BETA

118 Written explanations of Zoltán BALCZÓ

EU-Ukraine Association Agreement (A8-0369/2018 - Michael Gahler) HU

A bő lére eresztett jelentésből kiolvasható, hogy a jogállamiság és a demokrácia súlyos hiányosságai tapasztalhatók Ukrajnában. Lényegében nem teljesíti azokat a feltételeket, amiket egy EU-val társult országtól elvárunk. Azoknak volt tehát igazuk, akik nem támogatták a társulási megállapodás megelőlegezett bizalom alapján történt, felelőtlen megkötését. A jelentés mindezek ellenére pozitív végkicsengésű, és az elvárásokat határozottan megfogalmazni sem hajlandó.Például a nemzeti kisebbségeket, köztük a Kárpátalján élő őshonos magyarságot sújtó oktatási törvénnyel kapcsolatban megelégszik azzal, hogy tudomásul veszi Ukrajna szándékát a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban történő változtatásra, és a többség elutasította azt a módosítást, ami legalább felszólítaná erre. A jelentést nem fogadtam el.
2016/11/22
Measures to strengthen administrative cooperation in the field of value-added tax (A8-0215/2018 - Roberts Zīle) HU

A hozzáadott-érték adó, vagy közismertebb nevén áfa, az EU-s tagországok legjelentősebb adóbevételi forrását jelenti. Az áfakulcsok tekintetében különbségek adódnak a tagországok között is, ezért az áruk, szolgáltatások mozgásának szabadsága nem valósulhatott volna meg a közösségi adóharmonizáció nélkül.A jelentés több olyan módosító javaslattal él, amely lehetővé teszi azt, hogy szigorúbbak legyenek az adminisztrációs kötelezettségek, ezzel sokkal inkább ellenőrizhetővé válik, hogy az adófizetési kötelezettség valóban a megfelelő formában teljesült-e. A módosító javaslat kitér arra, hogy az áfacsalás a leggyakrabban szervezett bűnözés keretében valósul meg, és több esetben határokon átívelő hálózatok felelősek a nagyösszegű csalásokért, amelyek komoly bevételkiesést jelentenek az országoknak. Ebből a szempontból, valamint a korrupcióellenes küzdelem erősítése okán is támogathatók azok a kezdeményezések, amelyek az átláthatóbb és igazságosabb rendszer létrehozását erősítik.Mindezek ellenére a végszavazáskor tartózkodtam, mivel a többség előzetesen elfogadta a 42. módosító indítványt. Ez a megkereső tagállam hatóságának tisztségviselőit is felruházza olyan jogokkal, mint például az egyének közvetlen megkérdezése. Ezt a fajta „nyomozati” munkát meg kell hagyni a megkeresett tagállam hatósága tisztviselőinek, hogy a közigazgatási vizsgálat e folyamatát saját hatáskörükben lássák el. Az együttműködést az adatszolgáltatást és a dokumentumokba való betekintést illetően támogatni lehet, de a közvetlen kikérdezés joga tagállami szuverenitást sért.
2016/11/22
Violation of rights of indigenous peoples in the world (A8-0194/2018 - Francisco Assis) HU

A jelentés elsősorban az olyan helyi közösségek, őslakosok megélhetési és élethez való jogaival foglalkozik, amelyek a Föld még elzártabb területein élnek, de a modern gazdasági szereplők által értékesnek tekintett földeken, erdőkben. Az őket ért atrocitások, gyilkosságok, kollektív áttelepítések mind veszélyeztetik e közösségek klasszikus életritmusát, kultúráját, identitását, intellektuális és spirituális értékeit, tudását, nyelvét.Fontos, hogy az EU az értékek és főleg a demokratikus értékek őreként a világban hathatósan lépjen fel e helyi kisebbségek jogainak védelmében is, főleg, hogy az EU egyik alapokmánya, a Charta, ezt alapvető feladataként határozza meg.A jelentés felszólítja az összes államot, beleértve az EU-t és tagállamait, hogy jogszerűen ismerjék el és fogadják el az őslakos népek területi autonómiáját és önrendelkezését, ami magában foglalja a birtokukban lévő erőforrások használatára, fejlesztésére és ellenőrzésére vonatkozó jogot. Mivel ezt a jogot az EU globálisan érvényesítendőnek tartja, így ezt kell mértékadónak tekinteni a Magyarországgal szomszédos országokban élő őshonos magyar lakosság, így például a székelység esetében is.A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Climate diplomacy (A8-0221/2018 - Arne Lietz, Jo Leinen) HU

