokat fogalmaz meg azok jövőbeli alakítására vonatkozóan. Főbb pontjai:1. az emberi jogok, a munkavállalói jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a korrupció terén reformokra szorul az ország, emellett a rossz vízgazdálkodás és a vízhiány komoly problémát jelent – ezeken a területeken előrelépésre szólít fel.2. mielőbb alá kell írni az országgal a megerősített partnerségi és együttműködési megállapodást, ugyanakkor annak EU-s finanszírozási részét az emberi jogi helyzet javulásától kell függővé tenni.3. Felszólítja Üzbegisztánt, hogy egyértelműen ítélje el az Ukrajna elleni háborút (probléma az is, hogy tartózkodtak az ENSZ Ukrajnáról szóló határozatainál, valamint, hogy ellenezte az oroszoknak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából való kizárását és az üzbég elnök megjelent a moszkvai győzelmi napi felvonuláson).4. A jelentés aggályosnak tartja a népszavazás azon rendelkezéseit, amelyek lehetővé teszik az elnök számára hivatali idejének meghosszabbítását – demokratizálódást sürget, valamint azt, hogy a demokratikus jelöltek számára biztosítsák a részvétel lehetőségét a következő választásokon.A jelentés előrelépés a demokratikus értékek védelme érdekében, így szavazatommal támogattam a javaslatot.
Farm Sustainability Data Network (A9-0075/2023 - Jérémy Decerle)
A javaslat célja a gazdasági dimenzió mellett új változók hozzáadása a mezőgazdasági üzemek környezeti és társadalmi teljesítményének mérésére. A javaslat számos technikai változtatást is bevezetett az adatgyűjtés javítása érdekében. A rendelet egyértelműen kimondja, hogy az FSDN célja, hogy hozzájáruljon annak értékeléséhez, hogy a KAP célkitűzései teljesülnek-e, valamint a mezőgazdasági ágazatra vonatkozó jövőbeli politikák értékeléséhez. A mezőgazdasági termelők részvétele önkéntes maradna, és a tagállamok kötelesek lennének ösztönzőket - többek között pénzügyi ösztönzőket - biztosítani a mezőgazdasági termelők részvételére, mindamellett, hogy az EU az általános költségvetésből pénzügyi hozzájárulást nyújtana a tagállamoknak a végrehajtási költségek fedezésére. Szavazatommal támogattam a javaslatot.
Discharge 2021: EU general budget - European Council and Council (A9-0274/2023 - Mikuláš Peksa)
A Tanács 2009 óta nem működik együtt az Európai Parlamenttel, mint költségvetési ellenőrző hatósággal. Ez második jelentést ismét feltárja az intézményközi konfliktust, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Tanács elszámolásainak átláthatónak kell lenniük, és a Parlament által gyakorolt demokratikus ellenőrzésnek kell alávetni őket. Szavazatommal támogattam a mentesítés megtagadását a 2021. pénzügyi évre.
Implications of Chinese fishing operations for EU fisheries and the way forward (A9-0282/2023 - Pierre Karleskind)
A jelentés Kína halászati tevékenységének következményeit vizsgálja, és megállapításokat tesz azzal kapcsolatban, hogy milyen lépéseket kell tenni azért, hogy a kínai halászat átláthatóbb, fenntarthatóbb és jobban szabályozott legyen. A jelentés megállapítja, hogy nem áll rendelkezésre elegendő adat a kínai hajók fogásairól és az állam általi támogatásukról. A jelentés javaslatot tesz továbbá az importált termékekre vonatkozóan, melyekre szigorúbb nyomkövetési rendszer felállításának igényét sürgeti, valamint az emberi jogokat nem tisztelő halászati cégek ellen sürget fellépést, szigorúbb intézkedéseket. Szavazatommal támogattam a javaslatot.
Draft amending budget No 3/2023: Update of revenue (own resources) and other technical adjustments (A9-0287/2023 - Fabienne Keller)
A jelentés célja a költségvetés bevételi és kiadási oldalának frissítése a legutóbbi fejleményeknek megfelelően, többek között a sajátforrás-előrejelzések megváltozásának vagy a különböző jogszabályokról született megállapodásokkal kapcsolatos pénzügyi előrejelzések következtében. Összességében a 3/2023. sz. költségvetés-módosítási tervezet által a kiadásokra gyakorolt nettó hatásként a kötelezettségvállalási előirányzatok 54,8 millió EUR-val emelkednek, a kifizetési előirányzatok pedig 190,9 millió EUR-val csökkennek. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
Schengen area: digitalisation of the visa procedure (A9-0025/2023 - Matjaž Nemec)
A javaslat módosításokat tartalmaz a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezményre vonatkozóan, a vízumeljárás digitalizálása tekintetében. A módosítások többek között arra is irányulnak, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nyilvánosság számára nyújtott szolgáltatás magas színvonalú legyen, és megfeleljen a helyes közigazgatási gyakorlatnak, illetve hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy valamennyi kérelmezővel szemben az egyablakos ügyintézés elvét alkalmazzák. Szavazatommal támogattam a javaslatot.
