BETA

479 Written explanations of Ádám KÓSA

Employment and social policies of the euro area (A9-0016/2019 - Yana Toom)

A jelentés az euróövezet foglalkoztatási és szociális politikájáról szól, mégis sürgeti egyes rendelkezések euróövezeten kívüli tagokra történő esetleges kiterjesztését is. Ezzel euróövezeten kívüli tagország képviselőjeként nem tudok egyetérteni.A jelentés szorgalmazza egy európai munkanélküliségi viszontbiztosítási rendszer felállítását és a tartós munkanélküliség kezelésére szolgáló új pénzügyi eszközt kíván bevezetni az euróövezeti országokban. Ezek a rendelkezések idő előttiek (az EU több éves költségvetése jelenleg tárgyalás alatt van), nincsenek összhangban a biztosjelöltek által a meghallgatások során tett kijelentésekkel és félő, hogy kényszerpályára állítják az új Európai Bizottságot.Európai Parlamenti képviselőként felelősen kell dolgoznunk, ezt a jelentést azonban a fentiek miatt felelős képviselő nem támogathatta szavazatával. Így a végszavazáskor tartózkodtam.
2019/10/10
Criminalisation of sexual education in Poland (B9-0166/2019, B9-0167/2019, B9-0168/2019)

A szubszidiaritás elve alapján a Szerződés világosan rendelkezik a tagállami kompetenciákról. Az oktatáspolitika kialakítása a tagállamok jogosultsága. Mivel az Európai Parlamentnek nincs jogosultsága tagállami oktatási kérdésekbe beleszólni, szavazatommal nem támogattam a jelentést.
2019/11/14
Election of the Commission

A leköszönő Juncker-bizottság számos területen gyenge teljesítményt nyújtott, nem tudta megfékezni az illegális bevándorlást, miközben hagyta az Egyesült Királyságot elindulni az Európai Unióból való távozás felé. Ideje lezárni az elmúlt ötéves időszakot és egy új összetételű Európai Bizottsággal újrakezdeni a munkát. Az új Bizottsággal szembeni legfontosabb elvárásaim: állítsa meg a bevándorlást, a nemzetek Európáját támogassa, az uniós intézmények pedig ne a tagállamokkal szemben politizáljanak, továbbá védje meg a keresztény kultúrát. A fenti feltételek teljesülésének reményében megelőlegezett bizalommal támogattam szavazatommal az új, von der Leyen-féle Európai Bizottságot.
2019/11/27
Mobilisation of the European Union Solidarity Fund to provide assistance to Greece (A9-0040/2019 - Eva Kaili)

A Bizottság javasolja az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételét a 2019-ben Görögországban bekövetkezett súlyos időjárási jelenségekkel kapcsolatos pénzügyi támogatás nyújtása céljából. 2019 februárjában Kréta nyugati részét súlyosan sújtotta egy ciklon, amelyet rendkívül heves esőzések kísértek. Az ebből következő áradások és földcsuszamlások tragikus módon emberéleteket követeltek, falvakat zártak el a külvilágtól Réthimno és Chania térségében, továbbá jelentős károkat okoztak az infrastruktúrában, különösen az úthálózatban, és tönkretették a mezőgazdasági termelést.Jelentős károk érték a töltéseket, a vízelvezető rendszereket, a villamosenergia-hálózatot és a magáningatlanokat is, amelyek főként pénzügyileg hátrányos helyzetű háztartások tulajdonában vannak. Az Európai Parlament emlékeztet arra, hogy az Európai Unió Szolidaritási Alapjának célja, hogy a szolidaritás kifejezéseként gyorsan és hatékonyan reagáljon a vészhelyzetekre; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az alapon keresztül nyújtott pénzügyi támogatás végső felszabadításához kapcsolódó belső eljárások nem okozhatnak semmilyen késedelmet, mivel a természeti katasztrófák általában olyan jelentős károkat okoznak, amelyek súlyosan megzavarják az emberek mindennapi életét és a helyi gazdaságokat.Az EP hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van az Európai Unió Szolidaritási Alapján keresztüli pénzügyi támogatás elérhetővé tételére a 2019-ben természeti katasztrófa által sújtott valamennyi régió számára. A fentiek miatt szavazatommal támogattam az EP jelentés elfogadását.
2019/11/27
Mobilisation of the Flexibility Instrument to finance immediate budgetary measures to address the on-going challenges of migration, refugee inflows and security threats (A9-0039/2019 - Monika Hohlmeier)

A jelentés része annak a kompromisszumos csomagnak, amelynek köszönhetően a mai napon az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az Európai Unió 2020-as, a jelenlegi többéves pénzügyi keretterv utolsó éves költségvetését. A Tanács és az Európai Parlament megállapodása értelmében 2020-ban a kötelezettségvállalási főösszeg 168,7 milliárd euró lesz, mely 1,5%-os növekedésnek felel meg 2019-hez képest, a kifizetési főösszeg pedig 153,6 milliárd euró lesz, amely 3,4%-os emelést jelent az idei évhez képest. A kohéziós politikára 2020-ban 58,6 milliárd euró kötelezettségvállalást és 50 milliárd euró kifizetést szán az EP és a Tanács.A Közös Agrárpolitikára és a Vidékfejlesztési Politikára 2020-ban 60 milliárd euró kötelezettségvállalás és 58 milliárd euró kifizetés áll majd rendelkezésre. Az EP és a Tanács egy közös nyilatkozatban elkötelezte magát, amennyiben szükséges, egy pótköltségvetés gyorsított eljárásban való elfogadásával mozgósítani fogják a többletforrásokat a regionális fejlesztési támogatásoknál, így a jövőre benyújtott tagállami számlák kifizetésére biztosan elegendő forrás áll majd rendelkezésre a költségvetésben. A fentiek miatt szavazatommal támogattam az EP jelentés elfogadását.
2019/11/27
Mobilisation of the EU Solidarity Fund to provide for the payment of advances in the general budget of the Union for 2020 (A9-0036/2019 - Monika Hohlmeier)

A jelentés része annak a kompromisszumos csomagnak, amelynek köszönhetően a mai napon az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az Európai Unió 2020-as, a jelenlegi többéves pénzügyi keretterv utolsó éves költségvetését. A Tanács és az Európai Parlament megállapodása értelmében 2020-ban a kötelezettségvállalási főösszeg 168,7 milliárd euró lesz, mely 1,5%-os növekedésnek felel meg 2019-hez képest, a kifizetési főösszeg pedig 153,6 milliárd euró lesz, amely 3,4%-os emelést jelent az idei évhez képest. A kohéziós politikára 2020-ban 58,6 milliárd euró kötelezettségvállalást és 50 milliárd euró kifizetést szán az EP és a Tanács.A Közös Agrárpolitikára és a Vidékfejlesztési Politikára 2020-ban 60 milliárd euró kötelezettségvállalás és 58 milliárd euró kifizetés áll majd rendelkezésre. Az EP és a Tanács egy közös nyilatkozatban elkötelezte magát, amennyiben szükséges, egy pótköltségvetés gyorsított eljárásban való elfogadásával mozgósítani fogják a többletforrásokat a regionális fejlesztési támogatásoknál, így a jövőre benyújtott tagállami számlák kifizetésére biztosan elegendő forrás áll majd rendelkezésre a költségvetésben. A fentiek miatt szavazatommal támogattam az EP jelentés elfogadását.
2019/11/27
2020 budgetary procedure: joint text (A9-0035/2019 - Monika Hohlmeier, Eider Gardiazabal Rubial)

A jelentés része annak a kompromisszumos csomagnak, amelynek köszönhetően a mai napon az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az Európai Unió 2020-as, a jelenlegi többéves pénzügyi keretterv utolsó éves költségvetését. A Tanács és az Európai Parlament megállapodása értelmében 2020-ban a kötelezettségvállalási főösszeg 168,7 milliárd euró lesz, mely 1,5%-os növekedésnek felel meg 2019-hez képest, a kifizetési főösszeg pedig 153,6 milliárd euró lesz, amely 3,4%-os emelést jelent az idei évhez képest. A kohéziós politikára 2020-ban 58,6 milliárd euró kötelezettségvállalást és 50 milliárd euró kifizetést szán az EP és a Tanács.A Közös Agrárpolitikára és a Vidékfejlesztési Politikára 2020-ban 60 milliárd euró kötelezettségvállalás és 58 milliárd euró kifizetés áll majd rendelkezésre. Az EP és a Tanács egy közös nyilatkozatban elkötelezte magát, amennyiben szükséges, egy pótköltségvetés gyorsított eljárásban való elfogadásával mozgósítani fogják a többletforrásokat a regionális fejlesztési támogatásoknál, így a jövőre benyújtott tagállami számlák kifizetésére biztosan elegendő forrás áll majd rendelkezésre a költségvetésben. A fentiek miatt szavazatommal támogattam az EP jelentés elfogadását.
2019/11/27
Climate and environmental emergency (RC-B9-0209/2019, B9-0209/2019, B9-0211/2019, B9-0212/2019, B9-0215/2019, B9-0216/2019, B9-0218/2019, B9-0220/2019)

A klímaváltozás valós folyamat, valós veszély. Ezért csupán fölösleges szójáték, hogy vészhelyzetről, vagy sürgősségről beszélünk, a lényeg a cselekvés. Szavak után tettekre van szükség a klímavédelemért. Az EP mai döntései a magyar nemzeti érdekeknek megfelelően megteremtették az alapot és az Európai Unió kötelezettségét arra, hogy Brüsszel konkrét klímavédelmi intézkedésekre végre megfelelő uniós pénzügyi forrásokat biztosítson a tagállamoknak a kitűzött klímacélok eléréséhez, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2019/11/28
2019 UN Climate Change Conference (COP25) (B9-0174/2019)

Az EP döntései a magyar polgárok, különösen a jövő nemzedékek érdekeinek megfelelően megteremtik az alapot és az Európai Unió kötelezettségét arra, hogy Brüsszel konkrét klímavédelmi intézkedésekre végre megfelelő uniós pénzügyi forrásokat biztosítson a tagállamoknak a 2050-es klímacélok eléréséhez, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2019/11/28
EU accession to the Istanbul Convention and other measures to combat gender-based violence (B9-0224/2019, B9-0225/2019, B9-0226/2019)

Az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás kérdése tagállami kompetencia. Sajnálatos, hogy az EP határozata erre nincs tekintettel, és bekerült egy a tagállamokat csatlakozásra felszólító módosító. Természetesen a nők védelmét fontos szem előtt tartanunk, de a tagállami szuverenitási jogköröket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mivel az Európai Parlamentnek nincs jogosultsága a tagállami szuverenitási kérdésekbe beleszólni, így a szavazatommal tartózkodtam a végszavazásnál.
2019/11/28
Public discrimination and hate speech against LGBTI people, including LGBTI free zones (B9-0234/2019)

Határozott véleményem, hogy semmilyen kisebbség ellen nincs helye gyűlöletbeszédnek, erőszaknak, illetve hátrányos megkülönböztetésnek. Ugyanakkor ez a határozat eredeti céljától elrugaszkodva számos olyan ideológiai kérdésben foglal állást, amelyek részemről nem támogathatók, kezdve a gyermekek szexuális oktatásának tartalmi kérdéseiben való állásfoglalástól egészen nemi identitással kapcsolatos kérdésekig. E témákban minden tagállam önálló döntése, hogy hogyan foglal állást, nem az uniós intézmények feladata ezek központi meghatározása. Ennek megfelelően a tagállamok megnevezése, különös tekintettel a Lengyelországra kiélezett hangvétel miatt sem támogatható a határozat. Az eredeti cél figyelembevételével így tartózkodtam a szavazástól.
2019/12/18
Objection pursuant to Rule 111(3): Classification, labelling and packaging of substances and mixtures - titanium dioxide (B9-0071/2020)

A titán dioxid az élelmiszer- és a kozmetikai iparban, bőrgyógyászati készítményekben alkalmazott mikronizált anyag, amely nem oldódik, ellenáll a hőnek, a fénynek és a savnak. Leggyakrabban naptejekben, leégés elleni aeroszolokban, mint fizikai fényvédőt használják. Az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséról és csomagolásáról szóló Bizottsági rendelet célja, hogy biztosítsa az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmét, valamint az anyagok, keverékek és árucikkek szabad mozgását. A rendelet tartalmazza a titán-dioxid hatását emberekre vonatkozóan, továbbá egyes vélemények szerint erősen karcinogén anyag. Az egészségügyi szempontokat figyelembe véve szavazatommal nem támogattam a Bizottsági rendelettel szemben emelt EP kifogást.
2020/01/30
Common charger for mobile radio equipment (RC-B9-0070/2020, B9-0070/2020, B9-0072/2020, B9-0074/2020, B9-0075/2020, B9-0076/2020, B9-0085/2020)

Az Európai Parlament képviselői már több mint tíz éve kérik a mobiltelefonokhoz, táblagépekhez és e-könyv-olvasókhoz és más elektronikus eszközökhöz egységesen illeszkedő mobiltöltők bevezetését, azonban ezidáig nem történt érdemi előrelépés. Az ágazati szereplők közötti önkéntes megállapodás sajnos eredménytelennek bizonyult, így a piacon forgalomban lévő különféle töltők továbbra is túlzott költségeket és kellemetlenséget okoznak a fogyasztóknak.Ezen kívül, világszerte évente mintegy 50 millió tonna e-hulladék halmozódik fel a feleslegessé vált töltők következtében. A fent kifejtett indoklásra tekintettel, pozitív szavazatommal támogatom az egységes töltőkről szóló állásfoglalási indítványt. Fontosnak tartom, hogy Európai Bizottság megfelelő jogi intézkedéseket hozzon az egységes mobiltöltők bevezetése érdekében, illetve ismertesse a témát érintő hatásvizsgálat eredményeit.
2020/01/30
Conclusion of the EU-Viet Nam Free Trade Agreement (A9-0003/2020 - Geert Bourgeois)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése ma jóváhagyta a szabadkereskedelmi megállapodást Vietnámmal. Ezzel hatalmas lehetőség nyílik meg az uniós és ezáltal a magyar vállalatok előtt: hozzáférhetnek a délkelet-ázsiai térség leggyorsabban fejlődő országának közel 100 milliós piacához. A szabadkereskedelmi egyezmény elősegíti Magyarország és Vietnám közti kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését is, ezért annak jóváhagyását én is támogattam. Az egyezmény felszámolja a jelenlegi magas vám- és nem vámjellegű akadályokat: eltörli a mostani, az európai gépjárművekre 78%-os, a borra 50%-os, az alkoholra, többek közt a pálinkára 48%-os vámot, ezáltal versenyképesebbé téve az európai termékeket.A megállapodás továbbá biztosítja 169 európai földrajzi árujelző, köztük a magyar tokaji, a szegedi szalámi, a pálinka és törkölypálinka megfelelő védelmét. Fontos, hogy a megállapodás hatályba lépésétől kezdve a végrehajtásra összpontosítsunk. A Bizottságnak mindent meg kell tennie, hogy felhasználóbarát, naprakész és gyakorlati információkkal segítsék az európai kis- és középvállalatokat, hogy teljes mértékben ki tudják használni a kereskedelemi megállapodás által kínált számos lehetőséget.
2020/02/12
Conclusion of the EU-Viet Nam Free Trade Agreement (Resolution) (A9-0017/2020 - Geert Bourgeois)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése ma jóváhagyta a szabadkereskedelmi megállapodást Vietnámmal. Ezzel hatalmas lehetőség nyílik meg az uniós és ezáltal a magyar vállalatok előtt: hozzáférhetnek a délkelet-ázsiai térség leggyorsabban fejlődő országának közel 100 milliós piacához. A szabadkereskedelmi egyezmény elősegíti Magyarország és Vietnám közti kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését is, ezért annak jóváhagyását én is támogattam. Az egyezmény felszámolja a jelenlegi magas vám- és nem vámjellegű akadályokat: eltörli a mostani, az európai gépjárművekre 78%-os, a borra 50%-os, az alkoholra, többek közt a pálinkára 48%-os vámot, ezáltal versenyképesebbé téve az európai termékeket.A megállapodás továbbá biztosítja 169 európai földrajzi árujelző, köztük a magyar tokaji, a szegedi szalámi, a pálinka és törkölypálinka megfelelő védelmét. Fontos, hogy a megállapodás hatályba lépésétől kezdve a végrehajtásra összpontosítsunk. A Bizottságnak mindent meg kell tennie, hogy felhasználóbarát, naprakész és gyakorlati információkkal segítsék az európai kis- és középvállalatokat, hogy teljes mértékben ki tudják használni a kereskedelemi megállapodás által kínált számos lehetőséget.
2020/02/12
EU-Viet Nam Investment Protection Agreement (A9-0002/2020 - Geert Bourgeois)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése ma jóváhagyta az EU-Vietnám közti beruházásvédelmi megállapodást. Az egyezménynek köszönhetően a beruházási kapcsolatok új jogi garanciákat kapnak: a vietnámi beruházási környezet biztonságosabbá válik az uniós beruházók, így a magyar cégek számára is, akik 64 millió értékű beruházással vannak jelen a délkelet-ázsiai országban. A Vietnámba települő uniós vállalatok beruházásai a megállapodás hatályba lépésétől kezdve jogbiztonságban, illetve szükség esetén védelemben részesülnek. A felmerülő jogviták hatékony működésének garanciája az új beruházási bírósági rendszer, amely pártatlan és korrekt eljárást ígér.Az egyezmény továbbá ösztönzi a vietnámi vállalatok uniós beruházási törekvéseit is. Az uniós megállapodás annak a már létező húsz kétoldalú beruházásvédelmi megállapodás helyébe lép, amelyet egyes tagállamok, köztük Magyarország, tárgyaltak ki korábban Vietnámmal. Örömmel tölt el, hogy a magyar Országgyűlés elsőként erősítette meg 2019. december 3-án az Uniós és Vietnám közötti beruházásvédelmi megállapodást, amelynek európai parlamenti jóváhagyását ma én is támogattam.
2020/02/12
EU-Viet Nam Investment Protection Agreement (Resolution) (A9-0014/2020 - Geert Bourgeois)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése ma jóváhagyta az EU-Vietnám közti beruházásvédelmi megállapodást. Az egyezménynek köszönhetően a beruházási kapcsolatok új jogi garanciákat kapnak: a vietnámi beruházási környezet biztonságosabbá válik az uniós beruházók, így a magyar cégek számára is, akik 64 millió értékű beruházással vannak jelen a délkelet-ázsiai országban. A Vietnámba települő uniós vállalatok beruházásai a megállapodás hatályba lépésétől kezdve jogbiztonságban, illetve szükség esetén védelemben részesülnek. A felmerülő jogviták hatékony működésének garanciája az új beruházási bírósági rendszer, amely pártatlan és korrekt eljárást ígér.Az egyezmény továbbá ösztönzi a vietnámi vállalatok uniós beruházási törekvéseit is. Az uniós megállapodás annak a már létező húsz kétoldalú beruházásvédelmi megállapodás helyébe lép, amelyet egyes tagállamok, köztük Magyarország, tárgyaltak ki korábban Vietnámmal. Örömmel tölt el, hogy a magyar Országgyűlés elsőként erősítette meg 2019. december 3-án az Uniós és Vietnám közötti beruházásvédelmi megállapodást, amelynek európai parlamenti jóváhagyását ma én is támogattam.
2020/02/12
Objection pursuant to Rule 112: Lead and its compounds (B9-0089/2020)

Az ólom káros hatással van az idegrendszerre, a veseműködésre és a vérnyomásra. A Bizottság tervezete tartalmazza, hogy tilos felhasználni és forgalomba hozni az ólmot és vegyületeit PVC-ből készült árucikkekben, amennyiben az ólom koncentrációja eléri vagy meghaladja az árucikk PVC részeire vonatkoztatva a 0,1 tömegszázalékot. Magyarország továbbá egyetért a korlátozási javaslat alóli mentességek körével is, valamint a megfelelésre biztosított átmeneti idő hosszával is. Ezért a szavazás során szavazatommal nem támogattam a Bizottság tervezete elleni kifogást.
2020/02/12
Automated decision-making processes: Ensuring consumer protection, and free movement of goods and services (B9-0094/2020)

A digitális egységes piac új esélyeket teremt a gazdaság fellendítésére és az életminőség javítására a mesterséges intelligencia, s azon belül az automatizáció révén. A mobil és automatizált platformok egyre inkább előtérbe kerülnek a digitális szolgáltatások fejlődésének köszönhetően. A mesterséges intelligencián alapuló technológia így a piac valamennyi ágazatát érinti, amely nemcsak rengeteg lehetőséget, hanem számos kihívást is jelent. Napjaink digitális forradalmában nem szabad szem elől téveszteni a fogyasztók érdekeit: megfelelő tájékoztatást kell adni arról, hogyan lehetséges emberi beavatkozás nélkül megfelelő döntést hozni.Példának okáért, egyre gyakrabban fordul elő, hogy orvosi, jogi vagy műszaki területen nem kizárólag szakemberek hoznak döntést, hanem az emberi beavatkozás nélkül - automatizált formában - születik. Végső soron minden fogyasztónak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy szakemberekhez fordulhassanak, akik felülvizsgálják a döntés helyességét. Fontos ezért, hogy önmagában a technológiai fejlődés sosem válhatja ki teljesen az emberi tényezőt! A biztonságos automatizált döntéshozatal keretrendszerének felállítása érdekében pozitív szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2020/02/12
Proposed mandate for negotiations for a new partnership with the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland (B9-0098/2020)

Az állásfoglalást szavazatommal támogattam. Fontosnak tartom az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti szoros együttműködés kialakítását, a tárgyalások mihamarabbi megkezdését és egy mindkét fél számára előnyös megállapodás elfogadását, amely tisztességes és egyenlő feltételeken kell, hogy alapuljon. Az áruk szabad áramlásának korlátait ki kell küszöbölni, az elért eredményeket pedig meg kell őrizni.Együttműködést kell kialakítani a stratégiai területeken, mint például a külpolitika, védelempolitika, terrorizmus elleni küzdelem, az igazságügyi együttműködés, energiapolitika, adóügy, kereskedelempolitika. Olyan kapcsolatrendszert kell kialakítani, amely rugalmas, ésszerű megállapodáson alapul, ugyanakkor egymás értékeit és érdekeit figyelembe veszi és az Unió egységét biztosítja. A tárgyalások során a kompromisszumkésség döntő fontosságú lesz egy sikeres megállapodás elfogadásához.
2020/02/12
Regulation amending the Multiannual financial framework 2014-2020

Az előterjesztés a Sürgősségi Támogatási Eszköz finanszírozásához kapcsolódik, amely a kötelezettségvállalások terén 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A Sürgősségi Támogatási Eszköz (ESI) 2016-ban került létrehozásra a migrációs helyzet kezelése céljából. Az eszközből egyedül Görögország részesült 2016 és 2018 között, 644 millió euróval, azóta „alvó üzemmódban” volt. A 2020. április 2-án benyújtott 2/2020-as költségvetés-módosító javaslattal a Bizottság ennek az eszköznek a rendelet-módosítását, illetve azonnali bevetését javasolja. A javaslattal a Bizottság kötelezettségvállalási szinten 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A 3 milliárd euróból 2,7 milliárd eurót a Sürgősségi Támogatási Eszköz aktiválásra fordítanának, amely többek között a koronavírus-járványhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, ideiglenes kórházak kialakítására, gyógyszerfejlesztésre lesz elkölthető. A jelenlegi aktivizálás az előzővel ellentétben nem egy tagországra szabott, de várhatóan a 2,7 milliárd euró nem lesz elég arra, hogy minden tagország minden kérelmét kielégítse.A költségvetés-módosító javaslat finanszírozásához kapcsolódóan az Európai Bizottság javasolja a 2014–2020-as többéves pénzügyi keretterv rendelet módosítását is annak érdekében, hogy a Globális Kötelezettségvállalási Mozgástérből 2,042 milliárd eurót fel lehessen használni a jelen krízis kezelésére.A Tanács döntéséhez előbb az Európai Parlamentnek kell hozzájárulnia.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2020/04/16
Draft amending budget No 1/2020: Assistance to Greece in response to increased migration pressure - Immediate measures in the context of the COVID-19 outbreak - Support to post-earthquake reconstruction in Albania - Other adjustments

A javaslat tárgya a 2020-as költségvetésre benyújtott első költségvetés-módosítási tervezete. Összesen 567,4 millió euró kötelezettségvállalási előirányzatot és 77,4 millió euró kifizetési előirányzatot mobilizál a tervezet. 350,0 millió eurót a görögországi migrációs helyzetre, 115,0 millió eurót a Covid19-járvány kezelésére, 100 millió eurót az albániai földrengések utáni rekonstrukcióra fordítana a javaslat, egyéb kisebb összegek pedig az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot, az Európai Ügyészséget, az Európai Számvevőszéket és az Európai Ombudsmant érintenék.A 125,0 millió euró kötelezettségvállalási előirányzat az uniós polgári védelmi mechanizmus (UCPM) keretei között, amelyből 10,0 millió eurót az UCPM-en belül fognak átcsoportosítani. Így 115,0 millió eurót kell összesen pluszban mozgósítani.Ennek egy része a tagállamokat segíti a gyógyszerek, személyi védelmi felszerelések, orvosi eszközök beszerzésében, 26 tagállamot tömörítő közös közbeszerzéssel. A tervezet szerint a RescEU közvetlen támogatás 100%-os uniós társfinanszírozást nyújt majd és a beszerzett eszközök uniós szinten elérhetőek, amik a nemzeti készleteken felül adnak majd mozgásteret, ebből lesz biztosítható a további szükséglet, amennyiben szükséges.A Tanács a javaslatot április 14-én elfogadta.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2020/04/17
Draft amending budget No 2/2020: Providing emergency support to Member States and further reinforcement of the Union Civil Protection Mechanism/rescEU to respond to the COVID-19 outbreak

Az előterjesztés a kötelezettségvállalások terén 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A Sürgősségi Támogatási Eszköz (ESI) 2016-ban került létrehozásra a migrációs helyzet kezelése céljából. Az eszközből egyedül Görögország részesült 2016 és 2018 között, 644 millió euróval, azóta „alvó üzemmódban” volt. A 2020. április 2-án benyújtott 2/2020-as költségvetés-módosító javaslattal a Bizottság ennek az eszköznek a rendelet-módosítását, illetve azonnali bevetését javasolja. A javaslattal a Bizottság kötelezettségvállalási szinten 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A 3 milliárd euróból 2,7 milliárd eurót a Sürgősségi Támogatási Eszköz aktiválásra fordítanának, amely többek között a koronavírus-járványhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, ideiglenes kórházak kialakítására, gyógyszerfejlesztésre lesz elkölthető. A jelenlegi aktivizálás az előzővel ellentétben nem egy tagországra szabott, de várhatóan a 2,7 milliárd euró nem lesz elég arra, hogy minden tagország minden kérelmét kielégítse.A Tanács a javaslatot április 14-én elfogadta.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2020/04/17
Mobilisation of the Flexibility Instrument for 2020: migration, refugee inflows and security threats; immediate measures in the context of the COVID-19 outbreak; reinforcement of the European Public Prosecutor's Office (C9-0092/2020)

A javaslat kapcsolódik az 1-es számú pótköltségvetéshez, amelynek tárgya a 2020-as költségvetésre benyújtott első költségvetés-módosítási tervezete. Összesen 567,4 millió euró kötelezettségvállalási előirányzatot és 77,4 millió euró kifizetési előirányzatot mobilizál a tervezet. 350,0 millió eurót a görögországi migrációs helyzetre, 115,0 millió eurót a Covid19-járvány kezelésére, 100 millió eurót az albániai földrengések utáni rekonstrukcióra fordítana a javaslat, egyéb kisebb összegek pedig az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot, az Európai Ügyészséget, az Európai Számvevőszéket és az Európai Ombudsmant érintenék.A 125,0 millió euró kötelezettségvállalási előirányzat az uniós polgári védelmi mechanizmus (UCPM) keretei között, amelyből 10,0 millió eurót az UCPM-en belül fognak átcsoportosítani. Így 115,0 millió eurót kell összesen pluszban mozgósítani.Ennek egy része a tagállamokat segíti a gyógyszerek, személyi védelmi felszerelések, orvosi eszközök beszerzésében, 26 tagállamot tömörítő közös közbeszerzéssel. A tervezet szerint a RescEU közvetlen támogatás 100%-os uniós társfinanszírozást nyújt majd és a beszerzett eszközök uniós szinten elérhetőek, amik a nemzeti készleteken felül adnak majd mozgásteret, ebből lesz biztosítható a további szükséglet, amennyiben szükséges.A pótköltségvetéshez kapcsolódóan 73,3 millió eurót a Rugalmassági Eszközből mobilizálnak a 3. fejezetben.A Tanács a javaslatot április 14-én elfogadta.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2020/04/17
Mobilisation of the Flexibility Instrument for 2020: migration, refugee inflows and security threats; immediate measures in the context of the COVID-19 outbreak; reinforcement of the European Public Prosecutor's Office (C9-0096/2020)

Az előterjesztés a Sürgősségi Támogatási Eszköz finanszírozásához kapcsolódik, amely a kötelezettségvállalások terén 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A Sürgősségi Támogatási Eszköz (ESI) 2016-ban került létrehozásra a migrációs helyzet kezelése céljából. Az eszközből egyedül Görögország részesült 2016 és 2018 között, 644 millió euróval, azóta „alvó üzemmódban” volt. A 2020. április 2-án benyújtott 2/2020-as költségvetés-módosító javaslattal a Bizottság ennek az eszköznek a rendelet-módosítását, illetve azonnali bevetését javasolja. A javaslattal a Bizottság kötelezettségvállalási szinten 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A 3 milliárd euróból 2,7 milliárd eurót a Sürgősségi Támogatási Eszköz aktiválásra fordítanának, amely többek között a koronavírus járványhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, ideiglenes kórházak kialakítására, gyógyszerfejlesztésre lesz elkölthető. A jelenlegi aktivizálás az előzővel ellentétben nem egy tagországra szabott, de várhatóan a 2,7 milliárd euró nem lesz elég arra, hogy minden tagország minden kérelmét kielégítse.A költségvetés-módosító javaslat finanszírozását illetően a Rugalmassági Eszköz keretében 243 millió euró válik elérhetővé.A Tanács a javaslatot április 14-én elfogadta.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2020/04/17
Mobilisation of the Contingency Margin in 2020: providing emergency assistance to Member States and further reinforcing the Union Civil Protection Mechanism/rescEU in response to the COVID-19 outbreak

Az előterjesztés a Sürgősségi Támogatási Eszköz finanszírozásához kapcsolódik, amely a kötelezettségvállalások terén 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A Sürgősségi Támogatási Eszköz (ESI) 2016-ban került létrehozásra a migrációs helyzet kezelése céljából. Az eszközből egyedül Görögország részesült 2016 és 2018 között, 644 millió euróval, azóta „alvó üzemmódban” volt. A 2020. április 2-án benyújtott 2/2020-as költségvetés-módosító javaslattal a Bizottság ennek az eszköznek a rendelet-módosítását, illetve azonnali bevetését javasolja. A javaslattal a Bizottság kötelezettségvállalási szinten 3 milliárd euróval, kifizetések terén 1,53 milliárd euróval javasolja megemelni a 2020-as költségvetés szintjét.A 3 milliárd euróból 2,7 milliárd eurót a Sürgősségi Támogatási Eszköz aktiválásra fordítanának, amely többek között a koronavírus-járványhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, ideiglenes kórházak kialakítására, gyógyszerfejlesztésre lesz elkölthető. A jelenlegi aktivizálás az előzővel ellentétben nem egy tagországra szabott, de várhatóan a 2,7 milliárd euró nem lesz elég arra, hogy minden tagország minden kérelmét kielégítse.A költségvetés-módosító javaslat finanszírozásához kapcsolódóan az Európai Bizottság a Rendkívüli Tartalék alkalmazását javasolja (ezt csak végső esetben lehet bevetni, amikor már semmilyen más elérhető forrás nem marad) 714,6 millió euró értékben.A Tanács a javaslatot április 14-én elfogadta.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2020/04/17
Specific measures to provide exceptional flexibility for the use of the European Structural and Investments Funds in response to the COVID-19 outbreak

A Bizottság Közös Rendelkezések és az Európai Regionális Fejlesztési Alap újabb, második körös, koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kezelésével kapcsolatos módosításairól szóló javaslata megfelelően kezeli a Magyarország számára kiemelten fontos kérdéseket.A javaslat alapján átmeneti, 100%-os társfinanszírozásra van lehetőség a 2020-21-es számviteli évben az ERFA, ESZA és KA esetében. Lehetséges továbbá a 2020-ban rendelkezésre álló források átcsoportosítása az ERFA, ESZA és a KA között, korlátozások nélkül. Ugyanígy lehetőség van a régiókategóriák közötti átcsoportosításra, a tagállamok kérhetik a 2020-as forrásaik ilyen jellegű korlátlan átcsoportosítását.További könnyítés, hogy a tematikus koncentrációs kötelezettségeket átmenetileg nem kell betartani.A Bizottság egyéb javaslatokat is tett, melyek többek között a Partnerségi Megállapodásokkal, a műveletek elszámolhatóságával, a vis maior esetekkel, az adminisztratív terhek csökkentésével kapcsolatosak.A javaslatok hozzájárulnak a koronavírus-járvány következtében fellépő negatív gazdasági hatások mérsékléséhez, ezért támogattam az előterjesztést az áprilisi plenáris szavazások során.
2020/04/17
Introduction of specific measures for addressing the COVID-19 crisis

Nem szabad, hogy a leginkább rászoruló személyeknek nyújtott támogatás a fertőzés kockázata miatt megszakadjon. A válság nagyobb kockázatot jelent a legkiszolgáltatottabbak számára, ők a mindennapokban tapasztalják meg a nélkülözést, ha nem segítünk gyorsan, rugalmas módon, a helyzethez alkalmazkodva. A tagállamoknak a járvány idején is gondoskodniuk kell arról, hogy a legszegényebben élelmet és más alapvető fogyasztási cikkeket (pl. lábbeli, szappan és sampon) kapjanak. Reagálni kell a mindennapi kihívásokra és nem csak elméletben, hanem életszerűen.A leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) szabályainak sürgős eljárásban való módosítása fontos, mert a járvány és a távolságtartás szabályai miatt új módot kell találni az élelmiszerek kiosztására, hiszen az emberek jelenleg nem gyűlhetnek össze egy ingyen konyhán, mint korábban. Változtatni kell tehát a segítség célba juttatásán: egységcsomagok kiszállítása vagy utalványok osztása most jobb módszer. Egyes országokban azonban az elektronikus utalványok osztása nem célravezető, ezért szükség van rugalmasságra és a tagállami sajátosságokhoz igazodásra.Az ételosztáshoz jelenleg megfelelő védő felszerelés is szükséges, ezért üdvözlöm, hogy az alap az élelmiszer és alapvető anyagi támogatás osztásán felül most a járvány elleni védőfelszerelések osztására is használható lesz, ráadásul átmenetileg 100%-os EU-finanszírozással.Szavazatommal ezért támogattam a Rendelet módosítását.
2020/04/17
Medical devices (C9-0098/2020)

Az Európai Unió 2017-ben dolgozta ki az orvostechnikai eszközök, valamint az in-vitro diagnosztikai eszközök felhasználását és kereskedelmét szabályozó rendeleteket, amelyeket az orvostechnikai eszközök tekintetében 2020. május 26-tól, az in-vitro diagnosztikai eszközök tekintetében pedig 2022. május 26-tól kellene majd alkalmazni.Problémát jelent azonban, hogy az uniós szervek részéről számos, a rendeletek végrehajtásához szükséges intézkedés meghozatala terén elmaradás tapasztalható.Továbbá a rendeletek számos olyan, politikailag és gazdaságilag érzékeny rendelkezést tartalmaznak, melyekben a döntéshozatalt részben a tagállamokra bízzák. A Covid19-járvány és a kialakult közegészségügyi válság eddig nem látott kihívás elé állította a tagállamokat. A jelenlegi rendkívüli helyezt az (EU) 2017/745 rendelet hatálya alá tartozó több területet is érint, a tagállamok, a gazdasági szereplők és intézmények nem tudják biztosítani a rendelet megfelelő végrehajtását és alkalmazását.A fentiekkel összhangban a szavazás során támogattam az orvostechnikai eszközök felhasználását és kereskedelmét szabályozó rendelet alkalmazására vonatkozó határidő egy évvel történő halasztását.
2020/04/17
EU coordinated action to combat the COVID-19 pandemic and its consequences

A koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányuló összehangolt fellépésről szóló határozat sajnálatos módon nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az Európai Parlamentben egy ilyen súlyos válság idején sem sikerült félretenni a politikai és ideológiai vitákat, amelyek ahhoz vezettek, hogy az egyébként is későn érkező határozati javaslathoz végül csak négy frakció csatlakozott.A szöveg számos ponton baloldali, liberális politikai megnyilvánulásokat tartalmaz, így egy kiegyensúlyozatlan határozatot kapunk. Ráadásul, a határozat megkésett, és számos esetben nem elégséges intézkedések megtételére hív fel.A szöveg ténybeli tévedéseket tartalmaz a magyarországi koronavírus elleni intézkedésekkel kapcsolatban. Azokat a hamis állításokat tartalmazza, hogy a magyar kormány határozatlan időre felhatalmazta magát a rendeleti kormányzásra, illetve, hogy határozatlan időre meghosszabbította a veszélyhelyzetet. Ezzel szemben e felhatalmazás az Országgyűlés által elfogadott törvény rendelkezéseiből ered, illetve időben korlátozott, ugyanis a járvány végéig szól. Az Országgyűlés továbbá bármikor véget vethet a különleges jogrend időszakának.A határozat ilyen módon elsősorban az EP baloldali-liberális felének a véleményét tükrözi és politikai akcióját támasztja alá, amely a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges széleskörű összefogás helyett saját pártpolitikai szempontjait helyezte előtérbe. Magyarországot hazug állításokkal, megalapozatlanul támadja. Fentiek következtében nem támogattam a közös határozati javaslatot, ugyanakkor tartózkodó szavazatommal jeleztem, hogy a Covid19-járvány elleni bármilyen – mégoly tökéletlen – fellépést sem kívánok akadályozni.
2020/04/17
A safety net to protect the beneficiaries of EU programmes: setting up an MFF contingency plan (A9-0099/2020 - Jan Olbrycht, Margarida Marques)

Az Európai Parlament saját kezdeményezésű jelentése az Európai Bizottságnak szóló ajánlásokat fogalmaz meg egy, az uniós programok kedvezményezettjeinek védelmét szolgáló biztonsági hálóról, amennyiben 2020 végéig nem születik megállapodás az új többéves pénzügyi kerettervről (MFF). Ez egy vészhelyzeti terv kidolgozására irányuló javaslat.Az EP kéri az Európai Bizottságot, hogy 2020. június 15-ig nyújtson be javaslatot a többéves pénzügyi keretre vonatkozó vészhelyzeti tervre.A képviselők kérik, hogy az EB hosszabbítsa meg az összes MFF-hez kapcsolódó kiadási program alap jogi aktusaiban megállapított határidőket, amennyiben nincs új MFF. Ennek megfelelően a Közös Agrárpolitika és a Kohéziós Politika kedvezményezettjei is biztonságban lennének, 2021-ben is megkapnák a nekik járó támogatásokat.A 2021-es keretek minden uniós program esetében a 2020-as báziséven alapulnának, figyelembe véve egy 2%-os deflátort.A koronavírus okozta válság kezelésére módosítanák a kapcsolódó uniós programokat azzal, hogy a 2%-os emelésen felül többletforrásokat mozgósítanának erre a célra. Ez lehetővé tenné új célzott intézkedések bevezetését a válság kezelésére, egy újjáépítési és helyreállítási terv finanszírozására.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2020/05/13
Genetically modified soybean MON 87708 × MON 89788 × A5547-127 (B9-0121/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2020/05/13
2018 discharge: Fuel Cells and Hydrogen 2 Joint Undertaking (A9-0030/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
2018 discharge: Clean Sky 2 Joint Undertaking (A9-0032/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Tiszta Égbolt közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy az ellenőrzések során bizonyosságot szerzett a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapította, hogy a pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
2018 discharge: Bio-based Industries Joint Undertaking (A9-0034/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bioalapú Iparágak közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Insurance and Occupational Pensions Authority (A9-0042/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapítása alapján az ellenőrzések során kellő mértékben megbizonyosodtak arról, hogy a hatóság 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: ECSEL Joint Undertaking (A9-0045/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az ECSEL közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Innovative Medicines Initiative 2 Joint Undertaking (A9-0046/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezést megvalósító közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az intézet éves beszámolója megbízható. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Shift2Rail Joint Undertaking (A9-0055/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Shift2Rail közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a közös vállalkozás éves beszámolója megbízható. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Environment Agency (A9-0064/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Agency for Railways (A9-0061/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vasúti Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Számvevőszék megállapította, hogy vizsgálatai során elegendő bizonyosságot szerzett arról, hogy a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó, az ügynökség által benyújtott éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapját jelentő ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Maritime Safety Agency (A9-0066/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European GNSS Agency (A9-0067/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai GNSS Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A számvevőszék megállapítása alapján az ellenőrzések során kellő mértékben megbizonyosodtak arról, hogy az ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (A9-0073/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Aviation Safety Agency (A9-0074/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Asylum Support Office (A9-0077/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal 2018. évi pénzügyi évére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a Hivatal 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - European Parliament (A9-0021/2020 - Maria Grapini)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Parlamentre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az ellenőrzés során a Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2018-ra vonatkozóan lényegében hibamentesek voltak. A 2018-as évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék nem emelt kifogást a Parlament 2018-as gazdálkodásával kapcsolatban. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - Court of Justice of the European Union (A9-0027/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bíróságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Kiemeli, hogy egyetlen hiányosságot sem azonosítottak a vizsgálat során. Az ellenőrzés keretében a Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2018-ra vonatkozóan lényegében hibamentesek voltak. A 2018-as évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék kifogást sem emelt a Bíróság 2018-as gazdálkodásával kapcsolatban. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - European Ombudsman (A9-0028/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Ombudsmanra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája megállapította, hogy a kifizetések a 2018-as évre vonatkozóan lényeges hibáktól mentesek. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - European Data Protection Supervisor (A9-0029/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Adatvédelmi Biztosra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - Court of Auditors (A9-0031/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Számvevőszékre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Megjegyzi a jelentés, hogy a Számvevőszék éves beszámolóját egy független könyvvizsgáló ellenőrzi, hogy ugyanazt az átláthatóságot és elszámoltathatóságot tudja alkalmazni, mint az ellenőrzött szervezetek esetében. A pénzügyi kimutatás valós képet mutat a Számvevőszék pénzügyi helyzetéről. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Agency for Safety and Health at Work (A9-0033/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját a Számvevőszék jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Translation Centre for the Bodies of the European Union (A9-0035/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontjára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja a 2018-as pénzügyi évre megbízható éves beszámolót nyújtott be és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem állapítottak meg. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - European Council and Council (A9-0038/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Tanácsra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. 2018. évi éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája alapján megállapította, hogy a 2018-as pénzügyi évet illetően az intézmények és szervek igazgatási és egyéb kiadásokkal kapcsolatos kifizetései összességükben lényegi hibától mentesek voltak. A Tanács és a Parlament közötti együttműködés Tanács részéről történő elutasítása következtében a szakbizottság nem tudta lefolytatni a mentesítési eljárást. Így a szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásának elhalasztásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadásának elhalasztását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Agency for Network and Information Security (ENISA) (A9-0039/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék az általa lefolytatott vizsgálatok alapján kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Centre for the Development of Vocational Training (A9-0040/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Szakképzésfejlesztési Központra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Fisheries Control Agency (A9-0041/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Halászati Ellenőrző Hivatalra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget - European External Action Service (A9-0043/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Külügyi Szolgálatra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék kijelenti, hogy bizonyosságot szerzett a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: SESAR Joint Undertaking (A9-0044/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a SESAR közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék a SESAR közös vállalkozás 2018-as pénzügyi évre vonatkozó beszámolóját megbízhatónak találta és az annak alapjául szolgáló pénzügyi műveleteket minden lényegi szempontból jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Training Foundation (A9-0047/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Képzési Alapítványra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Eurojust (A9-0048/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Joint Undertaking for ITER and the Development of Fusion Energy (A9-0049/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson is a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Agency for Support for BEREC (BEREC Office) (A9-0050/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék az általa lefolytatott vizsgálatok alapján kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions (A9-0051/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért elnevezésű szervezetre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Agency for the Cooperation of Energy Regulators (A9-0052/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Agency for the Operational Management of Large-Scale IT Systems in the Area of Freedom, Security and Justice (eu-LISA) (A9-0053/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Nagyméretű IT-rendszerek operatív irányítását végző Európai Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Institute of Innovation and Technology (A9-0054/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Innovációs és Technológiai Intézetre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az intézet éves beszámolója megbízható, valamint elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot talált az ügyletek jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozóan. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: Euratom Supply Agency (A9-0056/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Euratom Ellátási Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: eighth, ninth, tenth and eleventh European Development Funds (A9-0057/2020 - Michèle Rivasi)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alap 2018-as pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. Bár a Számvevőszék a Fejlesztési Alap éves beszámolójának alapjául szolgáló műveleteket jogszerűnek és szabályosnak ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Institute for Gender Equality (A9-0058/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Intézet által a 2018-as pénzügyi évre benyújtott éves beszámoló megbízható és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Securities and Markets Authority (A9-0059/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Értékpapírpiaci Hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Értékpapírpiaci Hatóság 2018-as pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Banking Authority (A9-0060/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bankhatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Bankhatóság 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek volta. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Agency for Law Enforcement Training (CEPOL) (A9-0062/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bűnüldözési Képzési Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a Bűnüldözési Képzési Ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Chemicals Agency (A9-0063/2020 - Ryszard Antoni Legutko)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vegyianyag Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Vegyianyag Ügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Centre for Disease Prevention and Control (A9-0065/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2018-as pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A Számvevőszék megállapította, hogy az általa lefolytatott pénzügyi vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályosak voltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Food Safety Authority (A9-0068/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget – Commission and executive agencies (A9-0069/2020 - Monika Hohlmeier)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2016. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Alapjogi Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Agency for Fundamental Rights (A9-0070/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Alapjogi Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: EU general budget – Committee of the Regions (A9-0071/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Régiók Bizottságára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy a Régiók Bizottságának 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Border and Coast Guard Agency (A9-0072/2020 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Union Agency for Law Enforcement Cooperation (Europol) (A9-0075/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Europolra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége 2018-as pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: European Medicines Agency (A9-0076/2020 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Gyógyszerügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Gyógyszerügynökség 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Discharge 2018: General budget of the EU – European Economic and Social Committee (A9-0078/2020 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Gazdasági és Szociális Bizottságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája megállapította, hogy a kifizetések a 2018-as évre vonatkozóan lényeges hibáktól mentesek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal kapcsolatban azonban OLAF, illetve belga hatósági vizsgálatok vannak folyamatban, a szakbizottság továbbá nem szerzett bizonyosságot arról, hogy a már meglévő ajánlásokat az intézmény végrehajtotta-e, ezért a szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásának elhalasztásáról, a 2018-as számlák lezárásának egy későbbi időpontban történő lehetséges megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadásának elhalasztását támogattam.
2020/05/14
2018 discharge: Performance, financial management and control of EU agencies (A9-0079/2020 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2018-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2018. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az uniós ügynökségekre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését, melynek során azok teljesítményét, gazdálkodását és ellenőrzési rendszereit külön vizsgálták. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2018-ra vonatkozóan lényegében hibamentesek voltak. A 2018-as évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék nem emelt kifogást sem. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság februári ülésén a mentesítés megadásáról, a 2018-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2020/05/14
Temporary measures concerning the general meetings of European companies (SE) and of European Cooperative Societies (SCE)

Az európai részvénytársaságok (SE) statútumáról szóló, 2001. október 8-i 2157/2001/EK tanácsi rendelet és az európai szövetkezet (SCE) statútumáról szóló, 2003. július 22-i 1435/2003/EK tanácsi rendelet szabályokat állapít meg az általuk szabályozott jogalanyok létrehozására és működésére vonatkozóan. Az SE-rendelet és az SCE-rendelet egyúttal a közgyűlés megtartásának határidejét is harmonizálja, amely szerint e társaságok minden naptári évben legalább egyszer, a pénzügyi évük végét követő hat hónapon belül közgyűlést tartanak. A rendeletek nem engednek kivételt e kötelezettség alól.A Covid19-világjárvány súlyos hatással van a vállalkozásokra és a szövetkezetekre, köztük az európai részvénytársaságokra és az európai szövetkezetekre egyaránt. Jelentős nehézséget jelent számukra az érintett rendeletek szerinti közgyűlési határidő betartása, így uniós szinten ideiglenesen lehetővé kell tenni az előírt határidőtől való eltérést. Az ideiglenes eltérés révén az európai részvénytársaságoknak és az európai szövetkezeteknek közgyűlésüket a pénzügyi év végétől számított 12 hónapon belül, de legkésőbb 2020. december 31-ig kell megtartaniuk. Az eltérés lehetővé teszi, hogy az európai részvénytársaságok és az európai szövetkezetek megfelelően elő tudják készíteni közgyűlésüket, és jogbiztonságot teremt az SE- és az SCE-rendeletben meghatározott kötelezettségek teljesítése tekintetében. Emiatt szavazatommal támogattam a javaslatot.
2020/05/14
Parliament's estimates of revenue and expenditure for the financial year 2021 (A9-0102/2020 - Olivier Chastel)

Az Európai Parlament adminisztratív kiadásairól szóló jelentés az EP Büró és a Költségvetési Bizottság megállapodását tartalmazza. A megállapodás alapját jelentő költségvetési összegek bekerülnek majd az Európai Bizottság 2021-re vonatkozó tervezetébe, amelyről az EP és a Tanács várhatóan 2020 novemberében dönt majd.A megállapodás szerint az Európai Parlament előzetes költségvetési tervezete a 2021. évre 2,1 milliárd euró. Az EP költségvetés legfontosabb prioritásai 2021-ben: a helyi és regionális szintű, polgárokkal folytatott kétirányú kommunikáció, az új látogatói stratégia kidolgozása és végrehajtása, valamint a kiberbiztonságra fókuszáló informatikai fejlesztések.Az EP jelentése felszólítja az intézmény Főtitkárát, hogy vizsgálja meg és terjesszen elő javaslatokat, hogyan lehetne javítani az EP működésén egy vészhelyzet esetén, hogy az EP jogi funkciói fenntarthatóak legyenek. Felhívja az EP Bürót, hogy dolgozzon ki egy technikai megoldást, hogy a jövőben azok is gyakorolhassák szavazati jogukat, akik tartósan vannak távol, betegség, szülési szabadság, vagy force majeure miatt.Az EP baloldali és liberális többsége a frakciókon átívelő megállapodást felrúgva beterjesztett egy olyan módosítót, amely a „gender mainstreaming” EP működésébe való beépítését vizsgálná. A magyar néppárti delegáció úgy látja, hogy a kérdésben nincs szükség további beavatkozásra, ezért nem kívánt ebben véleményt alkotni.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2020/05/14
New MFF, own resources and Recovery plan

. – A következő többéves pénzügyi keret kulcsfontosságú szerepet játszik a nemzetgazdaságok válság utáni fellendítésében, ezért szükséges, hogy ambiciózus és megfelelő méretű legyen. A krízis súlyosságára való tekintettel ugyanakkor a Bizottság által létrehozni tervezett Helyreállítási Alapra is szükség van, de az nem történhet a hagyományos uniós politikák – a Kohéziós Politika és a Közös Agrárpolitika – rovására, amelyek már többszörösen bizonyították hasznosságukat.Magyarország az elmúlt években kiemelkedő gazdasági sikert ért el, most a járvány kezelésében is élen jár, ennek köszönhetően a koronavírus okozta válság várhatóan kevésbé fogja megviselni a magyar gazdaságot, mint az uniós átlagot. Ezt a jó teljesítményt ugyanakkor nem érheti anyagi hátrány uniós szinten. Az Unió nem jutalmazhatja mások felelőtlen gazdálkodását, vagy a járvány félrekezelését a helyreállításra szánt forrásokból.A felzárkózás és a gazdasági növekedés előmozdítása a kohéziós politikán keresztül kulcsfontosságú lesz a válságot követően. A kohéziós támogatások felhasználásában a közelmúltban bevezetett rugalmasságot pedig legalább az új többéves pénzügyi keret első éveiben meg kell őrizni.Az EP éles kritikát fogalmaz meg az Európai Bizottsággal szemben, mikor az EU hitelességének megőrzése érdekében felszólítja a Bizottságot, hogy a helyreállítási stratégia bemutatásakor tartózkodjon a félrevezető adatok prezentálásától, valamint pénzügyi varázslatok és kétséges multiplikátor hatások használatától.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2020/05/15
4th railway package: extension of the transposition periods

Az Európai Bizottság a 2016/797 és a 2016/798 számú irányelvek módosítását javasolta sürgőségi eljárásban, mivel 17 tagállam nem tudta határidőn belül átültetni a jogszabályokat nemzeti jogrendjébe a Covid19 világjárvány okozta fennakadások miatt. Az átültetési határidőt az irányelvek június 16-ban határozták meg, és az Európai Bizottság három hónapos halasztást javasolt, azaz szeptember 16-ikát. A Coreper által jóváhagyott változat december 31-ig javasolta az átültetési határidő kitolását. Az Európai Parlament által javasolt kitolási határidő pedig október 31. volt. Sajnálatos, hogy mivel a tanácsi álláspont és a parlamenti álláspont eltérőek, ezért intézményközi egyeztetésekre lehet szükség, ami a jogszabály elfogadásának halasztását eredményezheti. Ennek ellenére támogattam szavazatommal a parlamenti javaslat elfogadását, mivel az is kedvezőbb a tagállamok számára az Európai Bizottság javaslatánál.
2020/05/15
Request for funding for biomedical research on Myalgic Encephalomyelitis (B9-0186/2020)

A krónikus fáradtság szindróma / myalgikus encephalomyelitis (CFS/ME) az EU-ban körülbelül kétmillió polgárt érint. Ennek az állásfoglalásnak számos az Európai Parlamentnek benyújtott állampolgári petíció szolgál alapjául, amelyekben az európai állampolgárok aggodalmukat fejezik ki a kezelések hiánya és az EU-ban a krónikus fáradtság szindróma orvosbiológiai kutatásainak alul finanszírozása miatt. Az állásfoglalási indítvány célja megoldást találni ezekre a problémákra, ezért szavazatommal támogatom a kezdeményezést.
2020/06/17
Conference on the Future of Europe (B9-0170/2020, B9-0179/2020)