A klímaváltozás elleni küzdelemben az Európai Unió diplomáciai erőfeszítéseire szükség van, hiszen kontinensünk hiába élenjáró ezen a téren, ha más országok nem teljesítik a Párizsi Megállapodásban vállaltakat. Bebizonyosodott, hogy nem volt igaz az állítás, miszerint számon kérhető jogi elkötelezettségek születtek. Ennek legérzékenyebb példája az Egyesült Államok kormányának kihátrálása az egyezmény hatálya alól.Ugyanakkor a jelentés túlzó elvárásokat fogalmaz meg az EU-val szemben, rendkívül ambiciózus csökkentési célokkal, nem véve tekintetbe, hogy a globális kibocsátásnak az EU csak kb. 10%-áért felel. A javaslat aggodalmát fejezi ki a klímaváltozás hatására lakhelyüket elhagyni kényszerülők helyzete miatt, ami önmagában helyes. Azonban ezen embereket „klímamenekültként” minősítve, az EU-ba történő érkezésüket legalizálni és megideologizálni nem támogatható felfogás.Mindezekre tekintettel a végszavazásnál tartózkodtam.
2016/11/22
A European strategy for the promotion of protein crops (A8-0121/2018 - Jean-Paul Denanot) HU

A fehérje világpiaca, amely szorosan összefügg a szójapogácsa piacával, az utóbbi években komoly változásokon ment át, és a jövőben valószínűleg feszültségeket okoz majd, mivel a világ bizonyos térségei részei nagy fehérjefogyasztókká váltak, és különösen a húsfogyasztásuk nagy. A szójafogyasztás Európában 1960-ban még csak 2,42 millió tonna volt, ma már azonban 36 millió tonna. Másutt – különösen Kínában – a szójafogyasztás növekedése a közelmúltban szó szerint robbanásszerűen következett be. Kína ma a világ legnagyobb szójaimportőre, és behozatala főleg a világ legnagyobb termelőjétől, azaz Brazíliából származik.Számítanunk kell tehát arra, hogy a szója ára jelentősen megemelkedik, és fennáll az ellátás megszűnésének vagy romlásának kockázata is. A jelenlegi körülményeknek a Bizottság által az 1960-as években megkötött GATT megállapodások és a 1992-s Blair House megállapodás már nem felelnek meg, különösen, ha a globális környezetvédelmi kihívásokra és a globális felmelegedésre gondolunk, amelyek óhatatlanul arra késztetnek bennünket, hogy újragondoljuk termelési és fogyasztási szokásainkat. Fentiek alapján a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Inclusion of greenhouse gas emissions and removals from land use, land use change and forestry into the 2030 climate and energy framework (A8-0262/2017 - Norbert Lins) HU