European protein strategy (A9-0281/2023 - Emma Wiesner)
A fehérjestratégiáról szóló jelentés egy átfogóbb fehérjetermesztésről és tenyésztésről szól EU-s szinten azzal a céllal, hogy csökkentse geopolitikai szinten a függőséget harmadik országtól. Megállapítja, hogy a növényi fehérjék fontosak lehetnek az éghajlati kihívások kezelésére az EU-ban. A jelentés fontosnak tartja továbbá az értékláncot, és javasolja, hogy a „termelőtől a fogyasztóig” stratégia ezen a területen is alkalmazásra kerüljön. Szavazatommal támogattam a javaslatot.
Generational renewal in the EU farms of the future (A9-0283/2023 - Isabel Carvalhais)
A jelentés szorgalmazza, hogy a tagállamok segítsék a fiatal gazdák földhöz jutásának a lehetőségét, és a földpiacok legyen átláthatóak. Felhívja a figyelmet arra, hogy a vidéki területeknek képesnek kell lenniük megfelelő életkörülmények biztosítására. Megállapítja, hogy a fiatal mezőgazdasági termelők igényeinek megfelelő szakpolitikákat kell kialakítani. Fontosnak tartja és szorgalmazza, hogy az EU-ban a földügyletek nagyobb átláthatóságának biztosítása érdekében létre kell hozni a termőfölddel kapcsolatos uniós megfigyelőközpontot, amely figyelemmel kíséri a földeladás és -bérbeadás tendenciáit és árait. A jelentéssel egyetértek, így szavazatommal támogattam azt.
Data Act (A9-0031/2023 - Pilar del Castillo Vera)
Az elmúlt években az adatvezérelt technológiák átalakító hatást gyakoroltak a gazdaság minden szektorára, különösen az internethez kapcsolódó termékek terjedése növelte az adatok mennyiségét és potenciális értékét a fogyasztók, a vállalkozások és a társadalom számára. A különböző területekről származó kiváló minőségű és interoperábilis adatok növelik a versenyképességet és az innovációt, valamint biztosítják a fenntartható gazdasági növekedést. Szavazatommal támogattam a javaslatot.
Amending certain Regulations as regards the establishment and functioning of the European single access point (ESAP) (A9-0024/2023 - Pedro Silva Pereira)
A pénzügyi szektor és a vállalatok is egyre gyorsabb digitális átalakuláson mennek keresztül. Ezt a fejlődést az Európai Unió az új jelentési szabványok megalkotásával kötelezővé tett adatokhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés megkönnyítésével kívánja támogatni. Alapvető fontosságú, hogy a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos információk részei legyenek ennek az átláthatósági törekvésnek, hogy ne csak a befektetők, hanem a fogyasztók is jobban tájékozódjanak a befektetési vagy vásárlási döntések meghozatalakor. Ennek hatékony módja egy „Egységes európai hozzáférési pont” (ESAP) létrehozása, amelynek megkönnyíti a pénzügyi és fenntarthatósági információkhoz való hozzáférést. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
European single access point (ESAP): access to information in relation to financial services, capital markets and sustainability (A9-0026/2023 - Pedro Silva Pereira)
A javaslat az „Egységes európai hozzáférési pont” (ESAP) létrehozásához fűződő szabályokat, fogalommeghatározásokat és fogalomegyértelműsítéseket tartalmaz, valamint meghatározza az adatgyűjtést végző szervek konkrét feladatait, és az elérhető adatokhoz való hozzáférés jogi kereteit. Szavazatommal támogattam a javaslatot.
Amending certain Directives as regards the establishment and functioning of the European single access point (ESAP) (A9-0023/2023 - Pedro Silva Pereira)
EU/Madagascar Sustainable Fisheries Partnership Agreement and Implementing Protocol (2023-2027) (A9-0299/2023 - Clara Aguilera)