Az Európa Jövőjéről szóló Konferencia megindítása a jelenlegi járványhelyzet, valamint az utóbbi évtized krízisei miatt időszerűvé vált. Egyetértek azzal, hogy megoldást kell nyújtani az Európa előtt álló kihívásokra, valamint a Konferenciának nyílt fórumot kell biztosítania a különböző résztvevők közötti vita számára anélkül, hogy azt bárki kisajátítaná.Az Európai Unió megreformálására azért van szükség, hogy olyan problémák orvoslására fordíthassa erejét, amellyel az európai népek és nemzetek javát szolgálja. Európa államainak ellenállóbbá válniuk. Az állásfoglalás azonban hangsúlyozza kellően, hogy a tagállamok a szerződések urai. A nemzeti parlamentek részvétele nélkül nem remélhető sikeres Konferencia. A nemzeti parlamentek ugyanis a népszuverenitás hordozói, a Konferencia során pedig elengedhetetlen az európai népek véleményének megjelenítése.A bevezető rendelkezések B. pontjában szereplő, az „az alapvető jogok és a jogállamiság ellen jelenleg intézett támadások jobb kezelési módot igényelnek a Konferencia részéről” résszel nem értettem egyet. Ez az általános jellegű megfogalmazás olyan alaptalan és ideológiai tartalmú politikai támadások előtt nyithat teret, amelyek csökkentik az európai integrációba vetett bizalmat. A jogállamiság elvének megvalósulása nem lehet politikai és ideológiai viták tárgya. Az erre a részre vonatkozó részenkénti szavazatommal az idézett mondatrészt törölni javasoltam a szövegből.Mindazonáltal a reformfolyamat jelentőségére és időzítésére tekintettel szavazatommal támogattam az állásfoglalás elfogadását.
2020/06/18
EU disability strategy post 2020 (B9-0123/2020)

Szavazatommal támogattam az állásfoglalást.100 millió fogyatékossággal élő személy van az Európai Unióban, azonban még mindig vannak olyan jogszabályok, amelyek egyáltalán nem hivatkoznak a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményre és az akadálymentességre, pedig utóbbi az önálló életvitel és részvétel egyik előfeltétele.Az EU a CRPD részes feleként köteles biztosítani a fogyatékossággal élő személyeknek és képviseleti szervezeteiknek a jogszabályok és politikák kialakításába és végrehajtásába való szoros bevonását és aktív részvételét, tiszteletben tartva a fogyatékosság különféle koncepcióit.Az Európai Parlament elismeri a CRPD végrehajtása terén a 2010–2020 közötti európai fogyatékosságügyi stratégia révén elért előrehaladást és felkéri az Európai Bizottságot, hogy az elért eredményekre építve fokozza a fogyatékossággal élő személyek jogai iránti elkötelezettségét egy 2020 utáni ambiciózus európai fogyatékosságügyi stratégiával.Egyetértek azzal, hogy nagyon fontos az akadálymentesség holisztikus fogalommeghatározása és alkalmazása. Az uniós alapoknak a befogadó, akadálymentes környezet, szolgáltatások, gyakorlatok és eszközök előmozdítására kell irányulniuk, a mindenki számára történő tervezés elvét követve.A tervezet L pontjának szóhasználata sajnos nem egyezett meg az ENSZ CRPD Egyezmény szóhasználatával: a „fogyatékos” szót kívánta használni, amely nem az emberre, hanem a többséghez képest eltérésére, fogyatékosságára utal. Nekünk a személyre kell koncentrálnunk, az emberre és nem a fogyatékosságára, ezért a „fogyatékossággal élő személy” kifejezést támogatom.
2020/06/18
Eastern Partnership in the run-up to the June 2020 Summit (A9-0112/2020 - Petras Auštrevičius)

A keleti partnerség kiemelten fontos az Európai Uniónak. Ezért érdemi lépéseket kell tennie az EU-nak, hogy fenntartsa a keleti partnerségben érintett hat ország európai integrációs reformok iránti elkötelezettségét, ambiciózus ütemét, ösztönözze a demokrácia erősítését, a jogállamiság, az alapvető emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartását, a nemzetközi normákkal és joganyaggal összhangban.A jelentés szövegébe a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó javaslatainkat is befogadták, amelyek arra szólítják fel a keleti partnerországokat, hogy a választási jogszabályaik módosítása során teremtsenek egyenlő lehetőségeket valamennyi etnikai és nemzeti kisebbség képviseletére, továbbá biztosítsák az anyanyelven való tájékoztatáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogokat, lépjenek fel az etnikai és nyelvi alapú gyűlöletbeszéd és megkülönböztetés minden formája ellen, és az etnikai és nemzeti kisebbségeket célzó álhírek és félretájékoztatás ellen. Ez kiemelten fontos a kárpátaljai magyarok szempontjából, hogy Ukrajna a reformfolyamatok végrehajtása során ne szűkítse a nemzeti kisebbségek, így a magyar közösség megszerzett jogait, egyenlő lehetőségeket biztosítson számukra a nyelvhasználat, érdekképviselet terén. Bár a jelentés bizonyos részeivel nem értek egyet, a fent nevezett okok miatt szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2020/06/19
Western Balkans, following the 2020 summit (A9-0091/2020 - Tonino Picula)

A FIDESZ népparti delegáció tagjaként szavazatommal támogattam a Nyugat-Balkán térségével foglalkozó parlamenti állásfoglalás elfogadását, hiszen az világosan kiáll a Nyugat-Balkán térsége mellett, megerősítve az uniós perspektívát számukra, méltatja Várhelyi Olivér bővítési biztos kitartó munkájának hozzáadott értékét, valamint értékeli a nyugat-balkáni országok lényeges, pozitív hozzájárulását az Európai Unió külső határainak védelméhez.
2020/06/19
Tourism and transport in 2020 and beyond (RC-B9-0166/2020, B9-0166/2020, B9-0175/2020, B9-0177/2020, B9-0178/2020, B9-0180/2020, B9-0182/2020, B9-0184/2020)

Az idegenenforgalmi és vendéglátóiipari szektor az egyik legsúlyosabban sújtott gazdasági ágazat a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válság miatt, aminek következtében több millió munkahely került veszélybe Európa szerte. Az Európai Parlament határozatot fogadott el a turizmus és az utazás jövőjével kapcsolatban. A határozat tartalmazott olyan elemeket, amelyekkel nem tudtam egyetérteni, ezért azok ellen szavaztam. Ilyenek az Uniós szintű mechanizmus a határzár be-, és kivezetésére, mivel e kérdésben a döntés minden esetben tagállami hatáskör kell, hogy maradjon. Továbbá az uniós szintű keret a munkavállalókat illetően, illetve uniós szintű turisztikai jótállási alap, mivel e kérdések uniós szintű szabályozására az alapító szerződések nem látnak elő jogalapot.Viszont, mivel a turizmus újraindítása Magyarország számára elsőbbséget élvező kérdés és a határozat tartalmazott számos pozitív elemet is, a végszavazásnál támogattam a határozat elfogadását.
2020/06/19
The Anti-racism protests following the death of George Floyd (B9-0194/2020, B9-0195/2020, B9-0196/2020, B9-0197/2020)

Sajnálatos módon, a határozat a téves baloldali-liberális narratívára és az események hibás értelmezésére épül. Kiindulópontja, hogy rasszistának és elnyomónak bélyegezi a teljes fehér társadalmat, és ezt a téves alapvetést ürügyként használja ahhoz, hogy erőszakos, és közös múltunkat meghazudtoló cselekményeket legitimáljon.Meggyőződésem, hogy a rasszizmus minden formája ellen fel kell lépni, amit oktatással, kultúrával, a múlt közös feldolgozásával lehet elérni. Ugyanakkor elítélem azt az erőszakos és szélsőséges baloldali mozgalmat és világnézetet, amely a sajnálatos amerikai esetet ürügyként használva próbálja legitimálni a vandalizmust, boltok kifosztását szobrok ledöntését és a biztonságunkról gondoskodó rendfenntartó erők megtámadását.Az amerikai és egyes európai városokban zajló erőszakos események veszélyt jelentenek a demokratikus rendszereinkre, és további társadalmi feszültségeket szítanak. A történelem leegyszerűsítésére és a közös múlt átírására tett kísérlet, amelyet szobordöntések és rongálások révén kívánnak elérni a szélsőséges baloldali mozgalmak, a kommunista időket idézi. E cselekmények legitimálása és egy téves narratívával való alátámasztása súlyos felelőtlenség.A határozatot a fentiek miatt szavazatommal nem tudtam támogatni.
2020/06/19
European protection of cross-border and seasonal workers in the context of the COVID-19 crisis (B9-0172/2020)

A határt átlépő munkavállaló és idénymunkás nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a kulcsfontosságú gazdasági ágazatokban és a vírus terjedésének megfékezésére és megelőzésére irányuló tagállami intézkedések – különösen a határlezárások, az ideiglenes korlátozások és a belső határellenőrzések – egyaránt súlyosan érintették őket. Fontos olyan intézkedéseket hozni, amelyek egészségük és biztonságuk védelmét szolgálják utazásuk során. Küzdeni kell az idénymunkásokról és a határt átlépő munkavállalókról alkotott negatív kép ellen is. Másrészt a munkáltatóknak is szükségük van egyértelmű szabályokra, a tagállamoknak pedig fel kell készülniük a Covid19 esetleges jövőbeli hullámaira. Ehhez szükség van arra is, hogy az Európai Bizottság iránymutatásokkal és megbízható adatokkal segítse a tagállamokat. Az erre irányuló javaslatokat messzemenően támogatjuk.Ugyanakkor az állásfoglalás sajnálatos módon a határt átlépő és idénymunkások közé belekeverte a fogalmilag ide nem illő migráns munkavállalókat. A lehető leghatározottabban elutasítom, hogy a biztonságos, rendezett és szabályos migrációra vonatkozó 2018. évi globális megállapodásra legyen bármilyen hivatkozás, különösen annak 5. és 22. célkitűzésére. Mivel az álláfoglalás célcsoportjának helyzetének javítása a fontos, ezért tartózkodtam a végszavazás során.
2020/06/19
Amending Regulation (EU) No 1303/2013 as regards the resources for the specific allocation for the Youth Employment Initiative (A9-0111/2020 - Younous Omarjee)

2020. május 25-én a Bizottság további javaslatot nyújtott be a közös rendelkezésekről szóló jelenlegi rendeletnek az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés (IFK) 2019. évi finanszírozása tekintetében történő módosítása céljából.Az IFK az ifjúsági garancia része, amely rendszer révén a tagállamok olyan intézkedéseket hajtanak végre, amelyek biztosítják, hogy a 25 év alatti fiatalok minőségi foglalkoztatásban, továbbképzésben, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vegyenek részt, vagy gyakornoki munkát végezzenek az iskola befejezése vagy a munkanélkülivé válás után négy hónapon belül.A költségvetési hatóságok a 2020-ra vonatkozó éves tárgyalások keretében úgy határoztak, hogy folyó árakon 28 333 334 EUR összeggel növelik az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés számára 2020-ra elkülönített előirányzatot, így a 2020. évi teljes összeg 145 millió EUR összegre emelkedik.A közös rendelkezésekről szóló rendelet módosítására azért van szükség, mert az IFK-nak a rendelet szövegében (92. cikk (5) bekezdés) rögzített egyedi előirányzata van.A Regionális Fejlesztési Bizottság ezért úgy határozott, hogy az egyszerűsített eljárást követi a közös rendelkezésekről szóló rendelet szövegének e minimális módosításához, az elnököt jelölve ki előadónak. Az előadó a javaslat gyors, módosítások nélküli elfogadását javasolta.Tekintettel arra, hogy a fiatalok munkanélkülisége rendkívül fontos probléma, az előterjesztést támogattam a plenáris szavazás során.
2020/07/08
International and domestic parental abduction of EU children in Japan (B9-0205/2020)

Az állásfoglalás alapjául számos uniós polgár által benyújtott petíció szolgál. A peticiók benyújtói aggodalmuknak fejezik ki amiatt, hogy Japánban lakhellyel rendelkező gyermekeiknél nem tudják érvényesíteni a hozzáférési és látogatási jogukat. Az állásfoglalás felkéri a japán hatóságokat, hogy teljesítsék az 1980. évi Hágai Egyezményből és az Egyesült Nemzetek Szervezetének a gyermek jogairól szóló egyezményéből fakadó kötelezettségeiket, és tartsák tiszteletben a konzuli kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény rendelkezéseit, hogy az EU állam képviselői teljesíteni tudják konzuli kötelezettségeiket állampolgárjaik irányába, különös tekintettel a gyermekek érdekeire és szüleik jogaira. Az állásfoglalás továbbá felszólítja a japán hatóságokat, hogy hajtsák végre a „hátrányos szülőknek” nyújtott beutazási és látogatási jogokkal kapcsolatos bírósági határozatokat, hogy az EU-ban élő szülők Japánban lakó gyermekeikkel érdemi kapcsolatot tarthassanak fenn.A gyermekek jogellenes külföldre vitelét elitélem; mindkét szülőhöz való hozzáférésük jogát a gyermekek lelki és szellemi fejlődése szempontjából fontosnak tartom, ezért szavazatommal támogatom az állásfoglalási indítványt.
2020/07/08
The rights of persons with intellectual disabilities in the COVID-19 crisis (B9-0204/2020)

Az állásfoglalási indítvány alapja a 470/2020-as petíció, melyben az Inclusion Europe európai érdekvédelmi ernyőszervezet luxemburgi tagja felhívja a figyelmet az értelmi fogyatékossággal élő személyek és családtagjaik helyzetére az Európai Unióban a COVID-19 válság idején. A koronavírus kapcsán bekövetkezett zárolás rámutat az értelmi fogyatékossággal élők és családjaik nehézségeire, a folyamatos szegregációra és diszkriminációra, különös tekintettel az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés kapcsán.Ami az azonnali egészségügyi reakciót illeti, az EU-nak biztosítania kell, hogy az összeegyeztethető legyen az EU Alapjogi Chartájával és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel. Külön üdvözlendő, hogy az állásfoglalási indítvány, előre tekintő módon, általánosan beszél minden fogyatékossággal élő helyzetéről, és nem csak egy jövőbeni egészségügyi járványhelyzetre, hanem más humanitárius és természeti katasztrófa helyzetre is kiterjeszti az állásfoglalás hatáskörét. Továbbá felhívja a Bizottság figyelmét a digitális technológiákban rejlő lehetőségekre és a megfelelő pénzügyi megoldások megtalálására is.Az állásfoglalási indítvány célja megoldási javaslatokat tenni annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy valakit egy hasonló vész- vagy katasztrófahelyzetben fogyatékossága miatt érjen hátrányos megkülönböztetés az élet bármely területén, ezért szavazatommal támogatom ezt a kezdeményezést.
2020/07/08
Control of the financial activities of the European Investment Bank - annual report 2018 (A9-0118/2020 - Bas Eickhout)

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága, az Európai Beruházási Bank (EBB) 2018. évi tevékenységi jelentésére, illetve az EBB 2018. évi pénzügyi jelentésére és 2018. évi statisztikai jelentésére alapozva készítette el saját kezdeményezésű jelentését. A jelentés a Bank 2018. évi működésével és gazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket vizsgálja. A plenáris szavazáson támogattam az éves jelentés elfogadását.
2020/07/09
Protection of the European Union's financial interests - combating fraud - annual report 2018 (A9-0103/2020 - Joachim Kuhs)

Az Európai Parlamentben elsősorban a Költségvetési Ellenőrző Bizottság foglalkozik a szabályosság, a hatékony forrásfelhasználás és a csalások elleni fellépés kérdéseivel. A szakbizottságban készült el az EU pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló 30. éves jelentés. A saját kezdeményezésű jelentés áttekinti a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és a Bizottság közötti együttműködés kialakításában elért előrelépéseket, továbbá az uniós költségvetés védelme terén elért olyan eredményeket, amelyek az uniós intézmények és a nemzeti hatóságok együttes erőfeszítései nélkül nem valósulhatnának meg. A jelentést a plenáris szavazáson támogattam.
2020/07/09
Guidelines for the employment policies of the Member States (A9-0124/2020 -José Gusmão)

A négy iránymutatás Bizottság általi felülvizsgálatára irányuló javaslat különösen a környezeti fenntarthatóság dimenziójának előmozdítását javasolja egy erős szociális Európa jövőképe okán.A négy módosított iránymutatás a tagállamok foglalkoztatáspolitikájáról az alábbi:• a munkaerő-kereslet fellendítése,• a munkaerő-kínálat javítása és a foglalkoztatáshoz, készségekhez, kompetenciákhoz való hozzáférés javítása,• a munkaerőpiacok működésének és a társadalmi párbeszéd hatékonyságának javítása,• az esélyegyenlőség és a társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység elleni küzdelemA tervezetből sikerült törölni a Stabilitási és Növekedési Paktum felülvizsgálatára, valamint az általános mentesülési záradék (General Escape Clause) aktiválásának az uniós fiskális szabályok általános felülvizsgálatával való összekapcsolására mutató hivatkozásokat. A végleges szövegben az esetleges ellentmondásos kérdésekben (a teljesen fizetett szülési és apasági szabadság, a nemek közötti egyenlőség index, mint az EU-szemeszter eszköze, a SURE mechanizmus alapján pénzügyi támogatást kapó vállalkozásokra vonatkozó szabályok, nevezetesen, hogy ezeket nem szabad adóparadicsomokban regisztrálni, az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és a fizetett oktatási szabadság) részenkénti szavazás volt lehetséges.A legellentmondásosabb kérdésben pedig, amely a viszontbiztosítási rendszerre vonatkozott, ellene szavaztam.Mivel így lehetséges volt a néppárti irányvonal követése mellett saját véleményt is megfogalmazni szavazatommal, ezért a végszavazáskor támogattam az előterjesztést.
2020/07/10
Conduct of clinical trials with and supply of medicinal products for human use containing or consisting of genetically modified organisms intended to treat or prevent coronavirus disease (C9-0185/2020)

A magyar Néppárti delegáció támogatja a rendelet elfogadását, hiszen a Covid19-járvány okozta válsághelyzetben a Covid19 kezelésére vagy megelőzésére szolgáló, géntechnológiával módosított szervezeteket tartalmazó vagy azokból álló gyógyszerekkel végzett klinikai vizsgálatok felgyorsítása és a sürgősségi használat megkönnyítése rendkívül fontos. Fontosnak tartom, hogy a rendeletben biztosított derogáció tárgyában (koronavírus oltóanyag) és idejében (járványhelyzet fennállta) korlátozott.Szavazatommal ezért támogattam a rendelet elfogadását a júliusi plenáris szavazás során.
2020/07/10
A comprehensive Union policy on preventing money laundering and terrorist financing – Commission's Action plan and other recent developments (B9-0207/2020)

Az EU-ban a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni fellépés erősítése kulcsfontosságú. Aggályos azonban a felügyeleti funkciók új, EU-szintű intézményekre való áthelyezése. Új uniós felügyeleti szerv csak akkor indokolt, ha a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem hatékonyságát növeli, és a nemzeti hatóságok hatáskörét meghaladó, új feladatokat biztosítunk számára. A nagy pénzmosási botrányok történésekor még csak a harmadik irányelv volt hatályban. Azóta sok munkát elvégeztünk; nézzük meg tehát először, hogy a közelmúltban bevezetett jogszabályok miként működnek a gyakorlatban.A határozat felszólítja azon tagállamokat, amelyek még nem jelentették be az Európai Ügyészséghez való csatlakozási szándékukat, hogy tegyék meg. Az EU Ügyészségének felállítása gyengíti a már létező, hasonló hatáskörrel rendelkező EU testületeket, mint például az Eurojust vagy az OLAF, amelyek az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények ellen lépnek fel. Az Európai Ügyészséghez, mint önálló intézményhez való csatlakozás Magyarország esetében az alaptörvénnyel való összhang kérdését is felveti, miután az abban rögzítettek szerint a magyar ügyészség az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője. Magyarország nem az egyetlen tagállam, amely nem lépett be az EPPO-ba: négy másik ország sem tagja az intézménynek.Ezen fenntartásaim ellenére úgy gondolom, hogy az EU pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni rendszerének továbbfejlesztése, a hatékony fellépés mindenképp fontos, ezért szavazatommal támogatom a parlamenti határozatot.
2020/07/10
The EU’s public health strategy post-COVID-19 (RC-B9-0216/2020)

A koronavírus alapjaiban változtatta meg az emberek életét és éppen ezért fontos, hogy járványügyi helyzet gyakori változása miatt az egészségügyi rendszerek meg tudjanak újulni és alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez. A társadalmi, demográfiai és járványkezeléssel összefüggő problémák következtében a tagállamok ugyanolyan egészségfejlesztési és népegészségügyi kihívásokkal szembesülnek. Az EU Covid19 utáni időszakra szóló közegészségügyi stratégiája tartalmazza az új közegészségügyi stratégia létrehozására irányuló javaslatokat. A közegészségügy tagállami hatáskör és nem európai egészségügyi minimum-szolgáltatásra van szükség, hanem az Unió polgárainak maximális egészségvédelmére.Az Unió azonban fontos szerepet játszik a közegészségügyi helyzet javításában, a betegségmegelőzésben és kezelésben, és az egészségügyi stratégiák tagállamok közötti harmonizációjában. Az Európai Unió a közös fellépést, a közösségi innovációs programok támogatását és a vakcinafejlesztés támogatását tartja a megoldás hatékony módjának, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítvány elfogadását.
2020/07/10
Draft Council decision on the system of own resources of the European Union (A9-0146/2020 - José Manuel Fernandes, Valerie Hayer)

A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja már a júliusi EP állásfoglalást követően jelezte: az európai polgárok százmillióinak érdekeivel ellentétes, ezért elfogadhatatlan az EP többségének álláspontja, amely élesen támadja, elutasítja az Európai Tanácsban született történelmi költségvetési megállapodást. Valamennyi európai országot elérte a járvány második hulláma, így még fontosabb a hét éves keretköltségvetés és a helyreállítási alap lehető leggyorsabb elfogadása. Az EP többsége a közös európai érdekekkel ellentétesen nem támogatja a tanácsi megállapodást, sőt, felelőtlen módon megtámadta azt. Ez a támadás az új koronavírus-járvány okozta szociális és gazdasági válság közös uniós kezelésében eredményez helyrehozhatatlan késedelmet.Ennek a súlyosan felelőtlen parlamenti eljárásnak újabb állomása: az EP többsége olyan uniós bevételek bevezetését támasztotta feltételül, amelyek a tagállamok döntő többségének álláspontjával élesen szembemenve felváltanák a jelenlegi, nagyobb részt a tagállamok gazdasági fejlettségétől függő befizetéseken alapuló rendszert. A legtöbb ilyen új, ún. saját forrás javaslat a szegényebb tagállamoktól vonna el több forrást a gazdagok javára. Az EP többsége megint az öncélú politikai nyomásgyakorlás eszközéhez nyúl, egy olyan, mindenki számára kötelező menetrendet szeretne az új bevételek bevezetésére, amely nélkül nem fogadja el az állam- és kormányfők történelmi döntését.A fentiek miatt szavazatommal csak a Tanács álláspontjának elfogadását támogattam!
2020/09/16
Implementation of the EU Association Agreement with Georgia (A9-0136/2020 - Sven Mikser)

A Fidesz-KDNP képviselőjeként támogatom az EU és a keleti partnerség, köztük Georgia kapcsolatainak elmélyítését. Fontos az eddigi eredmények elismerése, ambiciózus célkitűzések megfogalmazása a jövőre vonatkozóan.A jelentés elismeri, hogy Georgia elkötelezett a Társulási Megállapodás, a DCFTA végrehajtása mellett, folytatja az uniós értékekhez, előírásokhoz közeledést. Ezt bizonyítja a pártok közötti párbeszéd alapján létrejött egyetértési megállapodás, mely döntő lépés Georgia depolarizációja, politikai környezetének normalizálása felé. Az egyetértési nyilatkozat eredményeként megtörténtek a szükséges alkotmány- és törvénymódosítások, így az október 31-ei választások az új rendszer szerint valósulnak meg, mely 120 arányos és 30 többségi mandátumon, a választási körzetek méltányos összetételén alapul.A jelentéssel összhangban elismerést érdemel Georgia a koronavírus megfékezésére tett intézkedésekért, hatékony védekezésért. Georgia az EU megbízható partnere, valamint a KBVP és a NATO küldetéseinek, műveleteinek jelentős résztvevője. Ezért is fontos kiállnunk Georgia szuverenitása és területi egysége mellett a nemzetközileg elismert határokon belül.Georgia jó úton halad, még ha vannak is hiányosságok, amit Georgiának pótolnia kell a reformok és demokratikus elvek végrehajtása terén.Bár a jelentés néhány részével nem értek egyet, pl. az Isztambuli egyezmény teljeskörű végrehajtására vonatkozó felszólítással, vagy a belpolitikai szubszidiaritási területekbe való beleszólással, de Georgia az EU kiemelt partnere, így biztosítanunk kell együttműködésünkről, ezért szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2020/09/16
Type approval of motor vehicles (Real Driving Emissions) (A9-0139/2020 - Esther de Lange)

Magyarország és kormánya elkötelezett annak érdekében, hogy megóvja a környezetet és a magyar emberek egészségét. Ennek megfelelően mindig is támogattuk a folyamatos szigorítási intézkedéseket a károsanyagok kibocsátásával kapcsolatban.Az Európai Parlament „Gépjárművek típusjóváhagyása (valós vezetési körülmények közötti kibocsátások)” című jelentése viszont nem veszi kellően figyelembe a személyautók kibocsátását mérő eszközök pontatlanságából eredő hibát. Tudományosan nem bizonyított, hogy a mérőeszközök gyártói hibamentes készülékkel fognak rendelkezni a javaslatban szereplő időpontig. A gépjárműgyártókat így önhibájukon kívül újabb szigorításokkal büntetnénk, ezáltal számos munkahelyet, köztük magyar családok megélhetését sodornánk veszélybe. Ezen megközelítés hátrányosan érintené mind a polgárokat, mind a vállalkozásokat, ezért a végszavazásnál tartózkodtam.
2020/09/16
Determination of a clear risk of a serious breach by the Republic of Poland of the rule of law

Az elmúlt években bevett gyakorlattá vált, hogy a jogállamiságot politikai furkósbotként használják bizonyos tagállamok ellen. Lengyelország és Magyarország ellen évek óta zajlik eljárás, amely kizárólag politikai célokat követ, és amely maga sem felel meg a jogállamiság követelményeinek.A Lengyelországról szóló jelentés egy évek óta húzódó, parttalan eljárás részeként született, amelyben arra tesznek kísérletet, hogy a vádak körét folyamatosan bővítsék, újabb és újabb, egyébként szigorúan tagállami hatáskörbe tartozó tárgyköröket vonjanak be az eljárásba. Mindez sérti a tisztességes eljárás és a „vádhoz kötöttség” elvét. Úgy nem lehet számon kérni a jogállamiságot, hogy a tagállamokkal szemben eltérő mércét alkalmaznak, hogy dialógus helyett vádaskodó jelentéseket fogadnak el, hogy évekig tartó parttalan eljárásnak vetik őket alá.Különösen szembeötlő, hogy a mondvacsinált jogállamisági vádak csak akkor kerülnek elő, ha karakteres, jobboldali politikát folytató kormány alakul egy tagállamban, míg baloldali vagy liberális kormányok alatt történő, kirívó, jogállamiságot sértő esetekben arcátlan hallgatásba burkolódznak az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói.A fenti indokok miatt a jelentést nem támogattam.
2020/09/17
Draft amending budget no 8: Increase of payment appropriations for the Emergency Support Instrument to finance the COVID-19 vaccines strategy and for the impact of the Corona Response Investment Initiative Plus (C9-0290/2020 - Monika Hohlmeier)

A 2020-as költségvetési év 8. számú pótköltségvetésének célja, hogy 6,2 milliárd euró kifizetést mozgósítson a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz keretében Covid19 vakcina gyártásra (1,1 milliárd euró), illetve a koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezés (Corona Response Investment Initiative Plus, CRII+) keretében módosított kohéziós programok végrehajtásának többletforrás-igényére (5,1 milliárd euró). Májusban döntött az Európai Parlament és a Tanács, hogy a koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezés keretében a kohéziós programoknál a még le nem kötött kötelezettségvállalások előrehozhatók, illetve átcsoportosíthatók. A 8. számú pótköltségvetés most ehhez biztosít forrást, azaz a tagállamok előrehozott/átcsoportosított kötelezettségvállalásainak szintén előrehozott kifizetését jelenti.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a 8. számú pótköltségvetés elfogadását.
2020/09/17
Covid-19: EU coordination of health assessments and risk classification and the consequences on Schengen and the single market (RC-B9-0257/2020)

Az európai polgárok Európai Unión belüli szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga az Európai Unió egyik legbecsesebb vívmánya, valamint gazdaságunk egyik fontos hajtóereje. A koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az egységes piacot. A mindennapos zökkenőmentes utazás számos polgár életének szerves részét képezi, s számukra az átláthatatlan szabályozások rendkívül nagy terhet jelentenek.Szavazatommal támogattam a közös állásfoglalási indítványt, hiszen úgy vélem, hogy olyan egyértelműen alkalmazható, a tagállami szuverenitást nem sértő bizottsági ajánlásokra van szükség, amelyeket a tagállamok könnyen követhetnek és megfelelően kommunikálhatnak az európai polgárok felé. Úgy vélem ezért, hogy a Bizottságnak ki kell dolgoznia és meg kell teremtenie a tagállamok által követhető belső piaci ajánlások szilárd alapját.Fontosnak tartom kiemelni, hogy az állásfoglalásban lefektetett javasolt intézkedések már az eredményekre épülnek, ezen eredmények pedig a tagállamok gyors reagálási képességén alapulnak. A vírus terjedésének megfékezése, a polgárok egészségének védelme, valamint az Unión belüli, biztonságos körülmények közötti szabad mozgás fenntartása érdekében kiszámítható és átlátható megközelítésre van szükség a mozgás szabadságát érintő korlátozások elfogadásához!
2020/09/17
Guadeloupe, French Guiana, Martinique and Réunion: indirect taxes on 'traditional' rum

Az előterjesztés a tengerentúli területekkel foglalkozik. Ezek a területek földrajzi távolságuk, sziget jellegük, kis méretük, sajátos nehéz éghajlati körülményeik, energiafüggőségük valamint néhány terméknek (például cukor, rum) való gazdasági kiszolgáltatottságuk miatt nem lennének olyan versenyképesek, mint a kontinentális termelők, vagyis a helyi termelés versenyképtelen lenne az állandó jelleggel fennálló nehézségek miatt.A szóban forgó javaslat már érvényben levő adócsökkentési derogációk meghosszabbítását és átláthatóbb használatát célozza az egyenlő versenyfeltételek megteremtése érdekében azáltal, hogy kompenzálja a magasabb helyi előállítási költségeket. A javaslatot az Európai Néppárt vonalát követve támogattam a plenáris szavazáson.
2020/10/05
European Climate Law (A9-0162/2020 - Jytte Guteland)

Magyarország a klímaváltozás elleni küzdelemben mindig a kiemelkedő teljesítményt nyújtó államok között volt, kellően nagyratörő, ugyanakkor reális célkitűzésekkel. Úgy vélem, hogy az uniós 60 %-os kibocsátási célértéket azonban felelősen addig nem lehet támogatni, amíg nem tudjuk, hogy az Európai Unió mekkora forrásokat tud rendelkezésre bocsátani az ipar modernizálására. Ezen oknál fogva a jelentés végszavazásakor tartózkodtam. Mindig támogattam a reális célkitűzéseket, de úgy gondolom, hogy a nemzetgazdaságok növekedését gátló, irreális baloldali elképzelések helyett inkább környezet- és emberbarát klímavédelmi intézkedésekre van szükség. Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság legújabb hatástanulmánya nem mutatta be a tagállami szintű hatásokat, ezért részletes modellezést is kell majd végezni, amihez persze idő kell. Véleményem szerint a klímacélok elérése mellett mindannyiunk felelőssége, hogy alacsonyan tartsuk a magyar családok rezsikiadásait, hiszen a hazai rezsiköltségek Európában a legalacsonyabbak között vannak. Ragaszkodunk ahhoz, hogy ne a családokkal fizettessék meg a költségeket a klímarombolók helyett, s el kell kerülni az élelmiszerek vagy az energia árának emelkedését! Ahhoz, hogy teljesüljön a klímasemlegességi cél, minden gazdasági ágazatnak cselekednie kell, viszont azt sem engedhetjük meg, hogy az ipari szereplők ellehetetlenüljenek.
2020/10/07
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3) and (4)(c): Specifications for titanium dioxide (E 171) (B9-0308/2020)

A titán-dioxid egy természetben előforduló titánoxid. Sok területen használják, festékekben, naptejekben és ételszínezékként (E171). Az Európai Bizottság titánium-dioxidra vonatkozó tervezet módosítása a jelenleginél tisztább helyzetet eredményez a nano részecskék terén, szigorúbb lenne az előírás a gyártókra, és többet kellene ellenőriznie a hatóságnak. Továbbá az EFSA vonatkozó értékelése még folyamatban van, ami további változást hozhat a titán-dioxid felhasználását illetően, ezért a szavazás során tartózkodtam.
2020/10/07
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3) and (4)(c) : Maximum levels of acrylamide in certain foodstuffs for infants and young children (B9-0311/2020)

Az akrilamid kis molekulasúlyú, vízben jól oldódó szerves vegyület. A szénhidráttartalmú élelmiszerek magas hőmérsékleten (120-150 °C felett) történő hevítésekor (pl. sütéskor, grillezéskor vagy zsírban történő sütéskor) természetes módon keletkezik akrilamid.Az élelmiszeripari feldolgozás és az otthoni ételkészítés során egyaránt végbemenő, az élelmiszer „barnulását”, számos íz összetevő kialakulását is eredményező ún. Maillard-reakció során redukáló cukrok és aminosavak (főként aszparagin) reakciójával képződik akrilamid. A legtöbb gyermek számára a sült burgonya termékek jelentik az akrilamid bevitel jelentős részét. A csecsemők számára bizonyos bébiételek az akrilamid legfontosabb forrásai. A jelenleg rendelkezésre álló humán tanulmányok a rák kialakulására vonatkozó kockázat növekedésére korlátozott és nem egyértelmű, egymásnak ellentmondó bizonyítékokat szolgáltatnak és mivel az Európai Bizottság akrilamidra vonatkozó tervezet módosítása a jelenleginél tisztább helyzetet eredményez, a szavazás során nem támogattam a kifogást.
2020/10/07
Digital Services Act: Improving the functioning of the Single Market (A9-0181/2020 - Alex Agius Saliba)

A technológia segíti az emberek mindennapi problémáinak megoldását, számos kényelmi funkciót betölt, magában hordozva a folyamatos fejlődés lehetőségét. Ugyanakkor a technológiai óriáscégek hatalmas gazdasági súlya és vitathatatlan társadalmi hatása valamennyi uniós tagállam figyelmét kivívta.Úgy gondolom, az a feladatunk, hogy biztosítsuk állampolgáraink maximális biztonságát az online térben, illetve garantáljuk az átláthatóság és a számonkérhetőség demokratikus alapértékeinek érvényesülését. Fontos, hogy ami jogellenes az online téren kívül, azt jogellenesnek kell tekinteni az online térben is. Ennek érdekében a platformoknak fokozottabban kell fellépniük a jogellenes tartalmak gyors felderítése és eltávolítása érdekében. A jogellenes tartalmakkal csak akkor tudunk leszámolni, ha a nemzeti szempontokat figyelembe véve a tagállamok összehangoltan és együttesen lépnek fel.A digitális óriáscégek algoritmusokkal napi szinten befolyásolják életünket, befolyásolják a fogyasztási szokásainkat, döntéseinket; ezért fontos, hogy a fogyasztók tájékoztatást kapjanak, amennyiben egy digitális szolgáltatás mesterséges intelligenciát használ, és garantálni kell e szolgáltatás mivoltából keletkezett hiba orvoslását is. Ha a problémák kezelése elmarad, a mesterséges intelligencia téves döntésekhez vezethet, hamis adatokkal befolyásolhat egy-egy döntést.Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy képesek leszünk-e kilépni a „digitális buborékból” és uralni a technológiát, vagy hagyjuk, hogy a technológia vegye át az irányítást az életünk felett. Egy olyan mesterséges intelligencia ökoszisztémát kell létrehoznunk, amely az emberek érdekeit szolgálja, az embereket állítja a központba.
2020/10/20
Recommendation to the Council and the VPC/HR concerning the Implementation and governance of Permanent Structured Cooperation (PESCO) (A9-0165/2020 - Radosław Sikorski)

Az állandó strukturált együttműködés (PESCO) megteremti a lehetőséget arra, hogy a tagországok jobban együttműködhessenek a védelem és a biztonságpolitika területén. Így a védelmi beszerzések és fejlesztések hatékonyabbá tehetőek. A PESCO egyik fő célja, hogy összehangolja a tagországok katonai kapacitását és erőforrásait, a PESCO végrehajtásáról szóló ajánlás pedig ezt hivatott még tovább javítani, ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának tagjaként szavazatommal támogattam ennek elfogadását.
2020/10/20
Employment and social policies of the euro area 2020 (A9-0183/2020 - Klára Dobrev)

A jelentés kifejezetten az euróövezetről szól, mégis olyan ígéreteket tartalmaz, amelyek nem az euróövezet-tagállamokra korlátozódnak, hanem az EU minden tagállamára, ez pedig nonszensz. Ezen túl, a jelentésbe foglalt felelőtlen ígéretek mögött semmilyen pénzügyi forrás nincs, tehát ennek az árát végül az állampolgárok fizetnék meg a jövőben.Különösen vitatott rész az európai minimálbér kérdése, melynek kidolgozása viszont tagállami hatáskör. Meggyőződésem, hogy csak a tagállamok határozhatják meg minimálbérüket, nemzeti politikájuk és gazdasági képességeik figyelembevételével. Minden ezzel ellentétes törekvés éppen ellenkező hatást fejt ki. Nagyon fontos, hogy a minimálbért minden országban a nemzeti hagyományokkal összhangban kell megállapítani, tiszteletben tartva a nemzeti szintű szociális partnerek autonómiáját és a jól működő kollektív tárgyalási modelleket.A progresszív adózás bevezetése nem hatékony és adóelkerüléshez vezet. Nonszensz továbbá az is, hogy az európai szemeszter keretében szeretnék a jogállamisági kritériumokat vizsgálni, holott az alkotmányjogi kérdés, nem pedig gazdaságpolitikai. A jelentés ebben a formájában elfogadhatatlan, ezért szavazatommal ennek elfogadását nem támogattam.
2020/10/21
Deforestation (A9-0179/2020 - Delara Burkhardt)

Az erdőirtás mozgatórugói sokfélék, összetettek és földrajzi területenként másképp kapcsolódnak egymáshoz. Az erdőirtásnak valóban számos negatív környezeti, gazdasági és társadalmi hatása van, különös tekintettel az éghajlatra, a biodiverzitásra és a szegénységre. A probléma kezelésében azonban az EP baloldali jelentéstevőjével nagyon különböző állásponton vagyok. Először is úgy gondolom, hogy sem az irracionális hatálykiterjesztés, sem a túlzó felelősségi kérdések nem vezetnek hatékony megoldáshoz. Úgy gondolom ugyanis, hogy ahhoz, hogy a globális erdészeti védelmi mechanizmus működőképes legyen, további intenzív előkészítő munkára van szükség. Ha aktívan kívánunk küzdeni az erdőirtás ellen, az EU-nak kezdeményező szerepet kell vállalnia sok területen. Ide tartozik a fejlődő országok kapacitásépítésének támogatása, az erdészeti irányítás megerősítése és a hiányosságok pótlása.Fontosnak tartom, hogy az EU támogassa a nemrégiben indított kezdeményezéseket: az éghajlatváltozás elleni globális szövetség például megfelelő keretet biztosít a fejlődő országokkal az erdőirtásról folytatott párbeszéd előmozdításához és az erdőirtás problémájának kezelésére irányuló erőfeszítések folytatását elősegítő nyomonkövetési intézkedésekhez. Ami biztos, hogy az erdőirtásra adott globális politikai válasz kialakításában az EU-nak vezető szerepet kell vállalnia. A Közösségnek és a tagállamoknak együtt kell dolgozniuk az erőforrások egyesítése, és a fellépések kiegészítő jellegének biztosítása érdekében. Az erdőirtás elleni harcot több fronton kell megvívni, de nem a mostani jelentés által javasolt formában, ezért végszavazáskor tartózkodtam.
2020/10/22
Objection pursuant to Rule 112: Genetically modified maize MON 87427 × MON 89034 × MIR162 × NK603 and genetically modified maize combining two or three of the single events MON 87427, MON 89034, MIR162 and NK603 (B9-0346/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/11/11
Objection pursuant to Rule 112: Genetically modified soybean SYHT0H2 (SYN-ØØØH2-5) (B9-0349/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/11/11
Objection pursuant to Rule 112: Genetically modified maize MON 87427 × MON 87460 × MON 89034 × MIR162 × NK603 and genetically modified maize combining two, three or four of the single events MON 87427, MON 87460, MON 89034, MIR162 and NK603 (B9-0347/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/11/11
General budget of the European Union for the financial year 2021 - all sections (A9-0206/2020 - Pierre Larrouturou, Olivier Chastel)

2010-ben a magyarok szabad akaratukból elzavarták a korrupt, az országot csőd szélére juttató és az emberek alapvető jogait lábbal tipró baloldalt és úgy döntöttek, hogy kétharmados többséggel ruházzák fel a Fideszt és a KDNP-t. A 2010-es választásokat követően azonnal elkezdődtek az indulatos baloldali támadások Magyarország ellen. Hazugságokkal vádolta meg Magyarországot már 2014-ben az EP Tavares-jelentése, amelyben benne volt az összes, azóta is folyamatosan hangoztatott baloldali rágalom kezdve az antiszemitizmus vádjával, a korrupcióval, a populizmus bélyegével, a sajtószabadság állítólagos halálán keresztül a jogállami intézmények ellen intézett támadásokról szóló hazugságokig.A baloldal támadásai közepette 2014-ben a magyarok szabad akaratukból ismét kétharmados többséggel támogatták a Fideszt. Még vehemensebbé váltak a baloldal támadásai, az EP bevándorláspárti többsége szavazási ügyeskedéssel áterőltette a Sargentini-jelentést a bevándorlást elutasító Magyarországgal szemben, és elindították a 7-es cikkelyes eljárást.2018-ban a magyarok megint kétharmados többséggel támogatták a Fideszt. A baloldal pedig arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok nem értenek a fenyegetőzésekből, ezért eljött a módszeres és kíméletlen büntetés időszaka. Nos, ezt a büntetőintézkedést hívják - a baloldalra történelmileg jellemző abszurditással - jogállamisági mechanizmusnak.A Fidesz és a KDNP EP képviselői megerősítették, a magyarokat nem lehet zsarolni. Nem engedjük, hogy a baloldal elvegye a harminc évvel ezelőtt újra kiharcolt szabadságunkat!
2020/11/12
Programme for the Union's action in the field of health for the period 2021-2027 (“EU4Health Programme”) (A9-0196/2020 - Cristian-Silviu Buşoi)

Az elmúlt kilenc hónap során bebizonyosodott, hogy az egészségnek milyen óriási hatása van a gazdaságra és a társadalomra. Az EU a kezdeti nehézségeket követően az elmúlt időszakban meghallgatva a tagállamok és az állampolgárok kritikáját új javaslattokkal állt elő. Az EU4Health program, illetve az Európai Egészségügyi Unió együttesen egy új fejezet nyithat meg az Uniós szintű egészségügyi politikában. Az EU az egészségügyért program a világjárvány kezelésén túl felhívja a figyelmet a rákellenes küzdelemre, az európai gyógyszerstratégiára, a ritka betegségben szenvedő betegekre és az antimikrobiális rezisztenciával kapcsolatos kihívásokra is. Üdvözlendő továbbá, hogy a program egy ambiciózus pénzügyi kerettel rendelkezik. Az egészségügy tagállami hatáskör, így az európai baloldal által kezdeményezett, az európai egészségügyi minimumra tett javaslatokat a magyar néppárti delegáció nem, míg a jelentést támogatta a végszavazás során.
2020/11/13
Tackling homelessness rates in the European Union (B9-0363/2020)

Az állásfoglalási indítvány alapját számos petíció képezi, amelyek arra hívjak fel a figyelmet, hogy az EU-ban élő több mint négy millió hajléktalan száma a járvány okozta gazdasági visszaesés következtébe nőni, profiljuk változni fog. Eszerint egyre több fiatalt és gyermeket, időst, migránst, romát és más hátrányos helyzetű kisebbséget foglal magában. Az indítvány uniós szinten közös összehangolt fellépésre, a hajléktalanság fogalmának közös keretrendszer alapján történő meghatározására és 2030-ig a hajléktalanság megszüntetésére szólítja fel a tagállamokat. Továbbá a lakhatást, mint fő célt határozza meg és a több éves pénzügyi keret és a helyreállítási eszközök rugalmas és hatékony felhasználását tűzi ki célul.A FIDESZ-KDNP tagjaként támogathatónak tartom az egyes tagállami jó gyakorlatok kölcsönös megismerését, ugyanakkor veszélyes, ha egyes elvek, mint pl. a Housing First alkalmazása kötelező érvénnyel jelenik meg. A hajléktalanellátás, mint a szociális szolgáltatások része, nemzeti hatáskör. Az ellátórendszer komplex szabályozással rendelkezik, amely épít a hazai társadalmi-gazdasági folyamatokra, ellátási hagyományokra, felmerülő szükségletekre. Az a tapasztalat, hogy a más országokban bevált elvek nem minden esetben adaptálhatók az eltérő lakáspolitikai, szociálpolitikai háttér, valamint maguknak a hajléktalanoknak a szükségletei okán sem. A fentiek miatt az indítvány szavazása során tartózkodtam, már csak azért is, mert helytelenül egybemossa az illegális migránsokat a jogszerűen EU területén menedékjoggal tartózkodó személyekkel.
2020/11/23
The Schengen system and measures taken during the COVID-19 crisis (B9-0362/2020)

Az állásfoglalás nyugat-európai országok állampolgáraitól (német/belga/holland/luxembourgi) érkezett petíciók alapján készült el, és olyan nyugat-európai képviselők indítványozták, akik aggódnak az országaikban a határmenti ingázást akadályozó, sokszor egymásnak ellentmondó szabályozások miatt. Magyarországon a határmenti régiók 30 km-s sávjában biztosított az ingázás, továbbá az üzleti utasok és az áruforgalom mozgása szabadon biztosított, tehát nincs határzár, határvédelmi intézkedések vannak érvényben. A magyar kormányzati intézkedések arányosak és szükségszerűek, minden esetben a magyar állampolgárok egészségének kiemelt védelme és a magyar gazdaság működőképességének biztosítása a cél. Jelenleg nincs érvényben a határmenti településeken élő személyek szabad mozgását szabályozó egységes európai intézkedéscsomag a járványügyi helyzetre vonatkozóan.A magyar néppárti delegáció tagjaként azért támogattam az állásfoglalást, hogy a nyugat-európai országokban is elősegítsem a határmenti települések állampolgárainak szabad mozgását, ennek érdekében a koordinált intézkedésekkel kapcsolatos javaslatok előtt is nyitott vagyok, amennyiben az megfelel a magyar állampolgárok egészségének megvédése és a magyar gazdaság működőképességének biztosítása szempontjából - teszem ezt azzal a megjegyzéssel, hogy az Európai Unió a mai napig, a második hullám kellős közepére sem volt képes előrehaladást elérni.
2020/11/23
Objection pursuant to Rule 112: Lead in gunshot in or around wetlands (B9-0364/2020)

. – A javasolt korlátozás értelmében a hatálybalépést követő 24. hónap után tilos lenne 1 tömegszázaléknál több ólmot tartalmazó ötvözetből készült sörétet vadászati célú lövészetre használni és/vagy hordozni vizes területeken, illetve azok 100 méteres védősávján belül. Magyarország nem támogatja a tervezett korlátozást. Hazánk részes fele a Ramsari Egyezménynek, amelynek alapján Magyarországon megfelelő, hatékony szabályozás van most is érvényben a vizes élőhelyek védelme érdekében. Megemlítendő még, hogy 2003-tól Magyarország csatlakozott az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodáshoz is.A 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól) 59. § (1) bekezdése alapján pedig: „Vizes területeken és azok védősávjában az ólomsörét használata vadászat során tilos. Amennyiben védősáv nem kerül hatósági kijelölésre, a vizes terület határterületén vízivad vadászat oly módon folytatható, hogy a tilalommal érintett területre a kilőtt ólomsörét ne hulljon vissza.” A fentiekkel összhangban a szavazás során támogattam az állásfoglalási indítványt.
2020/11/24
A New Industrial Strategy for Europe (A9-0197/2020 - Carlo Calenda)

Az európai iparstratégia a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból történő kilábalás egyik eszköze lehet. Az Európai Bizottság 2020 márciusában közzétett koncepcióját az időközben gyökeresen megváltozott helyzethez kell igazítani. Ezért fontos az Európai Parlament jelentése. A dokumentum elismeri, hogy csak a tagállami sajátosságok figyelembevételével lehetséges a hatékony válságkezelés. Szintén kiemelt fontossággal bír, hogy a jelentés a digitális- és zöld átmenetet egyenrangú kihívásként ismeri el, melyekben az egységes digitális piac, illetve a földgáz döntő szerepet tölthetnek be. Üdvözlendő, továbbá, hogy az elfogadott szöveg a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére szólít fel. A bürokráciacsökkentés és a többletforrások biztosítása a két legfontosabb összetevő a kkv-k megfelelő támogatásának. Azonban az Uniót sújtó gazdasági válság legyőzését nem hátráltathatják felelőtlen intézményi csatározások. Ezért az Európai Parlament az uniós szerződésekkel szembemenő jogkör-bővítési törekvéseit a Következő Generáció EU csomaggal kapcsolatban a magyar néppárti delegációval együtt nem támogattam, míg a jelentést támogattam a végszavazás során.
2020/11/25
Foreign policy consequences of the COVID-19 outbreak (A9-0204/2020 - Hilde Vautmans)

Covid19-járvány külpolitikai következményeiről szóló saját kezdeményezésű parlamenti jelentés eredeti célja az elmúlt egy év világjárvánnyal kapcsolatos eseményeinek a megfelelő értelmezési keretbe helyezése lett volna. Ehelyett a jelentés tartalma kimerül egyes országok, beleértve az Amerikai Egyesült Államok, járvánnyal kapcsolatos intézkedéseinek a bírálásában. A jelentés a világjárvánnyal összefüggésben nem álló kérdésekben, sok esetben ideológiai alapon foglal állást, így a migrációs útvonalak vagy az uniós külpolitika területén a minősített többségi szavazásra való áttérés sürgetése esetében. Ezzel nem csak hatáskörét lépi túl a jelentés, hanem teljesen figyelmen kívül hagyja számos tagállam és európai parlamenti képviselő határozott ellenző véleményét is a kérdésben, hiszen nem lehet elvenni a jogot és a lehetőséget a kisebb és nem a liberális fősodorhoz tartozó országoktól, hogy saját érdekeiket megjeleníthessék az európai külpolitikai döntéshozatal során.Az Európai Parlamentnek nem ilyen mélyen megosztó kérdésekkel kellene foglalkoznia az országok közötti szolidaritást igénylő világjárvány kellős közepén, ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának tagjaként a végszavazásnál tartózkodtam.
2020/11/25
Objection pursuant to Rule 112: Lead in gunshot in or around wetlands (B9-0365/2020)

A javasolt korlátozás értelmében a hatálybalépést követő 24. hónap után tilos lenne 1 tömegszázaléknál több ólmot tartalmazó ötvözetből készült sörétet vadászati célú lövészetre használni és/vagy hordozni vizes területeken, illetve azok 100 méteres védősávján belül. Magyarország nem támogatja a tervezett korlátozást. Hazánk részes fele a Ramsari Egyezménynek, amelynek alapján Magyarországon megfelelő, hatékony szabályozás van most is érvényben a vizes élőhelyek védelme érdekében. Megemlítendő még, hogy 2003-tól Magyarország csatlakozott az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodáshoz is.A 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól) 59. § (1) bekezdése alapján pedig: „Vizes területeken és azok védősávjában az ólomsörét használata vadászat során tilos. Amennyiben védősáv nem kerül hatósági kijelölésre, a vizes terület határterületén vízivad vadászat oly módon folytatható, hogy a tilalommal érintett területre a kilőtt ólomsörét ne hulljon vissza.” A fentiekkel összhangban a szavazás során támogattam az állásfoglalási indítványt.
2020/11/25
Stocktaking of European elections (A9-0211/2020 - Pascal Durand)

Állampolgárságunkból fakadó uniós polgárságunk egyik legfontosabb jogosítványa, hogy részt vehetünk az európai parlamenti választásokon, amely kaput nyit a demokratikus képviseletünkhöz az európai politikai térben. Ebből kifolyólag üdvözlendő a témában folytatott önreflexió.A hivatkozott jelentés azonban nem önértékelés, hanem ideológiai töltetű dokumentum, trójai faló, amely a tagállamok rovására egyfajta föderatív Európai Unió előképét kívánja megágyazni, olyan területeken tesz javaslatokat, amelyeken a döntéshozatal joga a tagállamokat illeti meg. A tagállamok a szerződések urai, ők jogosultak dönteni intézményi kérdésekben. Nem elfogadható, hogy miközben az Európai Parlament saját jogszerű működésével kapcsolatban kétségek merülhetnek fel, az Európai Parlament olyan területeken fogalmaz meg javaslatokat, amelyek a tagállamok hatáskörébe tartoznak.A szöveg ráadásul számos gyakorlatban nem megvalósítható törekvést tartalmaz. A javaslatok átültetése megingatná a gondosan kialakított intézményi egyensúlyt, amelyben a tagállamoknak fontos szerepük van. Nem tudok olyan dokumentumot támogatni, amely nem a realitásokra épül, és amely a tagállamok jogosítványainak csorbítására törekszik.Ahhoz, hogy Európa erős legyen, az kell, hogy valódi sokszínűség valósuljon meg az európai közéleti viták során, érdemi véleménycserék kellenek, nem lehet irányított folyamatokkal a valódi párbeszédet félretolni, igazi vita nélkül eldönteni lényegi kérdéseket. Sajnos a jelen jelentés kidolgozása során ez az elvárás nem valósult meg.
2020/11/25
Abortion rights in Poland (B9-0373/2020)

Az EU szerződései szerint az emberi méltóság az egyik alapvető érték, ebből következik, hogy az élethez való jog az egyik legalapvetőbb jog. Az élet kezdetének meghatározásához minden tagállamnak és társadalomnak más és más megközelítése van. Az Európai Unió csak azokon a területeken hozhat intézkedéseket, amelyeken erre a tagállamok az uniós szerződésekben felhatalmazták - az abortusz kérdése nem tartozik ezek közé. A szerződések értelmében az Európai Unió kompetenciája nem terjed ki az egészségügyi politika kialakítására, annak teljesszintű megszervezése tagállami hatáskör.Az Európai Parlament határozatában a lengyelországi abortusz de facto betiltásáról szól. Az Európai Parlament balololdalát ezek szerint a de jure tények nem érdeklik. Ráadásul a politikai ítélkezést összeköti a jogállamiság megsértés vádjával is.Színtisztán látszik tehát a politikai támadás Lengyelország, illetve a lengyel kormány ellen. Ezek a jogaik köntösbe bújtatott politikai támadások mára már rendszerszintűek és sorozatosak. Mindez méltatlan az európai intézményekhez, méltatlan az európai konfliktus rendezési eljárásokhoz. A Fidesz magyar delegáció ebből az eljárásból kivonul, így a határozat megszavazásán nem vesz részt.
2020/11/26
Council regulation laying down the multiannual financial framework for the years 2021 to 2027 (A9-0260/2020 - Jan Olbrycht, Margarida Marques)

Győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés, és győzelmet aratott egész Európa. Az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezletén született megállapodás, és a keretköltségvetést megerősítő európai parlamenti döntésnek köszönhetően Magyarország megvédte a magyaroknak járó európai uniós pénzügyi forrásokat. A megállapodás emellett megerősítette azt is, hogy semmilyen politikai feltételt nem lehet fűzni a magyaroknak uniós szerződések alapján járó finanszírozás kiosztásához és felhasználásához.A megállapodással megvédtük Magyarország szuverenitását. Jogát arra, hogy minden olyan kérdésben, amely nemzeti hatáskörbe tartozik, saját maga dönthessen. Nem lehet egyetlen egy olyan ideológiai, vagy politikai kérdés sem, amiben bárki ránk erőltetheti az akaratát. Saját sorsunkról magunk dönthetünk. A bevándorlás kérdésében, hogy kikkel akarunk együtt élni, vagy akár a családügyre vonatkozó jogi szabályozást illetően.A megállapodással Magyarország megvédte a magyarok becsületét is, ugyanis nem lehet semmilyen új jogi norma alapján vádaskodni minden alap nélkül. Nem lehet, hogy a baloldal által megfogalmazott politikai vádaskodás visszaköszönjön az uniós intézményekben. A magyarországi baloldal a költségvetési tárgyalások folyamán minden energiáját mozgósítva azon dolgozott, miként tud ártani Magyarországnak. Azon dolgozott, hogy elvegye, csökkentse a támogatásokat, hogy Magyarország kárán önmaga számára politikai előnyt szerezzen a 2022-es magyar parlamenti választásokat megelőzően. A magyarországi baloldal próbálkozása sikertelen volt.A fentiek alapján támogattam a többéves pénzügyi keretterv elfogadását.
2020/12/16
Interinstitutional Agreement on budgetary discipline, on cooperation in budgetary matters and on sound financial management, as well as on new own resources, including a roadmap towards the introduction of new own resources (A9-0261/2020 - Esteban González Pons)

. – Győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés, és győzelmet aratott egész Európa. Az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezletén született megállapodás, és a keretköltségvetést megerősítő európai parlamenti döntésnek köszönhetően Magyarország megvédte a magyaroknak járó európai uniós pénzügyi forrásokat. A megállapodás emellett megerősítette azt is, hogy semmilyen politikai feltételt nem lehet fűzni a magyaroknak uniós szerződések alapján járó finanszírozás kiosztásához és felhasználásához.A megállapodással megvédtük Magyarország szuverenitását és jogát arra, hogy minden olyan kérdésben, amely nemzeti hatáskörbe tartozik, saját maga dönthessen. Nem lehet egyetlen egy olyan ideológiai, vagy politikai kérdés sem, amiben bárki ránk erőltetheti az akaratát. Saját sorsunkról magunk dönthetünk: a bevándorlás kérdésében, hogy kikkel akarunk együtt élni, vagy akár a családügyre vonatkozó jogi szabályozást illetően.A megállapodással Magyarország megvédte a magyarok becsületét is, ugyanis nem lehet semmilyen új jogi norma alapján vádaskodni minden alap nélkül. Nem lehet, hogy a baloldal által megfogalmazott politikai vádaskodás visszaköszönjön az uniós intézményekben. A magyarországi baloldal a költségvetési tárgyalások folyamán minden energiáját mozgósítva azon dolgozott, miként tud ártani Magyarországnak. Azon dolgozott, hogy elvegye, csökkentse a támogatásokat, hogy Magyarország kárán önmaga számára politikai előnyt szerezzen a 2022-es magyar parlamenti választásokat megelőzően. A magyarországi baloldal próbálkozása sikertelen volt.A fentiek alapján támogattam a többéves költségvetéshez kapcsolódó Intézményközi Megállapodás elfogadását.
2020/12/16
MFF, Rule of Law Conditionality and Own Resources (B9-0428/2020, B9-0429/2020)

Győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés, és győzelmet aratott egész Európa. Az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezletén született megállapodás, és a keretköltségvetést megerősítő európai parlamenti döntésnek köszönhetően Magyarország megvédte a magyaroknak járó európai uniós pénzügyi forrásokat. A megállapodás emellett megerősítette azt is, hogy semmilyen politikai feltételt nem lehet fűzni a magyaroknak uniós szerződések alapján járó finanszírozás kiosztásához és felhasználásához.A megállapodással megvédtük Magyarország szuverenitását. Jogát arra, hogy minden olyan kérdésben, amely nemzeti hatáskörbe tartozik, saját maga dönthessen. Nem lehet egyetlen egy olyan ideológiai, vagy politikai kérdés sem, amiben bárki ránk erőltetheti az akaratát. Saját sorsunkról magunk dönthetünk. A bevándorlás kérdésében, hogy kikkel akarunk együtt élni, vagy akár a családügyre vonatkozó jogi szabályozást illetően.A megállapodással Magyarország megvédte a magyarok becsületét is, ugyanis nem lehet semmilyen új jogi norma alapján vádaskodni minden alap nélkül. Nem lehet, hogy a baloldal által megfogalmazott politikai vádaskodás visszaköszönjön az uniós intézményekben. A magyarországi baloldal a költségvetési tárgyalások folyamán minden energiáját mozgósítva azon dolgozott, miként tud ártani Magyarországnak. Azon dolgozott, hogy elvegye, csökkentse a támogatásokat, hogy Magyarország kárán önmaga számára politikai előnyt szerezzen a 2022-es magyar parlamenti választásokat megelőzően. A magyarországi baloldal próbálkozása sikertelen volt.A fentiek alapján nem támogattam a többéves pénzügyi keretterv elfogadását.
2020/12/16
Rules and general principles concerning mechanisms for control by Member States of the Commission’s exercise of implementing powers (A9-0187/2020 - József Szájer)

Az Európai Bizottság 2017. február 14-én javaslatot nyújtott be az EU komitológiai rendszerének reformjáról, melynek célja, hogy egyes erősen vitatott szakpolitikai területeken fokozza az uniós jog végrehajtásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát. A cél a tanácsi „tartózkodás” és azon helyzetek számának csökkentése, amikor a Tanács nem tud állást foglalni, és a Bizottság a tagállamoktól kapott egyértelmű felhatalmazás nélkül köteles eljárni. Ennek elérését a jelentéstevő elsősorban a fokozott átláthatóság és elszámoltathatóság proaktív megvalósítása által kívánta megvalósítani, egyúttal célként kitűzve az európai polgárok uniós intézmények folyamataiba és különösen a komitológiai eljárásba vetett bizalmának növelését.A környezetvédelem, valamint más alapvető kérdések – például az egészségügy és az élelmiszer-biztonság – olyan kulcsfontosságú területek, ahol a tagállamoknak politikailag elszámoltathatónak kell lenniük, és átlátható módon kell fellépniük annak érdekében, hogy a polgárok ne csak döntéseikről értesüljenek, hanem azok mögöttes okairól is, e cél tehát mindenképpen támogatandó. A jelentés szakbizottsági eljárása során azonban olyan intézkedések is a javaslat részévé váltak, amelyek aránytalanok és az intézményközi eljárások gördülékeny lefolytatását veszélyeztetik. Figyelemmel arra, hogy az uniós intézmények célja többek között az Unió politikái és intézkedései egységességének, eredményességének és folyamatosságának a biztosítása, a fenti, a jelentéstevő által sem támogatott javaslatokra tekintettel a tartózkodás mellett döntöttem a szavazás során.
2020/12/17
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified soybean MON 87751 × MON 87701 × MON 87708 × MON 89788 (B9-0411/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/12/17
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize MON 87427 × MON 89034 × MIR162 × MON 87411 and genetically modified maize combining two or three of the single events MON 87427, MON 89034, MIR162 and MON 87411 (B9-0413/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/12/17
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize MIR604 (SYN-IR6Ø4-5) (B9-0414/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/12/17
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize MON 88017 (MON-88Ø17-3) (B9-0415/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/12/17
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize MON 89034 (MON-89Ø34-3) (B9-0416/2020)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel szavazatommal támogattam a kifogást.
2020/12/17
European Citizens' Initiative - Minority Safepack (B9-0403/2020, B9-0405/2020)

Állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) támogatásáról biztosítja a „Minority SafePack (MSP) – egymillió aláírás a sokszínű Európáért” európai polgári kezdeményezést. Az EP szerint az Uniónak ösztönöznie kell a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmét biztosító tagállami intézkedéseket; felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozza ki a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmére vonatkozó uniós szabályok közös keretét; felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést, tartsák tiszteletben a kisebbségekhez tartozó személyek jogait, és biztosítsák e jogok teljes körű érvényesítését. Az állásfoglalás elismeri, hogy a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme a tagállami hatóságok elsődleges felelőssége, de rámutat, az Unióra jelentős feladat hárul, hogy támogassa a tagállamokat ennek a felelősségnek a gyakorlásában. Az indítvány leszögezi: minden egyes európai uniós polgárnak lehetősége kell legyen arra, hogy saját nyelvén élvezhesse a kultúrát. Továbbá hangsúlyozza, hogy az oktatás a kisebbségi nyelvek újjáélesztésének és megőrzésének fő eszköze.Magyarország 2004-es csatlakozása óta az őshonos kisebbségek védelme nem valósult meg uniós szinten, ezért az MSP ügye kiemelten fontos magyar ügy. A több mint 1,2 millió állampolgár által aláírt kezdeményezést komolyan kell vennie végre az Európai Bizottságnak, ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának tagjaként szavazatommal támogattam az állásfoglalás elfogadását.
2020/12/17
A strong social Europe for Just Transitions (A9-0233/2020 - Dennis Radtke, Agnes Jongerius)

A jelentés eredeti célja az lett volna, hogy a következő évtizedre nézve hangsúlyozza az európai munkaerőpiac, a régiók, ágazatok és munkavállalók előtt álló kihívásokat és ismertesse a legfontosabb kezdeményezéseket. Ehhez képest egy alapvető szociális menetrend elfogadását szorgalmazza a jövő évi portói szociális csúcstalálkozón, megelőlegezve annak tartalmát.A jelentés szövege a néppárti irányvonallal nagyon erősen szembemegy (számos új jogszabály megalkotását követeli vagy a meglévők felülvizsgálatát [uniós versenyjog, közbeszerzés, egészségvédelmi és biztonsági keretirányelv stb.], nagyon erős felhívást tartalmaz a kollektív tárgyalások megerősítésére, felhív arra, hogy az EU-ban minden személyt minimáljövedelemben kell részesíteni), ami súlyosan veszélyezteti a néppárt kereszténydemokrata gyökereken álló, az igazságos és szociális Európáért kiálló szakpolitikáját. Ez az erőteljes balra sodródás, a szubszidiaritás elvét és az európai gazdaság gerincét adó kkv-szektor érdekeit figyelmen kívül hagyó szakpolitika nem elfogadható számomra.Nehezményezem, hogy az INI jelentés fontossága ellenére túlságosan kevés egyeztetési lehetőség volt a szöveg megfogalmazása közben. A jelentés nemcsak szociális- és foglalkoztatáspolitikát érint, ezért más szakterületeken dolgozó képviselőket is be kellett volna vonni a végső álláspont kialakításáért. Nehezményezem, hogy nem voltak kulcsszavazások, mert ezek nélkül a néppárt nem tud megfelelően fellépni a saját irányvonala megtartása érdekében.
2020/12/17
Sustainable corporate governance (A9-0240/2020 - Pascal Durand)

A jelentés célja a fenntarthatósági megközelítés érvényre juttatása, amely azt jelenti, hogy a vállalatok kellően figyelembe veszik az általános társadalmi és környezetvédelmi szempontokat és kezelik a tevékenységeikből eredő legsürgetőbb kockázatokat.Míg e cél, továbbá a pénzügyi és gazdasági tevékenységek átláthatóságának és hosszú távú szemléletének előmozdítása kifejezetten támogatandó, szem előtt kell tartani az európai vállalatok versenyképességének fenntartására és növelésére irányuló törekvéseinket, az új intézkedéseket e prioritásokkal összhangban kell megalkotni. A jelentés az arányos intézkedések körén túlterjedve olyan javaslatokat tartalmaz, melyek súlyosan sértik a gazdasági társaságok működésére vonatkozó uniós elveket, a kis- és középvállalatokra nézve különösen nagy terhet jelentő előírásokat kíván bevezetni a vállalati döntéshozatali folyamatra nézve és egyéb, az eredeti célon túlmutató módon kívánja kiterjeszteni a vezető tisztségviselők felelősségét.A fentiekre tekintettel szavazatommal nem támogattam a jelentés elfogadását.
2020/12/17
Council Recommendation on vocational education and training (VET) for sustainable competitiveness, social fairness and resilience (B9-0400/2020)

Az Európai Parlament ma elfogadott állásfoglalása a fenntartható versenyképességet, társadalmi méltányosságot és rezilienciát célzó szakképzésről rendkívül ambiciózus. Az állásfoglalás olyan célokat, feladatokat fogalmaz meg uniós és tagállami szinten, ami alapvetően összeegyeztethető a 2019. márciusban a magyar Kormány által elfogadott, a szakképzés és felnőttképzés középtávú szakmapolitikai fejlesztési irányait kijelölő Szakképzés 4.0 Stratégiában foglaltakkal. Így például a digitalizáció elősegítése, az infrastruktúrafejlesztés, az egész életen át tartó tanulási megközelítés, a pedagógusok kiemelt támogatása, vagy a vállalati szféra és a szakképző intézmények közötti kapcsolat erősítésének előtérbe helyezése is prioritásként szerepel a dokumentumban.A szakképzés elősegítheti a diákok és a munkavállalók szakmai fejlődését, a vállalati teljesítményt, a versenyképességet, a kutatást és az innovációt, valamint a sikeres foglalkoztatási és szociálpolitika központi eleme.Az állásfoglalás mindazonáltal túlmutat a szakképzésen, a megfogalmazott célok, feladatok tekintetében foglalkoztatáspolitikai, ifjúságpolitikai és felsőoktatási relevanciával is bír. Hosszabb távon a tervezetben foglaltak megvalósítása uniós és nemzeti szinten is csak az érintett szakterületekkel közösen képzelhető el. Egyedüli problémás pont az az új „EU Gender Stratégiára” vonatkozó hivatkozás (43. bekezdés), amely nem elfogadható számomra, mivel annak „gender” definíciója az Isztambuli Egyezményen alapszik, amelyet Magyarország nem támogatott.A fentiekkel összhangban a végszavazásnál tartózkodtam az állásfoglalás elfogadásakor.
2020/12/17
Union action for the European Capitals of Culture for the years 2020 to 2033 (A9-0201/2020 - Željana Zovko)

Az „Európa kulturális fővárosai” (EKF) fellépésre a 2020-2033 között odaítélt címek tekintetében a 445/2014/EU határozat az irányadó. Üdvözlöm a Bizottság javaslatát az EKF határozat módosítására vonatkozóan. Az előterjesztett módosítások szükségesek és alkalmasak a járványhelyzet következtében a 2020-as, 2021-es EKF-ek esetében felmerült különleges helyzet kezelésére. A határozatmódosítás szerint a 2020. évi EKF rendezvényeket jövő év április 30-ig meg lehet tartani (Rijeka és Galway), valamint a jövő évi rendezvényeket a 2022-es évre halasztották. Abban az évben Litvánia, Luxemburg és egy tagjelölt ország kap lehetőséget a cím viselésére. 2023-ban pedig Magyarország mellett (Veszprém-Balaton), Románia és Görögország kulturális fővárosai szervezhetik meg rendezvényeiket az „Európa kulturális fővárosai” keretében.Szavazatommal támogattam az intézmények közötti megállapodást.
2020/12/17
The need for a dedicated Council configuration on gender equality (B9-0402/2020, B9-0404/2020)

As the EU, we will only exploit our full potential if we can ensure that both women and men are fully integrated in all spheres of our society and that they can contribute with all of their talent and diversity. Innovation and progress happens when women and men are able to cease all the opportunities they are offered without having to choose between professional life and personal life, without the fear of discrimination or violence, without being afraid of being paid less. We cannot afford to leave 50% of Europe’s potential behind. The European Council, the European Commission and the European Parliament authorities and administrations decide on the best way to work – whether it is through gender equality focal points, formal or informal gatherings of Ministers or equality taskforces of Commissioners. Further, it is for Member States to elaborate and implement the measures they see fit in order to improve their citizens’ well—being and quality of life. We must keep to Europe the fields where it has the most added value and to Member States all their historic competences, which will ensure and preserve the citizens’ best interests..
2020/12/17
Amendments to the Rules of Procedure in order to ensure the functioning of Parliament in extraordinary circumstances (A9-0194/2020 - Gabriele Bischoff)

Az Európai Parlament járványhelyzeti működése jogszerűségi és jogállamisági aggályokat vet fel. A Ház tagjai, képviselőtársaim számos alkalommal rámutattak arra, hogy az Eljárási Szabályzat nem teszi lehetővé azt a távszavazási módot, amelyet az Európai Parlament az utóbbi tíz hónapban alkalmazott, ezek valójában megfelelő jogalap nélkül kerültek lebonyolításra.Ez az eljárásmód nincs összhangban a jogállamiság elvével. Az Alkotmányügyi Bizottságban delegációm módosító javaslatot tett arra, hogy az Eljárási Szabályzat módosítási javaslatait utaljuk az Európai Bíróság elé normakontrollra, ezzel megbizonyosodva a házszabálymódosítás jogszerűségéről. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szuverenitás hordozói a tagállamok, ők fogadták el a Szerződéseket, így az Európai Parlamentnek nem kellene olyan döntést hozni, amely a tagállamok szerződéskötéskori feltehető akaratával ellentétes.Ennek ellenére a Bischoff-jelentést pontosan ugyanazzal az eljárással fogadta el az Európai Parlament, mint amelynek jogszerűségi hibáit a jelentés ki akarja küszöbölni. Ez az eljárás komoly érvényességi problémákat vet fel, valamint tartalmi fenntartásokra is ad okot, hiszen a jelentésben az Európai Parlament elnöke széleskörű jogosítványokat kap rendkívüli körülmények között.Ahogyan a római jogi jogelv is helyesen megállapította: Iniuria non excusat iniuriam. Jogszerűtlenség nem tehető jóvá újabb jogszerűtlenséggel.
2020/12/17
Deliberations of the Committee on Petitions 2019 (A9-0230/2020 - Kosma Złotowski)

A jelentés a Petíciós Bizottság (PETI) 2019-es tevékenységeit foglalja össze és részletezi. A PETI 2019-ben több mint 1350 állampolgári petíciót kapott, ami 12%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A petíciók benyújtói a környezetvédelmi kérdéseket, az alapvető jogokat, a közlekedést, az egészségügyet és a belső piaccal kapcsolatos ügyeket tartották a legaggályosabbnak 2019-ben. Az alkotmányos ügyek szintén hangsúlyos szerepet kaptak, elsősorban az európai választások és az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése miatt.A jelentés szövege felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény keretében a Petíciós Bizottság EU-n belüli sajátos szerepére, a petíciók Európai Bizottság általi gyors kezelésének fontosságára, és hangsúlyozza a megerősített együttműködés szükségességét a Parlament más bizottságaival. A jelentésben a képviselők egy olyan mechanizmus kidolgozását kérik, amely lehetővé teszi a Petíciós Bizottság közvetlen bevonását a jogalkotási folyamatba, és felkérik a Bizottságot, hogy kezdeményezzen jogalkotási javaslatot az Európai Parlament által támogatott minden sikeres Európai Polgári Kezdeményezés (ECI) alapján. A pozitív, illetve a magyar emberek érdekeit tükröző és támogató aspektusai miatt szavazatommal támogattam a jelentést.
2020/12/17
Strengthening the single market: the future of free movement of services (A9-0250/2020 - Morten Løkkegaard)

A koronavírus elleni fellépésnek az eredményessége abban mutatkozik meg, hogy az EU és a tagállamok külön-külön, illetve közösen miként képesek teljesíteni! A járvány következtében - részben a megkésett uniós válasz miatt - a belső piacunk sajnos csaknem összeomlott, miután – többek között például – az egészségügyi szolgáltatásoknak és termékeknek az áramlása leállt. Mindezeken túl továbbra számos példát láthatunk a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok alkalmazásának növekedéséről. Ide tartozik a termelőknek fizetett árak lefelé történő nyomása, különösen a romlandó termékek esetében. Úgy vélem, hogy nem kellőképpen hatékony uniós végrehajtás káros következményekkel járt az Európai Unióban mind a fogyasztókra, mind a szolgáltatókra nézve. Az indokolatlan adminisztratív akadályoktól pedig különösen a kkv-k szenvednek. Szavazatommal támogattam a jelentést, ugyanis úgy vélem, hogy az egységes piac csak közös erőfeszítéssel valósítható meg, és nem csak új, célzott jogszabályok révén, hanem különösen sokkal jobb végrehajtás, információmegosztás és értékelés révén.
2021/01/20
Artificial intelligence: questions of interpretation and application of international law (A9-0001/2021 - Gilles Lebreton)

A mesterséges intelligencia (MI), a robotika és a kapcsolódó technológiák fejlesztése minden téren közvetlen hatást gyakorol társadalmainkra, beleértve az alapvető társadalmi és gazdasági elveket és értékeket is. Szükségesnek tartom emiatt egy olyan közös európai jogi keret elfogadását, amely harmonizált fogalommeghatározásokat és közös etikai elveket tartalmaz, ideértve az MI katonai célokra történő felhasználását is. A MI ilyen jellegű felhasználása következményekkel jár a tagállamok szuverenitásának kérdésére, ezen felül kockázatot vethet fel a demokratikus elvek és a jog elsőbbségének tiszteletben tartása szempontjából. A jelentés megfelelően rámutatott ezekre a vitás pontokra és a szükséges megoldási lehetőségekre, valamint alkalmazandó biztonsági intézkedésekre, szavazatommal ezért támogattam a jelentés elfogadását.
2021/01/20
Monitoring the application of EU law 2017, 2018 and 2019 (A9-0270/2020 -Sabrina Pignedoli)

Az európai uniós jog alkalmazásának és átültetésének nyomon követéséről szóló jelentések kulcsfontosságú eszközök az uniós jog helyes átültetése és végrehajtása feletti demokratikus ellenőrzés biztosításához. Az Európai Parlament szerepe szintén jelentős ezen a téren és különös fontossággal bír, hogy az e kérdésben elfogadott állásfoglalása objektív, témához kötött és kiegyensúlyozott legyen. Fontosnak tartom, hogy az uniós jog átültetése és alkalmazása során az intézmények a tagállamokkal együttműködve, a vonatkozó jogi keretek betartásával járjanak el. A Pignedoli-jelentés ezzel szemben túlterjeszkedő, valótlan kijelentéseket és a Bizottsághoz címzett politikailag motivált felhívásokat tartalmaz. A fentiekre tekintettel, szavazatommal nem támogattam a jelentés elfogadását.
2021/01/20
Human Rights and Democracy in the World and the EU policy on the matter - annual report 2019 (A9-0259/2020 - Isabel Santos)

Az emberi jogok és a demokrácia az EU alapértékei közé tartoznak. Ezt hangsúlyozza az emberi jogok és a demokrácia 2019-es világbeli helyzetét vizsgáló EP-jelentés. Üdvözlendő, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek is köszönhetően a jelentés utal az üldözött keresztények helyzetére: a keresztények képezik az erőszak és gyilkosság kockázatának leginkább kitett csoportot. A jelentésben szerepel a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek védelme és alapvető jogaik tiszteletben tartása, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő, egyedülálló és nagycsaládos szülők védelme. Mindazonáltal, szavazatommal tartózkodtam a végszavazásnál, mivel az emberi jogok baloldali ideologizálásának következtében a jelentés kiegyensúlyozatlan maradt. A jelentésben nagy hangsúllyal szerepel a gender-ideológiát erőltető Isztambuli Egyezmény ratifikációjának sürgetése, és a migráció kérdése, utalva a migráció legális útvonalainak kialakítására. A dokumentum továbbá emberi jogi kérdésekben az egyhangú tagállami döntéshozatal elvetését támogatja, ezzel megfosztva a kisebb tagállamokat, hogy érdekeiket érvényesíthessék a döntéshozatal során.A Fidesz-KDNP néppárti delegációjának tagjaként annak tudatában tartózkodtam, hogy a baloldali és liberális politikai erők a jövőben hivatkozási alapul használhatják fel a jelentést a bevándorláspolitikájuk és gender-ideológiájuk érvényesítésére. Határozott álláspontunk, hogy ki kell állnunk a nemzetek Európája, a családok védelme és keresztény kultúránk mellett.
2021/01/20
FEAD: specific measures to address the COVID-19 crisis (A9-0174/2020 - Lucia Ďuriš Nicholsonová)

A jelentés a 2020 áprilisában elfogadott FEAD-szabályozást összehangolja a REACT EU rendelkezéseivel.A gazdasági visszaesésnek súlyos társadalmi következményei vannak, különösen azokra a társadalmi csoportokra nézve akiket a COVID-19 járványválság súlyosan érint, mint például a leginkább rászorulókat.Az ő érdekükben bevezetett intézkedések rendkívül fontosak, ezért szavazatommal támogattam a jelentést.
2021/01/20
Decent and affordable housing for all (A9-0247/2020 - Kim Van Sparrentak)

A lakáshoz jutás a megfizethetőségi válsághoz kapcsolódik, mint városi és társadalmi jelenséghez. A helyzet nagyon különbözik Európa különböző régióiban, és nagyon sokféle helyi, regionális és nemzeti lakhatási megoldás létezik. Nem szabad minden országra azonos megoldást erőltetni.A szavazáskor a jelentés ellen szavaztam mert nem értek egyet azzal, hogy bármilyen munka és teljesítmény nélkül mindenkinek lakást, mégpedig kitűnő minőségű lakást kellene adnia az államnak. Magyarország a munka alapú társadalomra és a családok támogatására helyezi a hangsúlyt, ennek megfelelően a családok otthonteremtési és -felújítási támogatása nagyon széleskörű:• 10 millió Ft családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK)• 10 millió Ft falusi CSOK a preferált kistelepüléseken• 15 millió Ft kedvezményes, 3%-os kamatozású, támogatott CSOK lakáshitel• 10 millió Ft babaváró hitel és támogatás• 5 millió Ft áfa-visszatérítés a preferált kistelepüléseken• 5 százalékos lakás áfa az újépítésű lakásokra• 5 százalékos lakás áfa-visszatérítés az újépítésű lakásokra• 3 millió Ft felújítási támogatás• Illetékmentesség CSOK támogatással történő lakásvásárlás eseténEgyetértek azzal, hogy az állam feladata az, hogy gondoskodjon a leginkább rászorulókról, például a hajléktalanokról, ez azonban nem csak úgy oldható meg, ha minden hajléktalan saját lakást kap: a tagállami megoldások eltérhetnek, ez tagállami hatáskör. Magyarországon senkinek sem kell az utcán éjszakáznia, mert rendelkezésre állnak a megfelelő éjszakai szállások és nappali melegedők.
2021/01/21
The right to disconnect (A9-0246/2020 - Alex Agius Saliba)

A társadalmi távolságtartás és a kijárási korlátozások idején a munka és a magánélet egyensúlya nagyon fontos, ezért a kijelentkezéshez való jognak olyan jognak kell lennie, amely a munkaszervezés elválaszthatatlan részét képezi az új digitális korban. Ezért támogattam a jelentést.A Covid19-válság miatt hozott intézkedések megváltoztatták az emberek munkavégzésének módját, bizonyították a digitális megoldások fontosságát. Míg az otthoni munkavégzés nagyon sok munkahely megőrzését jelentette, eközben azonban az otthonról dolgozók 27%-a számolt be arról, hogy szabadidejében munkahelyi feladatok ellátásával foglalkozott. A távmunka terjedése még nagyobb terhet jelentett a fiatalok és a gondozási feladatokat ellátó személyek, például az egyedülálló szülők, a gyermekes családok vagy hozzátartozókat ápoló családok számára.A folyamatos online kapcsolat, kombinálva a munkahelyi feladatok nagy mennyiségével és azzal a növekvő elvárással, hogy a munkavállalók bármikor elérhetők legyenek, negatívan befolyásolhatja a magánélet és a munka közötti egyensúlyt, valamint fizikai és mentális egészségüket és jólétüket, fokozhatja a stresszt és kiégéshez vezethet.A kijelentkezéshez való jog lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy a pihenőidőben vagy a szabadságuk alatt tartózkodjanak a munkával kapcsolatos elektronikus kommunikációtól, telefonhívásoktól, e-mailektől, anélkül, hogy bármilyen hátrányos következménnyel kellene szembenézniük.A munkaidő tiszteletben tartása, előre kiszámítható jellege alapvető fontosságú a munkavállalók és családjuk egészségének és biztonságának biztosításához az Unióban.
2021/01/21
Reforming the EU list of tax havens (B9-0052/2021)

Az elmúlt hónapokban intenzív vita alakult ki az Európai Parlamentben az adóparadicsomok uniós jegyzékének reformjáról, illetve arról a kérdésről, hogy indokolt-e az adóparadicsomokkal kapcsolatos vizsgálatokat kiterjeszteni az uniós tagállamokra is. Az európai baloldal álláspontja szerint az EU a leginkább azzal mutathatna példát az adóparadicsomok jelenlegi uniós jegyzékén szereplő államoknak, ha saját tagállamai közül is megbélyegezne néhány országot, ahol az utóbbi időben a gazdaság versenyképességének megőrzése céljából adócsökkentésekre került sor, és az adócsökkentés puszta tényét – ami jelenleg a tagállamok szuverén joga – az erkölcsi vétségek kategóriájába sorolná, összemosva ezáltal az adócsalás, az adóelkerülés és az adócsökkentés egymástól teljesen különböző fogalmait. Az adóparadicsomok elleni küzdelem a magyar néppárti delegáció meggyőződése szerint fontos cél, az azonban elfogadhatatlan, hogy az EP a jövőben ideológiai alapon újabb rágalomhadjáratot indítson egyes tagállamok ellen, és az adóparadicsomokkal kapcsolatos szakmai kérdést politikai zsaroló eszközként használja fel indokolatlan konfliktusok szítására a tagállamok között. Az adópolitika tagállami hatáskör, így a baloldal által kezdeményezett, indokolatlan uniós hatáskörök létrehozására irányuló javaslatokat a magyar néppárti delegáció ellenezte, és az állásfoglalási indítvány elfogadását nem támogatta a végszavazás során.
2021/01/21
The gender perspective in the COVID-19 crisis and post-crisis period (A9-0229/2020 - Frances Fitzgerald)

Az Európai Unió szerződései garantálják, hogy minden polgár egyenlő esélyekkel érhessen el gazdasági, társadalmi és politikai sikereket. Ez pedig a Covid-19 válságból való kilábalás központi elemét kell képezze. A jelentés kiemeli a Covid-19 válságnak az Európában élő nőkre gyakorolt konkrét következményeivel való foglalkozás fontosságát, egyértelmű ajánlásokkal az uniós intézmények és a tagállamok által meghozandó intézkedésékre vonatkozóan. Mélyen elkötelezettek vagyunk olyan átfogó rendelkezések kidolgozása terén, amelyek hatékonyan támogatják a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítását Európa-szerte. A jelentés végszavazásánál azonban tartózkodtam, mert az Isztambuli Egyezmény mielőbbi ratifikálását is sürgeti.
2021/01/21
The EU Strategy for Gender Equality (A9-0234/2020 - Maria Noichl)

Az Európai Unió nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiája követi az Európai Bizottság elkötelezettségét az egyenlőség uniójának megvalósítása iránt. A jelentést nem tudtam támogatni, mert az EU nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiájának a tagállamokkal való együttműködésre kell törekednie, ahelyett, hogy rájuk kényszerítenének egy széles közönséget kielégítő rendelkezéseket. A nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem, az adópolitikák és az ellátási politikák terén a tagállamok kompetenciáit tiszteletben kell tartani, figyelve a bevált gyakorlatokat előmozdítására és a további együttműködést ösztönzésére is.
2021/01/21
Establishing the Recovery and Resilience Facility (A9-0214/2020 - Eider Gardiazabal Rubial, Siegfried Mureşan, Dragoș Pîslaru)

Meggyőződésem, hogy Európa és a hazám, Magyarország is többszörösen nyert azzal, hogy bő fél év kemény csatái után megszületett a helyreállítási eszköz. Nyertesek vagyunk, mert a lengyel és a magyar kormány ellenállt a hihetetlenül erős nyomásnak, így a zsarolás nem került be az uniós eszköztárba. A jogállamiság fontosabb számunkra annál, mint hogy hagyjuk, hogy egyesek visszaéljenek vele. Nyertesek vagyunk, mert az Unió megmutatta, képes tanulni az előző válság kezelésének hibáiból. Megszorítással, a munkavállalók, a kkv-k, a családok ellehetetlenítésével nincs növekedés. Mi, magyarok tizenegy éve a munkaalapú gazdaság és a sokrétű családtámogatások híveiként a munkahelyek teremtésére koncentrálunk, amihez befektetéseken és strukturális reformokon keresztül vezet az út.Nyertesek vagyunk, mert ez az eszköz esély arra, hogy Európa újra versenyképes legyen. Magyarország partner abban, hogy Európa végre gazdasági és környezetvédelmi értelemben is fenntartható pályára álljon, s a digitális színtéren is megjelenjen. Ha ezt most elvétjük, a mindenfelé irigyelt európai jóléti életformát az unokáink már csak hírből fogják ismerni.Minden, a saját országukat hátráltatni akaró baloldali próbálkozás ellenére jó remény van arra, hogy hazánk azon uniós országok közé fog tartozni, amelyekben a leggyorsabban nyílnak majd meg a pályázati lehetőségek.A fentiek alapján szavazatommal támogattam a helyreállítási eszköz elfogadását.
2021/02/09
New Circular Economy Action Plan: see Minutes (A9-0008/2021 - Jan Huitema)

A klímaváltozás elleni küzdelem fő eszköze a környezettudatos és fenntartható gazdaságra való áttérés. Ez viszont nem lesz kivitelezhető, ha csak az energiatermelés megújítására fókuszálunk. Kiemelten fontos ezért a körforgásos gazdaság támogatása, hiszen csak akkor tudunk a kibocsátási céloknak megfelelni, ha ezt a modellt uniós szinten is beindítjuk, és azt ipari szinten működtetjük.Ami biztos: a körforgásos gazdaság felé történő átmenet új gazdasági és foglalkoztatási lehetőségeket fog teremteni, és hatékonyabb erőforrás-használat révén jelentős környezeti és társadalmi haszonnal járhat együtt. Tagállami és uniós szabályozói oldalról nézve ezért különösen fontos a körforgásos gazdasági akciótervnek a végrehajtása.Úgy gondolom, hogy a hulladékokról szóló jogszabályok végrehajtásához még nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség. Pozitív hír, hogy a járvány ellenére az ipari szereplők – például hazámban, Magyarországon is – már most dolgoznak az innovatív megoldásokon, így ezzel is csökkenthetjük a károsanyag kibocsátást. Az egyén szintjén a megfelelő oktatás és a tudatos vásárlói magatartás erősítése lenne még nagyon lényeges.Pozitív szavazatommal támogattam a jelentést, úgy vélem ugyanis, hogy fel kell gyorsítani e szakpolitikai területekkel kapcsolatos már megkezdett munkát, annak érdekében, hogy a tagállamok mihamarabb megkezdhessék a körforgásos gazdaságra való átállást!
2021/02/09
Implementation of the Anti-Trafficking Directive (A9-0011/2021 - Juan Fernando López Aguilar, María Soraya Rodríguez Ramos)

Határozott véleményem, hogy minden eszközt meg kell ragadni az emberkereskedelem elleni küzdelemben, és fel kell lépni azon szervezett bűnözői csoportok ellen, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők kihasználásával tesznek szert vagyoni előnyre. Az emberkereskedelem súlyosan sérti az emberi méltóságot. E bűncselekmény ráadásul különösen érinti a kelet- és közép-európai országokat, az áldozatok jelentős része ezen országokból kerül ki. A jelentés megfelelően azonosítja az emberkereskedelem elleni küzdelem legfontosabb kihívásait, és olyan eszközökre tesz javaslatot, amelyek hatékonyan szolgálnák az emberkereskedelem elleni fellépést.Egy olyan súlyú kérdésről van szó, amelyben minden, az áldozatok védelmét elősegítő és a bűncselekmény leküzdéséhez szükséges eszközt támogatni kell. Még akkor is, ha a jelentést néhol jellemzi a szokásos, baloldali ideológiai elfogultság, mind a nyelvezet, mind egyes tartalmi elemek tekintetében. Határozottam elutasítom a jelentés azon részeit, amelyek a legális migrációs útvonalak létrehozását megoldásként tüntetik fel, és azokat is, amelyek az emberkereskedelem elleni küzdelemként álcázzák azon szándékot, hogy minél több bevándorlót lehessen a lehető legegyszerűbb módon Európába telepíteni. A „gender” szó indokolatlan használatát vagy kiterjesztő értelmezését is elutasítom. Az ilyen tartalmú szövegrészek ellen szavaztam, de az emberkereskedelem ellen küzdelem fontossága miatt végül támogattam a jelentést.
2021/02/09
Reducing inequalities with a special focus on in-work poverty (A9-0006/2021 - Özlem Demirel)

Ha munka van, minden van, legfőképpen esély arra, hogy csökkenjen a szegénység. A dolgozói szegénység felszámolása fontos cél, a munka alapú társadalomban a munkabérnek elegendőnek kell lennie a tisztességes megélhetéshez. Ehhez azonban az is kell, hogy a pénzt az kapja meg, aki dolgozik érte és ne szórjuk el légvárak építésére. A járvány idején is, és a járvány utáni időszakban is a legfontosabb cél. Ezért hazámban a kormány kézzelfogható eszközökkel csökkenti a szegénységet: adócsökkentéssel, a családok és gyermekek támogatásával, felelős költségvetési politikával.Sajnálatos, hogy az Európai Parlament jelentése esztelen ígéretek halmazát tartalmazza, amit csak adóemelésekkel lehetne fedezni: a minimálbéren és nyugdíj minimumon felül már minimum jövedelmet is kívánnak, közvetlen hozzáférést akarnak adni a civil szervezeteknek az EU-s forrásokhoz, ellenzik a versenyt és a szociális dömpingre hivatkozva igyekeznek korlátozni a kelet-európai munkavállalók és közúti fuvarozók nyugati tagállamokban való munkavállalását és mindezek mellett már megszokott módon ebbe a jelentésbe is szeretnék beleerőltetni a gender elméletüket. Ezekkel nem értek egyet.Az Európai Néppárttal együtt a Fidesz európai parlamenti képviselői is megpróbálták a radikális baloldali követeléseket kivenni a szövegből, de ez nem minden ponton sikerült, ezért a végszavazásnál tartózkodtam, mert bár a jelentés céljával egyetértek, az eszközökkel azonban nem tudok azonosulni.
2021/02/09
The impact of Covid-19 on youth and on sport (B9-0115/2021)

A Covid19-járvány súlyosan érintette az élet különböző aspektusait, ezen belül a fiatalokat és a sport különböző ágazatait is. A fiatalok új kihívások elé néznek, például az oktatásban és a képzésben való részvételt és a munkaerőpiaci lehetőségeiket. A most elfogadott EP állásfoglalási indítvány felhívja a figyelmet az oktatás és képzés fontosságára, illetve a színvonalas oktatás fenntartására, mely megvalósítása az oktatási intézmények digitális infrastruktúrájába való befektetés révén lehetséges.Az állásfoglalás sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a fiatalok foglalkoztatására gyakorolt negatív hatások ellensúlyozására, a munkahelyek megtartását és létrehozását célzó egyéni programok támogatására, illetve arra, hogy teremtsenek fiataloknak szóló továbbképzési és átképzési programokat, valamint minőségi munkahelyeket.A sportrendezvények eltörlése és a stadionok megnyitása nézők nélkül óriási pénzügyi terhet jelent a sportszervezetek és sportszövetségek számára. A rezolúció kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy találjanak fenntartható pénzügyi megoldásokat a sportszervezetek támogatására. A különböző EU-s programok és a helyreállítási eszköz is segítségül szolgálhatnak a sport szektor megerősítésében ezen nehéz időszak alatt.A fentiekkel összehangban támogattam az indítvány elfogadását.
2021/02/09
European Skills Agenda for sustainable competitiveness, social fairness and resilience (B9-0108/2021)

Az erőforrás-hatékony, digitalizált és klímasemleges gazdaságra való átállás, illetve a mesterséges intelligencia bővülő alkalmazása új kihívások elé állítja a foglalkoztatási- és munkaerő-piacot: új szakmák jönnek létre, miközben az eddigiek átalakulhatnak, vagy megszűnnek. Ez egyértelműen jelzi, hogy a készségek és képességek terén is változásra van szükség az Európai Unió és tagállamai versenyképességének érdekében.A készségfejlesztés szempontjából rendkívül fontos a modern, innovatív és minőségi oktatás és képzés, melyek közvetlenül kapcsolódnak a munkaerőpiaci és társadalmi igényekhez, egyben hozzájárulnak a fiatalok fontos készségekkel való felvértezéséhez, felkészíti őket a valós életre.Az új menetrend kiemelt pontként kezeli a szakképzés és az egész életen át tartó tanulás kérdését, ami helyes, hiszen a tudást és tapasztalatokat állandóan bővíteni kell. Az alap- és digitális készségek mellett, elengedhetetlen a nyelvi és a vállalkozói ismeretek bővítése, valamint a transzverzális képességek elsajátítása.A részszavazásoknál nem támogattam azokat a részeket, melyek a SURE eszköz, Kék Kártya javaslat, klímasemlegességre vonatkozó 60%-os célkitűzés, valamint a gender-érzékeny toborzás és a hátrányos helyzetű csoportok felsorolására vonatkoznak, ezeket különböző okok miatt nem tudtam támogatni.A fenti kitételek mellett a végszavazásnál szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítvány elfogadását.
2021/02/10
A WTO-compatible EU carbon border adjustment mechanism (A9-0019/2021 - Yannick Jadot)

Miközben az európai ipar a Covid19-válsággal és a kereskedelmi partnerektől érkező olcsó behozatal miatti gazdasági nyomással küzd, meg kell próbálnunk teljesíteni a klímamegállapodási kötelezettségvállalásainkat. Fontosnak tartom, hogy a jelentésben bemutatott új eljárás összhangban legyen a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival is, és ösztönözze az EU és az EU-n kívüli iparágak karbonsemlegességét. Kiemelten fontos továbbá, hogy az EU-n belül tartsuk mind a termelési láncot, mind a munkahelyeket. Mindezen okoknál fogva támogatom, hogy a kiigazító intézkedések 2023-ig terjedjenek ki azon energia- és erőforrásigényes ipari ágazatokra, amelyek az EU ipari kibocsátásának 94%-át teszik ki.Az ágazatokat azonban nem célszerű még most pontosan nevesíteni: fontos, hogy a Bizottság jogalkotási javaslatát alapos hatástanulmány előzze meg, melyben elemzik az egyes iparágakra háruló hatásokat. Úgy vélem, hogy az eljárást úgy kell megtervezni, hogy elérje a klímacélokat, egyenlő versenyfeltételeket biztosítson, és ne a protekcionizmus fokozásának eszközeként használják!
2021/03/10
Corporate due diligence and corporate accountability (A9-0018/2021 - Lara Wolters)

Az emberi jogok védelme, a környezetvédelem és a tisztességes vállalatirányítás fontos uniós prioritások. Ezeknek a gazdasági életben is érvényesülniük kell, azonban ehhez célhoz kötött, arányos intézkedések szükségesek, szem előtt tartva, hogy megőrizzük az uniós vállalatok versenyképességét.A jelenlegi járványhelyzetben felelőtlenség újabb előírásokkal terhelni az európai vállalatokat és elvárni azt, hogy egymást ellenőrizzék az emberi jogok, környezetvédelmi előírások és a tisztességes vállalatirányítás érvényesülése terén. Ez nem a vállalkozások, hanem a hatóságok feladata. Új felelősségi szabállyal és kötelező szankciókkal terhelni a cégeket emiatt aránytalan intézkedés.A versenyképesség rovására megy, hogy a javaslat szerint a cégeknek saját üzletpolitikájukat civil szervezetek és aktivisták bevonásával, az ő beleszólásuk alapján kell kialakítaniuk, ahelyett, hogy tulajdonosaik, részvényeseik, munkavállalóik és általában a piaci igények szerint hoznák meg ezeket a döntéseket.A Parlament javaslatát nem előzte meg semmilyen hatásvizsgálat, emiatt az számos, jogi értelemben is kivitelezhetetlen rendelkezést tartalmaz, ilyen többek között az uniós jog hatályának kiterjesztése az EU-n kívül, amely ellentétes a Brüsszel I és Róma II rendeletekkel. Kiemelten fontos, hogy a Bizottság idén tavaszra várható jogalkotási javaslatát részletes és alapos hatástanulmány előzze meg, különösen az európai vállalkozások helyzetére és versenyképességére nézve.A fentiekre tekintettel nem támogattam szavazatommal a jelentés elfogadását.
2021/03/10
Implementation of the Construction Products Regulation (A9-0012/2021 - Christian Doleschal)

Az építési termékekre vonatkozó harmonizált szabványok létrehozása és kiigazítása terén patthelyzet alakult ki, s ez akadályozza a harmonizált szabványok kidolgozásának folytatását. A jelentéstevővel egyetértve úgy vélem, hogy a jelenlegi állapot komoly fenyegetést jelent az építési termékek belső piacának működésére nézve. Hangsúlyozandó, hogy az elmúlt négy évben az építési termékekre vonatkozó 444 meglévő harmonizált szabványból csak 12-t tettek közzé. Ez a holtpont az új szabványok létrehozásához szükséges idő, valamint a meglévő szabványokkal kapcsolatos felülvizsgálati késedelem miatt alakulhatott ki.Szavazatommal támogattam a jelentést, úgy vélem ugyanis, hogy rendkívül fontos a harmonizációs folyamat felgyorsítása és a meglévő európai harmonizált szabványok minőségének javítása. Az építési termékek gyártóinak és a végfelhasználóknak egyaránt szükségük van a jogbiztonságra és a hosszú távú tervezhetőség biztonságára. Nagyon fontos ezért, hogy fenntarthatóbbá tegyük az építőipart azáltal, hogy az építési termékekről szóló rendelet felülvizsgálata során – a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervben bejelentetteknek megfelelően – számításba vegyük az építési termékek fenntarthatósági teljesítményét. Meg kell vizsgálni, hogy az építési termékekről szóló rendelet esetleges felülvizsgálata során hogyan lehetne érvényesíteni a fenntarthatósági kritériumokat.
2021/03/10
Equal treatment in employment and occupation in light of the UNCRPD (A9-0014/2021 - Katrin Langensiepen)

Nagyszerű eredménynek tartom a jelentést, amely egy újabb mérföldkövet jelent a fogyatékossággal élő személyek társadalmi befogadásában.Egyetértek vele, hogy fenntartható, inkluzív foglalkoztatáspolitikára van szükség minden EU-tagállamban. A fogyatékossággal élő személyek aktív bevonásával kell meghatározni a munka jövőjével kapcsolatos fő tendenciákat. Támogatni kell a készségek korai életkortól kezdődő fejlesztését, külön kiemelve a digitális és a zöld készségeket, összhangban az aktuális és a jövőbeli munkaerőpiac gyorsan változó realitásaival és igényeivel.Folyamatosan értékelni szükséges a meglévő védett műhelyek jellemzőit, sokféleségét és hatékonyságát a tekintetben hogy azok felvértezik-e a fogyatékossággal élő személyeket a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges készségekkel, és biztosítani kell, hogy az ilyen műhelyekben dolgozókra is kiterjedjen a szociális biztonságra, a munkakörülményekre, a minimálbérekre és a megkülönböztetésmentességre vonatkozó jogi keretek hatálya és védelme.Fontos az újfajta, emberi jogi alapú megközelítés az oktatás területén, a horizontális adatgyűjtés azokról a fogyatékossággal élőkről, akik eddig kimaradtak a statisztikákból és a kommunikációs akadálymentesítés, hiszen eddig uniós szinten elsősorban a fizikai akadálymentesítésre összpontosítottak.
2021/03/10
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified cotton GHB614 × T304-40 × GHB119 (B9-0160/2021)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/03/10
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize MZIR098 (SYN-ØØØ98-3) (B9-0161/2021)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/03/10
Activities of the European Ombudsman - annual report 2019 (A9-0013/2021 - Sylvie Guillaume)

A jelentés az ombudsman 2019-es tevékenységét mutatja be. A következő területeken tevékenykedett proaktívan 2019-ben az ombudsman: az uniós intézmények átláthatósága, a lobbitevékenységek átláthatósága, az alapvető jogok, köztük a fogyatékossággal élők jogai, az etikai kérdések, az állampolgárok részvétele az Unió döntéshozatali folyamatában, a személyzeti ügyek megfelelő kezelése és a munkaerő-felvétel, valamint a hatékony pénzgazdálkodás. Sajnálatos ugyanakkor, hogy szintén az ombudsman hatáskörébe tartozó uniós intézmények honlapjai a mai napig sem többnyelvűek és nem akadálymentesek a különböző típusú fogyatékosságokkal élő személyek számára, így pl. a nemzeti jelnyelveket használók számára sem.Ami az uniós intézmények átláthatóságát illeti az állampolgárok részéről, objektíven és észszerűen kell ezeket az elvárásokat átültetni a gyakorlatba. A baloldal ezügyben irreális elvárásokat követel, melyekre csak részben sikerült kompromisszumokat találni, ennek ellenére a Fidesz képviselőcsoport tagjaként szavazatommal támogattam a jelentést, mert a polgárok Unióba vetett bizalma a tét.
2021/03/10
European Semester: employment and social aspects in the Annual Sustainable Growth Strategy 2021 (A9-0026/2021 - Lina Gálvez Muñoz)

Számos olyan pontot tartalmaz a jelentés, amellyel nem tudtam teljes mértékben azonosulni: a részenkénti szavazás lehetővé tette, hogy ezekben a kérdésekben kifejezzem véleményem.Nem értek egyet azzal, hogy csak a progresszív adózás lenne a megfelelő eszköz, mert az adózás tagállami hatáskör és úgy vélem, hogy az adó- és munkaerőköltség-verseny előnyös az egységes piacra és a tagállamok közötti kohézióra nézve. Elutasítom, hogy az egyenlőtlenségek az utóbbi évtizedben növekedtek volna, mert hazámban a gazdaság növekedése automatikusan leszivárog a társadalom minden részébe. Támogatom a minőségi köz- és szociális szolgáltatások nyújtását.Nem értek egyet azzal, hogy az Európai Parlamentet jobban bevonjuk az európai szemeszter folyamatába kiváltképpen nem az országspecifikus jelentések értékelésébe, sem azzal, hogy a helyreállítási és rezilienciaépítési párbeszéd keretében az Európai Bizottságnak együtt kellene működnie az Európai Parlamenttel vagy a szociális partnerekkel és a civil társadalommal a mutatók meghatározása érdekében. Elutasítom továbbá, az országspecifikus ajánlásokat kibővítését a szociális partnerek bérmegállapítási mechanizmusokba való bevonásával.Ugyanakkor fontos célnak találom hogy a tagállamoknak nemzeti gazdaságélénkítési terveikbe be kell építeniük a társadalmi és területi kohézióra, a gyermekekre és a fiatalokra vonatkozó intézkedéseket: az oktatás, az egészségügy, a táplálkozás, munkahelyek és lakhatás területén beruházásokra van szükség a gyermekgarancia és az ifjúsági garancia célkitűzéseivel összhangban.
2021/03/11
Children's Rights (B9-0164/2021)

Határozott véleményem, hogy minden olyan intézkedést és javaslatot támogatni kell, ami a gyermekek védelmében születik, és az érdekeiket szolgálja. A határozat széles körűen foglalkozik a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekeket érintő legfontosabb kérdésekkel. Intézkedésre szólít fel a gyermekek elleni erőszak és a gyermekmunka minden formájának felszámolására, ösztönözi a gyermekek szexuális zaklatása és kizsákmányolása elleni küzdelmet. Sajnos a határozatot néhol jellemzi a szokásos, baloldali ideológiai elfogultság, mind a nyelvezet, mind egyes tartalmi elemek tekintetében.Határozottam elutasítom a határozat azon részeit, amelyek a migráció kapcsán elhallgatják azt a fontos aspektust, hogy a bevándorlók a menekültügyi eljárásban miként élnek vissza a gyermekekre vonatkozó kedvezményes szabályokkal. Hiányolom, hogy nem rögzíti a visszaélések kiküszöbölésére alkalmas szabályok fontosságát. A szöveg e kérdésben sajnos nem veszi figyelembe a realitásokat. Továbbá a „gender” szó indokolatlan használatát vagy kiterjesztő értelmezését is elutasítom, és ez a helyzet a genderideológiát közvetítő egyéb szövegrészek tekintetében is. Az ilyen tartalmú szövegrészek ellen szavaztam, de a gyermekek védelmének fontossága miatt összességében végül támogattam a határozatot.
2021/03/11
Shaping digital education policy (A9-0042/2021 - Victor Negrescu)

A koronavírus-világjárvány következtében előtérbe került a digitalizáció és a digitális oktatás kérdése. Egyik napról a másikra kellett átállni a digitális távoktatásra, ami óriási kihívásokkal járt mind a tanároknak, a diákoknak és a családoknak is.Fontos, hogy a digitális oktatás nem helyettesítheti hosszú távon a személyes, osztálytermi oktatást. Az oktatás kiegészítő eszközeivé kell tenni a digitális eszközöket, hisz ez a jövő. Ennek tekintetében elengedhetetlen, hogy valamennyi oktatási intézmény és diák hozzáférjen a széles sávú internethez, ami a digitális készségek fejlesztésének előfeltétele. Vidéken és távoli területeken is biztosítani kell a széles sávú internetkapcsolatot.Ahhoz, hogy a diákok zökkenőmentesen tudjanak boldogulni a digitalizáció és digitális oktatás világában, különösen fontos, hogy rendelkezzenek az online térben való tanuláshoz szükséges, korcsoportjuknak megfelelő digitális képességekkel.Mivel oktatási rendszereink különbözőek, és az oktatás és a képzés tagállami hatáskörbe tartoznak, ezért nem létezhet egységes európai uniós digitális oktatáspolitika, de fontos, hogy a tagállamok és szakintézmények megosszák egymással a jó tapasztalatokat és tanuljanak egymástól. A rendelkezésre álló uniós források mellett, elengedhetetlen, hogy a tagállamok befektessenek a minőségi oktatásba, a digitalizációba és a környezettudatos szemlélet megvalósításába.Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2021/03/25
Procurement in the fields of defence and security and transfer of defence-related products: implementation of relevant Directives (A9-0025/2021 - Andreas Schwab)