A jelentés a földhasználathoz, földhasználat megváltoztatásához és az erdőgazdálkodáshoz (LULCF) kapcsolódó CO2 kibocsátás 2030-ra vonatkozó éghajlat politikai és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről szól. Jellemzően technikai jellegű rendeletmódosításról van szó, amelyben a Párizsi megállapodásban foglalt emisszió-csökkentési előírásokhoz való megfelelés az elsődleges szempont.Ebben az erdőgazdálkodás fenntarthatósága mellett az erdészeti fakitermelés emisszió-csökkentéshez elszámolható technikai adatait szabályozza. Ezzel a nemzeti célkitűzésekben foglalt CO2 csökkentési értékekhez való hozzájárulását szabályozza a rendelettervezet első olvasata. Tekintve, hogy a LULUCF, a földhasználat megváltoztatás és az ebből származó elszámolható emisszió-csökkenés érzékeny téma, számos esetben irreális elvárásokkal és igényekkel megfogalmazva, ezért a szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
Statute and funding of European political parties and European political foundations (A8-0373/2017 - Mercedes Bresso, Rainer Wieland) HU

Az európai pártok és alapítványaik pénzügyi támogatását érintő változásokat évek óta tervezi az eurokrácia, illetve a legnagyobb európai pártcsaládok. A változtatások lényege, hogy a kisebb és/vagy eurokritikusabb politikai vélemények ne kaphassanak támogatást az adófizetők pénzéből. A háromoldalú tárgyalásokon és előkészítési fázisokban az egyértelmű cél a nagyobb európai pártcsaládok további aránytalan előnyhöz juttatása, valamint az alternatív vélemények képviseletének, a kisebb pártok, valamint a friss kezdeményezések számára a támogatáshoz való hozzáférés megnehezítése volt. Az előterjesztés számomra sem szakmailag, sem politikailag nem elfogadható, ezért nemmel szavaztam.
2016/11/22
Implementation of the 7th Environment Action Programme (A8-0059/2018 - Daciana Octavia Sârbu) HU

A 7. környezetvédelmi cselekvési program 2020-ig teljesítendő kötelező célkitűzéseket határoz meg az Európai Unió és tagállamai számára a környezetvédelem terén. Ez a jelentés értékeli a 7. környezetvédelmi cselekvési program eddigi végrehajtását és a célkitűzések 2020-ig történő megvalósításának valószínűségét. Emellett ajánlásokat fogalmaz meg a program végrehajtásának javítására és a jövőbeni környezetvédelmi cselekvési programokra vonatkozóan.A 7. környezetvédelmi cselekvési program finanszírozási szintje nem megfelelő, jóllehet, a probléma inkább tagállami, semmint uniós szinten jelentkezik. Nagy nehézségek tapasztalhatók a környezetvédelmi és éghajlat-politikai beruházások biztosítása terén, bár uniós szinten ez gyakran nem a pénzhiány miatt van így, hanem a pénzeszközökkel való nem megfelelő gazdálkodás miatt.Mindezek ellenére a programról az érdekelt felek széles körben úgy vélekedtek, hogy uniós hozzáadott értékkel bír, és jótékony hatással van a polgárokra, a környezetre és – jóllehet, kisebb mértékben – a gazdasági szereplőkre is. Paradox módon, bár számos javaslatot terjesztettek elő egy jövőbeni program új részcéljait illetően, az érdekelt felek azt is jelezték, hogy a programnak a jelenleginél egyszerűbbnek és célirányosabbnak kell lennie. Fentiek figyelembe vétele mellett a jelentést elfogadtam.
2016/11/22
Objection to Commission delegated regulation amending Regulation (EU) No 347/2013 as regards the Union list of projects of common interest (B8-0136/2018) HU

