BETA

6 Written explanations of András GYÜRK

Guidelines for the employment policies of the Member States

Egyetértek a Bizottság javaslatával, amely szerint a tagállamoknak támogatniuk kell a mikro-, kis- és középvállalkozások létrehozását és növekedését, többek között a finanszírozáshoz való könnyebb hozzáférés biztosítása révén. Ugyancsak egyetértek azzal, hogy jobban ki kell aknázni a fogyatékossággal élő személyek gazdasági növekedéshez és társadalmi fejlődéshez való hozzájárulásában rejlő lehetőségeket. Támogatom, hogy a tagállamok tegyenek a megfizethető és tisztességes lakhatás érdekében és ennek során a fogyatékossággal élő személyek sajátos szükségleteit – beleértve az akadálymentességet – is figyelembe vegyék. Támogatom a nők munkaerőpiaci részvételének elmozdítását egyenlő esélyek és szakmai előmenetel biztosításával, valamint a vezetői pozíciókhoz való hozzáférés útjában álló akadályok megszüntetésével.Sajnos mégsem tudtam szavazatommal támogatni a jelentést, mert a baloldal olyan módosításokat erőltetett a szövegbe, amelyek tagállami hatáskörbe avatkoznak és a migrációt szorgalmazzák. Elfogadhatatlan a progresszív adóztatás követelése, a felsőoktatási tantervekbe avatkozás pedig sérti az egyetemek autonómiáját. Az irányított bevándorlás, a migrációs lehetőségek megnyitása nem erőltethető a tagállamokra.
2024/10/23
Situation in Azerbaijan, violation of human rights and international law and relations with Armenia

Örményország és Azerbajdzsán a közelmúltban megerősítette, hogy kétoldalú tárgyalásaikon számos előrelépés történt a kulcsfontosságú kérdések tisztázásában, így a két ország közel áll a régóta várt békeszerződés megkötéséhez, több évtizedes konfliktus után végre tartós béke lehet a Dél-Kaukázusban.Éppen ezért kontraproduktívnak és célszerűtlennek tartjuk, hogy a béke megszületésének küszöbén olyan határozat szülessen, amely egyoldalú nyelvezetével további feszültséget generálhat a két ország között. Az Európai Parlamentnek a kompromisszumkeresést kellene elősegítenie, nem pedig újabb akadályt gördíteni a békefolyamat elé.Magyarország több alkalommal is elítélte a keresztény örmény lakosságot ért jogsértéseket és a keresztény kulturális örökség pusztítását, ezen álláspontunkat továbbra is fenntartjuk. Ezért a Hungary Helps program keretében nagy összegű adományt juttattunk az örmény Vöröskeresztnek, karabahi gyermekek számára biztosítottunk nyári táboroztatást, valamint számos örmény származású egyetemi hallgató részesült kormányzati ösztöndíjban.A határozat azonban súlyos kijelentéseket tesz az Azerbajdzsánból érkező földgázzal kapcsolatosan, holott az energiabeszerzés diverzifikációja szempontjából kulcsfontosságú a dél-kaukázusi régióban kitermelt földgáz és különösen a megújuló energia importja az EU számára. Új energiaforrások és energiaszállítási útvonalak biztosítása nélkül Európa – és ezzel Magyarország – energiaellátásának biztonsága kerül veszélybe.Tekintettel arra, hogy a határozat összességében kontraproduktív szellemiséget tükröz a békefolyamat szempontjából, valamint szűklátókörű, az energiabiztonságunkat veszélyeztető megközelítést alkalmaz, a Fidesz-KDNP képviselők a szöveget nem támogatták.
2024/10/24
EU actions against the Russian shadow fleets and ensuring a full enforcement of sanctions against Russia

Elítéljük az orosz katonai agressziót, kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. A háború kitörése óta Magyarország jelentős humanitárius támogatást nyújt Ukrajna számára. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az Oroszország elleni szankciós rezsim komoly gazdasági károkat okoz az uniós országok számára. A szankciók eredményeként a gáz- és olajpiacok instabillá váltak, a földgáz ára az uniós piacokon a háború első hónapjaiban többszörösére nőtt. Az energiaellátás bizonytalansága és az orosz piacok elvesztése súlyos terheket rótt a tagállamok költségvetéseire és lakosságára, összességében pedig több kárt okozott az uniós tagállamoknak, mint a szankciókkal célzott orosz gazdaságnak.A határozat ennek ellenére további szankciókat erőltet, felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy tiltsák be az orosz földgáz és nukleáris termékek behozatalát és sürgeti az EU tagállamait, hogy ne kössenek új megállapodásokat a Roszatommal. Mindez veszélyezteti Magyarország energiabiztonságát és jelentős gazdasági károkat okozna a magyar háztartásoknak, ezért a FIDESZ-KDNP képviselők a szöveget nem támogatták.
2024/11/14
Georgia's worsening democratic crisis following the recent parliamentary elections and alleged electoral fraud