A védelmi csomag irányelveinek célkitűzései nagymértékben hozzájárulhatnak a hatékony belső piac létrehozásához, de a bennük rejlő potenciál teljes kibontakoztatása továbbra is várat magára. Szavazatommal támogattam a jelentést, úgy vélem ugyanis, hogy a koronavírus-járvány miatti összetett környezetben továbbra is fennáll a védelmi csomag irányelveinek Unió-szerte eltérő és egyenlőtlen végrehajtása. Kiemelten fontosnak tartom például a kkv-k részvételének növelésére irányuló célkitűzést a belső piac megnyitására, hiszen eddig azt csak részlegesen sikerült megvalósítani. A védelmi beszerzésekről szóló irányelv és a transzferekről szóló irányelv egyes elemei tehát továbbfejleszthetőek, például az általános közbeszerzési irányelvvel való összhang növelése révén.Jelen fázisban azonban – a jelentéstevőkkel egyetértve – nincs szükség ezen irányelvek felülvizsgálatára, mivel a meglévő szabályozási keretnek megfelelő végrehajtás és alkalmazás esetén elegendőnek kell lennie.
2021/03/25
Application of Regulation (EC) 2020/2092, the Rule of Law conditionality mechanism (B9-0206/2021, B9-0207/2021, B9-0208/2021)

Míg a tagállamok a koronavírus járvány harmadik hullámával küzdenek és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy emberéleteket mentsenek, addig az Európai Parlament ahelyett, hogy a félresikerült brüsszeli vakcinabeszerzéssel foglalkozna, ismét mondvacsinált politikai okokból pénzügyi szankciókkal fenyeget. A parlamenti határozat célkeresztjében ezúttal az Európai Bizottság áll, melyen számon kéri az EP, hogy miért nem ment szembe az Európai Tanács döntésével, miért nem alkalmazza még mindig az ún. jogállamiság rendeletet. Visszamenőleges eljárásokat sürget az európai baloldal, mielőbb a büntetőpadon szeretné látni Magyarországot és Lengyelországot.Még bizalmatlansági indítvánnyal is megfenyegetik a Bizottságot. Az Európai Parlament a szokásos módon messze túlterjeszkedik a hatáskörén, intézményi háborúra készül, zsarol és fenyegetőzik. Példátlan módon az Európai Bíróságot is politikai nyomás alá helyezi a mielőbbi ítélethozatal érdekében.A jogállamiságinak hazudott ügyek kapcsán is jól látható: a baloldali politikusok jó része azon dolgozik, hogy megossza az Európai Uniót. Az ő gondolkodásukban vannak elsőrendű uniós tagországok és polgárok, illetve vannak másodrendű országok és polgárok. Az egész jogállamiságinak füllentett mechanizmus egy olyan fegyver számukra, aminek a célkeresztjében az általuk másodrangúnak gondolt közép- és kelet-európai országok vannak. Ehhez pedig segédkezet nyújtanak magyarországi baloldal politikusai is. A fentiek miatt elutasítottam az állásfoglalást.
2021/03/25
Guidelines for the 2022 Budget - Section III (A9-0046/2021 - Karlo Ressler)

Kizárólag a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére tett erőfeszítések második évéről kellene szólnia az EP 2022-es költségvetési tervekről szóló jelentésének. Ehelyett két olyan szándékot is tartalmaz az előterjesztett szöveg, amely az európai baloldal költségvetési köntösbe bújtatott ideológiai céljait tükrözi: az egyik a szolidaritásra hivatkozva az illegális bevándorlók tagállamok közötti kötelező megosztása, áttelepítése; a másik pedig a jogállamiságinak füllentett mechanizmus, aminek a célkeresztjében az általuk másodrangúnak gondolt közép- és kelet-európai országok vannak.Az EP hosszú hónapok óta követelőzik a hazug módon jogállamiságinak mondott mechanizmus ügyében. Az állam- és kormányfők az Európai Tanácsban elutasították az EP álláspontját tavaly decemberben. A tanácson belül ennek a küzdelemnek az élharcosai épp a magyar és a lengyel kormányok voltak.A jogállamiságinak hazudott ügyek kapcsán is jól látható: a baloldali politikusok jó része azon dolgozik, hogy megossza az Európai Uniót. Az ő gondolkodásukban vannak elsőrendű uniós tagországok és polgárok, illetve vannak másodrendű országok és polgárok. Az egész jogállamiságinak füllentett mechanizmus egy olyan fegyver számukra, aminek a célkeresztjében az általuk másodrangúnak gondolt közép- és kelet-európai országok vannak. Ehhez pedig segédkezet nyújtanak magyarországi baloldal politikusai is. A fentiek alapján tartózkodtam a jelentés szavazásánál.
2021/03/25
Implementation of the Ambient Air Quality Directives (A9-0037/2021 - Javi López)

Az új koronavírus-járvány nemcsak a légszennyezettség egészségkárosító hatásait tette láthatóvá, hanem a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések visszahozták nagyvárosainkba a tiszta levegőt is – igaz, csak ideiglenesen. Fontos, hogy fenntartsuk a pozitív trendet, ezért is ambiciózusnak kell lennünk klímavédelmi kérdésekben. Úgy vélem azonban, hogy az újabb és újabb európai parlamenti jelentések, s az azokban foglalt, valóságtól elrugaszkodott javaslatok nem viszik előre a közös ügyet.A jelentés zárószavazásakor tartózkodtam, úgy gondolom ugyanis, hogy a koronavírus-járvány közepette az Európai Parlament által javasolt levegő minőségét javító célkitűzéseknek a gazdaságra, a vállalkozásainkra és a munkahelyekre gyakorolt hatásaira és nem pedig a követhetetlen, irreális uniós szabályozásokra, s tudományosan megalapozatlan normákra kellene összpontosítania. Hangsúlyozandó, hogy jelenleg több mint 18 tagállam ellen kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, s e magas szám is azt mutatja, hogy az eddigi szabályozás is kellőképp szigorú, nehezen betartható, így a baloldal által javasolt újabb követelések helyett inkább további ösztönzőkre lenne szükség a zöld átállás érdekében. Világos menetrendet kell tehát kidolgoznunk azért, hogy miként kovácsoljunk versenyelőnyt az iparágainknak a gyors zöld átalakulásához. Sajnálatos, hogy e jelentés nem tudott hozzájárulni e célokhoz.
2021/03/25
EU Strategy for Sustainable Tourism (A9-0033/2021 - Cláudia Monteiro de Aguiar)

Az idegenforgalom egy összetettet és átfogó gazdasági ágazat, amely nagyban hozzájárul az egyes tagállamok és annak régióinak fejlettségi szintjéhez, gazdasági és foglalkoztatási mutatóihoz. A turizmus több millió mikro-, kisvállalkozás és családi vállalkozás mindennapi megélhetését biztosítja, ezért nem engedhetjük meg, hogy még egy turisztikai időszak elmaradjon a járvány miatt. A jelentés tárgyalja a turizmus jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a Covid19-világjárvány miatt kialakult állapotokat és az újraindítás feltételeit, a turizmus jövőjét, és javaslatot tesz különböző egészségügyi, biztonsági protokollok bevezetésére.Továbbá, javaslatot tesz arra, hogy a turizmus legyen megosztott uniós hatáskör, egy uniós turisztikai ügynökség létrehozását is kezdeményezi, amely az ún. Európai Turizmus Unió felé haladna. A turizmus uniós szintű bürokratizációja, uniós turisztikai ügynökség létrehozása csak újabb méltánytalan, adminisztratív terheket róna a kkv-ra és családi vállalkozásokra, ezért ezeket a Fidesz EP-delegációja nem támogatja, és az Európai Turizmus Unió létrehozására javaslatot tevő módosító ellen szavazott. Tekintettel az turizmus fontosságára, viszont a kkv-k terheit növelő javaslatokra a végszavazásnál tartózkodtam.
2021/03/25
Commission evaluation report on the implementation of the General Data Protection Regulation two years after its application (B9-0211/2021)

Kulcsfontosságúnak tartom, hogy az állampolgárok biztonságban tudhassák személyes adataikat és így a magánszférájuk védelmét. Üdvözlendő ezért, hogy az általános adatvédelmi rendelet európai szinten egységes szabályokat vezetett be az adatvédelem területén, hogy biztosítsa az egységes jogalkalmazást. E körben meg kell jegyezni, hogy a magyar jog már a GDPR előtt is szigorú követelményeket támasztott az adatvédelem területén. Fontos azonban, hogy e rendelkezések végrehajtása és kikényszerítése a gyakorlatban megtörténjen, és a legnagyobb vállalatok is betartsák a rendeletben foglaltakat. Mindezek mellett ugyanakkor egy másik szempont is felmerül.Stratégiai szempontból figyelemmel kell lenni arra is az adatvédelmi szabályok kialakításakor, hogy az életben lévő szabályok hosszú távon szolgálják a versenyképességet és biztosítsák Európa vezető szerepét a globális versenyben. Ne jelentsenek aránytalan adminisztrációs terhet a vállalkozásoknak, és a gyorsan fejlődő digitális világban ne gátolják az új technológiákkal kapcsolatos innovációt. Véleményem szerint olyan szabályokra van szükség, amelyek megfelelően képesek e két szempontot együttesen érvényesíteni, a kettő között megfelelő egyensúlyt teremteni. Úgy gondolom, hogy a határozat megfelelően azonosítja a rendelet végrehajtásával és kikényszerítésével kapcsolatos legfontosabb teendőket a személyes adatok védelme érdekében, ugyanakkor a versenyképességi és innovációs szempont érvényre juttatását és a szabályozással kapcsolatos jövőbeli reflexió igényét hiányolom a határozat szövegéből. A fentiek miatt tartózkodtam a határozat végszavazásánál.
2021/03/25
2019-2020 Reports on Serbia (A9-0032/2021 - Vladimír Bilčík)

A Fidesz-delegáció – ahogy eddig is – határozottan támogatja Szerbia európai uniós csatlakozását. Úgy gondoljuk, az EU nem képezhet egy egészet Szerbia nélkül, azonban az EP országjelentése nem szolgálja azt a fontos célt, hogy az ország mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Az országjelentés feltűnően egyoldalú és kritikus a jobboldali konzervatív kormánnyal rendelkező Szerbiával szemben. Tetten érhető a balliberális többség által alkalmazott kiegyensúlyozatlanság a jobboldali kormányok ellen. Azokat a már jól ismert szólamokat találhatjuk meg benne, amihez hasonlókat már láthattunk Magyarország és Lengyelország vonatkozásában is. Meggyőződésünk, hogy az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentése nem szolgálja a csatlakozási folyamatok felgyorsítását és az EU és Szerbia közötti kölcsönös tiszteletet és megbecsülést.Szerbiának nem ideológiai jelentésekre, hanem szakmai és anyagi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy mihamarabb felzárkózzon az Európai Unióhoz. Ezért a Szerbiával való szolidaritásom jeleként nem támogattam a Szerbiáról szóló EP-jelentést.
2021/03/25
Chemical residues in the Baltic Sea based on petitions 1328/2019 and 0406/2020 under Rule 227(2) (B9-0224/2021)

Az állásfoglalási indítvány alapját állampolgári petíciók képezik, melyek felhívják a figyelmünket a Balti-tengerben a második világháború után elhelyezett lőszerek ártalmatlanításának fontosságára, valamint az azokból felszabaduló vegyi anyagok környezetre gyakorolt negatív hatásaira.Az indítvány felkéri az Európai Bizottságot, hogy az érintett tagállamokkal, Európai Uniós intézményekkel és ügynökségekkel, más érdekelt felekkel és szakmai szervezetekkel közösen hozzon létre egy szakértői csoportot, amely tanulmányozza és feltérképezi a szennyezett területek pontos helyét, és megfelelő környezetbarát és költséghatékony megoldásokat javasol a szennyeződések ellenőrzése és eltávolítása érdekében. A kezdeményezés végső célja a veszélyes anyagok eltávolítása a Balti-tengerből.Ismerve a tengervízbe került lőszerek és vegyi anyagok környezetre, halállományra és az emberi egészségre gyakorolt negatív hatásait és eltávolításuk szükségességét, szavazatommal támogattam a kezdeményezést.
2021/04/26
Interinstitutional agreement on mandatory transparency register (A9-0123/2021 - Maria Hübner)

Az Európai Unió intézményeinek átlátható működése alapvető követelmény. Támogatom a demokratikus és átlátható működést elősegítő kezdeményezéseket.Ugyanakkor a megállapodáshoz kapcsolódó jelentésszöveg egyoldalúan, a három intézmény megállapodásán túlmutató követeléseket fogalmaz meg olyan kérdésekben, amelyek kapcsán nincs az Európai Parlamentben konszenzus. Az Európai Parlament a tárgyalásokon kívül nem jogosult a Tanács belső összetételére vonatkozó követeléseket megfogalmazni, ezzel ’ultra vires’ módon jár el, továbbá a felülvizsgálatok során sem támaszthat a korábban megállapodottaktól jelentősen eltérő elvárásokat. Az egyes intézmények természetes belső működéséhez tartozik a személyzetpolitikai döntések meghozatala, a Tanács esetében pedig a tagállamok jogosultak újabb kötelezettségvállalásról dönteni a nemzetközi jog által szabályozott eljárás szerint. Az etikai keretrendszer reformjáról, felülvizsgálatáról való bármely döntés kizárólag a hatáskörmegosztás elvét tiszteletben tartva születhet meg, ezt megkerülve nem kötelezhető a Tanács, illetve a többi intézmény új vállalásokra. Nem támogatjuk a kötelező érvényű másodlagos jogi normák elfogadását ezen a téren, mert az nem tartja be az egyes intézmények önállóságát, sajátosságait, autonómiáját, személyzetpolitikai kérdésről van szó, így az intézményközi megállapodás alapján elfogadott egyedi, intern döntések elfogadása az egyes intézmények által megfelelő szabályozási megoldást jelentenek. Az Európa Jövőjéről szóló Konferencia során kizárólag abban az esetben érdemes vitát folytatni erről a témakörről, ha azt a résztvevők szükségesnek látják.
2021/04/27
Digital taxation: OECD negotiations, tax residency of digital companies and a possible European Digital Tax (A9-0103/2021 - Andreas Schwab, Martin Hlaváček)

Az EP álláspontjának elfogadására egy olyan érzékeny időpontban került sor, amikor az OECD keretében nemzetközi tárgyalások folynak mind digitális óriásvállalatok megadóztatása, mind egy globális szinten érvényesítendő minimum adó ügyében. A digitális óriásvállalatok jelenleg aránytalanul alacsony adót fizetnek, sőt sok esetben teljes mértékben kivonják magukat a közteherviselés alól. A tárgyalások fő célkitűzése a méltányos és igazságos adózás elvének érvényesítése, tehát annak biztosítása, hogy egy nagyvállalat se bújhasson ki az adófizetés kötelezettsége alól. Ezen törekvéseket mind az EU, mind az uniós tagállamok, így Magyarország is teljes mértékben támogatják, az EP azonban felesleges és kontraproduktív módon avatkozik be a tárgyalások menetébe.A jelentésnek további elfogadhatatlan elemei is vannak: ilyen a minősített többségi szavazás elvének javasolt bevezetése az adóügyek területén, ami nemcsak ellentétes az alapszerződéssel, hanem csökkentené a tagállamok adópolitikai mozgásterét. A kedvezőtlen államháztartási helyzetben lévő tagállamok részéről egyre gyakoribb törekvés az, hogy agresszív adótervezésre való hivatkozással támadják a más tagállamokban életbe léptetett adócsökkentéseket. Arra akarják rákényszeríteni az érintett országokat, hogy vonják vissza az alacsony adózással összefüggő nemzeti jogszabályaikat. Ez a követelés elfogadhatatlan Magyarország számára, mivel az adóterhek növelése rontaná a gazdaság versenyképességét, csökkentené a beruházásokra és a munkahelyteremtés céljaira rendelkezésre álló források összegét. A fenti okok miatt a jelentés elfogadását nem támogatom.
2021/04/28
European Child Guarantee (B9-0220/2021)

. – Az európai gyermekgarancia célkitűzése, hogy megelőzze és leküzdje a szegénységet és a társadalmi kirekesztést azáltal, hogy garantálja a rászoruló gyermekek számára az olyan kulcsfontosságú szolgáltatásokhoz való ingyenes és tényleges hozzáférést, mint a koragyermekkori nevelés és gondozás, az oktatás és az iskolai tevékenységek, az egészségügyi ellátás és legalább egy egészséges étkezés minden iskolanapon, valamint az egészséges táplálkozáshoz és a megfelelő lakhatáshoz való tényleges hozzáférést minden rászoruló gyermek számára. Kulcsfontosságú jelentős beruházásokat irányítani a gyermekek felé, a gyermekszegénység megszüntetésének érdekében. Feltétlenül átfogó megközelítésre van szükség ahhoz, hogy a gyermekeket kiemeljük a szegénységből. Elengedhetetlen a szociális védelem és a családok támogatása is. Mindezekben Magyarország jó példával jár elöl. Ezért jó szívvel támogattam az állásfoglalást.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - Commission and executive agencies (A9-0117/2021 - Joachim Kuhs)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bizottságra és a végrehajtó ügynökségekre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság legfontosabb feladata az uniós költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni, biztosítani. Az Európai Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy a Bizottság és végrehajtó ügynökségek 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolói megbízhatóak, és az azok alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és szabálytalanságokat, nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak a számvevőszéki és a szakbizottsági ellenőrzés során sem. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es európai bizottsági és végrehajtó ügynökségi számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - European Parliament (A9-0044/2021 - Petri Sarvamaa)

. – Az Európai Számvevőszék a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Parlamentre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az ellenőrzés során a Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések a 2019-es évre vonatkozóan lényegesen hibamentesek voltak. A Számvevőszék nem emelt kifogást a Parlament 2019-es gazdálkodásával kapcsolatban. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - Council and European Council (A9-0056/2021 - Pascal Durand)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Tanácsra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A 2019. évi éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája alapján megállapította, hogy a 2019. pénzügyi évet illetően az intézmények és szervek igazgatási és egyéb kiadásokkal kapcsolatos kifizetései összességükben lényegi hibától mentesek voltak. A Tanács és a Parlament közötti zárszámadási együttműködés Tanács részéről történő elutasítása miatt a szakbizottság nem tudta lefolytatni a mentesítési eljárást. Így a szakbizottság a mentesítés megadásának elhalasztásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadásának elhalasztását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget – Court of Justice of the European Union (A9-0064/2021 - Ramona Strugariu)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bíróságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A jelentés kiemeli, hogy egyetlen hiányosságot sem azonosítottak a vizsgálat során. Az ellenőrzés keretében a Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2019-re vonatkozóan lényegében hibától mentesek voltak. A 2019-es évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék semmilyen kifogást nem emelt a Bíróság 2019-es gazdálkodásával kapcsolatban. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - Court of Auditors (A9-0059/2021 - Martina Dlabajová)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Számvevőszékre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Megjegyzi a jelentés, hogy a Számvevőszék éves beszámolóját egy független könyvvizsgáló ellenőrzi, hogy ugyanazt az átláthatóságot és elszámoltathatóságot tudja alkalmazni, mint az ellenőrzött szervezetek esetében. A pénzügyi kimutatás valós képet mutat a Számvevőszék pénzügyi helyzetéről. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - European Economic and Social Committee (A9-0057/2021 - Olivier Chastel)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Gazdasági és Szociális Bizottságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája megállapította, hogy a kifizetések a 2019-es évre vonatkozóan lényeges hibáktól mentesek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadását, a 2019-es számlák lezárását támogatta. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - Committee of the Regions (A9-0055/2021 - Alin Mituța)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Régiók Bizottságára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy Régiók Bizottságának 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - European Ombudsman (A9-0065/2021 - Olivier Chastel)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Ombudsmanra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája során megállapította, hogy a kifizetések a 2019-es évre vonatkozóan lényeges hibáktól mentesek. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - European Data Protection Supervisor (A9-0067/2021 - Alin Mituța)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Adatvédelmi Biztosra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - European External Action Service (A9-0063/2021 - Alin Mituța)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Külügyi Szolgálatra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kijelenti, hogy bizonyosságot szerzett a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Centre for the Development of Vocational Training (A9-0069/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Képzési Alapítványra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions (A9-0094/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért elnevezésű szervezetre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for Fundamental Rights (A9-0086/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Alapjogi Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (A9-0087/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Environment Agency (A9-0080/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Agency for Safety and Health at Work (A9-0090/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját a Számvevőszék jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Translation Centre for the Bodies of the European Union (A9-0084/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontjára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja a 2019-es pénzügyi évre megbízható éves beszámolót nyújtott be és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem állapítottak meg. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Medicines Agency (A9-0073/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Gyógyszerügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Gyógyszerügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for Criminal Justice Cooperation (Eurojust) (A9-0101/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Training Foundation (A9-0089/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Képzési Alapítványra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Maritime Safety Agency (A9-0099/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Aviation Safety Agency (A9-0070/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Uniós általános költségvetésének az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Food Safety Authority (A9-0097/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Centre for Disease Prevention and Control (A9-0104/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2019-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A Számvevőszék megállapította, hogy az általa lefolytatott pénzügyi vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályosak voltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for Cybersecurity (ENISA) (A9-0085/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék az általa lefolytatott vizsgálatok alapján kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for Railways (A9-0077/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vasúti Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az Európai Számvevőszék megállapította, hogy vizsgálatai során elegendő bizonyosságot szerzett arról, hogy a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó, az ügynökség által benyújtott éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapját jelentő ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for Law Enforcement Training (CEPOL) (A9-0071/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bűnüldözési Képzési Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben bizonyosságot szerzett arról, hogy a Bűnüldözési Képzési Ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Border and Coast Guard Agency (A9-0081/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European GNSS Agency (A9-0074/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai GNSS Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapítása alapján az ellenőrzések során kellő mértékben megbizonyosodtak arról, hogy az ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Fisheries Control Agency (A9-0092/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Halászati Ellenőrző Hivatalra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Chemicals Agency (A9-0075/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vegyianyag-ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Vegyianyag Ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Euratom Supply Agency (A9-0088/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Euratom Ellátási Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az ügynökség 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for Law Enforcement Cooperation (Europol) (A9-0096/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Europolra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége 2019-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Institute for Gender Equality (A9-0072/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Intézet által a 2019-es pénzügyi évre benyújtott éves beszámolója megbízható és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Banking Authority (A9-0091/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bankhatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Bankhatóság 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek volta. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Insurance and Occupational Pensions Authority (A9-0079/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapítása alapján az ellenőrzések során kellő mértékben megbizonyosodtak arról, hogy a hatóság 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Securities and Markets Authority (A9-0093/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Értékpapírpiaci Hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Értékpapírpiaci Hatóság 2019-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for the Cooperation of Energy Regulators (A9-0078/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Agency for Support for BEREC (BEREC Office) (A9-0082/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát ellenőrizni. A Számvevőszék az általa lefolytatott vizsgálatok alapján kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályok Testülete 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Institute of Innovation and Technology (A9-0076/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Innovációs és Technológiai Intézetre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az intézet éves beszámolója megbízható, valamint elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot talált az ügyletek jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozóan. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Asylum Support Office (A9-0068/2021 - Joachim Stanisław Brudziński)

. – Az Európai Számvevőszék a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a Hivatal 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Union Agency for the Operational Management of Large-Scale IT Systems in the Area of Freedom, Security and Justice (eu-LISA) (A9-0098/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a nagyméretű informatikai rendszerekkel foglalkozó ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: European Joint Undertaking for ITER and the Development of Fusion Energy (A9-0110/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Fúziósenergia - fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött, a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: SESAR Joint Undertaking (A9-0106/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az SESAR közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék a SESAR közös vállalkozás 2019-es pénzügyi évre vonatkozó beszámolóját megbízhatónak találta és az annak alapjául szolgáló pénzügyi műveleteket minden lényegi szempontból jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Clean Sky 2 Joint Undertaking (A9-0109/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Tiszta Égbolt közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy az ellenőrzések során bizonyosságot szerzett a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapította, hogy a pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött, a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Bio-Based Industries Joint Undertaking (A9-0105/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bioalapú Iparágak közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Innovative Medicines Initiative 2 Joint Undertaking (A9-0113/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezést megvalósító második közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát ellenőrizni és hatékonyságát erősíteni, biztosítani. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a közös vállalkozás éves beszámolója megbízható és gazdálkodása lényegi hibáktól mentes. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Fuel Cells and Hydrogen 2 Joint Undertaking (A9-0107/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Második Üzemanyagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: Shift2Rail Joint Undertaking (A9-0111/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Shift2Rail közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy a közös vállalkozás éves beszámolója megbízható volt. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött, a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: ECSEL Joint Undertaking (A9-0108/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az ECSEL közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
2019 Discharge: EU general budget - 8th, 9th, 10th and 11th EDFs (A9-0095/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alap 2019-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2019-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2021/04/29
Report on discharge in respect of the implementation of the budget of the European Union agencies for the financial year 2019: performance, financial management and control (A9-0100/2021 - Ryszard Czarnecki)

. – Az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2019. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az uniós ügynökségekre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését, melynek során azok teljesítményét, gazdálkodását és ellenőrzési rendszereit külön-külön vizsgálták. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2019-re vonatkozóan lényegében hibamentesek voltak. A 2019-es évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék nem emelt semmilyen kifogást. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A plenáris szavazáson a jelentés elfogadását támogattam.
2021/04/29
Just Transition Fund (A9-0135/2020 - Manolis Kefalogiannis)

A zöld gazdaság és a klímasemlegesség felé vezető úton sok nehézség merül fel: a magas üvegházhatású gáz kibocsátású ágazatok átalakításra szorulnak, hogy fel tudjanak hagyni a nagy szén-dioxid-kibocsátással járó tevékenységekkel. Az ilyen tevékenységekhez kapcsolódó munkahelyeknek is át kell alakulnia vagy meg kell szűnnie. Ezek a változások közvetlen hatással lesznek az emberek életére, és sok társadalmi változást fognak magukkal vonni. A Méltányos Átállási Alap az ilyen jellegű kihívásokkal való szembenézésben nyúlt segítséget.A májusi plenáris szavazás a decemberben született, Tanács és Parlament közötti politikai megállapodást hagyja jóvá. A megállapodás szövegét támogatom, azonban azzal nem tudok egyetérteni, hogy a résztvevőkre vonatkozó összes teljesítmény- és eredménymutatót kötelezően jelenteni kell nem szerinti bontásban (nő, férfi, illetve bináris, azaz harmadik nem). A „nem” kifejezés tartalmáról nincsen konszenzus uniós szinten, nemzetállami hatáskörbe tartozik, ezért a jelentés plenáris szavazása során tartózkodó álláspontot képviseltem.
2021/05/18
Mobilisation of the European Globalisation Adjustment Fund: application EGF/2020/002 EE/Tourism - Estonia (A9-0158/2021 - José Manuel Fernandes)

Az Alapjogi Ügynökség létrehozása fontos mérföldkő volt az alapvető jogokról szóló eszmecserék elmozdításában, és hozzájárult az alapvető jogok európai szintű érvényesítéséhez. Ugyanakkor az Ügynökség hatáskörének bővítése kapcsán elővigyázatosságra van szükség. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az látható, hogy egyes politikai erők a saját ideológiai céljaik elérése érdekében használták fel az alapvető jogokról szóló vitákat, és vonták be azokat a politikai csatározásokba.Véleményem szerint az Ügynökség csak akkor lehet hiteles és sikeres, ha távol marad a napi politikai harcoktól, tiszteletben tartja a tagállami hatásköröket, nélkülözi a kettős mércét és megbízható forrásokból dolgozik. A jelentésben foglaltak ugyanakkor éppen a FRA politikai szereplővé emelését segítenék elő, ami aggodalomra adnak okot. A jelentést ezért nem tudtam támogatni.
2021/05/18
Challenges of sports events organisers in the digital environment (A9-0139/2021 - Angel Dzhambazki)

Az élő sportesemények tartalmával való visszaélések valódi problémát jelentenek a digitális környezetben. A jelenlegi jogi keret nem biztosítja az „élő” sportesemények hatékony védelmét. A jelentésben javasolt, a meglévő jogok érvényesítésének javítására vonatkozó törekvések üdvözlendők: a Parlamentnek fel kell szólítania a Bizottságot a meglévő jogszabályok pontosítására és kiigazítására annak érdekében, hogy lehetővé váljon az élő sporteseményekre vonatkozó jogok azonnali érvényesítése, beleértve a nem engedélyezett élő sporteseményekhez való hozzáférés valós idejű blokkolását vagy azok eltávolítását elrendelő intézkedések elrendelésének lehetőségét és a nemzeti hatóságok közötti együttműködést.A gyors és hatékony fellépés érdekében egy bejelentési-cselekvési mechanizmus bevezetése is indokolt, támogatandó az online videoközvetítési szolgáltatások felhívása arra, hogy hozzanak további önkéntes intézkedéseket a jogsértő élő sportközvetítések eltávolítására vagy az azokhoz való hozzáférés megakadályozására. A fentiekre tekintettel szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2021/05/18
Artificial intelligence in education, culture and the audiovisual sector (A9-0127/2021 - Sabine Verheyen)

Az elmúlt évtized nagy átalakulást hozott a mesterséges intelligencia (MI) terén, félelmeket és izgalmas újdonságokat is hozva az emberiség számára. Az MI oktatásra, kultúrára és az audiovizuális ágazatra gyakorolt lehetséges hatásáról alig beszélünk, és ezek a hatások nagyrészt ismeretlenek. Mégis kiemelt fontosságú ez a kérdés, mivel az MI-t már most is felhasználják a tantervek megvalósitása során, valamint filmek, dalok, történetek és festmények elkészítésére. A jelentés célja ezért az, hogy konkrétan megértsük, hogyan hat jelenleg az MI az oktatás, kultúra és az audiovizuális ágazatokra, és az MI jövőbeli technológiai fejleményei milyen további hatásokat fognak kifejteni ezekre az elkövetkező évtizedben.A jelentés tartalmával egyet tudok érteni, viszont a nemi dimenziók túlságosan a középpontba lettek helyezve. A gender equality (nemi egyenlőség) alatt a nők és férfiak egyenlőségét értjük ebben a szövegkörnyezetben, és nem a gender fogalom kiterjesztő, társadalmi nemen alapuló értelmezését. Problémás fogalomként jelenik meg a nemek szerint lebontott adatok gyűjtése (gender-disaggregated data), amely esetében a nemi bontásban szereplő adatgyűjtés fogalmát egyértelműen ki akarja terjeszteni és a biológiai nemen túl értelmezi. Ezt a típusú adatgyűjtést határozottan ellenzem, viszont mivel a jelentés többi része rendkívül jól kidolgozott, ezért támogattam a jelentés elfogadását.
2021/05/19
2019-2020 Reports on Turkey (A9-0153/2021 - Nacho Sánchez Amor)

Elfogadhatatlan az Európai Parlament éves Törökország jelentéssel kapcsolatban megütött negatív hangvétele, hiszen Törökország NATO szövetségesünk és kulcsfontosságú szerepet játszik közel négymillió közel-keleti menekült befogadásában. Ezért a Fidesz európai parlamenti delegációjának tagjaként a kiegyensúlyozottságot nélkülöző és a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások hivatalos felfüggesztését kérő jelentést szavazatommal nem támogattam.
2021/05/19
Reversing demographic trends in EU regions using cohesion policy instruments (A9-0061/2021 - Daniel Buda)

A saját kezdeményezésű jelentés megállapítja, hogy az Unió jelentős demográfiai kihívással néz szembe, melyet holisztikus módon szükséges kezelni az elmúlt évek negatív természetes demográfiai mérlegének javítása érdekében.Az előterjesztés számos rendkívül hasznos megállapítást tesz, például javasolja egy európai vidékfejlesztési menetrend kidolgozását a vidéki térségek vonzerejének növelése, fenntartható fejlődésének előmozdítása céljából; hangsúlyozza a közlekedési infrastruktúra javításának fontosságát; felhív a digitalizációban rejlő lehetőségek kihasználására az új munkahelyek teremtésében; munkahelyteremtést, beruházásokat és a családokat segítő adóösztönzőket javasol.Azonban a jelentés azt is írja, hogy „a gazdasági migránsok adók és társadalombiztosítási járulékok formájában nagyobb mértékben járulnak hozzá a költségvetéshez, mint amit abból egyéni ellátások formájában kivesznek”, és „hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni a befogadási politikákat.” Ezekkel a kijelentésekkel nem tudok egyetérteni, ezért tartózkodó álláspontot képviseltem a plenáris szavazás során.
2021/05/19
Impacts of EU rules on the free movements of workers and services: intra-EU labour mobility as a tool to match labour market needs and skills (A9-0066/2021 - Radan Kanev)

Sokáig természetesnek tekintettük az EU egyik legfontosabb alapelvét, a munkavállalók szabad mozgását, hogy hol akarnak dolgozni. A Brexit, majd a covid-19 világjárvány idején azonban sokan nehéz helyzetbe kerültek és sokan elveszítették a munkájukat is. A nehézség azonban segített abban, hogy új megoldásokat keressünk: így például a digitalizáció is nagyszerű lehetőséget jelent a mobilitás elősegítésében.Magyarországon sikerült nem csak megőrizni, de bővíteni is a munkahelyek számát a járvány ellenére is: hazámban ma már 4,6 millió ember dolgozik, ami 41 ezerrel több, mint a tavalyi ugyanekkor. A foglalkoztatottsági ráta Magyarországon 2021. első negyedévében csaknem 72%-os, amely szinte eléri a portói csúcson célul kitűzött 78%-os értéket.A jelentés egészét támogattam, azonban bizonyos pontokat nem szavaztam meg, mert úgy vélem, hogy nincs szükség arra, hogy az Európai Bizottság jogalkotási keretet javasoljon a távmunka feltételeinek EU-szerte történő szabályozására vagy a tisztességes munka- és foglalkoztatási feltételek biztosítására, hiszen ez tagállami hatáskör. Ugyancsak elutasítom, hogy a Bizottság mennyiségi és minőségi mutatókat dolgozzon ki az európai szemeszter és az országspecifikus ajánlások közzétételének keretében a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendeletek végrehajtása és betartása nyomon követésének biztosítása érdekében.
2021/05/19
Environment: The Aarhus Regulation (A9-0152/2021 - Christian Doleschal)

Ahhoz, hogy az európai Zöld megállapodás sikeres legyen és tartós változást érjen el, az uniós intézményeknek együtt kell működniük a nyilvánossággal. A nyilvánosság az átállás motorja, és ennek így is kell maradnia. Szavazatommal támogattam a jelentést, úgy vélem, hogy a környezetvédelmi szervezetek Európa-szerte alapvető fontosságú támogató szerepet töltenek be a környezetvédelem terén. Fontosnak tartom, hogy bizonyos feltételek mellett biztosítsuk mindenki számára a jogot, hogy a hatóságok által meghozott határozatok felülvizsgálatát kérhesse.
2021/05/20
Chinese countersanctions on EU entities and MEPs and MPs (RC-B9-0269/2021, B9-0269/2021, B9-0270/2021, B9-0271/2021, B9-0273/2021, B9-0274/2021, B9-0275/2021)

Teljes szolidárisunkat fejezzük ki az európai parlamenti képviselő kollégáink iránt, az ellenük bevezetett kínai szankciók miatt, elítéljük ezen elfogadhatatlan es aránytalan szankciókat és egyetértünk a mielőbbi megszüntetésükre irányuló követelésekkel. Ugyanakkor a ma szavazásra bocsájtott határozat szövege - a címe ellenére - nem korlátozódik a Kína által bevezetett szankciók elítélésére.Elfogadhatatlan a határozat azon paragrafusa, amely az EU-s alapító szerződések megszegésére buzdítja a Tanácsot és a külügyi főképviselőt, amikor azt sürgeti, hogy a tagállamok egyhangú támogatása hiányától függetlenül terjesszen elő és fogadjon el következtetéseket Hongkongról. Ezekért a Fidesz európai parlamenti delegációjának tagjaként a határozat elfogadását nem támogattam.A határozat Kínát általánosan, minden szempontból bíráló szöveg, amely semmilyen mértékben nem fog hozzájárulni a deeszkalációhoz, valójában csak tovább fogja fokozni a felek közötti feszültséget és indulatokat, ennek a jelen helyzetben nem látjuk értelmét, sem időszerűségét.
2021/05/20
Liability of companies for environmental damage (A9-0112/2021 - Antonius Manders)

A jelentés alapját az Európai Unió üdvözlendő környezetvédelmi törekvései képezik, amelyek célja a környezeti felelősségről szóló irányelv hatályának kibővítése és alkalmazásának egységesítése.A javaslat az irányba tett lépései, hogy az uniós környezetvédelmi szabályozás elősegítse a környezetkárosítással járó gazdasági gyakorlatok megelőzését és lehetővé tegye a károkozást elkövetők mielőbbi azonosítását és felelősségre vonását, pozitív fejlemények. Kiemelt fontosságú a határozott fellépés a károkozók felelősségre vonása érdekében, azonban fontos lenne, hogy az uniós szintű szabályozás az európai vállalatok és azon belül is kifejezetten a kkv-k számára ne jelentsen túlzott és aránytalan adminisztratív terhet.Lényeges továbbá, hogy a környezeti károkozás megakadályozására tett vállalati intézkedéseket uniós támogatás is elősegítse, véleményem szerint az uniós gazdaság pillérét képező kis-és középvállalkozásokkal szemben nem támaszthat elvárásokat az EU anélkül, hogy ezek teljesítéséhez kellő forrást biztosítana. Ezen felül a jelentés aránytalan, szükségtelen és indokolatlan uniós hivatali hatáskörbővítést helyez kilátásba. A fentiekre tekintettel a szavazásnál tartózkodó álláspontra helyezkedtem.
2021/05/20
EU Biodiversity Strategy for 2030: Bringing nature back into our lives (A9-0179/2021 - César Luena)

A biodiverzitás hanyatlásának megállítására irányuló munkát és erőfeszítéseket támogatom, azonban úgy látom, hogy a jelentésben lefektetett javaslatok nem kellően kidolgozottak. Mindenekelőtt fontos lenne, hogy az EU a gazdálkodókat minden eddiginél hatékonyabb kommunikációval is segítse és érdekeltté tegye abban, hogy eleget tudjanak tenni a jelentésben foglalt vállalásoknak, amely az általános korlátozásokon alapuló szemléleten, illetve a területek egyszerű kivonását célzó intézkedéseken jóval túlmutat. Úgy vélem, hogy biztosítani kellene továbbá, hogy a jelentésben foglalt célkitűzések semmi esetre se eredményezzék valamely társadalmi réteg, ágazat túlzott és indokolatlan terhelését, vagy az uniós agrártermékek piaci versenyben elszenvedett hátrányát. A jelenlegi ismereteink alapján egyes célkitűzések, jelesül az ökológiai gazdálkodással érintett területek részarányának 25%-ra emelése, a növényvédőszer-használat csökkentése és a kémiai növényvédőszerek használatának tilalma az érzékeny területeken, túl ambiciózus, és bizonyosan nem elérhető 2030-ig. Hangsúlyozandó, hogy az EU nem kényszeríthet olyan vállalásokat a gazdáinkra, melyek minden tudományos alapot nélkülöznek. A Bizottság nem felelősségteljesen járt el, mivel hatástanulmány nélkül tette közzé javaslatát. Csakis ennek ismertében lehet érdemben tárgyalni, illetve bármiféle vállalást tenni, addig míg ez nincs, addig nem lehet jó szívvel támogatni e jelentést. A fentiek okán a jelentés végszavazásakor tartózkodtam.
2021/06/08
The EU's Cybersecurity Strategy for the Digital Decade (B9-0305/2021)

A digitális átmenet sikeres megvalósítása az európai gazdasági versenyképesség megőrzésének és a stratégiai autonómia kialakításának nélkülözhetetlen feltétele. A digitalizáció azonban együtt jár a kiberfenyegetések növekedésével. Ezek kivédéséhez az Európai Uniónak és a tagállamoknak fokoznia kell az internet, valamint az egyéb, a társadalom és gazdaság szempontjából kritikus, hálózati és információs rendszerek biztonságát. Örömteli, hogy a közelmúltban számos olyan kezdeményezés és eszköz jött létre, melyek lehetővé teszik az átfogó és szisztematikus információmegosztást, valamint a kollektív kibervédelmi válaszadást. Hasonló szellemiségű együttműködésre kell törekedni más területeken is. A stratégiai autonómiát nem technológiai tilalmakkal, hanem az európai fejlesztések erősítése által kell elérni.Az állásfoglalás nagyrészt megfelelően azonosítja az Európai Uniót ért kiberfenyegetéseket és a kapcsolódó teendőket. Ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalás elfogadását.
2021/06/10
European Citizens' Initiative "End the cage age" (B9-0296/2021, B9-0302/2021)

Az Európai Bizottság hamarosan egy újabb európai polgári kezdeményezésről, a ketreces állattartás betiltásáról fog döntést hozni. Az Európai Parlament ezért úgy határozott, hogy egy állásfoglalást fogad el, melyben megfogalmazza véleményét a ketreces állattartás betiltásáról.Le kell szögeznünk, hogy az Európai Unió világviszonylatban is éllovasnak számít állatjólét területén. Az uniós gazdálkodóknak már jelenleg is komoly és komplex állatjóléti előírásoknak kell megfelelniük.Az Európai Bizottságnak józan döntést kell hoznia, figyelembe véve minden szempontot: környezeti, társadalmi, gazdasági. Egy egyoldalú megközelítés az uniós állattenyésztési szektor ellehetetlenítéséhez vezethet, az élelmiszerek árának drasztikus emelkedését idézheti elő, illetve az uniós piacot az uniós állatjóléti előírásoknál alacsonyabb szintű importtermékek áraszthatják el.Már a 2012-es feljavított ketrecekre történő átállás is komoly áremelkedést okozott pl. a tojás önköltsége uniós szinten 33%-kal nőtt. Magyarországon a betiltás a baromfitelepek 57%-át érintené, illetve a kézi-munkaerőigény is növekedne, amikor jelenleg ebből hiány van az ágazatban.Az Uniónak továbbra is élen kell járni állatvédelemben, azonban egy esetleges újabb szabályozás nem történhet meg a gazdálkodók és a fogyasztók rovására. Ezért az állásfoglalást nem támogattam.
2021/06/10
European High Performance Computing Joint Undertaking (A9-0177/2021 - Maria da Graça Carvalho)

Az európai nagy teljesítményű számítástechnikával foglalkozó közös vállalkozás a digitális átmenet sikeres végrehajtásában kulcsfontosságú szerepet tölthet be. A program támogatja az új szuper- és kvantumszámítógép-technológiákkal és -rendszerekkel kapcsolatos kutatási és innovációs tevékenységeket, valamint elősegíti a kapcsolódó infrastruktúra kialakítását. A közös vállalkozás hozzájárul az Európai Unió stratégiai autonómiájának növeléséhez, erősíti a jövőbeni járványokkal szembeni modellezési képességeket, valamint javítja a zöld átmenet szempontjából kiemelt fontosságú időjárás-előrejelzések pontosságát.A jelentés tartalmával, különösen a bürokráciacsökkentés és a regionális egyensúly javításának fontosságával egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy az állásfoglalás a nemi dimenziókat is középpontba helyezi. A gender equality (nemi egyenlőség) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek. Azonban, mivel a dokumentum többi része jól kidolgozott és a közös vállalkozás céljaival egyetértek, támogattam a jelentés elfogadását.
2021/06/24
European Union Agency for Fundamental Rights (A9-0227/2021 - Lukas Mandl)

Az Alapjogi Ügynökség létrehozása fontos mérföldkő volt az alapvető jogok európai szintű érvényesítésében. Az Ügynökség csak akkor lehet hiteles és sikeres, ha távol marad a napi politikai harcoktól, tiszteletben tartja a tagállami hatásköröket, nélkülözi a kettős mércét és megbízható forrásokból dolgozik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban az látható, hogy egyes politikai erők a saját ideológiai céljaik elérése érdekében használták fel az alapvető jogokról szóló vitákat, és vonták be azokat a politikai csatározásokba.Sajnos ez a tendencia az elmúlt években bizonyos esetekben az Ügynökség jelentéseiben is fellelhető volt. Ezért az Ügynökség hatáskörének bővítése kapcsán elővigyázatosságra intek, és a szavazásnál tartózkodtam.
2021/07/06
Railway safety and signalling: Assessing the state of play of the ERTMS deployment (A9-0181/2021 - Izaskun Bilbao Barandica)

A Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentése ambiciózus célokat fogalmaz meg az ETCS kiépítése kapcsán, viszont több kérdéskör is megválaszolatlan marad a jelentésben. Az egyik közülük a finanszírozás kérdése. A jelenleg érvényben lévő B. osztályú nemzeti rendszerek leszerelése és a járművek utólagos felszerelése ETCS fedélzeti berendezéssel hatalmas anyagi terheket róna a tagállami hatóságokra és üzemeltetőkre. Emellett, a B. osztályú nemzeti rendszerek leszerelése az ETCS rendszerek megfelelő arányú kiépítése nélkül jelentősen hozzájárulna a közlekedésbiztonság csökkentéséhez.A TRAN bizottság által megfogalmazott célokat szükségszerű hatástanulmányhoz kötni, hogy kivitelezhető határidőket és forgatókönyveket határozhassunk meg. A jelentés általános törekvései támogathatók lennének, de tekintettel a fenn említett aggályokra, amelyekre a jelentés nem nyújt kielégítő megoldásokat és válaszokat a végszavazásnál tartózkodtam.
2021/07/06
Amendments to Parliament's Rules of Procedure (A9-0214/2021 - Gabriele Bischoff)

Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának időről időre való felülvizsgálata, aktualizálása, a hatályos jogszabályokhoz való hozzáigazítása üdvözlendő és szükséges törekvés. Támogatom a házszabályban szereplő utalószabályok és egyéb rendelkezések hatályos joganyaghoz való igazítását. Szintén kiemelten fontosnak tartom a koordinátori üléseken született döntések, javaslatok szakbizottsági szavazással való jóváhagyásának vagy elutasításának házszabályban való kifejezett rögzítésére irányuló javaslatot.Sajnálatos azonban, hogy az Eljárási Szabályzat alapvetően technikai természetű módosítása, felülvizgálata során olyan pártpolitikai célú rendelkezések is belekerültek a jelentés szövegébe, amelyek súlyos jogi aggályokat vetnek fel. A 197. cikk törlése az Eljárási Szabályzatból a politikai pluralizmust, valamint a demokrácia elvét sérti. Egy olyan kisebbségvédő klauzula került a plenáris ülésen született döntés által törlésre, amelyet valamennyi tagállam alkotmányos berendezkedése, parlamenti joga ismer a saját közjogi berendezkedésének megfelelő formában. Elfogadhatatlan a jelentéstevő árnyékjelentéstevői üléseken képviselt álláspontja, miszerint a 197. cikk törlésére nem pártpolitikai okból, hanem elavultság miatt került sor.A kisebbségvédelmi klauzula törlése súlyosan sérti az EUSZ 2. cikkébe lefektetett értékeket, erre tekintettel szavazatommal nem támogattam a jelentést. A decemberi házszabálymódosításra - amely a járványhelyzeti távszavazás hiányzó jogalapját volt hivatott pótolni - nem személyes jelenlét mellett, hanem az akkor hatályos normák szerint nem létező távszavazási eljárással került sor. Sajnálatos, hogy a házszabálymódosítások a demokráciadeficit mértékének növelését hozták magukkal.
2021/07/06
Control of the financial activities of the European Investment Bank - annual report 2019 (A9-0215/2021 - Bas Eickhout)

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága az Európai Beruházási Bank (EBB) csoport 2019. évi tevékenységi jelentése alapján készítette el az EBB pénzügyi tevékenységéről szóló éves ellenőrzési jelentését. A szakbizottság többek között figyelembe veszi a jelentés elkészítésekor az Európai Számvevőszék vonatkozó különjelentéseit és az EBB Számvizsgáló Bizottságának 2019. évről szóló éves jelentéseit.Az EP ellenőrző szerepe fontos a Bank elszámoltathatóságának szempontjából, a szakbizottság külön-külön vizsgálja a finanszírozási tevékenységek eredményeit, az Európai Stratégiai Beruházási Alap működését és hatékonyságát, a Bank szerepét az európai zöld megállapodás finanszírozásában, az Unión kívüli tevékenységét, illetve a Bank irányítását, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.A jelentésben tett ajánlásokon túl a korábbi évek állásfoglalásaiban szereplő parlamenti javaslatokra vonatkozóan is kifejti véleményét, valamint nyomon követi a Bank erőfeszítéseit a befektetési stratégiája által elért konkrét eredmények, az összeférhetetlenség hatékonyabb megelőzése, az átláthatóság megerősítése, az adóelkerülés, a csalás és a korrupció kivédése irányában hozott intézkedések vonatkozásában is.
2021/07/06
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): genetically modified soybean DAS-81419-2 (B9-0372/2021)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/07/06
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified soybean DAS-81419-2 × DAS-44406–6 (B9-0373/2021)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/07/06
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize 1507 × MIR162 × MON810 × NK603 and genetically modified maize combining two or three of the single events 1507, MIR162, MON810 and NK603 (B9-0374/2021)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/07/06
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize Bt 11 (SYN-BTØ11-1) (B9-0375/2021)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/07/06
Protection of the EU’s financial interests - combatting fraud - annual report 2019 (A9-0209/2021 - Caterina Chinnici)

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága évről-évre elkészíti az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló éves jelentését. A jelentés elkészítése során figyelembe veszi az Európai Bizottság és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) korábbi éves jelentéseiről szóló állásfoglalásait, különösen az EB adott évi jelentését, mely az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szól, valamint az OLAF Felügyelő Bizottságának tevékenységi jelentését, illetve az Európai Számvevőszék 2019-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetés végrehajtásáról szóló éves jelentését.Külön-külön sorra veszi a bevételeket, saját forrásokat érintő csalásokat, a kiadási csalásokat, a digitalizációban rejlő lehetőségeket, melyek nagyban hozzájárulhatnak az EU pénzügyi érdekeinek védelmének erősítéséhez. Feltárja az OLAF, az Európai Főügyészség és az Európai Bizottság csalás elleni új stratégiája előtt álló kihívásokat, valamint a korrupció elleni küzdelem helyzetét. A jelentés konkrét ajánlásokat is tesz, illetve a korábbi évek ajánlásaival kapcsolatban megjegyzi, hogy a Bizottságtól sok esetben nem kap egyértelmű választ a kifogásaira, illetve néhány észrevétel és ajánlás kapcsán a Bizottság nem tett semmilyen kézzelfogható lépést vagy intézkedést.
2021/07/06
Citizens’ dialogues and citizens’ participation in EU decision-making (A9-0213/2021 - Helmut Scholz)

A polgárok bevonása a demokratikus döntéshozatalba elősegítheti a részvételi demokrácia hatékonyabb működését, megerősítheti a döntések támogatottságát. Magyarországon erre jól működő példa a nemzeti konzultáció. Pozitív az európai polgári kezdeményezések kihívásainak említése, valamint a fogyatékossággal élő személyek helyzetének és az anyanyelven való hozzáférés fontosságának kiemelése.A polgárok bevonása, a bizalom növelése a döntéshozatalban, valamint a demokratikus legitimáció erősítése mind fontos célkitűzés, azonban sajnálatos módon a jelentés számos pártpolitikailag motivált részt tartalmaz. Összemossa a civil szervezetek és a polgárok fogalmát. Nem veszi figyelembe a szerződésekbe lefektetett hatáskörmegosztást, hiszen számos helyen oktatáspolitikai és ifjúságot érintő törekvéseket fogalmaz meg, holott ez támogató, összehangoló, kiegészítő hatáskörbe tartozó terület. Ráadásul a jelentés helyenként egy-egy olyan kérdést is igyekszik eldönteni, amely nem a témához tartozik.Így például támogatja a szerződésmódosítás lehetőségét, a független etikai testület létrehozását készpénznek veszi, bevezetné az Európai Parlament valódi kezdeményezési jogát bizonyos ügyekben, ezzel megtéve az első lépést egy olyan irányba, amely az uniós intézmények szerződésekben lefektetett egyensúlyát borítaná fel. Páneurópai médiaprojektek támogatását veti fel, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez alatt mit ért, ahogyan az sem, hogy mit jelent pontosan az a civil társadalmi fórum, amelynek létrehozására javaslatot tesz. Ezekre tekintettel nem támogattam szavazatommal a jelentés elfogadását.
2021/07/07
Old continent growing older - possibilities and challenges related to ageing policy post 2020 (A9-0194/2021 - Beata Szydło)

Szavazatommal támogattam a jelentést, mert meggyőződésem, hogy az idősek a társadalom értékes tagjai és fontos, hogy életüket méltósággal és független módon élhessék. A generációk közötti együttműködésre van szükség: Segítenünk kell idősödő családtagjainkat, hogy az új technológiákkal élhessenek, otthonukat a szükségleteiknek megfelelően átalakíthassák, és megtanulják kezelni az e-szolgáltatásokat is.Ugyanakkor az idősek segíthetik felnőtt gyermekeiket az újabb generáció érkezésekor. Magyarország jó példát mutat ebben is: a még dolgozó nagyszülők minden unoka születésekor 5 nap extra szabadságot kapnak, sőt arra is van lehetőség, hogy a nagyszülő maradjon otthon a kisbabával, hiszen az unoka 2 éves koráig gyermekgondozási díjat kaphat.
2021/07/07
The creation of guidelines for the application of the general regime of conditionality for the protection of the Union budget (A9-0226/2021 - Eider Gardiazabal Rubial, Petri Sarvamaa)

A jogállamisági feltételrendszer alkalmazására vonatkozó iránymutatások létrehozásáról szóló jelentés ellen foglaltam állást, mely Magyarország és Lengyelország szuverenitását durván korlátozza és célja, hogy a brüsszeli érdekeket mindenben kiszolgáló baloldali bábkormányokat segítsen hatalomba ezekben az országokban is.A jogállamisági feltételek alkalmazásáról szóló rendeletet a fenti két ország megtámadta az Európai Unió Bíróságán, az ügyben még nem született ítélet. Az Európai Bizottság vállalta, hogy addig nem alkalmazza a rendeletet, amíg az ügyben az Európai Unió Bíróságának eljárása folyamatban van. A jelentés elfogadására az európai baloldal politikai érdekei mentén került sor. Véleményem szerint a jelentés tartalma és annak elfogadása szembe megy a közös európai értékekkel, az Alapszerződéssel, a közösségi joggal és súlyosan rombolja az európai együttműködést.Az Európai Parlament heti rendszerességgel fogad el különböző, a magyar, a lengyel, a cseh, a szlovén vagy éppen a bolgár jogállamiság helyzetével foglalkozó jelentéseket. A különböző politikai érdekek által motivált európai politikai ámokfutás a Parlamentet teljes szereptévesztésbe sodorta és az intézmény tekintélyét és megítélését visszafordíthatatlanul lerombolta. Meg kell állítani ezeket a folyamatokat, mert ezek jelentik az igazi veszélyt az európai jogállamiságra!
2021/07/07
EU global human rights sanctions regime (EU Magnitsky Act) (B9-0371/2021)