A kifogás aggasztónak tartja a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos, a közös érdekű projektek uniós listáján prioritásként szereplő projektek magas számát, és sürgeti a Bizottságot a projektek megszámlálására, lehetővé téve a két lista ésszerű és átlátható összehasonlítását. Véleménye szerint a fosszilis tüzelőanyagok új infrastruktúrájának támogatása az EU energiapolitikájában aláássa a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítését (az új gázipari infrastruktúrát úgy tervezik, hogy legalább 40–50 évig, és egyes esetekben még hosszabb ideig tartson).Ezért az ALDE kifogást emel a felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel szemben, és felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő egy új, felhatalmazáson alapuló jogi aktust, amely kerüli a fosszilis tüzelőanyagok új infrastruktúrájának kiépítését, és amely teljes mértékben összeegyeztethető a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségekkel.Tekintettel arra, hogy Magyarország és a kelet-közép-európai régió több állama energiaellátásának alapvető hányadát, természeti adottságaik folytán kizárólag fosszilis energiahordozókból vagy atomenergia felhasználásával tudják biztosítani, ezért ez a kifogás nem támogatható. Fontos megemlíteni, hogy a zöld energetikai beruházásokban élenjáró német állam is jelentős mértékben támaszkodik a már meglévő és épp fejlesztés alatt álló fosszilis energiahordozókon, főleg a kőszén importján és ligninbányászaton alapuló energiamixére.Fentiek figyelembe vételével a kifogást elutasítottam.
2016/11/22
Cross-border parcel delivery services (A8-0315/2017 - Lucy Anderson) HU

A jelentés a határokon átnyúló csomagkézbesítési szolgáltatások standard minimumkövetelményeinek a meghatározását és a szolgáltatás alapvető minőségi elvárásait kívánja szabályozni. Ez megteremtheti a szolgáltatást nyújtó vállalkozások részére az egységes és átlátható piaci környezetet. Konkretizálja a csomag, a csomagküldő szolgáltatás fogalmát, illetve a díjakra és tarifákra vonatkozó átláthatósági kritériumokat ír elő.A tagállamok hatóságainak hatáskörébe utalja a piaci átláthatóság, az árak és szolgáltatások fogyasztóvédelmi szempontjainak az állandó ellenőrzését, illetve, ha a tagállam kívánja, akkor szigorúbb előírások alkalmazását. Ezzel egy olyan rendelet jön létre, amely az egyetemes szolgáltatók körében versenyképes árakon megvalósuló csomagküldési szolgáltatást hozhat létre az Unión belül.A rendelet várható hátránya, hogy a kelet-közép-európai tagállamok kkv- szektorának csomagküldő szolgáltatást végző cégei forráshiány okán az egységesülő piaci előírások miatt versenyhátrányba kerülhetnek a nemzetközi, határokon átnyúló csomagküldési szolgáltatási piacon a nyugati, tőkeerős cégekhez képest. Ez óhatatlanul a verseny torzulásához vezethet.Mindezekre tekintettel a szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
Lagging regions in the EU (A8-0046/2018 - Michela Giuffrida) HU

A jelentés célja, hogy meghatározza azokat a lehetséges megoldásokat, melyek serkentenék a lemaradó régiók gazdasági növekedését. A jelentés megkülönbözteti az EU egy főre jutó GDP-átlaghoz közeli, de nem növekvő régióit és a gyorsabban növekvő, de alacsony jövedelműeket. Ez utóbbi főleg a keleti régiókra (köztük Magyarország), míg az előbbi a mediterrán régiókra – azon belül is a távolabbiakra – jellemző. Más-más intézkedéseket igényel a két régiócsoport.Az alacsony növekedésű régiókra nézve a magas állam- és magánadósság a fő akadályozó tényező, míg az alacsony jövedelmű régiókban a fiatal és képzett munkaerő elvándorlása. Az előadó szerint az igazi megoldandó probléma a kohéziós politika és az EU gazdaságpolitikájának kapcsolatában rejlik. Úgy gondolja, hogy a kohéziós támogatásoknak a makro-gazdaságpolitika megszorító intézkedéseinek hatása alól felszabadulva az olyan alapértékeket kell szolgálnia, mint az együttélés és a szolidaritás. A Mezőgazdasági és a Halászati Bizottság felhívja a figyelmet, hogy e régiók problémái a kisgazdaságok és a kishalászok problémája is egyben, mivel ezekben a régiókban ez a tevékenység a meghatározó. Ezért a megoldási javaslatoknak e csoportokat kell a középpontba állítani.A jelentés megfelelő szellemben teszi meg javaslatait, ezért támogattam.
2016/11/22
The role of EU regions and cities in implementing the COP 21 Paris Agreement on climate change (A8-0045/2018 - Ángela Vallina) HU