A georgiai emberek a béke pártjára álltak. Elutasítják a Nyugat háborúpárti narratíváját és ki akarnak maradni az országuk szomszédságában dúló orosz-ukrán háborúból. A nyugati háborúpárti elit és a külföldről finanszírozott baloldali NGO-k képtelenek elfogadni a választások eredményét, ezért tüntetéseket szerveztek és megpróbálják destabilizálni Georgiát.A határozat a háborúpárti nyomásgyakorlás egy újabb eszköze, amely Georgiát is bele akarja rángatni a konfliktusba. Céljainak érvényesítése érdekében elutasítja a demokratikus választások eredményét, választási csalással vádolja a Georgiai Álom pártot és szankciókkal akarja sújtani a párt vezetését. Támogatja Georgia európai integrációjának és vízummentes státuszának felfüggesztését és durván beavatkozik az ország belügyeibe azzal, hogy az eredetileg a georgiai hatóságoknak szánt, majd befagyasztott 120 millió eurós uniós forrást a helyi civil társadalom támogatására akarja fordítani. Továbbá elítéli Orbán Viktor magyar miniszterelnök georgiai látogatását.Georgiát - mint ahogyan Magyarországot is - a békepárti álláspontja miatt támadják. A határozat súlyos ténybeli tévedéseket tartalmaz, Georgia szuverén álláspontjának megváltoztatására törekszik, aláássa Georgia EU-s csatlakozási tárgyalásait és az őszinte EU-Georgia párbeszéd lehetőségét. A határozat számunkra elfogadhatatlan, mert ellentétes Magyarország érdekeivel, két pontban is támadja a szuverén magyar külpolitikát. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja határozottan elutasítja ezt a nyomásgyakorlást, ezért a képviselők a szöveg ellen szavaztak.
2024/11/28
Reinforcing EU’s unwavering support to Ukraine against Russia’s war of aggression and the increasing military cooperation between North Korea and Russia

Álláspontunk egyértelmű: teljes mértékben elítéljük Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben. A háború kezdete óta kiállunk Ukrajna függetlensége és területi integritása mellett, erőnkön felül segítjük a menekülteket. Támogatjuk az ország újjáépítését is, ehhez azonban az Unió tagállamainak gazdasági kihívásait mélyítő szankciós rezsim és háborúpárti retorika helyett a béke mielőbbi megteremtésére lenne szükség. Ez Ukrajna lakosságának legfőbb érdeke.Pontosan ezért elkeserítő, hogy újabb olyan határozat született, amely egyértelműen az eszkaláció irányába mutat, még a nukleáris csapások lehetősége és egy arra adandó lehetséges európai válaszreakció is említésre kerül. A határozat üdvözli a Biden-kormány nagy hatótávolságú rakétákra vonatkozó korlátozások feloldását érintő döntését és felszólítja az EU tagállamokat, hogy fogadjanak el hasonló intézkedéseket és gyorsítsák fel a fegyverszállításokat. Különösen aggasztó emellett, hogy a szöveg szerint a tagállamoknak azon kellene dolgoznia, hogy Dél-Koreát is meggyőzzék a fegyverküldésről.A határozat szövege szerint nyomást kell helyezni a magyar döntéshozókra annak érdekében, hogy megváltoztassák békepárti álláspontjukat, elítélik a magyar miniszterelnök és külügyminiszter moszkvai látogatását is. Elvárnák, hogy finanszírozzuk a fegyverszállításokat és jóváhagyjuk, hogy az elhibázott uniós szankciórendszert tovább erőltessék, beleértve a hazánk számára elfogadhatatlan energiaszankciós követeléseket is. Magyarország nem támogatja a háború kiterjesztését és eszkalációját fokozó javaslatokat, ezért a Fidesz-KDNP képviselőcsoport a határozat ellen szavazott.
2024/11/28
Regional Emergency Support: RESTORE

Az EU-nak szolidaritást kell mutatni a közelmúltban bekövetkezett pusztító természeti katasztrófák által sújtott polgárok és régiók iránt, akik és amelyek hatalmas veszteséget szenvedtek el és éltek át. Ennek a szolidaritásnak azonban kézzelfoghatónak kell lennie.Ez valósulhat meg az újjáépítéshez nyújtott regionális szükséghelyzeti támogatás révén, amely pragmatikus megoldást kínál az uniós költségvetés elégtelen rugalmasságának és válságreagálási képességének kezelésére annak érdekében, hogy gyors választ lehessen adni az érintett lakosság szükségleteire.Az eszköz a későbbiekben alkalmas lehet akár a magyarországi árvízkárok helyreállítására is.Az Európai Parlament gyorsított eljárásban fogadta el az Európai Bizottság eredeti javaslatával megegyező szöveget, amelyet a Tanács is támogat, ezért a jogszabály még a magyar elnökség alatt hatályba léphet.A fentiek miatt támogatóan szavaztam a rendelet elfogadásáról.
2024/12/17