Az Európai Bizottság és egyes nagy tagállamok megfosztanák a kisebb tagországokat az EU külpolitikájának alakításában való érdemi részvételtől, ezért jelenleg egy összehangolt támadás zajlik a tagállamok egyhangúságán alapuló uniós külpolitikai döntéshozatal ellen. Az Európai Parlament ma elfogadott - az újonnan létrejött EU globális emberi jogi szankciórendszert értékelő - határozata is azt sérelmezi, hogy a szankciós döntésekhez az összes tagállam egyöntetű beleegyezése szükséges, ahelyett, hogy elegendő lenne csak a többségük szavazata.Természetesen támogatom az emberi jogokat súlyosan megsértők szankcionálását, viszont az egyhangúságon alapuló döntéshozatalt eltörölni kívánó hangok szembemennek az uniós alapszerződésekkel, ezért a Fidesz európai parlamenti frakciójának tagjaként a határozat elfogadása ellen szavaztam.
2021/07/07
European Medicines Agency (A9-0216/2021 - Nicolás González Casares)

2020. november 11-én a Bizottság javaslatot javaslatot terjesztett elő arról a jogszabálytervezetről, amely az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által a válsághelyzetekre való felkészültség és a válságkezelés terén betöltött szerepet hivatott megerősíteni a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök tekintetében.Az EMA javaslat tartalmazza azokat a célkitűzéseket, amelyek elengedhetetlenek egy esetleges szükséghelyzet kezelésére, mint például a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök hiányának nyomon követése és mérséklése, a jó minőségű, biztonságos és hatékony gyógyszerek időben történő kifejlesztésének biztosítása és azon szakértői bizottságok működési struktúrájának biztosítása, amelyek a magas kockázatú orvostechnikai eszközök értékelését végzik. Egyetértünk azzal, hogy az egészségügyi vészhelyzetekre való reagálás uniós koordinációjának javítása érdekében fontos, hogy megerősítsük az Európai Gyógyszerügynökség szerepét.Azonban az EP javaslatával kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a tervezett jogszabály egyes részei, mint például a gyógyszerhiánnyal kapcsolatos adatszolgáltatásra vonatkozó bekezdések nem arányosak és a tagállamokra, illetve az európai vállalkozásokra nézve indokolatlanul több terhet jelentenek. A járvány okozta egészségügyi és gazdasági válság kapcsán bebizonyosodott, hogy a nemzetállamok képesek gyorsan és hatékonyan cselekedni, míg a vakcinák uniós szintű beszerzése nem teljesített megfelelően.Ennek megfelelően az adatszolgáltatásra vonatkozó bekezdéseket nem támogattam, de a végszavazásnál a jelentés elfogadása mellett szavaztam.
2021/07/08
General Union Environment Action Programme to 2030 (A9-0203/2021 - Grace O'Sullivan)

Tartózkodtam a jelentés végszavazásakor. Úgy vélem ugyanis, hogy a fosszilis tűzelőanyagok támogatásának középtávon történő kivezetése a magyar embereket rendkívül hátrányosan érintené, hiszen veszélyezteti a hazai árcsökkentő intézkedéseket. Továbbá felülírja az Európai Tanács 2020-ban elfogadott következtetését is, amelyben elismerik a fosszilis tüzelőanyagok közül a földgáz energia átmenetben betöltött szerepét.A magyar energiaellátási rendszer kiválóan vizsgázott a koronavírus-járvány alatt, a lakossági energiaárak pedig a legalacsonyabbak között vannak Európában. A lakossági fogyasztás viszont jelentősen megnőtt, ezért a földgáz alapú beruházások támogatását 2030-ig fent kell tartani. Az EP balliberális javaslata a támogatások középtávon való kivezetéséről elfogadhatatlan, hiszen egy fontos eszközt venne ki a tagállamok kezéből a megugró árak féken tartására. A Fidesz képviselőcsoportja számára a magyar emberek olcsó és biztonságos energiaellátása az első!
2021/07/08
A new ERA for Research and Innovation (B9-0370/2021)

Az Európai Kutatási Térség (EKT) kulcsfontosságú szerepet tölt be a kutatok valamint a felhalmozott tudásanyag es technológia szabad áramlásában. Az EKT törekszik a tagállamok közötti kutatás-fejlesztési egyensúlytalanságok csökkentésére, valamint elősegíti a kapcsolódó szabályozások összehangolását a szinergiák maximalizálása érdekében. A Térség szintén segíti a felsőoktatási- és tudományos intézmények, illetve a fiatal kutatók szerepvállalását az innovációs ökoszisztémák kialakításában és formálásában.Az állásfoglalás tartalmával, különösen az innovációs szakadék felszámolásának és a regionális egyensúly, továbbá a fiatal kutatók élet-és munkakörülményeinek javításának fontosságával, nagyrészt egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy a határozat szövegében a nemi dimenziók is szerepelnek. A gender equality (nemi egyenlőség) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek. Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott, támogattam az állásfoglalás elfogadását.
2021/07/08
LGBTIQ rights in the EU (B9-0431/2021)

Az állásfoglalási indítvány a Petíciós Bizottsághoz beérkezett petíciók alapján készült. Az állampolgárok panaszai mindig fontosak, és az is, hogy ezekre megfelelő válasz érkezzen a jogalkotó részéről, ami megfelel a jogszabályi kereteknek. Ez az állásfoglalási indítvány azonban minden, csak nem megfelelő válasz.Brüsszelből diktálva, ismételten helyettünk akarja meghatározni, hogy mi mit tartsunk családnak, mit tartsunk házasságnak, hogy hogyan neveljük a saját gyerekeinket, és mit tanítsunk nekik az iskolában. Az egyik pontban azt követeli, hogy minden tagállam köteles legyen elismerni a transz-szülők jogait, egy másik helyen pedig azt kéri, hogy a tagállamok a saját alkotmányukra se hivatkozhassanak akkor, amikor családról vagy házasságról van szó, hanem kötelesek legyenek elfogadni az egységes uniós szintű jogalkotást, ami önmagában nonszensz, teljes egészében szembemegy az uniós alapszerződésekkel. Az állásfoglalási indítvány figyelmen kívül hagyja a tagállami szubszidiaritást.Mivel a családpolitika továbbra is tagállami hatáskörbe tartozik, ezért szavazatommal nem támogatom az állásfoglalási indítványt, amely ezt az alapelvet teljes egészében felrúgja.
2021/09/13
European Centre for Disease Prevention and Control (A9-0253/2021 - Joanna Kopcińska)

Az európai egészségügyi unió elemeként ez a javaslat megerősíti az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ megbízatását, és a nyomon követés, a felkészültség, a korai figyelmeztetés és a gyorsreagálás kérdésével foglalkozik az EU megerősített egészségügyi biztonsági keretén belül.Egyetértek azzal, hogy a Központ fejlesztésével képesek lehetünk arra, hogy az uniós intézmények a tagállamokkal együttműködve a jövőben biztosítani tudják az európai polgárok egészségének védelmét. Fontos azonban, hogy a józan ész diktálja a szabályokat és az egészségügy tagállami hatáskör kell, hogy maradjon. Az Uniónak az általános célok mentén kell nagyobb erőkifejtést tanúsítania: erősítenie kell a lakosság védelmét a határon átnyúló egészségügyi veszélyekkel szemben, támogatnia kell a gyógyszerek, orvostechnikai eszközök hozzáférhetőségét és megfizethetőségét.Éppen ezért aggályosnak tartom a Központ hatáskörének kiterjesztését a nem-fertőző betegségek monitorozására, ugyanis ez új feladatokat jelentene a tagállamoknak. Fontos megjegyezni azt is, hogy 2020 elején, amikor már egyértelmű volt a koronavírus jelentette egészségügyi fenyegetettség, a Központ nem elemezte megfelelően a helyzetet és nem tett ajánlásokat a tagállamok számára, bizonyítva, hogy a legfontosabb most a Központ eredeti szerepének megerősítése, nem pedig a hatáskörök bővítése lenne.A súlyos egészségügyi veszélyekre vonatkozó módosító rendelet javaslatával való összhang biztosítása érdekében a végszavazásnál a jelentés elfogadása mellett szavaztam.
2021/09/15
Objection pursuant to Rule 111(3): Criteria for the designation of antimicrobials to be reserved for the treatment of certain infections in humans (B9-0424/2021)

Az emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel és az állatgyógyászati készítményekkel szembeni antimikrobiális rezisztencia komoly egészségügyi veszélyt jelent, amely uniós és globális szinten egyaránt növekszik. Az Európai Bizottság legutóbbi ezzel kapcsolatos rendelete megállapítja a kizárólag emberi felhasználásra szánt antimikrobiális szerek azonosítására vonatkozó kritériumokat.Ahogyan azonban azt már megszokhattuk, az Európai Parlament zöld szárnya ismételten túllépett bizonyos határokon és kifogást emelt az Európai Bizottság részletes és megalapozott feltételeket tartalmazó tervezetével szemben, gátolva az antimikrobális reszisztencia elleni küzdelmet. Az antimikrobiális szerek használatát csökkenteni kell, azonban ez nem történhet az állatjólét rovására. Erre való tekintettel szavazatommal nem támogattam a Parlament állásfoglalási indítványát.
2021/09/15
Guidelines for the employment policies of the Member States (A9-0262/2021 - Lucia Ďuriš Nicholsonová)

A „foglalkoztatási iránymutatásokat” évente tanácsi határozatként mutatják be, és az európai szemeszter keretében az országspecifikus ajánlások alapjául szolgálnak. 2020-ban a foglalkoztatási iránymutatásokat kiigazították, hogy tükrözzék a Covid19-válság következményeit, a zöld és digitális átmenetet és az ENSZ fenntartható fejlődési céljait. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a 2020-as iránymutatásokat változatlanul tartsák meg 2021-re, és frissítsék a preambulumbekezdéseket, hogy tükrözzék a portói szociális csúcstalálkozó következtetéseit és a szociális jogok európai pillérének cselekvési tervét. A tanácsi határozatot várhatóan az EPSCO októberi ülésén fogadják el.Az Európai Parlament konzultatív jelleggel működik közre a tagállamok foglalkoztatáspolitikájára vonatkozó iránymutatásokról szóló 2021-es tanácsi határozatra irányuló javaslatban. Az Európai Bizottság eredeti javaslatát szavazatommal támogattam, azonban a módosító javaslatok egy részét nem találtam szükségesnek.
2021/09/15
Fair working conditions, rights and social protection for platform workers - New forms of employment linked to digital development (A9-0257/2021 - Sylvie Brunet)

A jelentés hozzájárul a platform-munkavállalók 2021 negyedik negyedévében várható munkakörülményeiről szóló, a közeljövőben elfogadandó bizottsági jogalkotási javaslathoz.Támogattam a jelentést, mert szükség van az innovatív megoldásokra és a fogyasztók szívesen használnak applikációkat különféle szolgáltatások megrendelésére. Az is egyértelmű, hogy a platform-munkavállalóknak is joga van egészséges és biztonságos munkakörülményekhez, szociális ellátáshoz, továbbképzéshez, valamint méltányos és átlátható munkakörülményekhez.Ugyanakkor ők sokszor önfoglalkoztatók. Figyelni kell arra, hogy ez részükről ne kényszer legyen, de tiszteletben kell tartani azok döntését, akik így akarnak dolgozni, a tagállami jogszabályok tiszteletben tartásával. Ne feledjük, hogy a Covid-világjárvány alatt sokak életét segítette meg ez a foglalkoztatási forma, sokan így jutottak jövedelemhez.Végül erősebben figyelembe kell venni a kkv-k érdekeit, mert ezek képezik az európai gazdaság gerincét, az összes uniós vállalkozás 99%-át. Ezért sajnálatosnak tartom, hogy a jelentés mindössze két helyen említi meg a kkv-kat.
2021/09/15
Situation in Afghanistan (RC-B9-0455/2021, B9-0433/2021, B9-0453/2021, B9-0455/2021, B9-0458/2021, B9-0459/2021, B9-0460/2021, B9-0462/2021)

Magyarország, erkölcsi kötelességének eleget téve, kimenekítette a magyar állampolgárait, a NATO-s állampolgárokat és a magyar kontingens munkáját segítő afgánokat.A helyzet súlyos Afganisztánban, ezért növelni kell az afgán nép számára nyújtott humanitárius támogatást a térségben, de ugyanakkor nem szabad felelőtlen ígéretekkel és kijelentésekkel az afgán lakosságot a térségből Európába invitálni, mert az a 2015-ös migrációs krízisnél is nagyobb válságot idézhet elő. Az Európai Parlament határozata sajnálatos módon pontosan ezt teszi, amikor azzal, hogy nem szűkíti az evakuálásra jogosult személyek körét, Afganisztán teljes lakosságát veszélyeztetett személyként jelöli meg, továbbá migránsvízumokat osztana, és biztonságos folyosókat hozna létre. Ezáltal milliókat ösztönözve elindulásra. Továbbá számunkra elfogadhatatlan módon, az afganisztáni kérdéshez egyáltalán nem tartozó, az alapszerződésekkel ellentétes minősített többségi szavazásra való áttérést követel az Európai Unió Tanácsában. Mindezek miatt, a Fidesz európai parlamenti frakciójának tagjaként a határozat elfogadását nem tudtam támogatni.
2021/09/16
Situation in Lebanon (RC-B9-0465/2021, B9-0464/2021, B9-0465/2021, B9-0466/2021, B9-0467/2021, B9-0468/2021, B9-0469/2021, B9-0470/2021)

A libanoni helyzet igen súlyos, az ország milliós nagyságrendben ad otthont szír menekülteknek, miközben az összeomlás szélén áll. Az elsődleges célunk ezért az ország stabilizálása kell legyen, és a kritizálás és vádaskodások helyett minden segítséget, bizalmat és támogatást meg kell adni a hamarosan felálló libanoni kormánynak. Az Európai Parlament határozatának nem sikerül ezt az elvárást teljesíteni, hiszen a most beiktatásra kerülő kormányt fenyegeti szankciókkal, amelynek esélye sem volt még bizonyítani, ezért a Fidesz európai parlamenti frakciójának tagjaként tartózkodtam a szavazás során.
2021/09/16
Strengthening transparency and integrity in the EU institutions by setting up an independent EU ethics body (A9-0260/2021 - Daniel Freund)

A közszférabeli döntéseket minden esetben a közjó érdekében kell meghozni, a közintézmények és választott képviselőik, biztosok és tisztviselők függetlensége, átláthatósága és elszámoltathatósága elengedhetetlen a demokratikus intézmények legitim működéséhez. Egyetértek, hogy az Unión belül javítani szükséges az említett elvek megvalósulását. Sajnálatos azonban, hogy a jelentés nem ezen célkitűzéseket tartotta szem előtt, hanem pártpolitikai célokat szolgált.A felállítandó szerv a feladatköréhez képest aránytalan jogosítványokkal lett felruházva, összetétele és legitimácója bizonytalan, az intézmények megkettőződéséhez vezet, nem veszi figyelembe az uniós szervek sajátosságait, tagjainak jogállásbeli különbségeit, a hatalommegosztás elvét és az intézményi egyensúly jelentőségét, valamint a képviselői mandátum sajátos jellegét és szerepét a demokratikus hatalomgyakorlásban. Aggodalomra ad okot, hogy egyes rendelkezések mennyiben tartják tiszteletben az ártatlanság vélelmének demokratikus jogállami követelményét, a személyiségi jogok védelmének fontosságát. A megoldás, miszerint intézményközi megállapodással kerülne az új szerv felállításra, szembemegy az EUMSZ 295. cikkével, ultra vires, hiszen ez a forma nem biztosít jogalapot egy ilyen feladatkörű szerv létrehozására. Az intézményközi megállapodások célja az együttműködés elősegítése az intézmények között, nem pedig új intézmények létrehozása. Ráadásul a független etikai testület erős jogosítványokkal rendelkezne – tagállami hozzájárulás nélkül – olyan személyek felett is, akiknek személyére a tagállamok tesznek javaslatot, ezzel sértve a tagállami szuverenitást. Mindezekre tekintettel nem támogattam a jelentést.
2021/09/16
Artificial intelligence in criminal law and its use by the police and judicial authorities in criminal matters (A9-0232/2021 - Petar Vitanov)

A technológiai fejlődés révén a mesterséges intelligencia a jövőben egyre fontosabb szerepet fog játszani a bűnüldöző hatóságok munkájában. Olyan súlyos és az állampolgárok életét veszélyeztető bűncselekmények elleni küzdelemben válhatnak elsőszámú eszközzé, mint a terrorizmus vagy a szervezett bűnözés. A mesterséges intelligencián alapuló alkalmazások segítik a hatóságokat abban, hogy gyorsan és hatékonyan a bűnözők nyomába érjenek. Olyan szabályozásra van szükség tehát, ami lehetővé teszi, hogy a hatóságok a megfelelő alapjogi és adatvédelmi garanciák mellett, de túlzó korlátozások nélkül használhassák a mesterséges intelligencián alapuló eszközöket.A jelentés sajnos szinte kizárólag a mesterséges intelligencia alapjogi aspektusait járja körbe, és nem hangsúlyozza ezen eszközök előnyeit. Ráadásul, számos ponton olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyek ellehetetlenítenék a bűnüldöző hatóságok munkát. Meglátásom szerint a jelentésben foglaltak így nem teremtenek megfelelő egyensúlyt az alapjogok védelme és a biztonsági aspektusok között. A mi feladatunk, hogy az állampolgárok biztonságát szavatoljuk, és ne a bűnözők oldalára álljunk. Emiatt a jelentés ellen szavaztam.
2021/10/05
The impact of intimate partner violence and custody rights on women and children (A9-0254/2021 - Elena Kountoura, Luisa Regimenti)

A kapcsolati erőszak nem magánügy, annak minden formája megengedhetetlen. A szülői felügyeleti joggal kapcsolatos hatósági rendelkezéseknek a gyermekek mindenek felett álló érdekén kell alapulniuk, kizárva annak lehetőségét, hogy a gyermekek bármely családon belüli visszaélés áldozatai legyenek. Ez a jelentés azonban súlyosan sérti a tagállami szuverenitast. A családon belüli eröszak témáját ürügyként felhasználó, ideológiailag vezérelt akció az uniós hatáskör kiterjesztésére családjogi kérdésekben. Tartalmában túllép a határokon átnyúló eljárások jogi keretein miközben az Isztambuli Egyezmény kötelezö ratifikációjára hív fel.A magyar Kormány a kapcsolati erőszak áldozatai mellett áll, tíz éve folyamatosan fejleszti megelőzési és áldozatsegítési rendszerét. A jelentés által erőltetett Isztambuli Egyezmény nem csodaszer, számos esetben gyengébb vagy kevésbé hatékony szabályokat határoz meg, mint a Magyarországon rendelkezésre álló jogi eszközök. A fentiekre tekintettel tartózkodtam a jelentésről szóló szavazás során.
2021/10/05
EU Road Safety Policy Framework 2021-2030 – Recommendations on next steps towards "Vision Zero" (A9-0211/2021 - Elena Kountoura)

A jelentés értékeli a közlekedésbiztonság jelenlegi helyzetét az EU-ban, és ajánlásokat fogalmaz meg, hogy 2050-re elérhető legyen a ,,zéró-elképzelés”, azaz, hogy ne történjen halálos kimenetelű közlekedési baleset az EU utain. Annak ellenére, hogy sikerült a közlekedést jelentősen biztonságosabbá tenni az elmúlt években, sajnos még mindig évi 20 ezer körül alakul a közúti baleset okozta halálesetek száma az EU-ban.A jelentés az Európai Parlamentre jellemző módon, több olyan ajánlást fogalmaz meg, amely túlmutat az EU és az Európai Bizottság hatáskörein. Így például felkéri az Európai Bizottságot arra, hogy javasolja a 30 km/h sebességkorlát bevezetését lakóövezetekben és olyan területeken, ahol sok a kerékpáros és a gyalogos. Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy egy ilyen jellegű bizottsági intézkedés csakis ajánlás szintjén maradhat, hiszen a sebességkorlát meghatározása tagállami hatáskör, ezen túlmenően pedig Magyarországon máris számos településen vannak 30km/h sebességkorlátozást meghatározó zónák olyan helyeken, ahol az közlekedésbiztonsági szempontból indokolt.Mivel a jelentés az európai közlekedésbiztonság szintjének további növeléséről szól, egyes hatásköri túlkapásai ellenére, a végszavazásnál támogattam a jelentés elfogadását, hiszen emberéletek védelméről van szó.
2021/10/05
The protection of persons with disabilities through petitions: lessons learnt (A9-0261/2021 - Alex Agius Saliba)

Az Európai Parlament jelentése a beérkező petíciók alapján azt vizsgálja, hogy a fogyatékossággal élő személyek védelme miként valósulhat meg a leghatékonyabban. A jelentés fő üzenete szerint az EU-nak több erőfeszítést kell tennie a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ egyezmény végrehajtása érdekében az EU szintjén, és erre kell ösztönöznie a tagállamokat is. Örömömre szolgál, hogy már a jelentés első változatába számos olyan fontos elem is bekerült, amelyekért az elmúlt 12 évben külön küzdeni kellett: a jelentés kimondja, például, hogy ne csak írásban, hanem jelnyelven is lehessen panaszt tenni a Petíciós Bizottságnál.Sajnálatos, hogy a jelentés ismét nem kizárólag a fogyatékossággal élőkre koncentrál, hanem velük egy kalap alá veszi a romákat, a hontalanokat, a migránsokat, sőt még a humanitárius vészhelyzetekben élőket is, és behozza az interszekcionalitás kérdését, továbbá foglalkozik a migrációval, a szexuális neveléssel, de burkoltan az abortuszhoz való jogot is követeli is. Véleményem szerint ez nem a fogyatékossággal élő európai polgárok érdekét szolgálja.Határozottan kiállok a fogyatékossággal élők jogai mellett, velük együtt és nem nélkülük kell jogaikat garantálni és tenni az inkluzív társadalom kiépítéséért. Sajnos az európai baloldalnak semmi sem drága, még a fogyatékossággal élő európai polgárok érdekei sem, csak szabadon terjeszthesse ideológiáit. Ennek következtében a jelentés túllép a szakbizottsági kereten, nem a fogyatékossággal élők problémáinak megoldására koncentrál, hanem teletűzdeli a jelentést a hatáskörébe nem tartozó témákkal. A jelentés végszavazása során, annak ellenére, hogy számos jó javaslatot tartalmaz, a fenti okok miatt tartózkodtam.
2021/10/06
Reforming the EU policy on harmful tax practices (including the reform of the Code of Conduct Group) (A9-0245/2021 - Aurore Lalucq)

Támogatom és kiemelten fontosnak tartom, hogy határozottan és hatékonyabban lépjünk fel az adócsalás és adóelkerülés ellen. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a baloldal folyamatosan elfelejtkezik arról, hogy az adópolitika tagállami hatáskör. Láthatjuk, hogy versenyképességben Európa folyamatosan alulmarad Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. Sajnos számos vita során megtapasztaltam, hogy a baloldal szótárában a versenyképesség leginkább szitokszóként jelenik meg. Pedig fontos lenne felismerni végre, hogy a versenyképesség a jövő záloga.Úgy vélem, hogy az Uniónak inkább a kiegyensúlyozott és versenyképes adórendszerek kialakítását és fenntartását kellene szorgalmaznia, hogy felzárkózzunk a globális versenyben. Ezzel szemben a jelentés megbélyegezi az adót csökkentő országokat, a benne szereplő javaslat pedig csak állandó feszültségeket keltene. A javaslat megvalósítása jelentősen rontaná mind a versenyképességet, mind pedig az Unió belső egységét is.Én is úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy senki, még a nagy multinacionális vállalatok se kerülhessék el az adófizetést. Azonban ideje lenne elismernie mindenkinek: a tisztességes adóverseny hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, hiszen arra ösztönzi a vállalatokat, hogy maradjanak az Unió területén. Sokak számára pedig sajnos még mindig nem világos, hogy a belső versenyképességtől az EU versenyképessége is nő. A fentiek értelmében a jelentés végszavazásánál tartózkodtam.
2021/10/07
Farm to Fork Strategy (A9-0271/2021 - Anja Hazekamp, Herbert Dorfmann)

A megszavazott „Termőföldtől az asztalig” INI-jelentés megoldhatatlan feladat elé állítaná a magyar gazdákat és egyúttal az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegeti.Magyarország elkötelezett a fenntartható környezet megteremtése mellett, ugyanakkor környezet- és klímavédelmi szempontok mögé bújva, hatástanulmányok készítése nélkül nem lehet olyan célszámokat előírni, amelyek kivitelezhetetlenek és teljesíthetetlenek. Az alternatív megoldások és módszerek hiányában nem csak az uniós versenyképességet, de akár az élelmezésbiztonságot is veszélyeztethetik.A jelentésben javasolt intézkedések az élelmiszer- és az alapanyagárak drasztikus emelkedéséhez vezethetnek, és miután a kereskedelmi ellátási lánc piaci alapon működik, ez utat nyithat az EU-n kívülről érkező élelmiszerek még nagyobb mértékű beáramlásának. A javaslat emellett akár azt is eredményezheti, hogy a nyugati országok vállalkozásai még inkább áthelyezik a termelést harmadik országokba, ahol jóval kevesebb feltételnek kell megfelelni. Ennek megfelelően a végszavazásnál nem támogattam az Európai Parlament javaslatát.
2021/10/19
Employment and social policies of the euro area 2021 (A9-0274/2021 - Lina Gálvez Muñoz)

Az Európai Parlamentnek évenként benyújtandó jelentést tavaly Dobrev Klára készítette, amely akkor tele volt olyan kívánságokkal, amelyeknek nem volt anyagi fedezete, melyeket csak adóemeléssel, a tagállamok pénzügyi szuverenitásának megszüntetésével lehetett volna elérni.Az idei jelentés kiegyensúlyozottabb lett, de továbbra is hiányzik annak belátása, hogy csak a munka becsületén és a családok támogatásán nyugvó gazdaság biztosíthat stabil jövőt mindannyiunknak. Ezért a szavazáskor tartózkodtam.Magyarországon a munkanélküliségi ráta 4%. Aki dolgozni akar, az talál munkát és becsülettel meg tud élni a keresetéből, mert a megkeresett pénzt nem viszi el a fűtés- és villanyszámla vagy a gyermekek iskoláztatása.Magyarország a korábban bevezetett rezsicsökkentéssel elérte, hogy az energiaszegénység jelensége ne legyen általános, emellett nagyon komoly családi adókedvezményt nyújt és személyijövedelemadó-visszafizetéssel biztosítja, hogy a családi kassza egyensúlyban legyen.Magyarország a gyermekek oktatását ingyenes tankönyvekkel és ingyenes óvodai és iskolai étkezéssel támogatja, a családok otthonainak megújításához forrást biztosít, a fiatal házaspároknak pedig babaváró támogatást nyújt és a sort még hosszan lehet folytatni.Magyarország foglalkoztatási és szociálpolitikája példaértékű.
2021/10/19
Protecting workers from asbestos (A9-0275/2021 - Nikolaj Villumsen)

Az azbeszt továbbra is az egyik legjelentősebb foglalkozás-egészségügyi kihívás, és világszerte 125 millió ember van kitéve azbesztnek a munkahelyén.Az azbeszt évente 30 000–90 000 halálesetet okoz az Unióban. A leggyakoribb foglalkozási eredetű rák a tüdőrák, amely a foglalkozási eredetű rákmegbetegedések 54–75%-áért felel, és a tüdőrák fő kiváltó oka az azbeszt (45%), illetve az azbesztnek való kitettség a dohányzással együtt jelentősen növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, ezért fontos a munkavállalók azbeszttel szembeni védelmére vonatkozó szabályokat naprakésszé tenni.Ennek megfelelően a jelentés fontos elemei: (1) az azbesztre vonatkozó expozíciós határértékek frissítésének kérése, összhangban a legújabb tudományos ismeretekkel, technikai fejleményekkel és a szociális partnerek véleményével, (2) elegendő és célzott támogatás biztosítása a munkáltatóknak az új védelmi intézkedések átültetésében, különösen a kkv-k és a mikrovállalkozások esetében, (3) koherens módszertan sürgetése a kockázatértékeléshez az uniós egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében, (4) annak tisztázása, hogy a pénzügyi keretnek az uniós strukturális és beruházási alapok felhasználásán kell alapulnia, (5) a munkaügyi ellenőrzések számának, gyakoriságának és minőségének javítása.Nem volt teljes egyetértés a szankciók bevezetése kérdésében és az „egészséges lakhatás”, mint emberi jog követelése kapcsán. Ezekben a pontokban a tárgyalások során sikerült kiegyensúlyozott szöveget vagy külön szavazást elérni, ezért a jelentést összességében támogatni tudtam.
2021/10/19
Europe’s Media in the Digital Decade (A9-0278/2021 - Dace Melbārde)

A jelentés kiemeli, hogy a kulturális és kreatív ágazatok – amelyeknek a hírmédia és az audiovizuális ágazatok is szerves részét képezik – a Covid19-járvány következményei által a legsúlyosabban érintett ágazatok közé tartoznak és nyomatékosan felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék az említett ágazatok támogatását. A Parlament úgy véli, hogy az említett szektoroknak juttatott támogatásokat a többéves pénzügyi keretekben (MFF) is növelni kell, emellett felszólítja a Bizottságot, hogy határozottan ösztönözze a tagállamokat arra, hogy növeljék a jóváhagyott nemzeti gazdaságélénkítési programjaikon keresztül rendelkezésre bocsátott pénzeszközökből történő támogatások mértékét a gazdaság helyreállítása és fenntarthatóbbá tétele, valamint a zöld és digitális átállás elősegítése érdekében.Üdvözlöm, hogy a jelentés támogatja a médiatartalmak regionális és kisebbségi nyelveken történő előállítását és a különböző platformokon való széles körű terjesztését. Azonban a jelentés olyan intézkedések bevezetését is sürgeti, hogy a tagállamok garantálják, hogy – a nőkön, faji és etnikai kisebbséghez tartozókon, valamint fogyatékkal élőkön túl – a migránsok, menekültek és az LMBTIQ+ közösség tagjai is kreatív és döntéshozói pozíciókat foglaljanak el.Magyarország mindenben kiáll a kisebbségi nyelvek médiában való képviselete mellett, és fontosnak tartja a médiaszektor támogatását és az újságírók védelmét, azonban az, hogy a jelentés összemossa a nemzeti kisebbségeket és fogyatékkal élőket a migránsokkal, menekültekkel és az LMBTIQ+ közösség tagjaival elfogadhatatlan, továbbá az is, hogy a döntéshozói pozíciók betöltését nem kompetenciához, hanem balliberális ideológiákhoz köti. Elfogadhatatlan, hogy az EP-jelentés tagországi kompetenciákba avatkozik be és a médiaszabadság védelmére hivatkozva beavatkozik a tagországok médiaviszonyaiba.Erre való tekintettel nem támogattam szavazatommal a jelentés elfogadását.
2021/10/19
The situation of artists and the cultural recovery in the EU (A9-0283/2021 - Monica Semedo)

A Covid19 hatással volt a kulturális és kreatív ágazatokra és közvetlenül a művészekre is. A kulturális és kreatív ágazatok a gazdaság fontos részét képezik, így a kihívásra adott digitális megoldások ellenére az iparág komoly támogatásokra szorul. A tagországok különböző módon kezelték a KKÁ szereplőinek megsegítését, ezért több tagország képviselője európai megoldást sürget a helyzetre. A jelentés egy „európai művészi jogállás” megalkotására szólítja fel a Bizottságot, ami megteremti a munkafeltételek és minimumszabályok összes uniós tagállamra vonatkozó közös keretét, emellett egységes nyugdíjrendszert, társadalombiztosítást, adózási feltételeket követel. Ez ismét egy durva kompetenciaelvonási kísérlet, mely súlyosan sérti a tagállami szuverenitást.A jelentés sürgeti a tagállamokat az európai művészi szabadság előmozdítására, melynek része a gender- és LGBTQ-szempontok kiemelt támogatása. Továbbá sürgeti a Bizottságot, hogy szankcionálja azokat a tagországokat, amelyek elmulasztjak kötelességeik teljesítését e téren, ami azt jelzi, hogy az EP túlbecsüli funkcióját és szerepét.A pandémia negatív hatásainak csökkentése és az ágazat újraindítása érdekében a magyar kormány kiemelt, szektorspecifikus támogatásokat hozott létre vissza nem térítendő támogatások formájában a szolgáltatók és művészek támogatására. Magyarországon a kulturális és kreatív ágazatban működő kkv-k jelentős segítséget kaptak, hogy elősegítsék a munkahelyek fenntartását. A kormány több mint 14 milliárd forintot biztosított a kulturális szektor megsegítésére. Emellett jelentős szabályozás történt a munkahelyek megőrzése érdekében. Tehát nem a kompetenciák elvonására van szükség, hanem a tagországok azon törekvéseinek támogatására, hogy nemzeti szinten a leghatékonyabb megoldásokat nyújtsák.Fontos, hogy az EU is bővítse a támogatási lehetőségeket a kulturális és az audiovizuális szektorok számára, olyan programokon keresztül pl., mint a Kreatív Európa vagy Erasmus. De a művészi és oktatási szabadság kritériumait ne terheljék a gender- és LGBTQ-ideológia koloncaival, az EP ne alkosson értékítéletet egyes tagországok felett.A fentiekre tekintettel jelen formájában nem tudtam támogatni a jelentést.
2021/10/19
General budget of the European Union for the financial year 2022 - all sections (A9-0281/2021 - Karlo Ressler, Damian Boeselager)

Az Európai Parlament álláspontjában is biztosítottak az uniós források, amelyekkel a gazdaság újraindítását szolgáló 2022-es magyar költségvetés számol. 2022-ben több mint 3000 milliárd forint uniós forrás érkezhet Magyarországra, ebből 2110 milliárd forint kohéziós forrás, 230 milliárd forint vidékfejlesztési forrás és 450 milliárd forint helyreállítási forrás. A magyar gazdák emellett még 470 milliárd forintnyi agrártámogatásra is számíthatnak. Szavazatommal ezt támogattam.Ugyanakkor politikai nyomásgyakorlás miatt késik a magyar és lengyel nemzeti helyreállítási tervek jóváhagyása és az előlegek kifizetése. A migrációs és az uniós politikai nyomásgyakorlást célzó, jogállaminak nevezett költségvetési forrásokat pedig Magyarország érdekeivel ellentétes célokra használják fel. A szavazás során ezt nem támogattam.
2021/10/20
Joint Undertakings under Horizon Europe (A9-0246/2021 - Maria da Graça Carvalho)

A Horizont Európa keretében létrehozott közös vállalkozások kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a zöld és digitális átállás felgyorsításában. A már létező, illetve az újonnan létrehozandó partnerségek hozzájárulhatnak az európai ipar versenyképességének erősítéséhez és hosszú távú pozitív hatást gyakorolhatnak a munkahelyekre, a környezetre és a társadalomra. Az Európai Unió és a résztvevő partnerek által biztosított finanszírozási keret további beruházások megindítását segítheti elő olyan kiemelt területeken, mint az egészségügy, a tiszta közlekedés vagy a hidrogéntermelés.A jelentés szakpolitikai tartalmával, különösen az egyszerűsítés, a bürokráciacsökkentés és a szinergiák fontosságával egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy a jelentés a nemi dimenziókat is középpontba helyezi. A gender equality (nemi egyenlőség) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek.Szintén fontos szempont, hogy a nők és férfiak egyenlőségének elve a Horizont Európa közös vállalkozásainak esetében is összhangban kell, hogy legyen a tudományos kiválóság előmozdításával. A kvóták ebben az összefüggésben erre a célra nem alkalmasak. Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott és a közös vállalkozások fontosságával és céljaival egyetértek, támogattam a jelentés elfogadását.
2021/10/21
EU transparency in the development, purchase and distribution of COVID-19 vaccines (B9-0519/2021, B9-0520/2021)

Az állásfoglalás alapját a Petíciós Szakbizottságba beérkezett petíciók alkotják, melyek a Covid19-vakcina kifejlesztéséről, megvásárlásáról és forgalmazásáról szólnak. A petíció benyújtói aggodalmukat fejezték ki a Bizottság, a tagállamok és a gyógyszeripar között megkötött, Covid19 elleni oltási szerződések átláthatóságának hiánya miatt.Az állásfoglalás szövegében a képviselők többek között arra kérik az Európai Bizottságot, hogy nyújtson részletes tájékoztatást a Parlamentnek a szerződések részleteiről, az uniós előlegek felhasználásáról, a Covid19 elleni vakcina uniós stratégiájáról.Az állásfoglalási indítvány pozitív elmozdulást ígér a vakcinaszerződések átláthatósága terén. A vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban megfogalmazott kritikákkal egyetértek, hisz a folyamatok számos ponton sértették a transzparencia követelményét, ugyanakkor az Európai Parlament elvárásai a szerződések, beszerzési dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, a klinikai vizsgálati dokumentáció ellenőrzési célú rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban aggályosak. Az EP hatáskörének bővítésére irányuló egyértelmű törekvést mutatnak ugyanis, ezt a folyamatot rendkívül veszélyesnek tartom, ezért a szavazás során tartózkodtam.
2021/10/21
UN Climate Change Conference in Glasgow, the UK (COP26) (B9-0521/2021)

Tartózkodtam az EP állásfoglalási indítványának végszavazáskor, hiszen a glasgow-i klímacsúcsra készülve azt láthatjuk, hogy ma Európában rezsi- és energiaválság van, s az indítványban szereplő javaslatok nem elősegítik e helyzet megoldását, hanem épp ellenkezőleg tovább mélyítik ezt a válságot. Számos tagállamban az emberek teljes mértékben kiszolgáltatottá váltak az energiaszolgáltatóknak, akárcsak a vállalkozások.Az Európai Bizottság a gépkocsi- és lakástulajdonosokat akarja megadóztatni, klímavédelemnek álcázva a rezsiárak emelését. A fosszilis üzemanyagokhoz kapcsolódó támogatások kivezetése további áremelkedést eredményezne, az állásfoglalási indítványban adott céldátum pedig irracionális. Úgy vélem, hogy a gazdaság helyreállítása példa nélküli kihívást jelent a tagállamok kormányai számára, és az uniós zöld ambíciók megvalósítása közepette senkit sem szabad az út szélén hagyni.Átgondolatlan, mindenféle hatástanulmányok nélküli javaslatok helyett a globális szintű együttműködés, a jó gyakorlatok megosztása, valamint a tagállamokra szabott klímapolitikai iránymutatás lehetne a kulcs, hiszen ezek mind egyaránt fontosak ahhoz, hogy az európai gazdaság helyreállítása hosszabb időtávon is ellenálló maradhasson, a zöld átmenet során pedig mindenki megőrizhesse versenyképességét.
2021/10/21
European Partnership on Metrology (A9-0242/2021 - Maria da Graça Carvalho)

Az európai metrológiai partnerség a Horizont Európa keretében megvalósuló intézményesített európai partnerségekre vonatkozó javaslatcsomag egyik kiemelt eleme. A kezdeményezés hozzájárulhat az európai ipar versenyképességének erősítéséhez és hosszú távú pozitív hatást gyakorolhat a munkahelyekre és a társadalomra. A metrológiai partnerség előmozdíthatja az Európai Unió stratégiai autonómiájának kialakítását és segíti a digitális és zöld átállást.Az intézményközi megállapodás tartalmával, különösen a bürokratikus terhek csökkentésével a különféle programok közötti szinergiák erősítésével, illetve a partnerség kkv-k számára történő hozzáférhetőségének javításával nagyrészt egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy az intézményközi megállapodás szövegében a nemi dimenziók is szerepelnek. A gender balance (nemek közötti egyensúly) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek.Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott és a partnerség céljaival is egyetértek, szavazatommal támogattam a megállapodás elfogadását.
2021/11/11
The European Education Area: a shared holistic approach (A9-0291/2021 - Michaela Šojdrová)

A jelentés az Európai Oktatási Térség holisztikus megközelítéséről szól, mely feladata, hogy az uniós tagállamok közötti együttműködés szorosabbra fűzésével javítsa a tagállami oktatási és képzési rendszerek minőségét és befogadó jellegét. Az európai oktatási térség létrehozását 2017-ben hagyták jóvá, az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy az európai oktatási térség 2025-re valósul meg. A COVID-19 világjárvány negatívan érintette az egész oktatási ágazatot, felszínre hozva a tagállamok közötti különbségeket. A pandémia során nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenléti oktatás továbbra is nélkülözhetetlen és fontos a tanári pálya megbecsülése. Az Európai Oktatási Térség fontos lépéseket tesz a felsőoktatás és szakképzés tekintetében is, az egyetemi együttműködések, a diplomák és képesítések elismerése terén. Fontos, hogy mindenki számára elérhető minőségi, fenntartható és befogadó oktatást és képzést tudjanak biztosítani a tagállamok, és ebben fontos segítséget nyújt az Európai Oktatási térségre vonatkozó program.Az Európai Oktatási Térség több lehetőséget, mobilitást és nemzetközi tapasztalatot biztosíthat, tiszteletben tartva a tagállamok hatáskörét az oktatáspolitika területén. Mindenkinek joga van az oktatáshoz, ez jelenti a társadalmi kohézió alapját. Az oktatásra fordított kiadások befektetést jelentenek a jövőnkbe, ezért a tagállamok prioritásként kell kezeljék ezt. Mindezek fényében támogattam szavazatommal a jelentés elfogadását.
2021/11/11
EU sports policy: assessment and possible ways forward (A9-0318/2021 - Tomasz Frankowski)

A jelentés felszólítja az EU-t, hogy egy holisztikusabb megközelítést fogadjon el a sportpolitika tekintetében, és fokozza a sportpolitika más uniós szakpolitikákban való általános érvényesítésére irányuló erőfeszítéseket. Továbbá jóváhagyja a sportágak és országok megközelítéseinek sokféleségét, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az európai sport közös alapjait tovább kell erősíteni és védeni, különösen a szabadidősport és az élsport közti kapcsolatok terén.A jelentés kiemeli az intézményközi együttműködés és a sportban érdekelt felekkel folytatott együttműködés megerősítésének szükségességét, felhívja a Bizottságot, hogy rendszeres magas szintű strukturált együttműködést alakítson ki a sportszektor koordinálására, a sportért való felelősség legyen hozzáadva az illetékes európai biztos portfóliójához, és hozzanak létre egy uniós sportkoordinátori tisztséget az EB-n belül. Továbbá, hatáskörét messze túllépve, az Európai Parlament is fokozott beleszólást és új monitoringrendszert sürget a sportpolitika területén. Ezek a megállapítások újabb kompetenciaelvonási kísérletet jelentenek, így sértik a tagállami hatásköröket.A jelentés, bár tartalmaz jó javaslatokat a befogadás és a férfi-női esélyegyenlőségre vonatkozóan, mégis kiemeli az LMBTQ+ közösség tagjainak privilegizálásat a sport területén, a menekültekkel egyetemben, amit nem tudunk támogatni, hisz a sportnak mindenki számára egyformán befogadónak kell lennie, mindenfajta megkülönböztetés nélkül. A sportnak a sportról kell szólnia, és nem eszközként használni az élsportot, hogy népszerűsítsék az LMBTQ közösség elfogadottságát.Az Európai Sportmodell magyar szempontból is kiemelten fontos. A sport nagyszerű eszköz, amely összehozza az embereket nemzetközi, és regionális szinten, és fejleszti az emberek közötti kapcsolatokat. Mindezek fényében, a fenti érvekre tekintettel a végszavazás során tartózkodtam.
2021/11/23
Digitalisation of the European reporting, monitoring and audit (A9-0311/2021 - Maria Grapini)

Az európai parlamenti jelentés elfogadását támogattam a plenáris szavazáson, ugyanis az átláthatóság és az ellenőrzés hatékonyságának erősítéséért mindent meg kell tenni. Ezzel együtt az a véleményem, hogy a meglévő, működő helyett, vagy mellett új kontroll rendszerek kialakítása nem feltétlenül a legjobb megoldás. A Parlament politikai okokból kívánja az Európai Bizottságra erőltetni egy új ellenőrzési eljárás kialakítását, ahelyett, hogy sokkal költséghatékonyabb módon a meglévő eszközrendszer finomhangolására, jobbítására tenne javaslatot.Az újságírók és civil szervezetek hozzáférésének lehetővé tétele a különböző ellenőrzési rendszerekhez és adatbázisokhoz pedig nem több politikai szlogennél. Amennyiben a Parlament nem tarja megfelelőnek a hatóságok jogköreit és a rendelkezésükre álló eszköztárat, akkor ezek megerősítésére tehet javaslatot, „külső féltől” várni az esetleges visszaélések feltárását és a szabályok betartásának erősítését nem életszerű.
2021/11/23
A European strategy for critical raw materials (A9-0280/2021 - Hildegard Bentele)

A kritikus fontosságú nyersanyagok kiemelt szerepet fognak betölteni a digitálizációs és klímavédelmi célkitűzések teljesítése során. Az Európai Unió külső partnerektől való függése erős a kritikus fontosságú nyersanyagok terén. A helyzet megoldásához tényalapú, megfontolt és hatástanulmányokkal megfelelően alátámasztott stratégiára van szükség. Ez a jelentés fontos lépés lehet ebben a folyamatban.A jelentés szakpolitikai tartalmával, különösen; az ellátási láncok rövidítésének és a másodlagos piacok erősítésének, illetve a kkv-k támogatásának fontosságával egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy a jelentés a nemi dimenziókat is említi.A gender equality (nemi egyenlőség) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek.Szintén fontos szempont, hogy az Európai Unió jelenlegi környezetvédelmi jogszabályi kerete megfelelő. Egyelőre nincs szükség új javaslatokra, az Európai Bizottságnak inkább a meglévő rendelkezések implementációjában kell támogatást nyújtania a tagállamoknak. Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott, támogattam a jelentés elfogadását.
2021/11/24
Introduction of a European Social Security pass for improving the digital enforcement of social security rights and fair mobility (B9-0551/2021)

Az Európai Parlament több alkalommal felszólította a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az EUTAJ-ra vonatkozó jogalkotási javaslat bevezetésének előnyeit azért, hogy egy uniós szintű digitális eszköz jöjjön létre a szociális biztonság koordinálására és az utazó munkavállalók tisztességes munkavállalói mobilitásának biztosítására vonatkozóan.Az Európai Bizottság 2017-ben jelentette be az EUTAJ bevezetésének szándékát, de konkrét javaslatot nem terjesztett elő. Jelenleg sem világos, hogy hogyan kapcsolódna az EUTAJ más kezdeményezésekhez és digitalizációs folyamatokhoz: a kiküldött munkavállalókra vonatkozó előzetes értesítéshez, az e-azonosításhoz, az európai egészségbiztosítási kártyához, a szociális biztonságra vonatkozó információk elektronikus adatcseréjéhez (EESSI) és az egységes digitális kapuhoz.Az Európai Bizottság elismerte Magyarország kiemelkedő teljesítményét, amiért maradéktalanul kiépítette a határon átnyúló adatcsere feltételeit biztosító elektronikus rendszert. Azonban az EU 27 tagállama közül ez még csak hét országban valósult meg. Nem lehet közös EUTAJ, ha nincs közös informatikai rendszer.A nyugat-európai országok gyakran vádolják azzal a kelet-európai munkavállalókat, hogy elveszik a munkájukat és lenyomják a béreket. Az EUTAJ bevezetése világosan megmutatná, hogy a kelet-európaiak igenis tisztességesen vállalnak munkát más tagállamokban.Elengedhetetlen, hogy az Európai Bizottság a keleti tagállamok körülményeit nehezítő helyzet kialakítása helyett a személyek szabad mozgásának védelmére összpontosítson, és alapos, tényeken alapuló hatásvizsgálatot készítsen. Szavazatommal támogattam, hogy a Bizottság tájékoztassa a Parlamentet az eredményekről.
2021/11/25
The safety of truck parking lots in the EU (B9-0552/2021)

Az állásfoglalási indítvány felhívja az Európai Bizottság és a tagállamok figyelmét arra, hogy a biztonságos és védett tehergépjármű-parkolók hiánya európai szinten megoldásra vár. A rossz pihenési körülmények, valamint a bűnbandák tevékenysége miatt megszaporodott bűncselekmények és támadások magas kockázata csökkentik a járművezetői szakma vonzerejét. Az indítvány kiemeli, hogy a sofőrök hiánya egyre nagyobb problémát jelent az egységes piac, a logisztika és az ellátási láncok, valamint más ágazatok, például a feldolgozóipar és a kiskereskedelem hatékony működésére nézve.Mindeztekért szükséges egy olyan harmonizált uniós szabvány alkalmazása, amely egyértelműen meghatározná a teherautó-parkolók kötelező biztonsági és kényelmi szintjét. Az olyan sajnálatos emberi tragédiák is elkerülhetővé válnának így, mint annak a román kamionsofőrnek a halála, aki idén májusban bűnbandák áldozata lett, miközben munkáját végezte Franciaországban. Mivel számos magyar járművezető munkája során hosszú időt tölt otthonától és családjától távol, fontosnak tartom, hogy számukra biztonságos, védett és jól felszerelt parkolási infrastruktúra álljon rendelkezésre szerte az EU-ban, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2021/11/25
Implementation of the Energy Performance of Buildings Directive (A9-0321/2021 - Seán Kelly)

Az épületek kiemelt szerepet töltenek be az Európai Unió klímavédelmi és energiahatékonysági célkitűzéseinek teljesítése során. Az épületek felelnek az európai üvegházhatású gáz-kibocsátás 36%-áért, ezért szükség van egy jól átgondolt, kidolgozott jogszabályi háttérre, ami megfelelő módon közelít az épületállomány energetikai korszerűsítésének összetett kérdéséhez. Ez a jelentés fontos lépés lehet ebben a folyamatban.A jelentés szakpolitikai tartalmával, különösen a tagállamok hosszú távú épületfelújítási stratégiáinak fontosságának hangsúlyozásával; a tagállami sajátosságok elismerésével; illetve a fenntartható, innovatív és nem mérgező építőanyagok használatának előmozdításával nagyrészt egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy a jelentés a nemi dimenziókat is említi. A gender inclusivity (nemek bevonása) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek.Szintén fontos szempont, hogy az épületenergetikai irányelvben maximális rugalmasságot kell biztosítani a tagállamok számára. A jelenleg hatályos épület energiahatékonysági követelményrendszer megfelelő mértékben tartja tiszteletben a tagállami sajátosságokat, nincs szükség uniós szintű minimumkövetelményekre. Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott, támogattam a jelentés elfogadását.
2021/12/15
Challenges and prospects for multilateral weapons of mass destruction arms control and disarmament regimes (A9-0324/2021 - Sven Mikser)

A tömegpusztító fegyverek súlyos fenyegetést jelentenek biztonságunkra nézve. Ezért a fegyverzetellenőrzési, nonproliferációs és leszerelési struktúrák kulcsfontosságúak a béke, a biztonság, a kiszámíthatóság és a gazdasági és társadalmi fejlődés megteremtése és fenntartás érdekében. Az Európai Parlament jelentése elkötelezi magát a hatékony nemzetközi fegyverzetellenőrzési, leszerelési és nonproliferációs rendszerek fenntartása mellet, amely határozottan támogatandó célkitűzés.Annak ellenére, hogy a szöveg számos elfogult politikai kijelentést tartalmaz, a tömegpusztító fegyverek visszaszorítása és szigorú ellenőrzés alatt tartása mindannyiunk érdeke. Ezért a Fidesz európai parlamenti frakciójának tagjaként támogattam a jelentés elfogadását.
2021/12/15
Cooperation on the fight against organised crime in the Western Balkans (A9-0298/2021 - Lukas Mandl)

A jelentés a nyugat-balkáni szervezett bűnözés és korrupció elleni harccal foglalkozik. Bár tartalmaz számos olyan elfogult politikai megállapítást, amivel nem tudunk egyetérteni, de összességében a szöveg elkötelezett a nyugat-balkáni országok uniós integrációja mellett, amely egybeesik a magyar állásponttal. Az uniós perspektíva fenntartása kulcsfontosságú a régió számára, ezért a Fidesz európai parlamenti frakciójának tagjaként támogattam a jelentés elfogadását.
2021/12/15
Deliberations of the Committee on Petitions in 2020 (A9-0323/2021 - Gheorghe Falcă)

A PETI Bizottsághoz 2020-ban több mint 1573 petíció érkezett, ami 2019-hez képest 15,9%-os, 2018-hoz képest pedig 28,9%-os növekedést jelent. A petíciók benyújtóinak fő témája 2020-ban az alapvető jogok, az egészségügy, a környezetvédelem, az igazságszolgáltatás és az oktatás volt. Az egészséggel kapcsolatos petíciók megnövekedett száma annak tudható be, hogy számos állampolgár aggódott a COVID-19 járvány kitörése és terjedése által kiváltott közegészségügyi veszélyhelyzet miatt.A jelentés szövege felhívja a figyelmet a Petíciós Bizottság által az EU-n belül a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény keretében betöltött sajátos szerepre, valamint a petíciók Európai Bizottság általi gyors kezelésének fontosságára, és hangsúlyozza a Parlament más bizottságaival való fokozott együttműködés szükségességét is. A képviselők üdvözlik az adatvédelem és a biztonsági funkciók fejlesztését is, amelyek a petíciós webportált felhasználóbarátabbá és biztonságosabbá tették a polgárok számára.Az egészségügyi világválság ellenére és arra is reagálva, számos magyar szempontból fontos területen történt továbblépés a petíciós szakbizottság 2020-as munkájában, ezért a Fidesz delegáció tagjaként szavazatommal támogattam a jelentést.
2021/12/16
European framework for employees' participation rights and the revision of the European Works Council Directive (A9-0331/2021 - Gabriele Bischoff)

A kollektív munkaviszonyokat és a munkahelyi demokráciát szabályozó rendszerek és jogszabályok tagállamonként eltérőek és nem kívánatos egy univerzális megoldást előírni. A tagállamok feladata, hogy sajátos nemzeti helyzetüknek megfelelően finomítsák és javítsák a munkaviszonyok irányítását a munkavállalói autonómia, képviselet, részvétel és befolyás tekintetében.A jelentésben számos olyan téma van, ami aggályos, sajnos ez nem egy széles kompromisszumon nyugvó, hanem egy erősen baloldali ideológiák által fűtött szöveg. Nem fogadható el a társasági jogi csomag által lefedett elemekről szóló tárgyalások újbóli megnyitása, sem pedig a fenntartható vállalatirányításról szóló, hamarosan induló bizottsági kezdeményezés hatályának kiterjesztése a munkavállalók részvételi jogaira vonatkozó intézkedésekre is.Nem fogadhatóak el a jelentésnek- az új keretirányelv hatályáról,- a nemzeti kollektív tárgyalások lefedettségi arányáról,- a munkaerő-kölcsönzésről szóló irányelv kiterjesztett hatályáról szóló rendelkezései sem.Továbbá hangsúlyozni szeretném, hogy a vállalatok igazgatótanácsi tagjait szakmai kompetenciájuk és nem kvóták alapján kell kiválasztani és kinevezni. A cél, tehát a munkahelyi demokrácia erősítése az átláthatóság növelésével párosítva üdvözlendő, a fentiek miatt azonban csak tartózkodással tudtam szavazni.
2021/12/16
Challenges for urban areas in the post-COVID-19 era (A9-0352/2021 - Katalin Cseh)