A jelentés üdvözli az EU éghajlatváltozással szembeni fellépésben betöltött vezető szerepét a világban. Hangsúlyozza, hogy Európa a világ legambiciózusabb célkitűzéseit képviseli az éghajlatváltozás elleni fellépésben. Úgy véli, hogy a jövőbeni többéves pénzügyi keretnek – adott esetben – növelnie kell az éghajlati célkitűzések megvalósítását célzó törekvéseinek szintjét, valamint hogy növelni kell az e célra elkülönített kiadások arányát is.A jelentés pozitív célokat fogalmaz meg a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében, de nem mehetünk el szó nélkül az EU mint legambiciózusabb nemzetközi partner kiemelése mellett. A jelentés a centralizáció burkolt formáját is tartalmazza, ami a tagállamok szerepének további korlátozását vonhatja maga után. Objektív paramétereken, kipróbált és letesztelt módszertanon alapuló jelentéstételi keretet kell végrehajtani, és nyomon kell követni a városok és régiók éghajlatváltozás elleni fellépéseit. Tehát lényegében a Nógrád megyei kistérségek polgármestereinek is EU-s jelentéstételi kötelezettséget írna elő az éghajlatváltozás elleni harc jegyében, teljesen kikerülve a tagállami hatóságokat és szerepüket.Mindezeket összevetve a szavazás során tartózkodtam.
2016/11/22
EU-USA Bilateral Agreement on prudential measures regarding insurance and reinsurance (A8-0008/2018 - Roberto Gualtieri) HU

Az ajánlás az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, a biztosításra és a viszontbiztosításra vonatkozó prudenciális intézkedésekről szóló kétoldalú megállapodás megkötéséről szól. Mint ismeretes az Európai Unió és az Egyesült Államok a világ legnagyobb és leginkább integrált kétoldalú kereskedelmi és befektetési kapcsolataival rendelkezik és a két ország gazdasága a világ GDP-jének mintegy felét és a világkereskedelem közel egyharmadát teszi ki.Ez késztette a két felet, hogy egy 12 paragrafusból álló szerződést kössenek, amely meghatározza az egyes országokban bejegyzett (működő), de a másik országban is szolgáltatást nyújtó biztosítók felé megnyilvánuló követelményeket (például a tőkeellátottságot) és meghatározza a honi és a másik országban lévő felügyeleti hatóság feladatait olyanféleképpen, hogy a szabályokat egységesen alkalmazzák és így a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak stabil környezetet hozzanak létre. Megítélésem szerint ez egy olyan kétoldalú megállapodás, amely a kölcsönös kereskedelem biztonságának érdekeit szolgálja, ezért elfogadtam.
2016/11/22
Definition, presentation and labelling of spirit drinks and protection of geographical indications thereof (A8-0021/2018 - Pilar Ayuso) HU

A jelentés célja a szeszes italok korábbi szabályozásának összehangolása a Lisszaboni Szerződéssel. A jelentéstevő felhívja a figyelmet arra, hogy ez a folyamat nem eredményezheti az EP szerepének leértékelődését, továbbá, hogy a már meglévő földrajzi eredetjelöléseknek érintetlenül kell maradniuk. Ez fontos szempont a mintegy 10 milliárd eurós export szempontjából is, mely a teljes export 8%. Ugyanakkor a földrajzi eredetjelölések a hamisítások célpontjai is.Mértéke eléri a 4,5 milliárd eurót a belső piac vonatkozásában, ami megfelel a belső forgalom 9%-nak. A hamisítás elleni küzdelem fontos eszköze lehet egy teljes körű elektronikus nyilvántartási rendszer létrehozása, melyet az új jogszabály tervezet kifejezetten előír. A beterjesztett jelentés és annak módosításai megfelelő alapot biztosítanak egy korszerű jogszabály létrehozásához, ezért elfogadását támogattam.
2016/11/22
Objection pursuant to Rule 106: authorisation of genetically modified maize MON 87427 × MON 89034 × NK603 and genetically modified maize combining two of the events MON 87427, MON 89034 and NK603 (B8-0124/2018) HU

Két különböző multinacionális cég, a Monsanto és a Pioner Overseas Co. is kérelmet nyújtott be GMO kukorica fajtáik EU-n belüli forgalmazásának engedélyezésére. Ellentmondó szakvéleményt adott ki két tekintélyes szakmai szervezet az EFSA, és a WHO melyben egymástól eltérően ítélik meg a kérdéses kukoricafajták technológiai elemeinek – különösen a glifozát gyomirtó - emberi egészségre és környezetre gyakorolt hatását. Az EFSA kedvező véleményével szemben a WHO valószínűleg rákkeltő kategóriába sorolja a glifozátot.A Bizottság végrehajtási határozat tervezetével és a vizsgálati eljárással szemben a tagállamok is számos kételyt terjesztettek elő, köztük mélyen szakmaiakat is, melyek ellentétesek az EFSA kedvező véleményével. A kétségek mind ez ideig nem lettek eloszlatva többek között azért sem, mert a kérelmezők nem nyújtották be a saját kutatási protokolljukat, mely segíthette volna az objektív megítélést.Az állásfoglalás tervezet összeállítója megfelelő érvekkel támasztja alá azon véleményét, hogy a Bizottság végrehajtási tervezete az EP számára nem elfogadható és annak visszavonását szorgalmazza. Ennek alapján az együtt tárgyalt mindkét állásfoglalás tervezetet elfogadtam.
2016/11/22
Mobilisation of the European Globalisation Adjustment Fund: application EGF/2017/006 ES/Galicia apparel (A8-0033/2018 - Esteban González Pons) HU

A jelentés az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap Spanyolország javára történő igénybevételéről szól. Spanyolországban a ruházati termék gyártása ágazatban a galíciai régió öt vállalatától összesen 303 munkavállalót bocsátottak el. Az elbocsátások a globalizáció hatására a világkereskedelemben bekövetkezett fő strukturális változásokhoz, elsősorban pedig a textil- és ruházati kereskedelem liberalizálásához köthetők.Az Európai Unióba irányuló behozatal növekedése leszorította az árakat, ami negatív hatást gyakorolt az uniós textiliparban működő vállalkozások pénzügyi helyzetére, és a textil- és ruhaiparban az Unión kívüli alacsonyabb költségű országokba irányuló kiszervezés általános tendenciáját vonta maga után. Galíciában ez a ruhaipari vállalatok számának folyamatos csökkenését, és így az elbocsátások számának növekedését eredményezte. Spanyolország kivételes, a foglalkoztatásra és a helyi, regionális vagy nemzeti gazdaságra komoly hatást gyakorló körülményekkel szembesül:Galíciában a szárazföldi területek elnéptelenednek és a munkahelyek száma csökken, mivel az emberek igyekeznek a gazdasági központokba költözni és ott munkát találni. Az elbocsátottak többsége 30 és 54 év közötti nő. Az aktív munkaerőpiaci intézkedések rendkívüli fontossággal bírnak, hogy javuljanak e kiszolgáltatott csoport munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedésének esélyei. A munkájukat elvesztettek átképzése céljából a Bizottság az EGAA-ból összesen 720 000 euró igénybevételét javasolja Spanyolország számára. A jelentés elfogadását a fenti körülményekre tekintettel támogattam.
2016/11/22
Prospects and challenges for the EU apiculture sector (A8-0014/2018 - Norbert Erdős) HU