A városi területek COVID-19 utáni kihívásaival foglalkozó jelentés helyesen azonosít be sok olyan kihívást, melyekkel a városoknak szembe kell nézniük a koronavírus járvány következtében - a vírus gyorsabban terjedt a sűrűn lakott területeken, az egészségügyi ellátó intézmények túlterheltekké váltak, a járvány okozta munkanélküliség számos helyen jelentősen növekedett, a közösségi közlekedési eszközök használata csökkent, a légszennyezés és a lakhatással kapcsolatos nehézségek is a városi térségekben fokozódtak leginkább.Örvendetesnek tartom, hogy a jelentés megkísérel válaszokat találni ezekre a kihívásokra, azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy egy ilyen nehéz helyzetben a bevándorlók integrálásával és az LMBTQ-lobbi érvényesülésének ideológiai kérdéseivel van elfoglalva a jelentéstevő.Hasonlóképpen elutasítom a regionális fejlesztési források felhasználásának ideológia vezérelt átpolitizálására tett ismételt kísérletet, azt a törekvést, hogy a regionális és helyi önkormányzatoknak járó uniós fejlesztési források felhasználását a brüsszeli bürokraták LMBTQ-lobbival kapcsolatban képviselt szélsőséges álláspontjának elfogadásától tegyék függővé. A fentiek következtében tartózkodtam a jelentés strasbourgi plenáris szavazásánál.
2022/02/15
Impact of national tax reforms on the EU economy (A9-0348/2021 - Markus Ferber)

Támogatom a jelentést abban, hogy csökkentsük az adminisztrációs terheket és javítsuk az adóügyi információcserét. Kiemelten relevánsnak tartom emellett a szöveg azon elemeit, amelyek az adócsalás és az adóelkerülés elleni fellépést szorgalmazzák, hiszen ez közös célunk a stabil állami bevételek megőrzéséhez. Adót mindenkinek fizetnie kell a valós gazdasági tevékenysége után. Egyetértek azokkal a megállapításokkal is, amelyek a kkv szektor működésének megkönnyítésére irányulnak.Amit viszont a leginkább mérvadónak tartottam a jelentésről való szavazás mérlegeléskor, az az, hogy a fiskális politika - így az adópolitikai döntések meghozatala is - tagállami hatáskörbe tartozik. Emiatt elvetendőnek tartok minden olyan kezdeményezést, ami ennek, a szerződésekben is rögzített, hatáskörnek a fellazítására vagy megkerülésére irányul. Ez alapján pedig a jelentés számos, az adózási kérdésekben további harmonizációra irányuló törekvéseit nem tartom elfogadhatónak. E sarkalatos pont miatt pedig végszavazáskor nem tudtam támogatni a jelentés elfogadását.
2022/02/15
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified soybean GMB151 (BCS-GM151-6) (B9-0095/2022)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2022/02/15
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified cotton GHB614 (BCS-GHØØ2-5) (B9-0094/2022)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2022/02/15
Activities of the European Ombudsman – annual report 2020 (A9-0342/2021 - Eleonora Evi)

Az európai ombudsman 2020. évi tevékenységeire vonatkozó éves jelentést 2021 júliusában ismertette Emily O’Reilly ombudsman a Petíciós Bizottság előtt. A Petíciós Bizottság kapcsolódó jelentése nagyra értékeli az ombudsman által a Covid19-világjárvány kitörésének évében végzett munkát, különösen azt, hogy az ombudsman nagy figyelmet fordított az átláthatóság és az elszámoltathatóság erősítésére.Az előterjesztés részletezi az ombudsman által végzett munkát és az elért eredményeket, és helyesen állapítja meg, hogy 1995-ös létrehozása óta az ombudsman hivatala jelentős mértékben járult hozzá az uniós intézmények etikai és elszámoltathatósági normáinak fejlesztéséhez.Azonban a jelentés több olyan javaslatot is megfogalmaz, melyek túlmutatnak az ombudsman hatáskörén, és mondhatni irreális elképzelések. Mivel az olasz zöldpárti jelentéstevő nem volt hajlandó kompromisszumokra ezekben a kérdésekben, ezért az előterjesztést nem tudtam támogatni a plenáris szavazás során.
2022/02/15
Assessment of the implementation of Article 50 TEU (A9-0357/2021 - Danuta Maria Hübner)

Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépési folyamatának elemzése bő egy évvel az átmeneti időszak vége után időszerű, a (jogi) elemzés valóban szükséges. Az elfogadott jelentés tartalmaz sok olyan megállapítást, amelyekkel egyetértek, így például hangsúlyozza a polgárok jogainak védelmének jelentőségét, a jogbiztonság fontosságát, a tagállami sajátosságok figyelembe vételének lényegességét.Sajnálatos azonban, hogy a szöveg a tárgyilagosságot mellőzi, több helyen az Egyesült Királyságot, valamint a brit népet, a brit állampolgárok "információhiányát" hibáztatja a kilépés bekövetkezéséért ahelyett, hogy rámutatna, hogy az Európai Uniónak objektív megközelítéssel kell elemeznie a kilépés valódi okait. A jelentés ideológiai okokból, a szerződésmódosítások eszközén keresztül centralizáció irányába ható javaslatokat tesz, valamint szükségtelenül korlátozná a tagállamok mozgásterét. A szöveg súlyos jogi hibákban is szenved, több helyen az Európai Unió alkotmányos identitásáról beszél, holott az Unió - szemben a tagállamokkal - nem állam, nincs alkotmánya, így nem rendelkezhet alkotmányos identitással sem.A kilépési értesítéssel kapcsolatban olyan, az Európai Bíróság által sem osztott, elfogult értelmezést vázol fel, amely nem egyeztethető össze az uniós joggal. A jelentés helyes szemlélete az lenne, hogy az Egyesült Királyságra partnerként, szövetségesként kell tekinteni a kilépés után is, hiszen csak közösen, együttműködve tudjuk felvenni a lépést a 21. század kihívásaival. Mindezekre tekintettel nem támogattam a jelentést.
2022/02/15
Strengthening Europe in the fight against cancer (A9-0001/2022 - Véronique Trillet-Lenoir)

Az Európai Parlament átfogó és koordinált stratégiai ajánlásokat fogadott el egy európai szintű rák elleni fellépésben. A jelentés szerint a megelőzés, az egészséges életmód kialakítása, a megfelelő tájékoztatás, a daganatos betegségek gyógyításához való egyenlő hozzáférés biztosítása és az emberi méltóság megőrzése az elsődleges szempontok ebben a küzdelemben.Mivel uniós szinten a rák évente több mint 1,3 millió embert öl meg, köztük 6000 gyermeket; hárommillió új esetet diagnosztizálnak, és több mint 12 millió túlélő küzd a normális életbe való visszatéressel, így szavazatommal támogattam egy európai szintű koordinált rák elleni fellépést.
2022/02/16
Implementation of the common foreign and security policy – annual report 2021 (A9-0354/2021 - David McAllister)

A jelentés kiemelten sürgeti a minősített többségi szavazásra való áttérést külügyi kérdésekben. Ez ellentétes az uniós alapszerződésekkel, számunkra elfogadhatatlan. Az Unió érdeke is, hogy megmaradhasson a kis tagállamok súlya a közös külpolitikában. A minősített többségi szavazás nem csak elvenné az érdekérvényesítési lehetőséget főleg a kisebb tagállamoktól, de akár zsaroló eszközként is használható lenne ellenük. Hiszen így számukra fontos kérdésekben nem tudnák befolyásolni az EU külpolitikáját, sem egyenlő mértékben megjeleníteni szuverén nemzeti érdekeiket. Mindezért a Fidesz magyar delegáció tagjaként végszavazáskor nem tudtam támogatni a jelentést.
2022/02/16
Implementation of the common security and defence policy – annual report 2021 (A9-0358/2021 - Nathalie Loiseau)

A jelentés kiemelten sürgeti a minősített többségi szavazásra való áttérést külügyi kérdésekben. Ez ellentétes az uniós alapszerződésekkel, számunkra elfogadhatatlan. Az Unió érdeke is, hogy megmaradhasson a kis tagállamok súlya a közös külpolitikában. A minősített többségi szavazás nem csak elvenné az érdekérvényesítési lehetőséget főleg a kisebb tagállamoktól, de akár zsaroló eszközként is használható lenne ellenük. Hiszen így számukra fontos kérdésekben nem tudnák befolyásolni az EU külpolitikáját, sem egyenlő mértékben megjeleníteni szuverén nemzeti érdekeiket. Mindezért a Fidesz magyar delegáció tagjaként végszavazáskor nem tudtam támogatni a jelentést.
2022/02/16
Human rights and democracy in the world – annual report 2021 (A9-0353/2021 - María Soraya Rodríguez Ramos)

Számos negatív elem mellett az éves emberi jogi jelentés több pozitív elemet is tartalmaz. Említésre kerül az államok azon kötelezettsége, hogy saját területükön védjék a nemzeti, etnikai, kulturális, és nyelvi kisebbségeik jogait. Felkéri az Unió partnerországait, hogy ezen kisebbségek sokféleségének megőrzése érdekében tartsák tiszteletben alapvető emberi jogaikat. Üdvözlendő továbbá, hogy a jelentés elismeri: különös figyelmet kell fordítani a vallási kisebbségekhez tartozó személyek védelmére.Ugyanakkor elfogadhatatlan a minősített többségi szavazás bevezetésének erőltetése, amely megfosztaná a kisebb tagállamokat érdekérvényesítési lehetőségüktől a külpolitikai döntéshozatal során. Ez ellentétben áll az uniós alapszerződésekkel. Továbbá elfogadhatatlan a gender-ideológiát erőltető Isztambuli Egyezmény ratifikációjának sürgetése, valamint a migráció legális útvonalainak kialakítása. Mindezért a Fidesz magyar delegáció tagjaként végszavazáskor nem tudtam támogatni a jelentést.
2022/02/16
Corruption and human rights (A9-0012/2022 - Katalin Cseh)

A korrupcióval szembeni hatékonyabb fellépés szükségessége nem kérdés úgy az Unión belül, mint azon kívül. De minden szempontból megkérdőjelezhető, hogy az EP külügyi antikorrupciós jelentését egy súlyos, több milliárd forintot érintő csalás-gyanús ügyben érintett politikus, Cseh Katalin neve fémjelezze. Cseh Katalin jelentéstevő ellen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nyomozást folytat európai uniós közpénzeket érintő csalás megalapozott gyanúja miatt. Ebből kifolyólag az ő nevéhez fűződő korrupciós és emberi jogokról szóló jelentés hiteltelenné válik.A végszavazáskor a jelentést nem tudtam támogatni a Fidesz magyar delegáció tagjaként, hiszen több problémás elemet tartalmaz és szerepel benne a minősített többségi szavazás bevezetésének sürgetése. Ez számunkra elfogadhatatlan. Az Unió érdeke is, hogy megmaradhasson a kis tagállamok súlya a közös külpolitikában. A minősített többségi szavazás nem csak elvenné a lehetőséget főleg a kisebb tagállamoktól, de akár zsaroló eszközként is használható lenne. Hiszen így, a kisebb tagállamok számukra fontos kérdésekben nem tudnák befolyásolni az EU külpolitikáját, sem egyenlő mértékben megjeleníteni szuverén nemzeti érdekeiket.
2022/02/16
Tackling non-tariff and non-tax barriers in the single market (A9-0336/2021 - Kosma Złotowski)

Az Európai Parlament jelentést fogadott az egységes piac hatékonyabb működést célzó nem vám- és nem adóügyi jellegű akadályok felszámolásról. A jelentés szerint ilyen nem vám jellegű akadály a szolgáltatási ágazatot érintő túlzott szabályozás, a tagállamok közötti együttműködés hiánya, az európai jogszabályok helytelen végrehajtása, a túlzott és nehézkes ellenőrzések, a hatékony európai szintű fellebbezési eszközök hiánya, az aránytalan büntetések és a nemzeti ellenőrző hatóságok indokolatlan intézkedései.Az eredeti céllal ellentétben, a jelentés szövege tartalmaz egy olyan szövegrészt, amely bár Magyarországot nem említi, mégis hazánk gyermekvédelmi törvényére implicit utal. A fentiekre tekintettel szavazatommal nem támogatom a jelentést.
2022/02/16
A statute for European cross-border associations and non-profit organisations (A9-0007/2022 - Sergey Lagodinsky)

Az uniós civiltörvény, az európai baloldal legújabb akciója, direkt támadás a tagállami szuverenitás és az átláthatóság elve ellen. Célja, hogy az NGO-k számára egy kvázi uniós mentelmi jogot hozzon létre, s így gyakorlatilag a jog fölé emelje a civil szervezeteket. Mindezt pedig a „nyílt társadalmak előmozdítása érdekében”.Elszomorító, hogy az Európai Parlament nem ismerte fel: egy baloldali manipulációt támogat, aminek egyébként semmilyen jogi alapja sincs. Ez a kezdeményezés nem a valódi civil szervezeteket védi, hanem az olyan álcivilek érdekében akarja kijátszani a tagállamokat, amelyek kiszolgálják az európai baloldalnak a nemzetállamok gyengítésére irányuló föderalista törekvéseit. Ezek a szervezetek gyakran az Európai Bizottság kiszervezett munkáját végzik el, így ellenőrizhetetlenné tételük súlyos mértékben aláásná a jogállamiság elvét, ami miatt az uniós intézmények csak a tagállamok irányában aggódnak, magukra nézve viszont nem tekintik kötelezőnek.Ezért, a nemzetállamok szuverenitásának alapelvét és az európai közrend védelmét szem előtt tartva a jelentés ellen szavaztam.
2022/02/16
Empowering European youth: post-pandemic employment and social recovery (B9-0091/2022)

2022 az európai ifjúság éve. Magyarországon nem csak szavakban, de tettekben is megnyilvánul a fiatalok támogatása. A fiatalok munkaerőpiaci beilleszkedését a minőségi, stabil és jól fizetett foglalkoztatás teszi lehetővé: Magyarországon a 25 év alatti fiataloknak 2022-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.Az egész életen át tartó tanulási programok elengedhetetlenek az esélyegyenlőség és a munkaerőpiacokhoz való hozzáférés biztosításához. Magyarországon itt is tettekkel bizonyít: valamennyi, a köznevelésben és szakképzésben résztvevő tanuló ingyen kapja a tankönyveket, így 1 millió 200 ezer tanuló családja mentesül évről évre a tankönyvvásárlás terhe alól.Vitán felül áll, hogy a digitális készségek alapvető fontosságúak a fiatalok számára. Az ehhez szükséges eszközök biztosításában Magyarország aktív szerepet vállal: a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 560 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot, amelyre a kilencedik osztályos diákok már idén jelentkezhetnek.Az állásfoglalás arra kéri a Bizottságot, hogy működjön együtt a tagállamokkal olyan fiataloknak szóló programokban, amelyek prioritásként kezelik a lakhatást. Magyarországon az otthonteremtési támogatás ilyen program: lehetővé teszik a fiatalok számára, hogy magabiztosan kezdjék felnőtt életüket. Szavazatommal támogattam a szöveget és arra bíztatom a tagállamokat, hogy tettekkel bizonyítsák kiállásukat az ifjúság mellett!
2022/02/16
Protection of workers from the risks relating to exposure to carcinogens, mutagens and reprotoxins at work (A9-0114/2021 - Stefania Zambelli)

Sajnálatos módon az Unióban a munkavégzéssel összefüggő éves halálozások 52%-a munkával összefüggő ráknak tulajdonítható, ezért fontosnak tartottam megszavazni a javaslatot. A rákkeltő anyagok mellett a munkavállalók gyakran anyagok olyan kombinációjának vannak kitéve, amely káros hatást gyakorol reprodukciós rendszerükre, csökkent termékenységet és meddőséget okoz és károsan befolyásolja a magzati fejlődést és a szoptatást.Nagyon fontos a munkavállalók és gyermekeik megfelelőbb védelme, különös tekintettel a várandós vagy szoptató nők biztonságos munkavégzésére. A munkahelyi prevenció megszervezésének ezért ugyanazt a megközelítést kell alkalmaznia a rákkeltő anyagokra, a mutagénekre és a reprodukciót károsító anyagokra, ezáltal biztosítva a jogi koherenciát és az egyenlő versenyfeltételeket a tagállamokban.
2022/02/17
The EU priorities for the 66th session of the UN Commission on the Status of Women (B9-0099/2022)

A Parlament a mai napon állásfoglalási indítványt fogadott el az EU prioritásairól az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának 66. ülésszakára vonatkozóan. A nők esélyegyenlőségének megteremtésének, a fizetési különbségek megszüntetésének valós célszámokkal és ellenőrizhető programmal bíró indikátoroknak kell lenniük.A dokumentumba becsempészett egyes megállapításai azonban sajnálatosan politikai nyomásgyakorlások, a koordináció és az együttműködés elősegítése helyett ideológiai mantrákat tartalmaz, ezért a jelentést, - mindamellett, hogy célkitűzéseiben hangsúlyos elemeket is tartalmaz - nem tudtam támogatni.
2022/02/17
Russian aggression against Ukraine (B9-0123/2022)

A Fidesz delegációjának tagjaként „Az Ukrajna elleni orosz agresszió” határozat szavazásánál elítéltük az orosz katonai agressziót, kiálltunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Ezért az egységes uniós fellépés jegyében a végszavazásnál támogattuk a határozatot. Ugyanakkor nem támogattuk a határozat szövegének azon részeit, amelyek veszélyt jelenthetnek a magyar ellátásbiztonságra.
2022/03/01
Role of culture, education, media and sport in the fight against racism (A9-0027/2022 - Salima Yenbou)

Nagyon fontosnak tartjuk a rasszizmus elleni kiállást és teljes mértékben elítéljük az etnikai alapú diszkriminációt. Magyarországon a faji, etnikai és bárminemű diszkrimináció megakadályozását stabil jogi keretek biztosítják, társadalmi konszenzus van a témában. A jelentés olyan problémákra hívja fel a figyelmet, melyek az EU egyes országaiban erősebben, másutt kevésbé vannak jelen. Fontos, hogy a békés együttélés érdekében elősegítsük a kölcsönös tiszteletet és az alapvető emberi jogok biztosítását. Sajnálatos módon, viszont ez a jelentés egy újabb kísérlet az Európai Parlament által a tagállami hatáskörök átlépésére, hiszen az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) 6., 165. és 166. cikke alapján azEU-nak teljes mértékben tiszteletben kell tartania a tagállamok felelősségét az oktatás és a szakképzés tartalmára és megszervezésére vonatkozóan. A jelentés továbbá egy újabb példája az Európai Parlament liberális erőinek egy bújtatott, de agresszív migráns és LMTQ lobbijának, érzékenyítésének.A fentiekre tekintettel tartózkodtam a szavazás során.
2022/03/08
Cohesion policy: reducing healthcare disparities and enhancing cross-border health cooperation (A9-0026/202 - Tomislav Sokol)

Az európai egészségügyi rendszerek teljesítménye és eredményeik minősége tekintetében jelentős különbségek tapasztalhatóak.A lakosság egészségi állapotának az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiánya miatti fokozatos romlása jelentős gazdasági veszteségeket okozhat, mivel kevesebb ember képes gazdaságilag aktív maradni. Az egészségügyi infrastruktúra minőségében tapasztalható különbségek közvetlen befolyást gyakorolnak az orvosi kezelések sikerességére.A Regionális Fejlesztési Bizottság saját kezdeményezésű jelentése ezért azt vizsgálja, milyen lehetőségek adódnak a kohéziós politikai alapok hatásának maximalizálására az uniós egészségügyi rendszerek minőségében mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentésére, illetve azt elemzi, hogy határokon átnyúlva hogyan lehet javítani az uniós polgárok hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz.Mivel a jelentés számos hasznos megállapítást tartalmaz, ezért szavazatommal támogattam a strasbourgi plenáris ülés során.
2022/03/08
Engaging with citizens: the right to petition and refer to the European Ombudsman, the European Citizens’ Initiative (A9-0018/2022 - Marie-Pierre Vedrenne)

A jelentéstervezet kifejti, rendkívül fontos, hogy az uniós intézmények biztosítsák, hogy az uniós polgársághoz fűződő jogok semmilyen módon vagy formában ne sérüljenek. Ehhez nyomon kell követni a jogsértéseket és konkrét intézkedéseket kell hozni, amelyek enyhítik a hiányosságokat. Az előterjesztés számos hasznos megállapítást tartalmaz, és további pozitív eleme, hogy felhívja a figyelmet, hogy a “Minority Safe Pack - egymillió aláírás a sokszínű Európáért” nevű európai polgári kezdeményezésre válaszul a Bizottság még nem tett jogalkotási lépéseket.Azonban a dokumentum tagállami hatásköröket is érint, amikor az azonos nemű párok elismerésével kapcsolatban tesz megállapításokat, ezért a jelentés plenáris szavazásán tartózkodtam.
2022/03/09
A new EU strategic framework on health and safety at work post 2020 (A9-0023/2022 - Marianne Vind)

A munkahelyi balesetek, megbetegedések és halálesetek nullára csökkentése ambiciózus cél, amelynek legfontosabb eszköze a megelőzés.Nem lehet vitás, hogy a munkavállalókat védeni kell a rákkeltő vagy mérgező anyagokkal való érintkezéstől. De nem csak ezek okozhatnak megbetegedést, hanem a hosszú ideig tartó állás vagy ülés, nehéz tárgyak emelése, repetitív mozdulatok vagy a rezgés is okozhatnak izomrendszeri megbetegedéseket.Itt az ideje, hogy komolyan vegyük a stressz, a szorongás, a depresszió, a zaklatás és a kiégés problémáját, valamint a szabadidőben történő munkavégzésnek a negatív hatását.A probléma sokrétű, de biztos vagyok benne, hogy a munkával összefüggő sérülések, valamint a fizikai és mentális problémák megelőzhetők. Ebben fontos szerepet játszhatnak a munkahelyek az egészséges életmód népszerűsítésével, a sportolás és a fizikai tevékenységek ösztönzésével.Ezért támogattam szavazatommal a jelentés elfogadását.
2022/03/09
Gender mainstreaming in the European Parliament – annual report 2020 (A9-0021/2022 - Irène Tolleret, Gwendoline Delbos-Corfield)

A jelentés középpontba helyezi a Parlament határozott elköteleződését a nemek közötti egyenlőség mellett. A nők egyenlőségét támogatjuk, azonban úgy gondoljuk, hogy a nemek közötti egyenlőséget nem kvóták bevezetésével, deskriptív képviseleti formákkal, vagy a gender ideológia nemi szempontok szerinti előirányzataival lehet elérni, hanem a nők és férfiak szabad demokratikus döntésének biztosításával és a választás lehetőségével. A női és férfi nemi jellegektől és a nemiség kifejeződésének jogától azonban nem foszthatjuk meg állampolgárainkat. Az egyenlőség nem a nemek közti sajátosságok eltörlésével, hanem csakis a különbségek és szakadékok felszámolásával érhető el. A jelentés végszavazásánál tartózkodtam.
2022/03/09
EU Gender Action Plan III (A9-0025/2022 - Chrysoula Zacharopoulou)

A DEVE-FEMM közös jelentésével az Európai Parlament igyekszik támogatni a GAP III ambícióit a nők és lányok jogainak előmozdítása, a nemek közötti egyenlőség megvalósítása, valamint a nők és lányok helyzetének megerősítése terén.A jelentés számos fontos problémára hívja fel a figyelmet és ad javaslatot, mint például a nemi erőszak minden formájának felszámolása, a nők bevonása a béketeremtő tevékenységekbe, menstruációs szegénység. Mindemellett azonban javaslataiban elfogult, a szexuális és reprodukciós jogok terén átideologizált elemeket is tartalmaz. Kifogásolható továbbá, hogy fontosabb elemeiben politikai síkra emeli a szakpolitikai témákat, és a valós megoldáskeresés helyett politikai megosztást eredményez. A nők elleni erőszak felszámolása, a gyermekvédelem, a menstruációs szegénység felszámolása azonban nem valósulhat meg politikai ideológiák mentén, hanem a jogalkotás színterén kell tényleges biztosítékokkal megerősíteni a nők és lányok jogainak védelmét. Itt a tagállami jógyakorlatok nyomon követése és uniós szintre emelése javasolandó. A jelentésből mindezek azonban hiányoznak, vagy nem megfelelő formában jelentkeznek. Így a jelentés végszavazásánál tartózkodtam.
2022/03/09
European Semester for economic policy coordination: employment and social aspects in the annual sustainable growth strategy survey 2022 (A9-0040/2022 - Helmut Geuking)

A jelentés ellen szavaztam, bár egyetértek azzal, hogy Európa legfontosabb prioritásai közé kell tartoznia a gyermekek és fiatalok jóllétének és esélyegyenlőségének, ezért minden eddiginél fontosabb a gyermekgarancia és a megerősített ifjúsági garancia végrehajtása, valamint üdvözlöm, hogy a jelentés fókuszában a gyermekek és a fiatalok vannak, azonban elutasítom azt, hogy az uniós gyermekgaranciát ki kell terjeszteni a nemzeti gyermekellátási rendszerek kiegészítésére. Tagállami hatáskörben Magyarország kormánya komoly támogatásokkal segíti a családok otthonteremtését, a rezsicsökkentés lehetővé teszi, hogy ne a fűtés számlára menjen el a családok jövedelme, az ingyenes közoktatás és tankönyvek hozzájárulnak a következő nemzedék esélyegyenlőségéhez.Ugyancsak nem értek egyet azzal, hogy a jelentés több olyan témában, amelyek tagállami hatáskörbe tartoznak, kötelező szabályozást illetve irányelveket követelt, és olyan elemeket kívánt beemelni a szemeszterbe, amelyek nem tartoznak a gazdaságpolitikai koordinációhoz.
2022/03/10
Batteries and waste batteries (A9-0031/2022 - Simona Bonafè)

A fenntartható elemekre és akkumulátorokra vonatkozó innovatív uniós javaslattal – a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv keretében – megadjuk az első nagy lökést a körforgásos gazdaság számára. Az elemek és akkumulátorok nélkülözhetetlenek gazdaságunk és társadalmunk olyan kulcságazataiban, mint a közlekedés és az energiagazdálkodás. A Parlament jelentése jövőorientált, s a javaslatok révén biztos vagyok abban, hogy az akkumulátorok fenntarthatóságát életciklusuk minden szakaszában növelni fogja. Az elemek és akkumulátorok különféle értékes anyagokat tartalmaznak, ezért biztosítani szükséges, hogy egyetlen akkumulátor se váljon hulladékká. A fentiekre való tekintettel, pozitív szavazatommal támogattam a javaslatot, úgy vélem ugyanis, hogy Európának növelnie kell stratégiai kapacitását az olyan új alaptechnológiák terén, mint az elemek és az akkumulátorok, hiszen azok nélkülözhetetlenek ipari versenyképességünk biztosításához és környezetvédelmi célkitűzéseink valóra váltásához.
2022/03/10
Strengthening the application of the principle of equal pay for equal work or work of equal value between men and women (A9-0056/2022 - Samira Rafaela, Kira Marie Peter-Hansen)

Támogatom, hogy az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér járjon férfiaknak és nőknek egyaránt, azonban az EMPL és FEMM szakbizottságok által elfogadott szöveg tele van baloldali túlkapásokkal és még számos ponton módosításra szorult volna annak érdekében, hogy a Tanáccsal mihamarabb megállapodás jöhessen létre, ezért arra szavaztam, hogy a szöveget terjesszék be a plenáris ülés elé.Álláspontom szerint béreket csak egy szektoron belül lehetséges összehasonlítani. A irányelvnek csak a 250 főnél nagyobb vállalatok számára szabad kötelezővé válnia, vagyis a KKV-knak és mikro-vállalkozásoknak, amelyek számára hatalmas adminisztratív terhet jelentene, felmentést kellene biztosítani.Elutasítom az ún. "hipotetikus személy" bevezetését, akinek a bérezésével össze kellene hasonlítani mások fizetését, mert az ilyen bizonytalan tartalmú fogalmak jogviták ezreit eredményezik majd.Fontosnak tartom továbbá, hogy az irányelv a címének megfelelően kizárólag a férfiak és nők egyenlő bérezésével foglalkozzon, mert az európai baloldal szokásához híven becsempészte azt a javaslatot is, amely minden társadalmi nem (gender) számára követel egyenlőséget.
2022/04/05
Global approach to research and innovation: Europe’s strategy for international cooperation in a changing world (B9-0174/2022)

Korunk változó világában az emberiségnek egyre több és súlyosabb kihívással kell szembenéznie. Ezért bír, különösen most, kiemelt fontossággal a globális együttműködés a kutatás és innováció területén. Az Európai Unió csak a nemzetközi partnerekkel közösen tud megfelelő tudományos megoldásokat találni a járványok és az élelmiszerválságok legyőzésére, a klímaváltozás megfékezésére, valamint a digitális átállás előmozdítására.Az állásfoglalás szakpolitikai tartalmával, különösen a kis- és középvállalkozások helyzetének javításának, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet szerepének növelésének és a harmadik országokkal való közös kezdeményezések indításának fontosságával egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy az állásfoglalásban a nemi dimenziók nem egyértelmű módon szerepelnek. A gender equality (nemi egyenlőség) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek.A tudományos kutatás szabadság alapvető érték, melynek védelmét az Európai Unió tagállamainak saját alkotmányos berendezkedésüknek megfelelően kell biztosítaniuk. Ezért megengedhetetlen, hogy az akadémiai szabadságot bárki politikai fegyverként és lopakodó hatáskör-bővítésre használja. Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott és a globális kutatási-innovációs együttműködés fontosságával és céljaival egyetértek, támogattam a jelentés elfogadását.
2022/04/06
Gas storage (C9-0126/2022 - Cristian-Silviu Buşoi) (vote)

Mindent eszközre szükség van a hónapok óta zajló energiaválság kezelése érdekében. El kell kerülni a decemberben és januárban tapasztalt energiaár-robbanást, ezért már most meg kell kezdeni a felkészülést a következő téli időszakra.A gyors és egységes uniós fellépés jegyében támogattam az intézményközi tárgyalások mihamarabbi megkezdését a földgáztárolók kötelező minimális töltöttségi szintjét meghatározó rendelettel kapcsolatban.Ugyanakkor mind az Európai Bizottságnak, mind a Parlamentnek figyelembe kell vennie az Európai Tanács 2022. március 25-i ülésének következtetéseit, amelyben az uniós állam- és kormányfők hangsúlyozták a nagy tárolókapacitással rendelkező tagállamok különleges helyzetének, illetve az igazságos egyensúly és egy kapcsolódó kompenzációs mechanizmus létrehozásának fontosságát.Az energiaellátás biztonsága nem lehet politikai vita tárgya, ezért a kialakuló szabályozásnak a fentebbi alapelvekkel összhangban kell állnia.
2022/04/07
Conclusions of the European Council meeting of 24-25 March 2022: including the latest developments of the war against Ukraine and the EU sanctions against Russia and their implementation (RC-B9-0197/2022, B9-0197/2022, B9-0200/2022, B9-0201/2022, B9-0203/2022, B9-0210/2022, B9-0211/2022)

Az Oroszország elleni uniós szankciókról és azok végrehajtásásáról szóló plenáris határozat során, ahogy eddig is, következetesen kiálltunk a magyar emberek békéje és biztonsága mellett, és elítéltünk minden olyan kezdeményezést, amely a magyar ellátásbiztonságot veszélyeztetné.A szavazás során a magyar érdekeknek megfelelően ellene szavaztunk annak, hogy azonnali és teljes körű embargót vezessenek be az Oroszországból érkező a kőolajra, a nukleáris üzemanyagra és a gázra. Magyarország semmilyen gáz és olaj szankciót nem fogad el, mert ez veszélybe sodorná a magyar emberek energiaellátását. Ezért ellene szavaztunk annak is, hogy a nukleáris projektjeinket szüntessük be. Álláspontunkat következetesen képviseljük minden uniós intézmény szintjén.Ugyanakkor változatlanul kiállunk Ukrajna területi szuverenitása mellett, elutasítjuk az orosz megszállást, ezért az európai egység érdekében az EP-határozatot támogattuk.
2022/04/07
Persecution of minorities on the grounds of belief or religion (A9-0071/2022 - Karol Karski)

A jelentés eredeti szándéka szerint megerősítette volna az EU emberi jogi külpolitikáját a valláson alapú üldöztetést elszenvedő kisebbségek védelmét, amely uniós fellépésre nagy szükség van. Ehelyett a radikalizálódó európai baloldal aláásta a jelentés célkitűzését, megakadályozva a vallásüldözés elleni hatékony fellépést. A balliberális többség módosító indítványai révén a jelentés egyetlen helyen sem említi a hitük miatt leginkább üldözött keresztények súlyos problémáját, akik száma mára meghaladta a 360 milliót világszerte. A baloldal a vallási kisebbségeket hibáztatja a vallásszabadsággal való visszaéléssel és a vallási vezetőket okolja az LMBTIQ személyek, valamint a nők és lányok jogainak megsértéséért, az oktatáshoz és a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz való hozzáférésük korlátozásáért. A jelentés figyelmen kívül hagyja a vallási szereplők jelentőségét az emberi jogok és az emberi méltóság védelmében és egyszerűen nyomást gyakorol a Parlamentre a vallásszabadság háttérbe szorítása érdekében. Ez az alapvető emberi jogok diszkriminációja, hit és nem hit kérdésétől függetlenül a szólásszabadság súlyos megsértése és a véleménynyilvánítás szabadságának a kommunista időkben sem látott korlátozása, amely semmi esetben sem támogatható. Ezért annak tudatában nem támogattam a jelentést, hogy a balliberális politikai erők a jövőben hivatkozási alapul használhatják fel a szöveget a valláselleneség érvényesítésére és a vallási szereplők szólásszabadságának elnyomására.
2022/05/03
Reaching women's economic independence through entrepreneurship and self-employment (A9-0096/2022 - Pernille Weiss)

A nők gazdasági függetlenségének biztosítása, hangsúlyosan a vállalkozások és önfoglalkoztatás révén, kiemelt prioritást kellene, hogy élvezzen az Európai Unió intézményei számára. Egyes tagállamokban az Eurostat 2016-os adatai szerint 60% alatti a nők foglalkoztatási rátája, számos helyen jelentősen lemaradva férfi társaiktól. Mindezek a mutatók sajnos a koronavírus-járvány és az azzal szorosan összefüggő gazdasági megtorpanás ideje alatt csak tovább romolhattak. A reziliencia és a társadalmi méltányosság, a nők jogainak erősítése és az esélyegyenlőség biztosítása így nem tűrhet halasztást.E jelentésben a nők gazdasági függetlenségének biztosítása mégsem a tényszerű, ideológiai elemektől mentes, és valóban a női munkavállalók érdekei szerinti megközelítést alkalmazza. Számos pontjában a sokszínűség elvére hivatkozva emel be a jelentésbe olyan ideológiai elemeket, melyek szembe mennek a jelentés címében foglalt célokkal. A biológiai nem és a társadalmi nem tudatos keverésével élve vezet félre. A nők ennél többet érdemelnek!A jelentést a végszavazás során a fentebb említett okokból kifolyólag nem tudtam támogatni!
2022/05/03
Discharge 2020: European Union Agency for Fundamental Rights (A9-0111/2022 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2020. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Alapjogi Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2020-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2022/05/04
Discharge 2020: European Medicines Agency (A9-0103/2022 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2020. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Gyógy-szerügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Gyógyszerügynökség 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2020-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2022/05/04
Discharge 2020: European Chemicals Agency (A9-0112/2022 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2020. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vegyianyag Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Vegyianyag Ügynökség 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2020-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2022/05/04
Discharge 2020: European Union Agency for the Cooperation of Energy Regulators (A9-0097/2022 - Lefteris Christoforou)

Az Európai Számvevőszék 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2020. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2020-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2022/05/04
Discharge 2020: Fuel Cells and Hydrogen 2 Joint Undertaking (A9-0075/2022 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2020. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Második Üzeman-yagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és ha-tékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2020-as számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2022/05/04
Discharge 2020: Performance, financial management and control of EU agencies (A9-0104/2022 - Tomáš Zdechovský)

Az Európai Számvevőszék 2020-as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2020. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az uniós ügynökségekre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését, melynek során azok teljesítményét, gazdálkodását és el-lenőrzési rendszereit külön-külön vizsgálták. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2020-ra vonatkozóan lényegében hibamentesek voltak. A 2020-as évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék nem emelt semmilyen kifogást. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A plenáris szavazáson a jelentés elfogadását támogattam.
2022/05/04
The impact of the war against Ukraine on women (B9-0219/2022)

Az orosz-ukrán háború korunk legnagyobb humanitárius katasztrófáját idézte elő, milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, köztük nők és gyermekek, akiknek késedelem nélkül meg kell adni minden segítséget. Ezért volt sürgető, hogy az Európai Parlament is foglalkozzon a témával, hogy foglalkozzunk a háborús traumákat átélt nők valós és égető problémáival és megtaláljuk azokat a megoldásokat, hogy hogyan védhetjük és segíthetjük őket mielőbb és a leghatékonyabban. Sajnos azonban az EP jelentése, mint azt már megszokhattuk baloldali liberális eszmékkel átitatott, továbbá azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a jelentés az Ukrajnából menekült nőket és gyermekeket használja fel és indít hadjáratot bizonyos tagállamok ellen, például Magyarország és Lengyelország ellen, szintén ideológiai megfontolásból. A jelentés módszeresen tartalmaz alaptalan állításokat és ferdített hazugságokat országunk ellen. Magyarország mindenkit befogad, és nem tesz különbséget ember és ember között, bőrszíne, származása vagy szexuális orientációja szerint. Mindenkinek egyenlő módon, megkülönböztetés nélkül segítünk. Mivel a jelentésbe foglalt állítások többsége elrugaszkodik a valós problémáktól, valótlan dolgokat állít, elítéli és negatív színben tünteti fel a már több százezer, a háború elől menekülő embert befogadó Magyarországot, ezért a jelentést a végszavazásnál nem tudtam támogatni.Háború dúl Európában, nincsen szükség további gyűlöletszításra a tagállamaink között. Közös erővel, kompromisszumok mentén kell segítenünk Ukrajnának! Magyarország segít, segítsenek hát Önök is!
2022/05/05
2021 Report on North Macedonia (A9-0133/2022 - Ilhan Kyuchyuk)

A nyugat-balkáni bővítés Európa közös biztonsági, gazdasági és geopolitikai érdeke. Észak-Macedónia a nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekszik, ezért rendkívül fontos szerepe van az illegális bevándorlás megállításában is. Mi a bővítéspolitikát az Európai Unió egyik legfontosabb irányelvének tartjuk. Észak-Macedónia közel húsz éve kitart az európai integráció célkitűzése mellett, és bizonyította elköteleződését a száz százalékos kül- és biztonságpolitikai igazodásával. A további késlekedés elkerülése végett Bulgária nem a tárgyalási folyamat blokkolásával, hanem a tárgyalási folyamat során kellene, hogy érvényesítse nemzeti szempontjait.Az orosz agresszió és az azt követő biztonsági kihívások miatt kiemelten fontos a nyugat-balkáni régió, és ezzel együtt Észak-Macedónia mielőbbi beemelése az EU közösségébe. Haladéktalanul meg kell tenni a megfelelő lépéseket, hogy megmaradjon az EU hitelessége a bővítési folyamat tekintetében. Sajnálatos módon a szöveg kitér az Isztambuli egyezményre is, ami a genderideológia megalapozásának eszköze. Ezért nem tudjuk elfogadni. Ugyanakkor, annak érdekében, hogy megmaradjon az EU hitelessége a bővítési folyamat tekintetében, végszavazáskor szavazatommal támogattam a jelentést.
2022/05/19
2021 Report on Albania (A9-0131/2022 - Isabel Santos)

Mi a bővítéspolitikát az Európai Unió egyik legfontosabb irányelvének tartjuk. Elkötelezettek vagyunk a nyugat-balkáni bővítés iránt, támogatjuk Albánia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését. Sajnálatos módon a szöveg kitér az Isztambuli egyezményre is, ami a genderideológia megalapozásának eszköze. Ezért nem tudjuk elfogadni. Ugyanakkor, annak érdekében, hogy megmaradjon az EU hitelessége a bővítési folyamat tekintetében, végszavazáskor szavazatommal támogattam a jelentést.
2022/05/19
The fight against impunity for war crimes in Ukraine (B9-0272/2022, RC-B9-0281/2022, B9-0281/2022, B9-0282/2022, B9-0283/2022, B9-0284/2022, B9-0285/2022)

Háborús bűncselekmények és a népirtás nem maradhat büntetlenül. Minden rendelkezésre álló eszközt igénybe kell venni annak érdekében, hogy fény derüljön a háborús bűntettekre, azok teljes körű kivizsgálásra kerüljenek, és az elkövetőket felelősségre vonjuk.Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy elutasítsuk az embertelenséget és az igazságtalanságot. Az orosz agresszió kezdete óta naponta szembesülünk ilyen hírekkel, jelentésekkel. Minden egyes esetet ki kell vizsgálni.Törekednünk kell a háború befejezésére, és a béke visszaállítására, hiszen minél inkább elhúzódik a háború, annál nagyobb mértékű lesz az emberi szenvedés. Ezért a Fidesz delegáció képviselőjeként a jelentést támogattam.
2022/05/19
Social and economic consequences for the EU of the Russian war in Ukraine – reinforcing the EU’s capacity to act (RC-B9-0267/2022, B9-0267/2022, B9-0271/2022, B9-0273/2022, B9-0278/2022, B9-0279/2022, B9-0280/2022)

Egyetértek azzal, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió elfogadhatatlan, és úgy gondolom, nagyon fontos a megtámadott ország szenvedőinek megsegítése. A humanitárius segítségnyújtásban Magyarország lakosságarányosan élen jár, folyamatosan gondoskodik a menekültekről.Kifejezetten egyetértek a szöveg azon kijelentéseivel, miszerint a háború tovább nehezíti az amúgy sem kedvező gazdasági körülményeket, és ez ellen határozottan fel kell lépnie az Uniónak. Az infláció növekedésének, a kínálati láncokban fellépő zavaroknak és az energiaárak emelkedésének kimondhatatlan negatív következményei vannak mind az európai vállalatokra, mind pedig a lakosságra.Nem tudom elfogadni viszont az állásfoglalás azon pontját, amely az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimport azonnali és teljes embargójára szólít fel. Támogatásunk Ukrajnának nem jelentheti az európai gazdaság teljes feláldozását. Egy teljes és azonnali orosz energiaembargó veszélyeztetné a kontinens iparának működését, a társadalom megélhetését, és valójában intézményesítené a szankciókkal való trükközést a tagállamok túlélése érdekében. Ezt elutasítom.Ezt a szöveg is beismeri, hiszen tételesen felsorolja, hogy az Unióban három százalékos gazdasági visszaesés, a társadalmi és területi egyenlőtlenségek növekedése, a szociális ellátórendszer összeomlása és növekvő szegénység várható. Összességében a szöveget a szavazáskor nem tudtam támogatni.
2022/05/19
Deforestation Regulation (A9-0219/2022 - Christophe Hansen)

Tartózkodtam a jelentés végszavazáskor, meglátásom szerint az EP által javasolt túlzott hatálykiterjesztés elfogadásával ugyanis nem sikerült megtalálnunk az egyensúlyt az ambíció szint és a végrehajthatóság között. Számszerűen egyelőre nem lehet kimutatni továbbá, hogy a rendelet végrehajtásához szükséges hatósági ellenőrzések lefolytatása mekkora keretösszeget fog igényelni. Sajnálatos, hogy a rendelet nem biztosít külön pénzügyi keretet a végrehajtással kapcsolatos feladatokra.Aggodalommal tölt el továbbá, hogy a szójatakarmányokat használó európai állattenyésztési ágazatok a meghatározott követelmények miatt versenyhátrányba kerülhetnek a harmadik országok termelőivel szemben, azok számára ugyanis alacsonyabb áron válik elérhetővé saját termelésű, akár erdőirtással keletkezett területeken termelt szója a takarmányozáshoz, ezt a folyamatot így mindenképp monitoringozni szükséges. Összességében a javaslatok - többek közt az indokolatlan hatálykiterjesztések miatt - további nyomást helyeznek majd az ellátási láncokra. Remélem, hogy a trilógus alkalmával lesz lehetőség a fenti aggályokra megoldást találni.
2022/09/13
Energy efficiency (recast) (A9-0221/2022 - Niels Fuglsang)

A háború és az elhibázott szankciók miatt Európa energiaválsággal küzd. A piaci árak elszabadultak, az ellátás bizonytalanná vált. Ebben a helyzetben, az európai polgárok és gazdaság megvédése érdekében, minden felelős szereplőnek Európa energiafüggetlenségre kell törekednie, amihez elegendő és megfizethető energiára van szükség.Az energiahatékonysági irányelv hatékony eszköz lehet e célok eléréséhez. Egyértelmű, hogy az a legolcsóbb, legtisztább energia, amit nem fogyasztunk el. Az Európai Bizottság pozitív javaslatára építve 2022 júniusában az uniós országok előremutató kompromisszumot fogadtak el, ami az ambiciózus célok mellett a tagállami sajátosságokat is kellőképpen figyelembe vette.Az Európai Parlament baloldali többsége azonban eltérítette a szabályozással kapcsolatos párbeszédet. Az európai baloldal által javasolt kötelező, a Bizottság által egyoldalúan módosítható, nemzeti energiahatékonysági célok koncepciója káros intézkedés, ami figyelmen kívül hagyja az eltérő tagállami sajátosságokat. Az Európai Parlament által szorgalmazott, távhő-rendszerekkel kapcsolatos, fenntarthatósági kritériumok pedig teljességgel ellehetetlenítenék a közép-európai távhő-szektort, egyúttal veszélybe sodornák többszázezer polgár fűtését is.Ezért, bár az energiahatékonysági irányelv céljaival egyetértek, a jelentés ellen szavaztam.
2022/09/14
Adequate minimum wages in the European Union (A9-0325/2021 - Dennis Radtke, Agnes Jongerius)

Szavazatommal támogattam az irányelv elfogadását az alábbi megfontolások mellett:A bérezés szabályozása, beleértve a minimálbér meghatározását is, az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdése értelmében a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, a nemzeti gazdaságpolitika alapvető eszköze, ezért az EU nem avatkozhat be közvetlenül a fizetések szintjébe, nem érintheti a tagállamok hatáskörét és a szociális partnerek autonómiáját. Teljes mértékben tiszteletben kell tartani az elsődleges jogot, a hatáskörök Szerződésen alapuló megosztását az EU és tagállamai között, valamint a szubszidiaritás és az arányosság elvét.Értelmezésem szerint az irányelv megengedi, de nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy kötelező minimálbért vezessenek be és nem kötelezi a tagállamokat kollektív szerződések bevezetésére azokon a területeken, ahol a szociális partnerek nem állapodtak meg kollektív szerződésben; a szociális partnerek által kialkudott bérek mindig megfelelőnek minősülnek;az irányelv nem ruház egyéni jogokat a munkavállalókra; az irányelvből eredő megfelelőségi kötelezettségek a törvényben meghatározott minimálbérre korlátozódnak.Magyarországon a minimálbér-megállapítási rendszer megfelelően és hatékonyan működik. 2010 óta a magyar minimálbér több mint duplájára nőtt, sőt a kormány és a szociális partnerek közti megállapodás eredményeként idén a jogszabályban foglalt minimálbér 20%-kal emelkedett a Magyarországon, ami a legmagasabb növekedési ráta volt az EU-ban.Mivel az irányelv megfelelő keretet és rugalmasságot biztosít a tagállamoknak, a végszavazatom igen lett.
2022/09/14
Renewed partnership with the Southern Neighbourhood – a new agenda for the Mediterranean (A9-0220/2022 - Antonio López-Istúriz White)

A déli partnerség országaival való kapcsolat kulcsjelentőséggel bír, a földközi-tengeri térség országainak stabilitása létérdek Európa számára. Az állami struktúrák megerősítése, az élelmiszer-biztonság kérdése, az infrastruktúra fejlesztése és a terrorizmussal szembeni küzdelem területén az Európai Unió hozzájárulása rendkívül fontos lenne annak érdekében, hogy megállíthatóvá váljon az Európa felé irányuló illegális migráció. A gazdasági kooperáció is egyre fontosabb szempont az európai polgárok számára is.Ezért a jelentés számos pontját fontosnak és elfogadhatónak találtam. Mivel az Unió déli politikájának mindenekelőtt a stabilitást kell szolgálnia, ezért ezt nem veszélyeztethetik a baloldali ideológiák és olyan vitatott egyezmények hatókörének kiterjesztése, mint az Isztambuli egyezmény, amely a jelentésben is kiemelésre került. Ezért szavazatommal nem tudtam támogatni a jelentést.
2022/09/14
Situation of fundamental rights in the EU in 2020 and 2021 (A9-0224/2022 - Juan Fernando López Aguilar)

Minden erőfeszítést meg kell tenni az alapvető jogok érvényesülésének előmozdítására az Európai Unióban. Támogatom azokat a javaslatokat, amelyek a diszkrimináció, a kirekesztettség és a szegénység elleni küzdelmet mozdítják elő, amelyek a gyermekek védelmét, a fogyatékkal élő emberek helyzetének javítását tűzik ki célul. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a jelentés a szokásos forgatókönyv szerint készült: a baloldal egy egyébként fontos témával visszaélve ismét saját ideológiáját erőlteti.A jelentés elrugaszkodik a valóságtól és teljesen hamis képet fest az alapvető jogok érvényesüléséről az Európai Unióban. Kirívóan negatívnak tünteti fel az alapvető jogok európai helyzetét, folyamatos „vészhelyzetet” azonosít. A társadalmi kohéziót gyengíti azzal, hogy kényszeresen újabb és újabb társadalmi csoportokat nevez meg és mondvacsinált sérelmeiket hánytorgatja fel. Erre hivatkozva pedig lépten-nyomon be akar avatkozni a tagállami hatáskörökbe. A jelentés ráadásul számtalan ideológiailag motivált, igaztalan támadást intéz Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia, Bulgária, Csehország, Horvátország, Litvánia és Lettország ellen. A fenti okok miatt a jelentést nem támogattam.
2022/09/15
Implementation of the Updated New Industrial Strategy for Europe: aligning spending to policy (A9-0214/2022 - Tom Berendsen)

Az európai ipar a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az emiatt elszálló energiaárak okán súlyos válságba került. Leálló gyárak, veszélyben lévő kisvállalkozások, megszűnő munkahelyek jellemzik ma Európát. A Bizottság eddig érdemben nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, ezért is időszerű ez a saját kezdeményezésű jelentés.A jelentés szakpolitikai tartalmával, különösen az ellátási láncok lerövidítésének és diverzifikálásának szükségességével; a digitalizáció ésszerű előmozdításával; illetve a kis- és középvállalkozások európai gazdaságban betöltött kulcsfontosságú szerepének elismerésével nagyrészt egyet tudok érteni. Sajnálatos, hogy a jelentés a nemi dimenziókat is említi. A gender equality (nemek egyenlősége) alatt, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkének megfelelően, a nők és férfiak egyenlőségét értem ebben a szövegkörnyezetben. Minden egyéb, a gender fogalmát közvetve és közvetlenül kiterjesztő értelmezést és megjelölést határozottan ellenzek.Azonban, mivel a dokumentum többi része megfelelően kidolgozott, és sürgős cselekvésre van szükség az európai ipar megvédéséhez, támogattam a jelentés elfogadását.
2022/09/15
Amending Annexes IV and V to Regulation (EU) 2019/1021 on persistent organic pollutants (A9-0092/2022 - Martin Hojsík)

A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok a világ legveszélyesebb vegyi anyagai közé tartoznak, és a közegészségre és a környezetre gyakorolt visszafordíthatatlan hatásokhoz köthetők. Magyarország elkötelezett a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok megfelelő kezelése mellett és egyetért azzal, hogy a veszélyes hulladék szakszerű és értő kezelése elengedhetetlen. Azonban a IV. és V. mellékletben szereplő bizottsági küszöbértékek további megerősítése nem javasolt, mert azok a hulladékgazdálkodási lehetőségek fényében reálisan nem megvalósíthatóak és szeretnénk, ha a bevezetésükre egy átmeneti idő vonatkozna. Mindezekre tekintettel a rendelet IV. és V. mellékletének módosítását nem támogattam.
2022/10/04
The EU’s strategic relationship and partnership with the Horn of Africa (A9-0207/2022 - Fabio Massimo Castaldo)

Európa biztonsága Afrika stabilitásától is függ. A súlyos vízhiány, élelmiszerválság, vallási és politikai konfliktusok egyre súlyosabb migrációs hullámokat indítanak el, fokozzák a terrorveszélyt és a biztonsági fenyegetettséget. Pedig Afrikára és a szomáli félsziget országaira, így Etiópiára, Kenyára, Ugandára, Szomáliára, Dzsibutira, Eritreára, Szudánra és Dél-Szudánra akár lehetőségként is tekinthetnénk, ha az Unió érdemben vállalna részt a térség gazdasági és politikai stabilitásának erősítésében, a konfliktusok és a migráció okainak helyben történő kezelésében. Ehelyett az egyoldalú segélyezést, a migrációt és a szexuális és reprodukciós baloldali ideológiai törekvéseket erőlteti.Meg kell állítani az illegális bevándorlást, és meg kell erősíteni az Unió külső határait. Ezt naponta tapasztaljuk az egyik legjobban érintett nyugat balkáni migrációs útvonalon is. A migrációt ösztönző brüsszeli politikák azonban nem változnak, noha a nemzeti kompetenciákat tiszteletben tartó és a biztonsági kockázatokat figyelembe vevő migrációs politikára lenne végre szükség. Afrika stabilitása, az illegális migráció megállítása Európa biztonságának egyik záloga, azt a szexuális és reprodukciós jogok terén helyt kapó baloldali ideológiai programok nem veszélyeztethetik, ezért a jelentést szavazatommal nem támogattam.
2022/10/05
Corporate Sustainability Reporting Directive (A9-0059/2022 - Pascal Durand)

A vállalatok fenntarthatósággal kapcsolatos jelentéstételi kötelezettségéről szóló irányelv értelmében évenkénti részletes jelentéstételi kötelezettség terheli majd az európai vállalatokat.A javaslat értelmében a jelentéstétel nem csak olyan ügyekre terjed ki, mint a környezetvédelem vagy a fenntarthatóság, de a szociális, nemek közötti egyenlőségről szóló, emberi jogi és a demokráciával kapcsolatos ügyek, a sokszínűséghez való hozzájárulás, az őslakos népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozatnak való megfelelés és még további számos témakör egyaránt az európai cégek jelentéstételi kötelezettségeinek körébe tartozik majd. A jelentéstétel előkészítése, annak teljesítése, a kapcsolódó konzultációk és tájékoztatási kötelezettség komoly adminisztratív terhet fog jelenteni a vállalatok számára, a kötelezettség pedig nemcsak a nagyvállalatokat, de a tőzsdén jegyzett kis- és középvállalkozásokat is terheli majd az új szabályozás szerint.Az európai cégekre újabb terheket pakolni békeidőben sem tanácsos, de háború idején, egy újabb válság küszöbén különösen nagy hiba. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem támogat olyan uniós javaslatot, amely nem szolgálja az európai vállalatok érdekét. Mivel a jogszabály nem tartalmaz kellő garanciát az európai kkv-k védelmében, a javaslat ellen szavaztam.
2022/11/10
Full application of the provisions of the Schengen acquis in Croatia (A9-0264/2022 - Paulo Rangel)

Szomszédos országként, a közép- és kelet-európai régió érdekeit figyelembe véve teljes mértékben támogatom Horvátország csatlakozását a schengeni térséghez. Meglátásom szerint az ország készen áll a csatlakozásra, minden szükséges feltételt teljesített. Ki kell emelni, hogy a schengeni térség zavartalan működésének alapfeltétele a külső határok hatékony védelme, ezért a szavazáson minden olyan megalapozatlan vádaskodásokat tartalmazó és túlzó módosító ellen szavaztam, amely a horvát határvédelmi erőfeszítéseket durván támadja.A végszavazásnál támogattam Horvátország csatlakozását. Bízom benne, hogy Horvátország a jövőben is mindent megtesz majd a külső határok hatékony és magas szintű védelme érdekében.
2022/11/10
Esports and video games (A9-0244/2022 - Laurence Farreng)

A videójátékok mind gazdasági, mind kulturális szempontból fontos ökoszisztémát jelentenek az Európai Unió számára. Egy 23,3 milliárd euró értékű kulturális és kreatív iparágról van szó, amely erőteljes strukturális növekedésen ment keresztül, és az Európai Unió által támogatott digitális átállás révén további lehetőségeket rejt magában.Bár a piac rendkívül nemzetközi, és a videójátékok gyártói globális közönséget keresnek, Európa a világ egyik vezető piacává vált a videójátékok terén, és kulcsfontosságú szereplővé vált fejlesztésük valamennyi szakaszában, az írástól a forgalmazásig. Az Európai Unióban több mint 80 000 ember dolgozik az ágazatban, az itt található mintegy 5000, változatos méretű fejlesztő stúdióban, amelyek közül néhány világviszonylatban is jelentős.A videójátékok eredendő kockázatokkal járhatnak, különösen a fiatalok számára, függetlenül attól, hogy versenycéllal játsszák-e vagy sem. A videójátékoknak olyan életmód részét kell képezniük, amelyben a testmozgásnak, a társadalmi érintkezésnek és az iskolai vagy munkahelyi tevékenységeknek is megvan a maguk helye. Ezért a szabályozónak azt is biztosítania kell, hogy az érzékeny tartalmú játékok ne kerüljenek felügyelet nélkül nem megfelelő közönség kezébe.A jelentésben megjelenik egy gender szempontból problémás bekezdés (14. bekezdés), amellyel ilyen formában nem értek egyet. A különböző életkorú, nemű európaiak alatt mi a férfiakat és nőket értjük. Szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2022/11/10
Racial justice, non-discrimination and anti-racism in the EU (A9-0254/2022 - Evin Incir)

A jelentés alaptalanul és elfogultan rasszistának bélyegzi az európaiakat, és a társadalmi kohéziót gyengíti azzal, hogy az egyes kisebbségek és a többség közötti mondvacsinált konfliktusokat sulykolja. Meglátásom szerint a jelentés kiindulópontja hibás, ugyanis abból indul ki, hogy az európai társadalmak rasszisták és idegengyűlölők. A szöveg látásmódja kirívóan leegyszerűsítő, mindenben rasszizmust lát, ezzel pedig mondvacsinált konfliktusokat generál az egyes társadalmi csoportok között.Újfent arról van szó, hogy az európai baloldal a saját ideológiai diktatúráját akarja legitimálni azzal, hogy egy téves alaphelyzetet vázol fel. Elfogadhatatlan például, hogy az erős határvédelmet és az illegális migráció elleni fellépést, illetve a rendvédelmi erők határozott fellépését egyszerűen rasszizmusnak és idegengyűlölőnek bélyegzi. A fentiek miatt a jelentést a szavazásnál nem támogattam.
2022/11/10
New EU strategy for enlargement (A9-0251/2022 - Tonino Picula)

Az Európa békéjét veszélyeztető fenyegetések rávilágítanak a bővítés geopolitikai jelentőségére és szükségességére. Az EU nem késleltetheti tovább a stratégiai jelentőségű nyugat-balkáni bővítési folyamatot. Hiteles alternatívát kell kínálnia, ami lehetőséget és felelősséget is jelent egyben. A térség az energiaellátás hosszútávú biztosítása és a migrációs válságok kezelése szempontjából is kulcsrégióvá vált Európa számára. A nyugat-balkáni útvonalon súlyosbodik az illegális migrációs krízis, amit a térség és a kulcsszereplője, Szerbia integrációjával lehet megoldani.Az új uniós bővítési stratégiáról szóló, Tonino Picula által jegyzett jelentésben a csatlakozási folyamat feltételrendszerének átpolitizált szigorítása rossz üzenet, amely elbizonytalanítja a balkáni térség csatlakozásra váró országait, így például Szerbiát is. Elfogadhatatlan továbbá az egyhangúság eltörlésére vonatkozó javaslat is, hiszen a minősített többség alapján meghozott döntésekkel az Unió tagállamainak szuverenitása és különösen a kisebb tagállamok politikai önállósága kerülne súlyos veszélybe. A külpolitikai vonatkozású ügyek terén ez kiváltképpen problémát jelent. A jelentést ezért a szavazatommal nem támogattam.
2022/11/23
Annual implementing report on the EU association agreement with Georgia (A9-0274/2022 - Sven Mikser)

Az Európai Unió folyamatosan veszít gazdasági és politikai erejéből a globális színtéren. Az egyetlen lehetőség ennek a folyamatnak a visszafordítására az Unió bővítésének a felgyorsítása, és olyan új partnerekkel való kapcsolat erősítése, mint amilyen Grúzia is. Grúzia uniós csatlakozása az Unió alapvető stratégiai érdeke, geopolitikai, gazdasági és energiaügyi szempontból is. Az Európai Unió tagállamai energiaellátásának diverzifikációja szempontjából Grúzia tranzitországként kulcsfontosságú szerepet tölthet be a jövőben. Folyamatosan erősödnek az ország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatai is Európával, az Európai Unió Grúzia legfontosabb kereskedelmi partnere.Magyarország üdvözlendőnek tartja Grúzia tagjelöltségre irányuló kérelmét és elkötelezetten támogatja az ország uniós integrációját. Elismerendők mindazok a komoly előrelépések, amelyeket Grúzia a csatlakozás érdekében intézményi szinten tett, és amelyek alapján megérdemelte volna az uniós tagjelöltséget. Az Európai Unió és Grúzia között társulási megállapodás végrehajtásáról szóló jelentés az intézményi reformok ellenére olyan további kritikai pontokat és feltételeket állapít meg, amelyek legfeljebb már tagállami, illetőleg tagjelölti státusszal rendelkező országok vonatkozásában vizsgálandók. A jelentést a túlzó feltételrendszer és kizárólagosan belpolitikai hatáskörbe tartozó kijelentések miatt szavazatommal nem támogattam.
2022/12/14
Prospects for the two-State solution for Israel and Palestine (RC-B9-0552/2022, B9-0552/2022, B9-0553/2022, B9-0554/2022, B9-0555/2022, B9-0556/2022, B9-0557/2022)

Izrael és az arab államok békéje a Közel-Kelet stabilitásának kulcsa, amely Magyarország és Európa biztonsága számára is kiemelkedő jelentőséggel bír. Az elmúlt években a konfliktusok megoldása irányába tett lépések között az Ábrahám-megállapodás különösen tartósnak és valódi politikai innovációnak bizonyult. Az Ábrahám-megállapodás reményt és irányt jelenthet más térségek számára is, hogy a múlt csapdái és az ellenségeskedés helyett a konszenzuson alapuló közös erőfeszítések hosszútávú megoldást eredményezhetnek.Ha lehetséges volt a béke Izrael és több arab ország között, akkor lehetséges az izraeli - palesztin vita rendezése is. Új lendületre van szükség a konfliktus rendezése terén, közvetlen tárgyalásokra van szükség a felek között, egyúttal tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítést kell alkalmazni Izraellel szemben. Folytatni kell egyúttal a terrorral szembeni küzdelmet, elítélendő minden Izraellel és izraeli állampolgárokkal szemben elkövetett terrormerénylet! Nem lehet kétségbe vonni Izrael állam önvédelemhez való jogát.Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ne erősödhessenek meg terrorcsoportok a régióban, az ugyanis a térségben a politikai kríziseket erősítené és újabb migrációs hullámokat indítana el Európa felé. Üdvözöljük az új izraeli kormány felállását, amelynek a békefolyamat során és a Közel-Kelet politikai stabilitásának megteremtésében is kulcsszerepe lesz. Az állásfoglalás szövegében az abban szereplő elfogult és túlzó kijelentések miatt az indítvány ellen szavaztam.
2022/12/14
Implementation of the New European Agenda for Culture and the EU Strategy for International Cultural Relations (A9-0279/2022 - Salima Yenbou)

E jelentés célja a 2018. évi új európai kulturális menetrend és az Európai Bizottság 2016-os, „A nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó európai uniós stratégia felé” című közös közleménye végrehajtásának felmérése és értékelése. A két dokumentum felvázolja az EU kulturális politikai prioritásait, a kulturális politikáknak mind a belső, mind a külső dimenziója tekintetében.A jelentés több szempontból is problémás, több olyan bekezdést is tartalmaz, amivel nem értek egyet. Az egyik ilyen a gender témakör. A jelentésben megjelenik a „gender minorities” fogalom, amely elfogadhatatlan számunkra, mivel a nemzetközi jog nem ismer ilyen kifejezést. A jelentés hangsúlyozza a kultúra alapvető fontosságát az identitások és az egyéni önkifejezés fejlesztése szempontjából, különösen azok számára, akik gyakran válnak hátrányos megkülönböztetés áldozatává. A jelentés túlzottan kiemeli az LGBTIQ+ közösségeket, akik gyakran válnak a hátrányos megkülönböztetés áldozataivá, ellenben más hátrányos helyzetű csoportot nem említ a szöveg.Végezetül, a jelentés felhívja a Bizottságot, hogy a művészi szabadságot mint önálló indikátort, mutatót, foglalja magában az éves jogállamisági jelentésekben. A művészi szabadság legfeljebb alapjogként értelmezhető és nem támogatom azt az EP kezdeményezést, hogy a jogállamisági jelentés hatályát ki kellene terjeszteni az alapvető jogok és demokrácia kérdéseire is.
2022/12/14
Protection of the EU’s financial interests - combating fraud - annual report 2021 (A9-0299/2022 - Sabrina Pignedoli)

A Fidesz európai parlamenti delegációja elutasította jelentést, és az újabb felesleges jelentések készítése helyett önkritikát, szembenézést és a saját házuk táján történő sepregetést javasolják az Európai Parlamentnek és a Költségvetési Ellenőrző Bizottságnak. Ugyanis ennek a testületnek az uniós költségvetés felhasználásának ellenőrzésével, valamint az európai uniós intézmények szabályos működésével és a csalás és a korrupció elleni fellépéssel kellene foglalkoznia.A szakbizottság ehelyett az elmúlt években kizárólag egyes tagállamok és demokratikusan megválasztott kormányok kioktatásával és megleckéztetésével volt elfoglalva, kiüresedett politikai testületté vált. Teljes szereptévesztésében nem vette észre azt, hogy az intézményen belül a korrupció a legmagasabb szintekig átitatta a szervezetet. A plenáris ülésen szavazásra bocsátott jelentésben is az szerepel, hogy a Magyarországnak szabott feltételek nem elegendőek, miközben az eredeti szövegben a brüsszeli szocialista frakció korrupciós ügyének gyanúja sem merül fel.Ez a jelentés az uniós korrupció elleni fellépés teljes kudarcát és azt a zsákutcát testesíti meg, ahova az európai parlamenti politikusok politikai céllal vezették az intézményt.
2023/01/19
Revision of the European Works Councils Directive (A9-0295/2022 - Dennis Radtke)

Az Európai Parlament nem kezdeményezhet jogszabályalkotást, ezért tartózkodtam a szavazáskor. A jelenleg hatályos irányelv viszonylag jól működik. Az Európai Bizottság mindössze egy hivatalos panaszt kapott ezzel kapcsolatban. Természetesen lehet a hatályos irányelven javítani, de ezt nem feltétlenül a jogszabály újraírásával kellene megoldani, hanem első lépésben érdemes lenne megvizsgálni, hogy a jelenlegi, szakmailag jó kereteket mely más eszközökkel lehetne jobbá tenni.
2023/02/02
Electoral rights of mobile Union citizens in European Parliament elections (A9-0297/2022 - Damian Boeselager)

A választójogi részletszabályok pontosítása a választópolgárok előtti bürokratikus és egyéb gyakorlati akadályok csökkentése érdekében fontos célkitűzés, különösen a választások akadálymentességét segítő megoldások területén.Az irányelv tervezett módosítása szorgalmazza a választások akadálymentességét segítő technológiák és formátumok használata révén, mint a Magyarországon is alkalmazott Braille-írás, könnyen olvasható információk és a jelnyelvi kommunikáció. Azonban a fogyatékossággal élők szükségleteire hivatkozva bevezetne olyan módosításokat - előzetes fizikai szavazás, meghatalmazott útján történő szavazás, valamint elektronikus és online szavazás - amelyeket nem lehet a fogyatékossággal indokolni.A jelentéstevő javaslata valójában a föderális Európai Unió építését szolgálja, továbbá a választási szabályok megalkotása tagállami kompetencia, így erre tekintettel nem támogattam a jelentést.
2023/02/14
The EU priorities for the 67th session of the UN Commission on the Status of Women (B9-0100/2023, B9-0103/2023)

. – A nők, és kiemelten a hátrányos helyzetű nők esélyének előmozdítása az egyik legfontosabb közös ügyünk. Törekednünk kell mindenfajta diszkrimináció és megkülönböztetés felszámolására. Külön értékelendő, hogy a digitalizáció és az információhoz való jutás előmozdítása kiemelt prioritásként szerepel a dokumentumban is.Fontos azonban kiemelni, hogy a jelentés számos pontjában tagállami hatáskör alá tartozó elemeket is egységes cselekvési kör alá kíván vonni, és ezzel sérti vagy sértheti a tagállami hatáskörbe tartozó ügyekben való döntés jogának az elsőbbségét. Ezen hatásköröknek a tiszteletben tartása azonban minden esetben elsőbbséget kell, hogy élvezzen.A dokumentum megannyi előremutató javaslata ellenére is a vizsgált téma - így a nők helyzetének - előmozdítása és javítása helyett politikailag és ideológiailag elfogult megállapításokkal terhelt.Így a javaslatot annak végszavazatakor nem tudtam támogatni.
2023/02/15
An EU strategy to boost industrial competitiveness, trade and quality jobs (B9-0085/2023, B9-0086/2023, B9-0087/2023, B9-0088/2023, B9-0089/2023, B9-0090/2023, B9-0091/2023, B9-0104/2023, B9-0105/2023, RC-B9-0107/2023, B9-0107/2023, B9-0108/2023, B9-0110/2023, B9-0111/2023, B9-0115/2023)

. – Az átgondolatlan brüsszeli stratégiának és az elhibázott szankcióknak köszönhetően az európai ipar legyengült és kiszolgáltatott állapotba került. Az Unió végre kezd ráeszmélni, részben az amerikai zöldítést elősegítő törvény miatt, hogy vészesen lemaradt a világtól. Kérdés, a Bizottság javaslatai mennyire érkeztek későn, és mennyire lesznek sikeresek abban, hogy Európa újra felvegye a versenyt a világgal.A Parlament továbbra is megosztott, néhányan még mindig álomvilágban élnek, hogy Európa a kutatás és innováció fellegvára, miközben néhányuknak már leesett, hogy nagy a baj. A Parlament csütörtöki versenyképességi jelentése is ezt a megosztottságot tükrözi.Az elfogadott határozatban számos előremutató elem található. Nagyrészt helyesen azonosítja az európai ipar hosszú távú szükségleteit, mind az energiaellátás, mind az egységes piac erősítésének területén. Megfelelően közelít az USA infláció csökkentéséről szóló jogszabályára adandó válasz kérdésköréhez, és felismeri a kereskedelmi megállapodások fontosságát.Azonban sajnálatos, hogy a baloldal a határozat szövegét újfent saját ideológiai érdekeinek érvényesítésére használta, amelyek már eddig is akadályozták a gyors és hatékony válságkezelést. Az energiaárak gyors csökkentéséhez például nem csak a megújuló, hanem minden energiaforrásra szükség van. A bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos kitételek elégtelenek a helyzet valódi javításához.Mivel a határozat szövege nem foglalkozik kellőképpen az európai kkv-k és vállalkozások rövid távú szükségleteivel, a kereskedelempolitikának pedig ideológiai töltetet ad, a végszavazásnál tartózkodtam.
2023/02/16
Establishment of an independent EU Ethics Body (B9-0151/2023, RC-B9-0144/2023, B9-0144/2023, B9-0145/2023, B9-0146/2023, B9-0148/2023, B9-0149/2023)

A brüsszeli korrupció felszámolása elengedhetetlen, azonban csak valódi, érdemi reformok útján lehetséges.Üdvözlendő, hogy az állásfoglalás javaslatot tesz az európai parlamenti korrupció felszámolására, azonban a szöveg inkább az egyes frakciók követeléseit fogalmazza meg, mintsem egy összefüggő reformjavaslatot vázol fel. Az uniós intézmények miközben támadják a tagállamokat a jogállamiság köntösébe bújtatott politikai érdekek mentén, saját maguk felett elhárítják a jogállamiság elvének megvalósulását ellenőrizni törekvő tagállami követeléseket.Bármilyen új korrupcióellenes szerv csak akkor lehet sikeres a korrupció elleni hatékony fellépés terén, ha szervezeti, személyi, hatásköri függetlenséggel bír, működése összhangban van az alapítószerződésekkel és legfőképpen ténylegesen elkülönül az ellenőrzött személyektől. Ez csak abban az esetben valósul meg, ha az új etikai testületet a nemzeti parlamentek bevonásával hozzák létre. Ezen követelmények megvalósulása nélkül csak egy az európai baloldal politikai törekvéseit kiszolgáló, újabb látszatintézmény jön létre. Mindezekre tekintettel az állásfoglalás végszavazásánál tartózkodtam
2023/02/16
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified oilseed rape MON 94100 (MON-941ØØ-2) (B9-0162/2023)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását.A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/03/14
The further repressions against the people of Belarus, in particular the cases of Andrzej Poczobut and Ales Bialiatski (B9-0163/2023, RC-B9-0164/2023, B9-0164/2023, B9-0165/2023, B9-0166/2023, B9-0167/2023, B9-0168/2023)

A véleménynyilvánítás szabadsága, a békés gyülekezés és az egyesülés joga a legfontosabb politikai jogok közé tartoznak, amelyeket a belorusz kormánynak tiszteletben kell tartania és tartózkodnia kell azok szisztematikus és célzott korlátozásától. Biztosítani kell a nemzeti kisebbségek és vallások jogait is, elfogadhatatlanok a civil társadalommal szemben és a politikai foglyok ellen alkalmazott represszív intézkedések. Példa nélküli mindazonáltal, hogy a határozati javaslat nyílt bírálatot intéz az Európai Unió egy tagállamának külügyminiszterével szemben, nevesítve Szijjártó Péter magyar külügyminisztert.A közös európai parlamenti határozatok célja a stratégiai szintű közös politikai irányvonalak kialakítása kell, legyen és nem pedig a pártpolitikai szintű csatározások és a politikai aktivizmus, ezért szavazatommal a határozatot nem támogattam.
2023/03/15
Implementation report on the Agreement on the withdrawal of the UK from the EU (A9-0052/2023 - Pedro Silva Pereira)

Az Egyesült Királyság bő három éve hagyta el az Európai Uniót. A jelenlegi kihívásokkal teli időszakban törekednünk kell a jó kapcsolatok ápolására az Egyesült Királysággal. Erre tekintettel üdvözöltem a Windsori Keretmegállapodás, az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti feszültségek tárgyalásos úton való megoldását szolgáló elvi politikai megállapodás megszületését. A megállapodás azonban még az Egyesült Királyság belső alkotmányos eljárásai általi megerősítésre vár.Ebben a helyzetben sajnálatos és indokolatlan, hogy az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről szóló megállapodás végrehajtását áttekintő jelentés kritikus hangvételt üt meg a szigetországgal szemben. Az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti viták konstruktív megoldásához a keretmegállapodás támogatására és a britek felé tanúsított bizalomra van szükség. Az Európai Parlament nem rendelkezik érdemi szereppel a tárgyalások során, így érthetetlen, hogy miért kívánja kritikus megjegyzéseivel a tárgyalásos megegyezési folyamatot pártpolitikai kijelentésekkel hátráltatni.Ezekre tekintettel a jelentés végszavazásánál tartózkodtam, hiszen fontosnak tartottam kifejezni, hogy a szigetországgal való baráti kapcsolatok jegyében bizalommal fordulunk az Egyesült Királyság felé és üdvözöljük a Bizottság és az Egyesült Királyság kormánya között született elvi politikai megállapodást.
2023/03/15
EU-Azerbaijan relations (A9-0037/2023 - Željana Zovko)

A fokozódó geopolitikai feszültségek és a súlyosbodó energiaválság miatt Azerbajdzsán egyre nagyobb jelentőséggel bír Európa számára. Az energiabeszerzés diverzifikációja szempontjából rövid és középtávon is kulcsfontosságú a dél-kaukázusi régióban kitermelt földgáz és különösen a megújuló energia importja, amelyhez komoly infrastrukturális fejlesztésekre és ezért befektetésekre van szükség. Új energiaforrások és azzal új energiaszállítási útvonalak biztosítása nélkül Európa energiaellátásának biztonsága kerül súlyos veszélybe. Ideje lenne tehát, hogy az Unió és intézményei is felismerjék Azerbajdzsán stratégiai szerepét az energiabiztonság, illetőleg az Európát Ázsiával összekötő kereskedelmi útvonalak és gazdasági kapcsolatok szempontjából is.Ez a felismerés azonban nem tükröződik a jelentésből, amely számos ponton korlátokat emel és feltételeket támaszt a partnerségi viszony erősítésével szemben. A jelentés szövege az Európai Unió és Azerbajdzsán jövőbeli együttműködése feltételeként határozza meg az emberi jogok és a jogállamiság, így például nevesítetten a genderegyenlőség terén végrehajtott előrelépéseket. A jelentés felhívja Azerbajdzsánt az Isztambuli Egyezmény elfogadására is, amelyet még számos uniós tagállam sem ratifikált. Az Unió külkapcsolatait elsődlegesen stratégiai megfontolások szerint kell alakítani a politikai viták tárgyát képező ideológiai alapú aktivizmussal szemben, ezért a jelentést szavazatommal nem támogattam.
2023/03/15
General Product Safety Regulation (A9-0191/2022 - Dita Charanzová)

A termékbiztonságról szóló rendelettervezet fontos lépés a modern kor kihívásainak megfelelő, hatékony fogyasztóvédelem irányába. Fontos emellett, hogy a nemzeti hatóságoknak megfelelő eszközök álljanak rendelkezésére annak érdekében, hogy a nem biztonságos termékeket gyorsan eltávolíthassák a piacról. Jelentős eredménynek tartom, hogy erre vonatkozóan korszerű szabályokat tartalmaz a javaslat. Tekintettel a rendelet kiemelt jelentőségére fogyasztóvédelmi területen, igennel szavaztam. Ezzel egyidejűleg a preambulum egy szakaszában szereplő, „különböző nemek” meghatározás kapcsán fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy értelmezésem szerint a „különböző nemek” alatt a férfi és női nem értendő.
2023/03/30
Implementation of the Audiovisual Media Services Directive (A9-0139/2023 - Petra Kammerevert)

Az Európai Unió audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvének célja az, hogy szabályozza az audiovizuális médiára vonatkozó nemzeti jogszabályok EU-szerte történő összehangolását. A 2018-as felülvizsgálat feladata a változó médiafogyasztási szokásokra, az internetes platformok veszélyeire adott válaszok megfogalmazása.A jelentés szorgalmazza a határokon átnyúló együttműködés megerősítését a kiskorúak védelme érdekében, az audiovizuális tartalmak könnyebb hozzáférhetőségét a fogyatékkal élők számára. Előremutató, hogy a jelentés nagyobb erőfeszítéseket javasol kvóták alkalmazására a kulturális sokszínűség védelme érdekében és az európai alkotások terjesztése terén is, figyelembe véve mind a hivatalos, regionális és a kisebbségi nyelveket egyaránt.Az AVMSD irányelv végrehajtásának felülvizsgálatáról szóló jelentést azonban az Európai Parlament további tagállami hatáskörelvonásra használná fel, a nyomásgyakorlás újabb példájaként, az uniós beavatkozást, a kötelezettségszegési eljárásokat fegyverként akarják felhasználni a tagállamokkal szemben. A jelentéshez készült vélemény az LGBTQ-s érdekeket a gyermekvédelem elé helyezi, amit határozottan elutasítunk. Ezért a jelentést szavazatommal nem tudtam támogatni.
2023/05/09
Discharge 2021: EU general budget - Court of Justice of the European Union (A9-0073/2023 - Mikuláš Peksa)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bíróságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A jelentés kiemeli, hogy egyetlen hiányosságot sem azonosítottak a vizsgálat során. Az ellenőrzés keretében a Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2021-re vonatkozóan lényegében hibától mentesek voltak. A 2021-es évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék semmilyen kifogást nem emelt a Bí-róság 2021-es gazdálkodásával kapcsolatban. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapaszt-altak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: EU general budget - Committee of the Regions (A9-0080/2023 - Mikuláš Peksa)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Régiók Bizottságára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy Régiók Bizottságának 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: EU general budget - European Ombudsman (A9-0067/2023 - Mikuláš Peksa)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Ombuds-manra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az éves jelentésében a Számvevőszék ellenőrzési munkája során megállapította, hogy a kifizetések a 2021-es évre vonatkozóan lényeges hibáktól mentesek. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: EU general budget - European Data Protection Supervisor (A9-0070/2023 - Mikuláš Peksa)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Adat-védelmi Biztosra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közös-ségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: EU general budget - European External Action Service (A9-0088/2023 - Mikuláš Peksa)

Az Európai Számvevőszék 2021-e pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Külügyi Szolgálatra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kije-lenti, hogy bizonyosságot szerzett a 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Centre for the Development of Vocational Training (Cedefop) (A9-0125/2023 - Olivier Chastel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Képzési Alapítványra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Foundation for the improvement of living and working conditions (Eurofound) (A9-0109/2023 - Olivier Chastel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért elnevezésű szervezetre vonatkozó pénzügyi el-lenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának sza-bályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szak-bizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for Fundamental Rights (A9-0141/2023 - Ramona Strugariu)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Alapjogi Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zár-számadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Environment Agency (A9-0143/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Agency for Safety and Health at Work (EU-OSHA) (A9-0132/2023 - Alin Mituța)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját a Számvevőszék jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for Criminal Justice Cooperation (Eurojust) (A9-0122/2023 - Ramona Strugariu)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Bün-tető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szak-bizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és ha-tékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Training Foundation (A9-0135/2023 - Alin Mituța)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Képzési Alapítványra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelen-tés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Maritime Safety Agency (A9-0113/2023 - Ilana Cicurel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát, ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és sza-bályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Aviation Safety Agency (A9-0098/2023 - Olivier Chastel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Food Safety Authority (A9-0131/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Élelmiszer-biztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zár-számadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Centre for Disease Prevention and Control (A9-0146/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szak-bizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2021-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A Számvevőszék megállapította, hogy az általa lefolytatott pénzügyi vizsgálatok során kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályosak voltak. A szakbizottság a mentesítés mega-dásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for Cybersecurity (ENISA) (A9-0115/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék az általa lefolytatott vizsgálatok alapján kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámo-lója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés mega-dásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for Railways (A9-0100/2023 - Olivier Chastel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vasúti Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az Európai Számvevőszék megállapította, hogy vizsgálatai során elegendő bizonyosságot szerzett arról, hogy a 2021-es pénzügyi évre vonatkozó, az ügynökség által benyújtott éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapját jelentő ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for Law Enforcement Training (CEPOL) (A9-0102/2023 - Ramona Strugariu)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bűnüldözési Képzési Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben bizonyosságot szerzett arról, hogy a Bűnüldözési Képzési Ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for the Space Programme (before 12 May 2021: European GNSS Agency) (A9-0116/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai GNSS Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapítása alapján az ellenőrzések során kellő mértékben megbizonyosodtak arról, hogy az ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Fisheries Control Agency (A9-0112/2023 - Ilana Cicurel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Halászati Ellenőrző Hivatalra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékű bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Chemicals Agency (A9-0133/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Vegyianyag Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Vegyianyag Ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Euratom Supply Agency (A9-0126/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Euratom Ellátási Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az ügynökség 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapaszt-altak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for Law Enforcement Cooperation (Europol) (A9-0138/2023 - Ramona Strugariu)

Az Európai Számvevőszék 2021-s pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Europolra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végre-hajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége 2021-es pénzügyi évre vonatkozó el-számolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Banking Authority (A9-0110/2023 - Alin Mituța)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Bankhatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Bankhatóság 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szol-gáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek volta. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapaszt-altak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Insurance and Occupational Pensions Authority (A9-0103/2023 - Gilles Boyer)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapítása alapján az ellenőrzések során kellő mértékben megbizonyosodtak arról, hogy a hatóság 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Securities and Markets Authority (A9-0137/2023 - Gilles Boyer)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Érték-papírpiaci Hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta az Európai Értékpapírpiaci Hatóság 2021-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for the Cooperation of Energy Regulators (ACER) (A9-0111/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát biztosítani, ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés mega-dásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Agency for Support for BEREC (BEREC Office) (A9-0129/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályok Testületére vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát ellenőrizni. A Számvevőszék az általa lefolytatott vizsgálatok alapján kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy az Európai El-ektronikus Hírközlési Szabályok Testülete 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolója megbízható, és hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Institute of Innovation and Technology (EIT) (A9-0130/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Innovációs és Technológiai Intézetre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az intézet éves beszámolója megbízható, valamint elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot talált az ügyletek jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozóan. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam
2023/05/10
Discharge 2021: European Union Agency for the Operational Management of Large-Scale IT Systems in the Area of Freedom, Security and Justice (eu-LISA) (A9-0105/2023 - Ramona Strugariu)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Nagyméretű IT-rendszerek operatív irányítását végző Európai Ügynökségre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és ha-tékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Joint Undertaking for ITER and the Development of Fusion Energy (Fusion for Energy) (A9-0092/2023 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Fúziósenergia - fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szak-bizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és ha-tékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött, a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Single European Sky ATM Research 3 Joint Undertaking (before 30 November 2021: SESAR Joint Undertaking) (A9-0118/2023 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az SESAR közös vál-lalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék a SESAR közös vállalkozás 2021-es pénzügyi évre vonatkozó beszámolóját megbízhatónak találta és az annak alapjául szolgáló pénzügyi műveleteket minden lényegi szempontból jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Clean Aviation Joint Undertaking (before 30 November 2021: Clean Sky 2 Joint Undertaking) (A9-0078/2023 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Tiszta Égbolt közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kije-lentette, hogy az ellenőrzések során bizonyosságot szerzett a 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámoló megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapította, hogy a pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött, a plenáris szavazáson a mentesítés mega-dását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Circular Bio-based Europe Joint Undertaking (before 30 November 2021: Bio-based Industries Joint Undertaking) (A9-0093/2023 - Joachim Stanisław Brudziński)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Bioalapú Iparágak közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A zár-számadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Innovative Health Initiative Joint Undertaking (before 30 November 2021: Innovative Medicines Initiative 2 Joint Undertaking) (A9-0069/2023 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Innovatív gyógy-szerek kutatására irányuló kezdeményezést megvalósító közös vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát ellenőrizni és hatékonyságát erősíteni, biztosítani. A Számvevőszék kijelentette, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy a közös vállalkozás éves beszámolója meg-bízható és gazdálkodása lényegi hibáktól mentes. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Clean Hydrogen Joint Undertaking (before 30 November 2021: Fuel Cells and Hydrogen 2 Joint Undertaking) (A9-0083/2023 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Második Üzeman-yagcella- és Hidrogéntechnológiai Közös Vállalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és ha-tékonyságát ellenőrizni. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a közös vállalkozást érintő pénzügyi és szabályszerűségi átvilágítás komolyabb hiányosságokat nem tárt fel. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Europe’s Rail Joint Undertaking (before 30 November 2021: Shift2Rail Joint Undertaking) (A9-0090/2023 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a Shift2Rail közös vál-lalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék kije-lentette, hogy kellő bizonyosságot szerzett arról, hogy a közös vállalkozás éves beszámolója megbízható volt. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött, a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Key Digital Technologies Joint Undertaking (before 30 November 2021: ECSEL Joint Undertaking) (A9-0082/2023 - Ryszard Czarnecki)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az ECSEL közös vál-lalkozásra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A szakbizottság a mentesítés megadásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: EU general budget - EDF (8th, 9th, 10th and 11th) (A9-0114/2023 - José Manuel Fernandes)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szak-bizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és ha-tékonyságát ellenőrizni. Az Európai Parlament jóváhagyta a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik Európai Fejlesztési Alap 2021-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárás-át. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés mega-dásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: Performance, financial management and control of EU agencies (A9-0144/2023 - Olivier Chastel)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az uniós ügynökségekre vonatkozó pénzügyi ellenőrzését, melynek során azok teljesítményét, gazdálkodását és el-lenőrzési rendszereit külön-külön vizsgálták. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2021-re vonatkozóan lényegében hibamentesek voltak. A 2021-es évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék nem emelt semmilyen kifogást. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A plenáris szavazáson a jelentés elfogadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Labour Authority (A9-0117/2023 - Alin Mituța)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Munkaügyi Hatóságra vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A hatóság 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját a Számvevőszék jogszerűnek és szabályszerűnek ítélte. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés mega-dásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A a plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
2022 Report on Serbia (A9-0172/2023 - Vladimír Bilčík)

A 2022. évi Szerbia-országjelentés az utóbbi évek anyagaihoz hasonlóan ugyanolyan negatív hangnemet ütött meg. Túlzó kijelentések, féligazságok, politikai túlzások tömkelege, amely immár hungarofób elemeket is tartalmaz. Magyarország továbbra is Szerbia európai uniós integrációjának legnagyobb támogatója. A vajdasági magyarság elemi érdeke is az, hogy az ország mielőbb az Európai Unió részévé váljon. Sajnos az Európai Parlament már nem az az európai intézmény, amelynek a nyugat-balkáni országok mielőbbi európai uniós csatlakozása volna a célja. Ezt jól mutatja az idei Szerbia-jelentés esete is. Ezért az országjelentés ellen szavaztam.
2023/05/10
2022 Report on Kosovo (A9-0174/2023 - Viola von Cramon-Taubadel)

Magyarország 2008 óta, vagyis Koszovó függetlenségének kikiáltása óta következetesen támogatja az ország nemzetközi intézményesülését, a koszovói állampolgárok vízumliberalizációja érdekében meghozott intézkedéseket, egyúttal az Európai Unió nyugat-balkáni bővítési folyamatait is. Ezt a Koszovóról szóló jelentés egyes szövegrészeire vonakozó szavazatainkkal ki is fejeztük. Azonban a Zöld pártfrakció jelentéstevője által jegyzett szövegbe foglalt kiegyensúlyozatlan megállapítások miatt a Fidesz-delegáció tagjaként a jelentés végszavazásánál tartózkodtam.
2023/05/10
Council of Europe Convention on preventing and combating violence against women and domestic violence – EU accession: institutions and public administration of the Union (A9-0169/2023 - Łukasz Kohut, Arba Kokalari)

Az Isztambuli Egyezményt jelenleg hét tagállam - Bulgária, Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Szlovákia - utasítja el annak szélsőséges ideológiai tartalma, a társadalmi nem fogalmának erőltetése miatt. Az európai intézmények láthatóan képtelenek elfogadni a tagállamok szuverén döntését, ezért úgy akarják rákényszeríteni a tagállamokra az Egyezményt, hogy a fejük fölött áterőltetik az Európai Unió mint szervezet csatlakozását. Ez a gyakorlat meglátásom szerint elfogadhatatlan, mind jogi, mind politikai szempontból. Az EU ugyanis nem hozhat döntéseket saját tagállamai kifejezett akarata ellenében. A nők elleni erőszak elleni küzdelemben ráadásul nem egyezményekre és ideológiával átitatott dokumentumokra, hanem tényleges tagállami cselekvésre van szükség. Magyarország például az elmúlt évtizedben számos olyan családtámogató, gyermekvédelmi és családon belüli erőszak elleni – számos esetben az Isztambuli Egyezmény javaslatain túlmutató – programot és törvényt fogadott el, amelyek eredményei kimutathatók. Éppen ezért semmilyen ideológiai nyomásgyakorlásnak nem engedünk, és felhívjuk a tagállamok és az uniós intézmények figyelmét is azokra a magyar és egyéb tagállami jógyakorlatokra, amelyek tényleges eredményeket képesek felmutatni, ideológiai nyomásgyakorlástól mentesen. Mind ezek fényében a javaslat ellen szavaztam.
2023/05/10
Council of Europe Convention on preventing and combating violence against women and domestic violence - EU accession: judicial cooperation in criminal matters, asylum and non-refoulement (A9-0170/2023 - Łukasz Kohut, Arba Kokalari)

Az Isztambuli Egyezményt jelenleg hét tagállam - Bulgária, Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Szlovákia - utasítja el annak szélsőséges ideológiai tartalma, a társadalmi nem fogalmának erőltetése miatt. Az európai intézmények láthatóan képtelenek elfogadni a tagállamok szuverén döntését, ezért úgy akarják rákényszeríteni a tagállamokra az Egyezményt, hogy a fejük fölött áterőltetik az Európai Unió mint szervezet csatlakozását. Ez a gyakorlat meglátásom szerint elfogadhatatlan, mind jogi, mind politikai szempontból. Az EU ugyanis nem hozhat döntéseket saját tagállamai kifejezett akarata ellenében. A nők elleni erőszak elleni küzdelemben ráadásul nem egyezményekre és ideológiával átitatott dokumentumokra, hanem tényleges tagállami cselekvésre van szükség. Magyarország például az elmúlt évtizedben számos olyan családtámogató, gyermekvédelmi és családon belüli erőszak elleni – számos esetben az Isztambuli Egyezmény javaslatain túlmutató – programot és törvényt fogadott el, amelyek eredményei kimutathatók. Éppen ezért semmilyen ideológiai nyomásgyakorlásnak nem engedünk, és felhívjuk a tagállamok és az uniós intézmények figyelmét is azokra a magyar és egyéb tagállami jógyakorlatokra, amelyek tényleges eredményeket képesek felmutatni, ideológiai nyomásgyakorlástól mentesen. Mind ezek fényében a javaslat ellen szavaztam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Medicines Agency (A9-0106/2023 - Katalin Cseh)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontjára vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A Számvevőszék megállapította, hogy kellő mértékben megbizonyosodott arról, hogy az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja a 2021-es pénzügyi évre megbízható éves beszámolót nyújtott be és az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek voltak. A zárszámadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem állapítottak meg. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Discharge 2021: European Public Prosecutor's Office (EPPO) (A9-0079/2023 - Mikuláš Peksa)

Az Európai Számvevőszék 2021-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésének bemutatását követően a 2021. évi zárszámadási eljárás keretében az Európai Parlament Költségvetési El-lenőrző Bizottsága elvégezte az Európai Unió általános költségvetésének az Európai Ügyészség (EPPO) vonatkozó pénzügyi ellenőrzését. A szakbizottság elsődleges feladata a közösségi költségvetés végrehajtásának szabályosságát és hatékonyságát ellenőrizni. A jelentés kiemeli, hogy egyetlen hiányosságot sem azonosítottak a vizsgálat során. Az ellenőrzés keretében a Számvevőszék megállapította, hogy a kifizetések 2021-re vonatkozóan lényegében hibától men-tesek voltak. A 2021-es évre vonatkozó éves jelentésében a Számvevőszék semmilyen kifogást nem emelt az Európai Ügyészség (EPPO) 2021-es gazdálkodásával kapcsolatban. A zár-számadási jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi átvilágítás rendben lezajlott és a vizsgálat során nagyobb hiányosságokat nem tapasztaltak. A szakbizottság a mentesítés megadásáról, a 2021-es számlák lezárásáról döntött. A plenáris szavazáson a mentesítés megadását támogattam.
2023/05/10
Objection pursuant to Rule 112 (2) and (3): Genetically modified cotton 281-24-236 x 3006-210-23 (B9-0232/2023)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/05/11
Sexual harassment in the EU and MeToo evaluation (A9-0178/2023 - Michal Šimečka)

A szexuális zaklatás és más visszaélések kérdéskörének alapos feltárása, jogharmonizációs törekvések elősegítése és azok betartatása közös európai érdek kell, hogy legyen. E célból azonban sok hasonló dokumentumot fogadtak ugyan már el az Európai Unió különböző intézményeiben, a hatékony bevezetésük mégsem valósult meg ténylegesen. Mindennek elsődleges oka pedig, hogy valóságos megoldásokat bemutatni képes jelentések helyett, ideológiai nyilatkozatokat alkotunk.Az ilyen jellegű nyilatkozatok pedig politikai csatatérré teszik az egyébként politikától szükségszerűen mentes kérdésköröket is. A mostani dokumentum is ennek a törekvésnek az áldozatául esett. Politikai nyomásgyakorlás végett olyan pontok is bekerültek a jelentésbe, amelyek egyértelműen bizonyos tagállamok szuverén döntéseinek befolyásolására irányulnak. Tökéletes példa erre, hogy ragaszkodik az Isztambuli Egyezmény ratifikációjához, hiába jelent meg az Egyezmény hivatkozott zaklatásra vonatkozó rendelkezése tartalmilag a magyar jogban, annak ratifikálástól függetlenül.A „MeToo” mozgalom nők felszólalásáról és védelméről szól, viszont ezzel szembe menve egyéb szexuális kisebbségek védelmére vonatkozó törekvéseket is besűrítik egy dokumentumba. Ez azért is aggályos, hiszen a kettő csoport egymástól elválik, más igényekkel rendelkeznek ezek a közösségek, más megoldási stratégiákat is szükségeltetnek az őket esetlegesen érő szexuális zaklatás és visszaélések ellen folytatott küzdelmeink során. Mindezeket figyelembevéve így a jelentést nem tudtam támogatni!
2023/06/01
Electronic evidence in criminal proceedings: legal representatives directive (A9-0257/2020 - Birgit Sippel)

Az elektronikus bizonyítékok gyors és hatékony, tagállamok közötti megosztása büntetőügyekben kiemelt jelentőséggel bír a polgárok biztonságának biztosításában és a bűnelkövetők mielőbbi felelősségre vonásában. Éppen ezért felelőtlen és észszerűtlen az a baloldali kezdeményezésre a végső szövegbe illesztett rész, amely az EUSZ 7. cikke szerinti eljárás alatt álló tagállamok számára megnehezítené az elektronikus bizonyítékok igénylését más tagállamokból.Mindez egy olyan szükségtelen, pusztán politikai okokból a szövegbe illesztett megkülönböztetés, amely rombolja az európai büntető igazságügyi együttműködés működését, veszélyezteti annak jövőjét, rossz precedenst teremt és végső soron a bűnelkövetőknek kedvez. Ugyan a javaslat célját maximálisan támogatom, a bűnüldözés fontos eszközének tartom, de a fentiek miatt a javaslatcsomag végső szövegét nem tudtam támogatni.
2023/06/13
Electronic evidence regulation: European production and preservation orders for electronic evidence in criminal matters (A9-0256/2020 - Birgit Sippel)

Az elektronikus bizonyítékok gyors és hatékony, tagállamok közötti megosztása büntetőügyekben kiemelt jelentőséggel bír a polgárok biztonságának biztosításában és a bűnelkövetők mielőbbi felelősségre vonásában. Éppen ezért felelőtlen és észszerűtlen az a baloldali kezdeményezésre a végső szövegbe illesztett rész, amely az EUSZ 7. cikke szerinti eljárás alatt álló tagállamok számára megnehezítené az elektronikus bizonyítékok igénylését más tagállamokból.Mindez egy olyan szükségtelen, pusztán politikai okokból a szövegbe illesztett megkülönböztetés, amely rombolja az európai büntető igazságügyi együttműködés működését, veszélyezteti annak jövőjét, rossz precedenst teremt és végső soron a bűnelkövetőknek kedvez. Ugyan a javaslat célját maximálisan támogatom, a bűnüldözés fontos eszközének tartom, de a fentiek miatt a javaslatcsomag végső szövegét nem tudtam támogatni.
2023/06/13
Implementation of the Regulations on the European citizens' initiative (A9-0182/2023 - Loránt Vincze)

Az EUSZ 10. cikkének (3) bekezdése értelmében minden polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében, ennek egy eszköze az EUSZ 11. cikke (4) bekezdésében szabályozott európai polgári kezdeményezés, amely alapján legalább egymillió uniós polgár, jelentős számú tagállamból kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság terjesszen elő javaslatot polgárok megítélése szerint fontos ügyekben.Az európai polgári kezdeményezések intézménye fontos eszköz, amely hozzájárulhatna az Európai Unió demokratikusabb működéséhez. Sajnálatos azonban, hogy a gyakorlati tapasztalatok lesújtóak, bevezetése óta 122 európai polgári kezdeményezés érkezett a Bizottsághoz, 97-et vettek nyilvántartásba, azonban mindössze 12 érte el a küszöbértéket és a Bizottság csak 7 esetben adott valamilyen választ a kezdeményezésekre. A Minority SafePack polgári kezdeményezés sorsa is rámutatott, hogy ezen intézmény kapcsán alapvető változásokra van szükség.Üdvözlendő, hogy a jelentés támogatja az európai polgári kezdeményezéseket, az aláírásgyűjtőket, valamint, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság köteles érdemi választ adni a sikeres kezdeményezésekre és valódi javaslatokat kidolgozni a polgárok javaslatai alapján.A jelentésbe a baloldal javaslatára bekerült egy jogi problémákat felvető rész, miszerint felkéri a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat a támogatásra jogosító korhatár csökkentésére. Az átgondolatlan, inkoherens módon indítványozott életkori javaslatok ellenére azonban összességében kulcsfontosságú a jelentés üzenete, így a jelentést szavazatommal támogattam.
2023/06/13
EU/Malaysia Partnership and Cooperation Agreement (Resolution) (A9-0194/2023 - Gheorghe-Vlad Nistor)

Magyarország már a kezdetektől aktív támogatója a délkelet-ázsiai országok, így Thaiföld és Malajzia, valamint az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi tárgyalásoknak és a partnerségi viszony erősítésének. A délkelet-ázsiai országok gazdasági fejlődésének üteme jelentősen meghaladja a globális trendeket. Ebben a térségben Malajziának kiemelkedő jelentősége van, kulcsszerepet játszott az Európai Unióval szoros viszonyban álló ASEAN megalapításában is.Gazdasága kifejezetten gyorsan nő, egyre vonzóbb beruházási és befektetési célpont a világ legnagyobb vállalatai számára is. Kiemelten üdvözlendő ezért az Európai Unió és Malajzia közötti együttműködési megállapodás, amely nagy lépést jelent Európa és az indiai–csendes-óceáni térség országai közötti gazdasági kapcsolatok építésében, valamint a globális kihívások közös leküzdésében is.A parlamenti állásfoglalás megfelelően nyilatkozik az Európai Unió indiai–csendes-óceáni stratégiájáról, valamint az ASEAN fontosságáról. Üdvözlendő, hogy a szöveg az ASEAN-ra stratégiai partnerként utal, és szintén kiemeli a kétoldalú kapcsolatok fontosságát. Elutasítjuk mindazonáltal a genderegyenlőség és a szexuális nevelés ideologikus megközelítését más országokra rákényszerítő fogalmakat és jelöléseket. Tekintettel a délkelet-ázsiai országokkal való együttműködés jelentőségére, a szövegben szereplő ideológiai meghatározások ellenére az állásfoglalást szavazatommal támogattam.
2023/06/14
Quality traineeships in the EU (A9-0186/2023 - Monica Semedo)

A szakmai gyakorlatok minőségi keretrendszeréről szóló 2014. évi tanácsi ajánlás naprakésszé tétele fontos cél. Álláspontom szerint azonban nincs szükség ennél erősebb, kötelező jogi eszközre, ezért tartózkodtam a végszavazáskor, mert nem értek egyet azzal, amilyen formában ezt a jó célt elérni kívánják. Úgy vélem, hogy a tagállamok készek és képesek a megfelelő szabályok megalkotására és nem szabad beleavatkozni a hatáskörükbe.A jó gyakorlatok cseréje megfelelően működik a tagállamok között. Jó példát mutat Magyarország is a duális képzéssel: a tanulmányait folytató diák elméleti oktatása mellett komoly cégeknél tehet szert gyakorlati munkatapasztalatra, mégpedig jogszabályban rögzített fizetésért. Ez a képzési forma a felsőoktatás, gazdaság és munkaerőpiac szoros összekapcsolódását eredményezi, hiszen a duális képzésben töltött évek alatt a diák piacképes tudásra tesz szert.Fontosnak tartom, hogy a jelentés kiemeli, hogy a fogyatékossággal élő gyakornokok számára is biztosítani kell a jó minőségű munkahelyeken végzett szakmai gyakorlatokhoz való jobb hozzáférést.
2023/06/14
Composition of the European Parliament (A9-0214/2023 - Loránt Vincze, Sandro Gozi)

Az EUSZ 14. cikkének (2) bekezdése alapján az Európai Parlament kötelezettsége kezdeményezni az Európai Tanács döntését a következő parlamenti ciklus során az egyes tagállamokra jutó európai parlamenti képviselői helyek számát illetően.Sajnálatos, hogy az Európai Parlament centralizációpárti többsége belekényszerítette a jelentésbe az egyébként az eljáráshoz semmilyen szempontból nem kapcsolódó transznacionális lista javaslatát, így a jelentést nem támogattam.
2023/06/15
System of European Schools – state of play, challenges and perspectives (A9-0205/2023 - Ilana Cicurel)

A jelentésben aggályos az, hogy a szakmai oktatási problémákat egy nemzetek feletti szervezet, az Európai Bizottság kívánja kezelni, a jelenlegi irányítási struktúra erre megfelelő. Pénzügyi és infrastrukturális szempontból érdemes megfontolni egy új irányítási modellt, ugyanakkor, a tagállamoknak meg kell őrizniük autonómiájukat a szakmai-oktatási kérdésekben, legyen az tanterv, kiküldött pedagógusok, kiküldött inspektorok. A jelenlegi Főtitkárság (OSG) hatékonyan szabályozza ezeket a kérdéseket.Az Európai Bizottság eddig nem irányított iskolarendszereket, iskolákat, időbe telhet a kellő tapasztalat kialakítása, továbbá kérdéses, hogy a Bizottságnak ezt alapfeladatként szükséges-e ellátnia. A költséghatékonysághoz vezető út szempontjából ezt is fontos figyelembe venni.Meg kell őrizni az Európai Iskolák eredeti küldetését, ami az EU-tisztviselők gyermekeinek anyanyelvi oktatására, ezzel összefüggésben pedig a nemzeti identitás erősítésére irányul. Ez az iskolarendszer felkészít az európai érettségi vizsgára, amely megkönnyíti a nemzeti rendszerbe való esetleges visszatérést.Alapvetően nem értek egyet azzal, hogy az Európai Iskolák kormányközi jogállása helyébe egy szupranacionális európai modell lépjen. A reform, amelyet a jelentés előirányoz, pénzügyi, infrastrukturális szempontból szükséges lehet, ellenben a szakmai-oktatásirányítási struktúra nem szorul reformra, ezért a Fidesz EP-tagjaként tartózkodással szavaztam erre a jelentésre.
2023/09/12
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize MON 87419 (B9-0362/2023)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/09/12
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize GA21 × T25 (B9-0363/2023)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását. A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/09/12
Single market emergency instrument (A9-0246/2023 - Andreas Schwab)

A belső piaci szükséghelyzeti eszközről szóló jelentést szavazatommal nem tudom támogatni. Veszélyhelyzet esetében különösen fontos az azonnali tagállami cselekvés, ezért a „standstill” időszak alkalmazását kontraproduktívnak tartom. A parlamenti javaslat szigorítaná a tagállamok tájékoztatási kötelezettségét, ami azért problémás, mert ez a kiegészítés olyan általános jelleggel ragadja meg a követelmény hatályát, amely túlmutat magának a rendeletnek a hatályán.
2023/09/13
Composition of the European Parliament (A9-0265/2023 - Loránt Vincze, Sandro Gozi)

Az európai parlamenti képviselői helyek számának a szerződésekben foglaltaknak megfelelő meghatározása minden választópolgár érdekeit szolgálja. Sajnálatos, hogy az európai parlamenti, június 15-én elfogadott javaslat több helyen, a mandátumszámok meghatározásához nem kapcsolódó módon, közvetlenül és közvetetten is hivatkozott a transznacionális listákra, amely egy a kis és közepes tagállamok befolyását csökkenteni célzó, a szubszidiaritás és arányosság elvét, valamint a hatályos szerződéseket sértő javaslat. A jelentés korábbi változatát így nem támogattam, azonban az Európai Tanács által eszközölt módosítások törölték az alapító szerződéseket sértő részeket, így végül – az uniós intézmények közötti jó együttműködés szellemében – szavazatommal támogattam a jelentést, és egyetértettem annak gyorsított eljárásban történő elfogadásával.
2023/09/13
Amendments to Parliament’s Rules of Procedure with a view to strengthening integrity, independence and accountability (A9-0262/2023 - Gabriele Bischoff)

A decemberi korrupciós botrány felszámolása, az uniós intézmények átlátható és elszámoltatható működése minden választópolgár érdeke. Sajnálatos, hogy a Bischoff-jelentés az európai korrupció elleni valódi lépések helyett bürokratikus kötelezettségekbe burkolt látszatmegoldásokat kíván elfogadni. A korrupciós botrányban érintett személyek nem egy pusztán etikai természetű normasértést követtek el, nem táblázatokat nem töltöttek ki az EP erre szolgáló hivatalos felületén, hanem bűntetőeljárás megalapozott gyanúja merült fel velük szemben. Tekintve, hogy a jelentés az európai parlamenti korrupció elleni fellépés helyett elbagatellizálja a problémát, szavazatommal nem támogattam.
2023/09/13
2022 Report on Türkiye (A9-0247/2023 - Nacho Sánchez Amor)

A Fidesz EP-delegáció tagjaként a Törökország-jelentés számos pontjával nem értek egyet. A jelentés kiegyensúlyozatlan és túlzottan kritikus Törökországgal szemben, ami nem segíti a kapcsolatok előmozdítását, pedig az Európai Unió számára fontos lenne, hogy olyan szövetségeket hozzon létre, melyek őt gazdasági, politikai és biztonsági szempontból megerősítik.Törökország az Unió stratégiai partnere. Az ország a külső határvédelem és a tömeges migráció megfékezése szempontjából is kulcsfontosságú az EU számára. Kiemelt szerepet játszik Európa biztonságának és stabilitásának garantálásában, több millió menedékkérő ellátásáról gondoskodik.A jelenlegi geopolitikai helyzetben, az Ukrajnában dúló háború idején az ország jelentősége katonai, gazdasági és energiaellátási szempontból is felértékelődik, így az Európai Uniónak alapvető stratégiai érdeke lenne, hogy szorosabb partnerséget alakítson ki az országgal. A jelentés azonban nem szolgálja ezt, így azt szavazatommal nem támogattam.
2023/09/13
Relations with Belarus (A9-0258/2023 - Petras Auštrevičius)

A Fidesz európai parlamenti delegációja nem támogatta a jelentést, mert példa nélküli, hogy a jelentés szövege nyílt bírálatot intézett az Európai Unió egy tagállamának miniszterével szemben, elítélve Magyarország külügyminiszterének, Szijjártó Péternek a minszki látogatását. A közös európai parlamenti állásfoglalások célja a stratégiai szintű közös politikai irányvonalak kialakítása kell legyen és nem pedig a pártpolitikai szintű csatározások és a politikai aktivizmus.
2023/09/13
Framework for ensuring a secure and sustainable supply of critical raw materials (A9-0260/2023 - Nicola Beer)

Az elmúlt évek válságai rávilágítottak Európa külső szereplőktől való függésének túlzott mértékére. Ezért stratégiai autonómiára kell törekedni a kritikus nyersanyagok területén is, melyek fokozott felhasználása nélkül elképzelhetetlen a digitális és zöld átállás. A digitalizációs és a klímavédelmi törekvések megvalósításához számos, a kritikus nyersanyagok intenzív használatára épülő technológia és termék előállítására lesz szükség.Sajnálatos módon a jelentés több olyan elemet is tartalmaz, melyek nem tartoznak az Európai Unió hatáskörébe és számos tagállam külgazdasági erőfeszítéseit hátráltatnák. A kritikus nyersanyagok stabil, diverzifikált ellátásának biztosításához minden érintett országgal kiegyensúlyozott, a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködés kialakítására kell törekedni. Ennek a célnak az elérését nem segíti egyes országok, például Kína, egyoldalú megbélyegzése. Az ilyen kijelentések aláássák az Unió és a tagállamok stratégiai autonómiájának, illetve versenyképességének erősítésére irányuló törekvéseket, ezért ezekkel, ebben a formában, nem értek egyet.Azonban, mivel a rendelet általános céljával egyetértek, a végszavazás során szavazatommal támogattam a jelentés elfogadását.
2023/09/14
Regulation of prostitution in the EU: its cross-border implications and impact on gender equality and women’s rights (A9-0240/2023 - Maria Noichl)

A prostitúció kérdésköre nem csupán a nemek közötti egyenlőség kérdéseit veti fel, hanem az emberi méltóságot sérti. A prostitúció legitim jövedelemszerzésként való elfogadása, annak elfogadását jelentené, hogy az embert csupán áruként, jogtárgyként kezeljük, ezzel magunk mögött hagyva az áldozatok méltóságát és jogait, melegágyat teremtve szexuális erőszaknak és emberkereskedelmi hálózatoknak. A mai hiperszexuálizált, sokszor krónikusan online úgynevezett modern társadalmi nézetek nem veszik figyelembe azt a méltóságot és tiszteletet, amelyet minden ember megérdemel, ezzel hatalmas keresletet generálva a szexuális szolgáltatásoknak.A jelentés által promótált északi modell szerint dekriminalizálni kell a prostitúciót. Úgy véljük azonban, hogy egy valós társadalmi probléma dekriminalizálása helyett, inkább a kereslet csökkentésével kellene foglalkoznunk, az oktatáson, felügyeleten, áldozatsegítésen és az áldozatok reintegrációjának segítésén keresztül.Bár fontos az Unió által generált dialógus és vita, arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy erre effektív választ a tagállami szabályozás tud adni, a nemzeti jogi környezetnek megfelelően, hiszen egy tagállamban kialakított modell aligha alkalmazható Unió-szerte.Meg kell erősítenünk az emberkereskedelem elleni küzdelmet és megvédeni azokat a kiszolgáltatott lányokat és fiúkat, akiket több száz kilométeren át hurcolnak egy másik országba pusztán profit céljából, testüket és méltóságukat kihasználva.Ezért a Fidesz európai parlamenti delegációja nem tudta támogatni a jelentést.
2023/09/14
The future of the European book sector (A9-0257/2023 - Tomasz Frankowski)

Az európai könyvágazat jövőjéről szóló jelentés számos fontos problémát vet fel, például felhívja a figyelmet a hagyományos könyvektől való eltávolodást az e-könyvek irányába, az olvasás népszerűsítését és jelentőségét, a könyvtárak és kiadók szerepét és funkcióját stb. Emellett azonban a jelentés több olyan pontot tartalmaz, ami nyomást jelent a tagállami hatáskörökre, ideológiai jellegű és ez részünkről elfogadhatatlan. Ezért a plenáris szavazáson tartózkodtam, a jelentés ilyen formájú elfogadása helyett.
2023/09/14
Protection of workers from asbestos (A9-0160/2023 - Véronique Trillet-Lenoir)

Támogatom az irányelv módosítását, mert az azbeszt rendkívül veszélyes rákkeltő anyag, amely még mindig különféle gazdasági ágazatokat érint, így például az épületfelújítást, a bányászatot és kőfejtést, a hulladékgazdálkodást és a tűzoltást, amely ágazatokban a munkavállalók nagy mértékben ki vannak téve az expozíció kockázatának.A tagállamokban a foglalkozási eredetű rákos megbetegedések mintegy 78%-át az azbesztexpozícióval kapcsolatosnak ismerik el. A levegőben lévő azbesztrostok belélegezve súlyos betegségekhez, így például tüdőrákhoz vezethetnek, és a betegség első jelei az expozíció pillanatától számítva átlagosan 30 év elteltével mutatkozhatnak meg, végső soron munkával összefüggő halálesetekhez vezetve.Bár az azbesztet minden formájában betiltották az Unióban, a tilalom előtt épült épületekben továbbra is jelen van, ami - ha az épületben található azbeszttartalmú anyagokat megbontják - megbetegedéshez vezethet. Ezért az épületkorszerűsítési programok keretében alapvető fontosságú, hogy az azbeszttartalmú anyagok biztonságos eltávolítása és ártalmatlanítása elsőbbséget élvezzen.Ki kell hangsúlyozni, hogy mivel Ukrajna 2017-ig nem tiltotta be az azbeszt használatát, az ország közelgő újjáépítése jelentős kockázatot jelent a munkavállalók, különösen a törmelékeket kezelők számára. Fontos tehát, hogy az uniós munkáltatók a harmadik országokban végzett újjáépítési tevékenységek során megfelelő módon figyelembe vegyék a munkavállalókat érintő azbesztexpozíciós kockázatokat.
2023/10/03
Ensuring European transportation works for women (A9-0239/2023 - Elżbieta Katarzyna Łukacijewska)

A nők szükségleteinek megfelelő európai közlekedés biztosítása című jelentés a valóban hasznos intézkedésekre fókuszálás helyett ismételten a baloldali többség ideológiájának promótálására és elérhetetlen célok kierőltetésére került felhasználásra. Bár fontosnak tartjuk a nemek közötti egyenlőségért, egyenlő fizetésért való küzdelmet és elítéljük az erőszak, zaklatás minden formáját, ezek a pontok azonban ideologizált állítások köntösébe ültetve kerültek bele a jelentésbe, amely azok értelmét és az állítások erősségét eltorzítja.Úgy gondoljuk, hogy az üres politikai kijelentések helyett tagállami intézkedésekre van szükség ezek megelőzésére. A Bizottság célja elérhetetlen a jelen inflációs és megélhetési válság körülményei közt, hogy 2030-ra 100 uniós város legyen klímasemleges, különböző intézkedésekkel, például autómentes városközpontok létrehozásával, hogy az emberek jobban hozzáférjenek a tömegközlekedéshez, az aktív mobilitáshoz és az alacsony kibocsátású közlekedési megoldásokhoz. Ezek kivitelezése és elérése a lakosságra aránytalanul káros lenne. Ezért a Fidesz európai parlamenti delegációja nem tudta támogatni a jelentést.
2023/10/03
Segregation and discrimination of Roma children in education (B9-0394/2023)

Sajnálatos, hogy ilyen ígéretes témában ilyen hiányos állásfoglalás került elfogadásra az EP részéről. Komplex téma, mely komplex megoldásokat igényel, ugyanis az oktatási szegregáció alapjaiban véve összefügg a földrajzi és területi szegregációval, ez az állásfoglalás azonban külön kezeli a kérdést, így nem tud megfelelő megoldásokat kínálni.Elfogadhatatlan, hogy az állásfoglalás kettős mérce alapján bizonyos tagállamokat elítél, míg másokat, ahol szintén aggasztó a helyzet meg sem említ. Olyan tagállamok, mint Magyarország a Bizottság által is elismert kiemelkedő eredményeket értek el az elmúlt 10 évben. Olyan intézkedésekkel segíti a felzárkóztatást és a szegénységből való kilépést, mint a 3 éves kortól való óvodai kötelezettség, felzárkóztató- és ösztöndíj-programok, roma szakkollégiumok és szakmai továbbképző programok bevezetése, amelyek hozzájárulnak a szegregált osztályok számának csökkentéséhez.Aggasztó, hogy az EP baloldali többsége és az EPP látszólag nem tartja fontosnak a pénzügyi átláthatóságot. Hiszen a rendelkezés, mely felhívná a Bizottságot arra, hogy megvizsgálja az elmúlt 10 évben elköltött oktatási források hogyan hasznosultak, mely tagállamokban nem is hívtak le forrásokat a roma integrációra, illetve mely tagállamokban éltek ezzel vissza, nem került bele az állásfoglalásba.Az EP állásfoglalása egyértelmű visszalépést jelent az uniós roma oktatáspolitikában a 2011-ben a soros magyar elnökség alatt elfogadott uniós roma stratégia kezdeményezéseihez képest. Ezért a szavazás során tartózkodtam.
2023/10/04
Harmonising the rights of autistic persons (B9-0390/2023)

Az autista emberek jogainak harmonizációjával foglalkozó állásfoglalási indítvány számos fontos és helytálló gondolatot fogalmaz meg. Például hangsúlyozza, hogy évekbe telhet az autizmus diagnosztizálása, ami a kezelés késlekedését vonja maga után, és ez akár a betegek élettartamának csökkenését is eredményezheti.A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az autistáknak sokszor nincs fogyatékossági igazolványuk, és ha van is, a nemzeti igazolványokat nem mindig ismerik el uniós szinten. Az előterjesztés ezért hasznosnak tartaná egy Európai Fogyatékossági Kártya létrehozását olyan személyek számára is, akik nem látható fogyatékossággal (például autizmussal) küzdenek. Az állásfoglalási indítvány felhív az autista személyek körében tapasztalható magas munkanélküliség elleni küzdelemre, a társadalmi tudatosság növelésére.Az említett rendkívül fontos gondolatok fényében különösen sajnálatos, hogy még ebben az előterjesztésben is sikerült megjelentetni olyan nem ideillő ideológiai kérdéseket (LGBTIQ+ jogok, interszekcionalizums, isztambuli egyeztmény), melyek megosztóak, és elterelik a figyelmet az alapkérdésről - az autista személyek jogainak védelméről és kiteljesítéséről.Ezért az állásfoglalási indítvány plenáris szavazásán tartózkodó álláspontot voltam kénytelen képviselni.
2023/10/04
Standardised dimensions for carry-on luggage (B9-0391/2023)

Köztudott, hogy a légitársaságok eltérő szabályokat és korlátozásokat alkalmaznak a fedélzeti poggyászok méretét és súlyát illetően, ami gyakran vezet zavarokhoz, kényelmetlenségekhez, esetenként vitákhoz az utasok és a légitársaságok személyzete között.A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a poggyászhoz kapcsolódó rejtett és többletköltségek nehezítik a különböző légitársaságok ajánlatai összehasonlításának lehetőségét.Ezért erősítené az átláthatóságot és a fogyasztóvédelmet, ha a kézipoggyász méretét, súlyát és típusát uniós szinten harmonizálnák az Unióban működő valamennyi légitársaságra alkalmazva.Fontosnak tartom a fogyasztók, jelen esetben a légiutasok, hatékony védelmét, ezért az állásfoglalási indítványt támogattam az októberi strasbourgi plenáris szavazáson.
2023/10/04
The new European strategy for a better internet for kids (BIK+) (B9-0386/2023)

Az utóbbi években felgyorsult, és egyre inkább változik a digitális környezet, amelyben élünk. Ez drámai változásokat idézett elő a gyermekek digitális technológiákhoz való hozzáférése és felhasználása terén is. Pont ezért van óriási jelentősége annak, hogy a témával foglalkozzunk, hogy védjük gyermekeinket az életkoruknak nem megfelelő vagy káros online tartalmaktól, az online zaklatásoktól és veszélyektől.A gyermekbarát internetre (BIK+) vonatkozó új európai stratégia pont erre irányul, hogy megfelelő védelmet biztosítsunk gyermekeinknek az online térben.Üdvözlöm az indítványban szereplő online életkor-ellenőrzésre vonatkozó európai szabvány 2024-ig történő létrehozását. Mivel Magyarországon is azt az álláspontot szorgalmazzuk, hogy az életkorhoz kötött szolgáltatásokat ne lehessen igénybe venni jogosulatlanul, és fontosnak tartjuk, hogy lehetőségünk legyen arra, hogy közhiteles adatot tudjunk beszerezni a magát azonosítani kívánó felhasználó életkoráról, ezzel védve gyermekeinket az online térben.Bár az állásfoglalási indítvány néhány részét elvi szempontból kifogásolhatónak vélem, pl. a nemzeti alaptantervekbe való beavatkozásra irányuló javaslatot, ami nem uniós hatáskör, azonban a gyermekeink digitális környezetben való védelmével kapcsolatban fontos alapelveket és ajánlásokat tartalmaz, ezért szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/10/05
Establishing the Ukraine Facility (A9-0286/2023 - Michael Gahler, Eider Gardiazabal Rubial)

Egyetértünk azzal, hogy Ukrajna finanszírozásához és a háború utáni újjáépítésének pénzügyi támogatásához az Európai Unió hozzájárulására is szükség van. Az EU és tagállamai eddig is jelentős forrásokat biztosítottak erre a célra. Ezek tervezésével és felhasználásával kapcsolatban kevés adat áll rendelkezésünkre.A Bizottság által javasolt Ukrajna terv nem ad választ a legalapvetőbb kérdésekre, így arra sem, hogyan határozta meg az Ukrajna támogatására fordítandó összeget, vagy hogyan biztosítja a Bizottság javaslata azt, hogy a nemzetközi donorok csatlakozni tudjanak Ukrajna újjáépítéshez. A Bizottság javaslata nem biztosítja a támogatások átláthatóságát. Nem biztosít megfelelő rugalmasságot a háború miatti rendkívül bizonytalan helyzetben az esetleges változásokhoz történő alkalmazkodáshoz. Nem alkalmas arra, hogy a terv végrehajtása felett a tagállamok és a forrásokat biztosító donorok megfelelő ellenőrző szerepet lássanak el. Az eszköz nem biztosítja a megfelelő szinergiát az Ukrajnával szemben a tagjelölti státusz megadásakor támasztott feltételek teljesítésével. Nem világos, hogy milyen kapcsolatban van a javasolt eszköz az előcsatlakozási alappal.Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg Ukrajna finanszírozásának egyéb lehetőségeit, ideértve egy MFF kereten kívüli, nem EU-s költségvetésből megvalósított támogatási megállapodás lehetőségét, amely lehetővé tenné, hogy EU-n kívüli harmadik országok és a nemzetközi pénzügyi intézmények is hozzájárulhassanak az EU által kezdeményezett pénzügyi támogatási és újjáépítési terv finanszírozásához.
2023/10/17
General budget of the European Union for the financial year 2024 - all sections (A9-0288/2023 - Siegfried Mureşan, Nils Ušakovs)

A 2024-es uniós költségvetés teljes egészében a hétéves keretköltségvetés felülvizsgálatával kapcsolatos tárgyalások kimenetelétől, illetve a tagállamok újabb befizetési hajlandóságától függ. Még csak három év telt el az unió hét éves költségvetéséből és Brüsszel máris újabb pénzek befizetésére akarja kötelezni a tagállamokat.Az Európai Parlament költségvetési olvasata ugyanakkor csak a baloldal elhibázott európai politikája folytatásának pénzügyi hátterét teremtené meg. Ennek része az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós háborús pénz, a helyreállítási forrásokra felvett hiteleknek az elhibázott szankcióspolitika miatt megnövekedett kamatköltségei, az illegális bevándorlást megfékezni nem tudó uniós migrációs politika többletigényei. Ide sorolhatók a brüsszeli bürokraták fizetésemelésére szánt pénzek is, miközben az Európai Számvevőszék 2022-es jelentése szerint mindent elborít a brüsszeli korrupció.Magyarország eddig egyáltalán nem részesedett a Covid-járvány utáni helyreállítási forrásokból, felfüggesztették a kohéziós kifizetéseket és csupán egy-két százalékát térítették meg annak a majdnem 2 milliárd eurónak, amit hazánk a külső határok védelmére költött. Ilyen körülmények között sem politikailag, sem gazdaságilag nem várható el, hogy Magyarországot újabb befizetésekre kényszerítsék az uniós költségvetésbe.A brüsszeli bürokráciának mindenek előtt ki kell fizetnie a tagállamoknak a nekik jogosan járó forrásokat, nem pedig pluszt pénz kérnie a baloldal elhibázott európai politikájára. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezért nem tudta támogatni az EP költségvetési állásfoglalásának elfogadását.
2023/10/18
Draft amending budget No 3/2023: Update of revenue (own resources) and other technical adjustments (A9-0287/2023 - Fabienne Keller)

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja alapvetően egyetért a 2023. évi 3. számú költségvetés-módosítás által javasolt technikai megoldásokkal. A saját forrás alapú bevételek az előrejelzésekhez képest magasabb összegben teljesültek, az Unió pedig jelentős összegben szedett be pénzbírságokat. Ezek a többletbevételek az uniós költségvetés szabályai szerint a tagállamok terheit, konkrétan a GNI alapú befizetéseit csökkentik. Ezt tükrözi a Tanács álláspontja is, amelyet delegációnk is támogat.Ezzel szemben az Európai Parlament állásfoglalása azt is követeli, a tagállamok költségvetési szuverenitását és uniós költségvetési szabályokat megsértve, hogy a GNI-alapú hozzájárulásaik 4,4 milliárd eurós csökkentését az országok „hagyják bent” az uniós költségvetésben. Emellett még arra is felszólítja a tagállamokat, hogy hagyják jóvá újabb saját forrás alapú bevételek bevezetését, amelyek többletterhet rónak a szegényebb tagállamok polgáraira. Az EP állásfoglalásának ezek a bekezdései túlterjeszkedőek, sértik a tagállamok szuverenitását. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezért tartózkodott az EP állásfoglalás szavazásánál.
2023/10/18
Rule of Law in Malta: 6 years after the assassination of Daphne Caruana Galizia and the need to protect journalists (B9-0449/2023)

Elfogadhatatlan, hogy a Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő gyilkossági ügyével kapcsolatos eljárások hat évvel később még nem zárultak le, valódi felelősségre vonás nem történt. Határozott véleményem, hogy mindent meg kell tenni a gyilkossági ügy felderítése érdekében, a határozat erre vonatkozó részeit támogatom. Égbekiáltó kettős mérce viszont, hogy míg a jobboldali, kereszténydemokrata kormányokat mondvacsinált hazugságokkal előszeretettel támadják, mindenféle szankciókat követelnek ellenük, a baloldali máltai kormányhoz köthető brutális újságírógyilkosság ügyében a sokadik semmitmondó határozatot fogadják el, valós következmények nincsenek.Az is elfogadhatatlan, hogy a baloldali többség e súlyos üggyel visszaélve az újságírónő meggyilkolásához egyáltalán nem kapcsolódó, nemzeti hatáskörbe tartozó témákban sulykolja álláspontját, és olyan javaslatok elfogadását erőlteti, amelyek nyíltan beavatkoznának a tagállami médiapiacok működésébe, és a Soros-hálózathoz tartozó újságírókat emelnék a jogszabályok fölé. A fentiek miatt a szavazásnál tartózkodtam.
2023/10/19
System of own resources of the European Union (A9-0295/2023 - José Manuel Fernandes, Valérie Hayer)

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja nem támogatja a tagállami hatáskörbe tartozó saját forrás határozat EP jelentés által javasolt módosítását. Az uniós költségvetési bevételeket meghatározó saját források bevezetéséről, az ezeket szabályozó saját forrás határozatról kizárólag a Tanács dönthet, amely döntést egyhangúsággal kell meghoznia és a nemzeti parlamenteknek is meg kell erősítenie. Az Európai Parlamentnek a konzultáción kívül semmilyen jogköre nincs ebben az eljárásban. Ehhez képest az EP jelentés javaslatai túlterjeszkedőek, sértik a tagállamok szuverenitását. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezért elutasította az EP jelentését.
2023/11/09
Effectiveness of the EU sanctions on Russia (RC-B9-0453/2023, B9-0453/2023, B9-0454/2023, B9-0455/2023, B9-0456/2023, B9-0457/2023)

Ahogyan azt a határozat szövege is megállapítja, a szankciós politika nincsen hatással az orosz politika irányára és tartalmára, s többet árthat az Európai Uniónak és tagállamainak, mint a szankciók alá vont Oroszország gazdaságának. Ezért a szankciókat nem tartjuk a háborús konfliktusra adott hatékony válaszlépésnek. Elfogadhatatlanok a javaslatként megfogalmazott újabb energiaszankciók, így az orosz kőolaj és földgáz teljes embargója, ahogyan elfogadhatatlan az orosz energiacégekkel és a Roszatommal való együttműködés teljeskörű felszámolása, valamint az orosz nukleáris fűtőanyagok és technológia behozatalának tilalma is. Ezért a Fidesz európai parlamenti képviselőiként az állásfoglalási indítványt nem támogattuk.
2023/11/09
Mental health (A9-0367/2023 - Sara Cerdas)

A mentális betegségek mintegy 150 millió polgárt érintenek. A betegek óriási száma ellenére a mentális zavarokat sokszor titokban tartják, nem veszik komolyan, előítéletek övezik és nem kezelik olyan szintű prioritásként, mint a testi egészséget.A közelmúltbeli példátlan válságok, mint például a koronavírus járvány, a háború, a társadalmi-gazdasági nehézségek, a nagyfokú bizonytalanság és a közösségi média káros hatásai minden ember mentális egészsére és jólétére hatalmas terheket rónak, melynek következtében romlott a betegek mentális egészsége és így méginkább a társadalom kiszolgáltatott csoportjának részévé válnak.Úgy gondolom, hogy rendkívül fontos és időszerű az Európai Parlament mostani kezdeményezése, hiszen betekintést nyújt a mentális egészség témájába és ajánlásokat tesz annak elősegítésére, valamint a problémák megelőzésére, a korai diagnózisra és a kezelésre.Egyetértek azzal, hogy elérkezett annak az ideje, hogy az Európai Parlament mentális egészségről szóló jelentést készítsen, amely az európai polgárok régóta fennálló szükségleteivel foglalkozik, azonban határozottan elutasítom az egyre erőszakosabb genderideológiát és migrációpárti javaslatokat, amellyel az Európai Parlament próbálja ráerőltetni véleményét az állampolgárainkra. A szöveg egy újabb bizonyítéka annak, hogy az európai baloldal az LMBTQ-propaganda oldalára állt. Ennek megfelelően a végszavazásnál nem támogattam az Európai Parlament javaslatát.
2023/12/12
Reshaping the future framework of EU structural funds to support regions particularly affected by challenges related to the automotive, green and digital transitions (A9-0326/2023 - Susana Solís Pérez)

A Regionális Fejlesztési Bizottság saját kezdeményezésű jelentése a regionális politika hosszútávú befektetési jellegét hangsúlyozza, kiemelve, hogy a zöld és a digitális átállás jelentős kihívás a gazdasági, társadalmi és területi kohézió szempontjából, és a régiók közötti különbségek elmélyülésével is járhat.Ennek elkerülésére a jelentés több javaslatot is megfogalmaz, külön figyelmet szentelve a kevésbé fejlett régióknak, a KKV-knak, az autóiparban erősen érintett ágazatoknak és szereplőknek.Az előterjesztés hangsúlyozza többek között a munkavállalók átképzésének és továbbképzésének szükségességét, a termelés Unión kívülre történő relokációja áthelyezésének fontosságát, a K+F-re fordított összegek emelésének nélkülözhetetlenségét.Tekintettel arra, hogy a jelentés hasznos gondolatokat tartalmaz a dekarbonizált mobilitás irányába történő elmozdulás szempontjából, egyidejűleg támogatva ezzel a fenntartható fejlődést, a klímacélokat, az ipari versenyképességet és a társadalmi jólétet, ezért szavazatommal támogattam a decemberi plenáris szavazás során.
2023/12/12
The situation of children deprived of liberty in the world (A9-0371/2023 - María Soraya Rodríguez Ramos)

Magyarország teljes mértékben elkötelezett a gyermekek védelmének ügye mellett és aktívan támogatja az erre irányuló nemzetközi megállapodásokat és kezdeményezéseket. Hisszük, hogy a folyamatosan változó világunkban egy dolog nem kérdőjelezhető meg, ez pedig a gyermekek védelme. Teljes mértékben osztjuk azt a nézetet, hogy ma, amikor a világ a gyermekek egy generációjának élete szempontjából döntő ponton áll és súlyos kihívásokkal szembesül, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne a gyermekek váljanak a felmerülő kihívások fő áldozatává, és hogy egy olyan jobb világot építsünk, ahol védik a gyermekeket.Mindig a gyermekek érdekét kell szem előtt tartani. Az illegális migráció vonatkozásában az állami intézményekben való elhelyezés a gyermek testi épségét és védelmét szolgálja. A határozat szövege túlzó ebben a tekintetben, ezért nem elfogadható. A szélsőséges ideológiáktól és a szexuális propagandától is meg kell óvni a kiskorúakat. Magyarország alkotmányos rendszere ebben a kérdésben nem köt kompromisszumot, a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelését a szülők kizárólagos jogaként és felelősségeként határozza meg. Nem fogadhatóak el a szexuális identitást és a gender dimenziót a gyermekvédelemmel összekötő, valamint az illegális migrációt erősítő indítványok indítványok sem. A Fidesz képviselőcsoportja ezért a jelentés megszavazásánál tartózkodott.
2023/12/13
EU-US relations (A9-0372/2023 - Tonino Picula)

A jelenlegi változó és egyre súlyosabb válságok által jellemzett geopolitikai környezetben kulcsfontosságú az Európai Unió és tagállamai, valamint az Egyesült Államok közötti együttműködés megerősítése. Magyarország támogatja az Egyesült Államokkal folytatott transzatlanti partnerség elmélyítését kül- és biztonságpolitikai területen, a válságok és globális kihívások elleni küzdelemben, valamint a kereskedelmi, gazdasági és a technológiai fejlesztések terén is.A NATO a tagjai számára továbbra is a kollektív védelem alapja, amelyet Magyarország lojális szövetségesként elkötelezetten támogat. A Fidesz képviselőcsoportja a szövegben levő egyes túlzó megnyilatkozások miatt ugyanakkor a jelentés megszavazásánál tartózkodott.
2023/12/13
Implementation of the Treaty provisions on special legislative procedures (A9-0384/2023 - Victor Negrescu)

A Szerződés különleges jogalkotási eljárásokra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtása című jelentés keretében az előadók feladata az lett volna, hogy áttekintsék a jogalkotási eljárások működését, és a rendes- és különleges jogalkotási eljárások egymáshoz való viszonyát, hatékonyságát, eljárási és gyakorlati problémáit és azok kiküszöbölését.Sajnálatos módon a jelentéstevő ehelyett a saját képviselőcsoportja által támogatott, pártpolitikai érdekeket megjelenítő javaslatokat tüntette fel a jelentésben, így például a szöveg említést tesz a transznacionális listákról, az európai parlamenti vizsgálóbizottsági jogosítványok bővítéséről, valamint összességében a Tanácsot illeti tévesen kritikával, azt állítva, hogy amikor az EP javaslatait nem támogatja a Tanács, és azokra nem az Európai Parlamentnek megfelelő választ ad, akkor a Tanács az alapítószerződéseket sérti. Az Európai Parlament nem tér ki azonban a nagyszámú, alapítószerződésekkel szembemenő döntéseire, gyakorlataira és nyilatkozataira.A jelentésben szerepel Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozásának kérdése is. Magyarország és az EU Tanácsának soron következő magyar elnöksége támogatja Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozását, azonban az erre vonatkozó javaslat a jelentés témájához nem illeszkedik és kizárólag marginálisan, sporadikusan jelenik meg a dokumentumban. A politikai indíttatású, egyéb javaslatok és egyoldalú megközelítések túlnyomó többsége miatt a végszavazásnál nem támogattam a jelentést.
2023/12/13
30 years of Copenhagen criteria - giving further impetus to EU enlargement policy (RC-B9-0500/2023, B9-0500/2023, B9-0501/2023, B9-0502/2023, B9-0504/2023, B9-0505/2023, B9-0506/2023)

Az Európai Unió megerősítésének kulcsfontosságú eszköze lehet a bővítés, éppen ezért is súlyos felelőtlenség és felháborító, hogy az erről szóló jelentést újfent csak a Magyarországgal szembeni politika nyomásgyakorlásra használják fel. Elfogadhatatlan a jelentés szövegének durva magyarellenessége, az egyhangúságon alapuló döntéshozatal bevezetésére irányuló kezdeményezések pedig a tagállamok szuverenitását számolnák fel és súlyosan sértik az Unió alapszerződéseinek rendelkezéseit is.A Várhelyi Olivér személyével szemben intézett támadássorozat politikai eszközként szolgál az európai baloldal számára. A bővítési biztos kulcsszerepet játszik abban, hogy az Unió bővítési politikája újra lendület kapott, megnyilatkozásaiban az Európai Unió hivatalos álláspontját képviseli, a demokráciára és jogállamiságra vonatkozó feltételeket következetesen alkalmazza.A bővítési folyamat során az országok tagjelöltségét azonos értékek és feltételek alapján kell mérlegelni, ez az Unió és valamennyi tagállamának alapvető érdeke is. Ezt biztosítja a koppenhágai kritériumok mentén meghozott döntéshozatal, amely alól egyetlen ország csatlakozási folyamata sem jelenthet kivételt, így Ukrajnáé sem. Márpedig Ukrajna az Európai Bizottság értékelése szerint sem felel meg ezeknek a feltételeknek, ráadásul egy Ukrajna-méretű és gazdasági-politikai helyzetű állam súlyos hatással lenne a közösség abszorpciós kapacitására, valamint komoly következményekkel járna az Európai Unió és a tagállamok gazdasági helyzetére nézve is. A kettős mércének nincs helye. A Fidesz képviselőcsoportja ezért a jelentés elfogadása ellen szavazott.
2023/12/13
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified maize Bt11 × MIR162 × MIR604 × MON 89034 × 5307 × GA21 and thirty sub-combinations (B9-0492/2023)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását.A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/12/14
Objection pursuant to Rule 112(2) and (3): Genetically modified oilseed rape Ms8, Rf3 and Ms8 × Rf3 (B9-0490/2023)

Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését. Magyarország Alaptörvénye stratégiai célként tűzi ki Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságának biztosítását.A GMO-mentes státusz fenntartásából egyértelmű gazdasági előnyünk származik, mivel mezőgazdasági terményeink jelentős részét külföldön értékesítjük, és exportpiacaink a GMO-mentes termékekre tartanak igényt. Erre tekintettel, szavazatommal támogattam az állásfoglalási indítványt.
2023/12/14
Fluorinated gases regulation (A9-0048/2023 - Bas Eickhout)

Aggodalomra ad okot, hogy a megállapodásban szereplő kvótacsökkentési ütemterv nem veszi figyelembe a piaci és technológiai igényeket, ami komoly hiányt okozhat a piacon elérhető hűtőközegekből, és ezen túlmenően a hűtőközegek piaci árának drasztikus növekedéséhez is vezethet. A rendelet aránytalan piaci eltolódáshoz vezethet, amely a megemelkedett árak miatt a fogyasztókat érintheti. Úgy vélem továbbá, hogy a megállapodás ellentmond a RePowerEU célkitűzéseinek és a hőszivattyúk gyors elterjedésének is.A hűtőközegek, különösen az alacsonyabb kibocsátású alternatívák széles körű betiltása ellentétes az EU éghajlati ambícióival, és megfizethetőségük miatt is akadályozná a klímabarátabb alternatívák terjedését. Aggodalomra adhat okot, a jelenleg piacon lévő és hosszú évtizedekre tervezett termékek korlátozott karbantartása, valamint a technológiai átállásra való felkészüléshez szükséges idő hiánya is. A villamos kapcsolóberendezések szerelési tilalma sem műszaki-biztonsági, sem tervezési szempontból nincs összhangban a valós piaci helyzettel. Különösen az energiaválság idején jelenthet veszélyt a stabil energiaellátás és az energiabiztonság fenntartására, ezért ezt a javaslatot nem tudtam támogatni.
2024/01/16
Implementation of the Erasmus+ programme 2021-2027 (A9-0413/2023 - Milan Zver)

Az Erasmus+ program 2021–2027-es végrehajtásáról szóló jelentés előremutató, pozitív az Erasmus program fejlesztésével kapcsolatban. A 2021–2027-es időszakra szóló program nagy hangsúlyt fektet a társadalmi befogadásra, a zöld és digitális átállásra, valamint a fiatalok demokratikus életben való részvételének előmozdítására. Elősegíti a mobilitást, így az uniós polgárok kimozdulhatnak saját közvetlen kultúrkörükből, megismerkedhetnek más uniós tagország szokásaival, mentalitásával, együttműködést tervez Svájccal, és Nagy-Britanniával is, rendezettebb adminisztrációs lehetőséget javasol.Ezért is sajnálatos hogy, az EP baloldali liberális többsége a magyar modellváltó egyetemekhez kapcsolódó kutatók, tanárok és diákok jogfosztásának fenntartása mellett döntöttek, tehát amellett, hogy a magyar diákok, kutatók és oktatók továbbra se vehessenek részt az Erasmus+ és más uniós programokban, ezért szavazatommal nem támogattam a jelentést.
2024/01/16
Implementation of the Citizens, Equality, Rights and Values programme 2021-2027 – citizens' engagement and participation (A9-0392/2023 - Łukasz Kohut)

Elfogadhatatlan, hogy a CERV jelentésben a korábbiaknál még explicitebb módon jelennek meg a gender-terminológiára, illetve a különféle szexuális kisebbségekre való utalások és a jelentés hivatkozik az Isztambuli Egyezményre is.Az MFF tárgyalások során az Európai Parlamenttel arról született ideiglenes megállapodás, hogy a CERV program eredetileg tervezett költségvetését több mint a kétszeresével megnövelik, elsősorban annak érdekében, hogy az Európai Parlament által az uniós értékek tiszteletben tartásának kifejezetten a civil szervezetek támogatásán keresztüli előmozdítása céljából javasolt új, uniós értékek programágon keresztül a civil szervezetek uniós forrásokhoz jutását biztosíthassák. Miközben Magyarország nem kapja meg a jogosan járó uniós forrásokat, Brüsszel folyamatosan finanszírozza a magyarországi dollárbaloldal hátországot civil szervezeteken keresztül, ezért szavazatommal nem tudtam támogatni ezt a jelentést.
2024/01/16
Implementation of territorial development (CPR, Title III, Chapter II) and its application in the European Territorial agenda 2030 (A9-0420/2023 - Marcos Ros Sempere)

A területfejlesztés végrehajtásáról és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó európai területfejlesztési menetrendben történő alkalmazásáról szóló jelentésről januári strasbourgi plenáris ülésén szavazott az Európai Parlament.A területfejlesztés minden uniós régió számára fontos, ezért üdvözlendő, hogy a Parlament külön jelentésben foglalkozik ezzel a témakörrel. Az előterjesztés levonja a 2014–2020 közötti időszak tanulságait, azonosítja a kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket.A jelentésben számos előremutató gondolatot, javaslatot találunk. Megjelenik többek között a vidék és a város közötti kapcsolatok erősítésének szorgalmazása, a területfejlesztés alulról felfelé építkező megközelítésének támogatása, mely megerősíti a polgárok szerepét a folyamatban, és az adminisztratív szabályozások feltétlenül szükséges, minimális szinten tartása is helyet kap a javaslatok között.Mindezek fényében csalódásra ad okot, hogy ebbe a jelentésbe is a már eddig is ezerszer ismételt globalista ideológiai megállapításokat erőltettek bele a migráció támogatásától a „gender mainstreaming”-ig, ezért a jelentést nem tudtam támogatni a plenáris szavazás során.
2024/01/16
Current and future challenges regarding cross-border cooperation with neighbouring countries (A9-0415/2023 - Daniel Buda)

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén szavazott a szomszédos országokkal való határokon átnyúló együttműködés jelenlegi és jövőbeli kihívásairól szóló jelentésről.A határokon átnyúló együttműködés fontos eleme az Unió szomszédsági politikájának, és értékes támogatást nyújt a régióknak a határok mindkét oldalán.A parlamenti előterjesztés számos előremutató gondolatot tartalmaz. Hangsúlyozza például, hogy az adminisztratív és nyelvi akadályokat és a jogi bizonytalanságokat, melyek a projektek végrehajtásának fő kerékkötői, mielőbb fel kell számolni. Helyes megállapítást tesz a jelentés akkor is, amikor a programok pénzügyi megerősítésének fontosságáról, a bürokrácia csökkentésének szükségességéről beszél. A parlamenti dokumentum rendkívül sokrétű: számos fontos témára tér ki, például a kutatásra és innovációra, a fenntartható turizmusra, a kulturális örökség kérdésére.Annál aggasztóbbnak tartom, hogy a Parlament ismét oda nem illő ideológiai kérdéseket erőltetett a jelentésbe. Megjelenik így az illegális migráció megakadályozása helyett a migráció menedzselésének jól ismert politikai szlogenje. Egészen elképesztő, hogy egy ilyen szakpolitikai jelentésbe is beleerőltetik a „gender mainstreaming”-ről való értekezést.Az EP baloldali többsége által értelmetlen módon az előterjesztésbe erőltetett elfogadhatatlan ideológiai kijelentések miatt nem tudtam támogatni a jelentést a plenáris szavazás során.
2024/01/16
Promotion of the freedom of scientific research in the EU (A9-0393/2023 - Christian Ehler)

A tudományos kutatás szabadsága egy kiemelt fontosságú elv, amely a legtöbb uniós tagállamban, így Magyarországon is, Alaptörvényben rögzített, alkotmányos érték. Ezért támogatom a tudományos kutatás szabadságának védelmét és az elv súlyos megsértésének tartom, hogy az Európai Bizottság és a Parlament megfosztja a magyar modellváltó egyetemek hallgatóit, oktatóit és kutatóit az Erasmus+ és Horizont Európa programokban való részvételtől.A jelentés azonban ahelyett, hogy a valós problémákkal foglalkozna, a tudományos kutatás szabadságának elvéből is politikai fegyvert próbál kovácsolni. Továbbá egy újabb kísérletet képez Magyarország támadására és lejáratására. Ez elfogadhatatlan, ezért nem támogattam a jelentést.
2024/01/17
Implementation of the Treaty provisions on national parliaments (A9-0429/2023 - Paulo Rangel)

A nemzeti parlamentek helyzetének felmérése az Európai Unióban kiemelten fontos feladat. A nemzeti parlamentek fontos szerepet töltenek be a tagállami demokráciákban, ők vannak legközelebb a választópolgárokhoz és minden hatalmi ág élete szempontjából meghatározó törvényhozói feladatokat látnak el. Egyetértek azzal, hogy a szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmus reformja elengedhetetlen, valamint új módokat kell találni a nemzeti parlamentek részvételének megerősítésére az uniós jogalkotásban.Sajnálatos azonban, hogy a jelentés – a nemzeti parlamentek valódi problémáinak vizsgálata helyett – olyan ideológiailag meghatározott, a föderális Európai Unió eszméjére épülő, centralizáló intézményi javaslatokkal foglalkozik, mint az Európai Parlament általános, közvetlen kezdeményezési joggal való felruházása, vagy az EP vizsgálóbizottságokkal kapcsolatos jogainak kiterjesztése. Az európai politikai pártok tagállami népszavazási és választási kampányokba való beavatkozásának javaslata európai érdekeltségű népszavazási kampányok támogatásával irreleváns a nemzeti parlamentek helyzete szempontjából és elfogadhatatlan beavatkozást jelent a nemzeti szuverenitásba. Ezen felül a szöveg szükségtelenül kritikus a Tanáccsal, így valójában a tagállamokkal szemben. Mindezekre tekintettel nem támogattam a jelentést.
2024/01/17
Building a comprehensive European port strategy (A9-0443/2023 - Tom Berendsen)

A jelentés több kritikus megállapítást tartalmaz a harmadik országokkal és azok befektéseivel kapcsolatban az európai kikötő stratégiában. A jelentés fenyegetés és kockázatként tekint Kínára és más harmadik országokra, ahelyett, hogy az együttműködés lehetőségét keresné velük, ami az Európai Unió versenyképességének a megőrzését is szavatolná. Az uniós megközelítésnek kiegyensúlyozottnak és pragmatikusnak kell lennie. Annak ellenére, hogy a jelentés közlekedési szakpolitikai szempontból elfogadható, a harmadik országokkal szemben megfogalmazott kritikus és negatív álláspont miatt tartózkodtam a végszavazásnál.
2024/01/17
European historical consciousness (A9-0402/2023 - Sabine Verheyen)

A jelentés eredeti szerzője egy szélsőbaloldali képviselő volt, aki a történelmi tudat teljes felülvizsgálatát tűzte ki a szöveggel. A jelentésben a szakmai megállapítások mellett rengeteg politikai jellegű megfogalmazás is szerepel. Sajnálatos, hogy a dokumentumban foglaltak alapján az Európai Parlament bele akar avatkozni a történelemoktatásba is, ami tagállami hatáskörbe tartozik. Elfogadhatatlan, hogy a jelentés felhívja a tagállamokat arra, hogy a nemzeti történelem helyett a globális (egyetemes) történelemre helyezzék a hangsúlyt.Ezen kívül az európai „megemlékezési kultúra” helyett az „emlékezés kultúráját” sürgeti, ami a múlt kritikus átdolgozására összpontosít helyi, regionális, nemzeti és európai szinten is. Mindezeken túl pedig támogatja a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programot (CERV), ami jelen változatában Magyarország számára elfogadhatatlan, ezért szavazatommal nem tudtam támogatni a jelentést.
2024/01/17
Activities of the European Ombudsman – annual report 2022 (A9-0414/2023 - Peter Jahr)

Az Európai Ombudsman 2022. évi tevékenységéről szóló éves jelentésről szavazott januári plenáris ülésén az Európai Parlament.A jelentés fokozott figyelmet szentel az összeférhetetlenségi, átláthatósági és etikai kötelezettségek szigorú betartásának.Örömömre szolgál, hogy a parlamenti előterjesztés említést tesz a lelepleződött súlyos brüsszeli korrupciós ügyekről, a Katargate-ről, valamint a Bizottság elnökével kapcsolatos korrupciós ügy eltusolásáról is, elfogadhatatlan ugyanis, hogy a Bizottság nem tudta megtalálni az elnök és egy gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója között a Covid19-oltóanyag beszerzésről váltott szöveges üzeneteket, így azokat nyilvánosságra sem lehetett hozni.Üdvözlendő, hogy ezeknek a rendkívül komoly korrupciós és súlyosan korrupció gyanús ügyeknek hangot ad az európai parlamenti előterjesztés, ezért szavazatommal támogattam a plenáris szavazás során.
2024/01/17
Union-wide effect of certain driving disqualifications (A9-0410/2023 - Petar Vitanov)

A javaslat célja, hogy uniós hatályt biztosítson a járművezetéstől való eltiltásnak, abban az esetben, ha az eltiltás egyes, súlyos közlekedési szabálysértések szankciójaként lett kiróva. Továbbá a tagállamok közötti büntetőítéletek kölcsönös elismerésének támogatása is a célok között szerepel. A javaslat összhangban van a közlekedésbiztonsági terén meghatározott szakpolitikai célkitűzésekkel. Messzemenőkig támogatandó cél, hogy a legsúlyosabb közlekedési szabálysértések esetén, amelyeket nem a lakhely vagy jogosítványt kiállító tagállam területén követtek el, a szankció ne csak az adott tagállamban, de a jogosítvány bevonásával, az egész Unió területén jogkövetkezményekkel járjon.A mentesítő okok és eljárási garanciák megfelelő keretet biztosítanak arra, hogy az uniós hatályra csak indokolt esetekben kerüljön sor. Mivel a közlekedésbiztonság javítása kiemelt szakpolitikai cél, ezért szavazatommal támogattam a javaslat elfogadását.
2024/02/06
Nature restoration (A9-0220/2023 - César Luena)

A tagállamok hatékony és sikeres fellépésének köszönhetően, az intézményközi tárgyalások során sikerült új irányba terelni a javaslatot a természet-helyreállítási jogszabályról. Úgy vélem, hogy a területért felelős korábbi uniós biztos, Frans Timmermans teljes mértékben felelős a kezdeti kudarcokért, hiszen alelnökként azt várta el, hogy a Közös Agrárpolitika költségvetéséből finanszírozzák a helyreállítást. A keret túlterheltsége miatt ez a javaslat azonban komolytalan volt, így azt semmilyen formában nem lehetett támogatni.Meglátásom szerint a korábbi hibákat orvosolták, a Közös Agrárpolitika már nincs veszélyben. Kiemelten fontosnak tartom, hogy az uniós természet-helyreállítási intézkedések nem veszélyeztethetik Európa élelmezésbiztonságát. Szavazatommal támogattam az ideiglenes megállapodást, hiszen az abban foglalt javaslatok kellő garanciát nyújtanak a rugalmassági intézkedések és a vészfék mechanizmus alkalmazása révén.
2024/02/27
Driving licences (A9-0445/2023 - Karima Delli)

Az Európai Bizottság javaslatának a céljai között szerepelt a közlekedésbiztonság szintjének a növelése, és a hivatásos sofőrök hiányának kezelése is. Az utóbbi cél elérése érdekében az Európai Bizottság javaslatot tett a C, D és E jogosítványkategóriák esetében a korhatárok csökkentésére, és a kisérővel történő vezetés uniós szintű bevezetésére.Az Európai Parlament szakbizottságának a jelentése, majd pedig a plenárison elfogadott jelentés több esetben is figyelmen kívül hagyta ezeket a célkitűzéseket, és olyan megoldásokat javasolt, amelyek nincsenek összhangban a szubszidiaritás elvével, és indokolatlanul szűkítik a tagállami mozgásteret, például úgy mint, a kötelező orvosi vizsga és az önértékelés közötti választás lehetőségének következetes fenntartása minden jogosítvány kategória esetében. A kezdeti célok támogatása mellett, a fenn említett fenntartások miatt, a végszavazásnál a jelentés ellen szavaztam
2024/02/28
The murder of Alexei Navalny and the need for EU action in support of political prisoners and oppressed civil society in Russia (RC-B9-0147/2024)

Együttérzünk a Navalnij család tagjaival, és egyetértünk azzal, hogy ki kell vizsgálni halálának körülményeit. Kiállunk az emberi élet és méltóság védelme mellett. Több mint két éve zajlik a háború Ukrajnában. Álláspontunk a kezdetektől egyértelmű: elítéljük Oroszország katonai agresszióját és kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Azonban minél tovább tart a háború, annál több lesz a kár és az emberáldozat. Meggyőződésünk, hogy ennek a pusztításnak csak és kizárólag a béke vethet véget és nem pedig az újabb fegyverszállítások, a katonai támogatás fenntartása. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezért tartózkodott a határozat megszavazásánál.
2024/02/29
The need for unwavering EU support for Ukraine, after two years of Russia’s war of aggression against Ukraine (RC-B9-0143/2024)

Magyarország mindig a nemzetközi jog talaján állt, és kezdettől fogva elítéljük Oroszország katonai agresszióját Ukrajna ellen. A háború kezdete óta elismerjük Ukrajna önvédelemhez, szuverenitásához és területi integritásához való jogát. A magyar kormány erőn felüli humanitárius segítséget biztosít Ukrajnának, több mint 1.3 millió menekültet fogadtunk eddig.A háború immár két éve tart, több százezer ember vesztette életét a harcokban. A pusztításnak csak fegyverszünet, béketárgyalások és tartós béke vethet véget.A határozat szövegében azonban nem esik szó tűzszünetről, béketárgyalások kezdeményezéséről. Ehelyett még több fegyver szállítását, a háború folytatását ösztönzi. A szankciós politika nem érte el a hozzá fűzött reményeket. Ez a szöveg az energiákra vonatkozó szankciórendszer még drasztikusabb kiterjesztését indítványozza például a nukleáris ágazat és a ROSZATOM-mal való együttműködés terén is, amely súlyos és közvetlen kihatással lenne Magyarország helyzetére is. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezért a határozat ellen szavazott.
2024/02/29
Amendments to Parliament’s Rules of Procedure concerning the training on preventing conflict and harassment in the workplace and on good office management (A9-0163/2024 - Gabriele Bischoff)

A munkahelyi konfliktusok és a zaklatás megelőzése, valamint a megfelelő irodai igazgatás kulcsfontosságú, azonban a tárgyalt jelentés által bevezetendő kötelező képzés valójában nem ezt a célt szolgálja. Az európai parlamenti képviselőket érzékenyítő genderképzésre kívánják küldeni, tartva a júniusi európai parlamenti választások kimenetelétől.A brüsszeli elit ismét önmagán túltéve, abszurd módon erőlteti a genderpropagandát. A durva politikai zsarolások és a felháborító európai parlamenti határozatok sorába illeszkedő módon a baloldali frakciók most az európai parlamenti képviselőket küldenék újból az iskolapadba. Az érzékenyítésen részt nem vevő képviselőket megbélyegeznék és súlyos büntetéssel, akár bizonyos európai parlamenti tevékenységek ideiglenes felfüggesztésével szankcionálnák. A Fidesz európai parlamenti delegációjának álláspontja világos: nem kér a kötelező gendertréningből és elutasítja a baloldali frakciók újabb zsarolási kísérletét.
2024/04/24
Combating violence against women and domestic violence (A9-0234/2023 - Evin Incir, Frances Fitzgerald)

Határozott véleményem, hogy minden ember elleni erőszakot el kell ítélni. Kiemelt fontosságúnak tartom a nők és lányok elleni erőszak és a családon belüli erőszak különböző formáinak felszámolását. Az ilyen cselekményekkel szemben kizárólag zéró tolerancia lehet érvényben. Támogatom az irányelv nők, lányok és gyermekek védelmével, a megelőzéssel, illetve az áldozatsegítéssel és áldozatvédelemmel kapcsolatos részeit. Fontosnak tartom, hogy a tagállamok meghozzák az ehhez szükséges intézkedéseket és a lehető legszélesebb körű védelmet nyújtsák az áldozatoknak. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az irányelv az eredeti céltól elrugaszkodva számtalan olyan kérdésbe szól bele, amelyek eldöntése kizárólag a tagállamokra tartozik, illetve nem mentes a szokásos baloldali ideológiai kinyilatkoztatásoktól, megjelenik benne a társadalmi nem, a gender koncepció erőltetése. A családra, családi szerepekre, gyermekek nevelésére és oktatására vonatkozó kérdések olyan ügyek, amelyek szorosan kapcsolódnak a tagállamok hagyományaihoz, kultúrájához. Ezekben a kérdésekben kizárólag a tagállamok jogosultak dönteni, és nem az uniós intézmények feladata ezek központi meghatározása. Határozott véleményem, hogy a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni küzdelemben elsődlegesen a tagállamoknak kell meghatározniuk a fellépés módját és eszközeit. Uniós szinten legfőbb feladat a kialakult jógyakorlatok megosztása, nem pedig szuverenitássértő módon a tagállami hatáskörökbe avatkozás. A fentiek miatt a szavazásnál tartózkodtam.
2024/04/24
Russia's undemocratic presidential elections and their illegitimate extension to the occupied territories (RC-B9-0253/2024, B9-0253/2024, B9-0255/2024, B9-0256/2024, B9-0259/2024, B9-0260/2024)

Magyarország alkotmányos szintén ismeri el és biztosítja az állampolgárok polgári és politikai jogait és a szabad választásokat. Határozottan elítélünk minden választási jogsértést, a sajtó-, és véleményszabadság és a politikai szabadságjogok korlátozását, és kiállunk a demokratikus és legitim választások ügye mellett. És tesszük ezt már a Vasfüggöny lebontása, a demokratikus rendszerváltozása óta következetesen.Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament baloldali-liberális többsége ezt az állásfoglalást is a Magyarországgal és Orbán Viktor Miniszterelnökkel szemben intézett politikai támadásaik eszközeként használja fel. Ezért a Fidesz – KDNP képviselőcsoportja az indítvány ellen szavazott.
2024/04/25
New allegations of Russian interference in the European Parliament, in the upcoming EU elections and the impact on the Union (RC-B9-0262/2024, B9-0261/2024, B9-0262/2024, B9-0263/2024, B9-0264/2024, B9-0265/2024, B9-0266/2024) (vote)

Határozottan elítélünk minden olyan kísérletet, amelynek célja, hogy közvetlenül, vagy közvetve kívülről avatkozzanak be a tagállamok és az Unió demokratikus döntéshozatali folyamataiba. Fel kell lépnünk minden rosszindulatú külső beavatkozással szemben, bárhonnan is érkezzen az.Megdöbbentő és elfogadhatatlan mindazonáltal, hogy az Európai Parlament balliberális csoportjai ürügyként használják fel az állásfoglalást, hogy kicsinyes politikai hadjáratot indítsanak a jobboldallal szemben. A Fidesszel és Orbán Viktorral szemben megfogalmazott méltatlan bírálat kicsinyes bosszú azért, mert a Magyar Kormány következetesen kiáll a béketárgyalások és a háborús konfliktus mielőbbi lezárásának ügye mellett. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja továbbra is határozottan kitart békepárti politikája mellett, ezért az állásfoglalási indítvány ellen szavazott.
2024/04/25
Attempts to reintroduce a foreign agent law in Georgia and its restrictions on civil society (RC-B9-0244/2024, B9-0244/2024, B9-0246/2024, B9-0247/2024, B9-0248/2024, B9-0251/2024)

A grúz jogszabály-tervezet célja az átláthatóság biztosítása és az idegen befolyással szembeni küzdelem jogi alapjának megteremtése. A grúz állampolgárok politikai joga az, hogy megismerhessék, milyen finanszírozás áll az egyes politikai döntések kialakításában és meghozatalában részt vevő entitások mögött. Ehhez hasonló szabályok érvényesek más, nyugati típusú demokráciákban is. A jogszabály-tervezet egyoldalú bírálata ezért súlyos kettős mérce alkalmazását jelenti Georgiával szemben, amely ráadásul az ország uniós integrációját is visszavetheti. Ez nemcsak Georgia, hanem az Európai Unió alapvető érdekeivel is szembenáll, ezért a Fidesz – KDNP képviselőcsoportja az indítvány ellen szavazott.
2024/04/25