Nincsen a méhekhez hasonló jelentőségű más rovar vagy állatfaj a növényvilág biodiverzitásának és termékenységének a beporzás útján történő fenntartása szempontjából. A méhek szerepe ezért messze túlmutat az elállított méz és más apiterápiás termékek fontosságán.A méhek végezte beporzás gazdasági jelentőségét jól mutatja, hogy az USA-ban a méh állomány jelenős csökkenése miatt évi 2 milliárd eurót kell fordítaniuk a mesterséges beporzás alkalmazására. Európában még nem ennyire rossz a helyzet, a tendencia azonban ebbe az irányba halad, ami sürgős beavatkozást igényel. A mintegy 620 ezer uniós méhész a jelenleginél sokkal nagyobb odafigyelés és támogatás illetné meg - nem csak anyagi értelemben.A jelentéstevő a következő területeken javasol sürgős intézkedéseket:1) hamisított import méz – első sorban Kínából, amit az unióssal bekeverve forgalmaznak;2) a méhek pusztulását eredményező betegségek megelőzése, gyógyszereinek kutatása;3) méhcsaládszám alapú támogatásának kidolgozása a 2020 utáni KAP részeként;4) mézet a köznevelésbe az iskolatej mintájára;5) belső piaci promóció az uniós polgárok mézfogyasztásának növelése érdekében;A jelentést úgy a helyzetértékelés, mint a javasolt intézkedések alapján támogattam.
2016/11/22
Banking Union - Annual Report 2017 (A8-0019/2018 - Sander Loones) HU

A jelentés a bankunióról szóló 2017. évi jelentéshez fűz megjegyzéseket és javaslatokat. Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy a bankunió célja, hogy biztosítsa a bankok stabilitását és az esetleges jövőbeli pénzügyi válságokkal szembeni ellenálló képességét, továbbá elejét vegye annak, hogy a csőd közeli helyzetbe került bankok megmentése az adófizetők pénzéből történjen.Ugyanakkor a bankunió azt is célul tűzi ki, hogy a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályok harmonizálásával csökkentse a piaci fragmentáltságot és megerősítse a pénzügyi stabilitást mind az euróövezetben, mind az EU egészében. A bankunió 3 fő építőelemből tevődik össze: az egységes szabálykönyv, az egységes felügyeleti mechanizmus és az egységes szanálási mechanizmus. A jelentés emlékeztet arra, hogy az államadósságokkal kapcsolatban bizonyos kockázatok fenyegetnek.A pénzügyi intézmények egyes tagállamokban túlságosan sokat fektettek be a saját kormányuk által kibocsátott kötvényekbe, ami a hazai kibocsátóval szembeni túlzott elfogultságot jelent, miközben a bankunió egyik fő célkitűzése a bankok és az államok közötti kockázati kapcsolat megszüntetése. Kívánatosnak tartja, hogy a pénzügyi stabilitási kockázatok korlátozása érdekében a bankok államkötvény-állományai diverzifikáltabbak legyenek. Megítélésem szerint a bankunió végül is nem válasz azokra a pénzügyi bizonytalanságokra, amelyek a pénzügyi rendszer 1990-es évekbeli liberalizálásából fakadtak, ezt azzal jeleztem, hogy a jelentést nem fogadtam el.
2016/11/22
Setting up a special committee on the Union’s authorisation procedure for pesticides, its responsibilities, numerical strength and term of office (B8-0077/2018) HU

Aggályok merültek fel a glifozát tartalmú gyomirtók értékelése kapcsán, különösen az értékelés függetlenségére, tárgyilagosságára és átláthatóságára vonatkozóan. Ezért az Európai Parlament Elnökök értekezlete úgy határozott, hogy a peszticidek uniós engedélyezési eljárásával foglalkozó különbizottságot állít fel, melynek szigorúan meghatározott feladatköröket ad.A különbizottság valamennyi ajánlását ismertetni kell a Parlament illetékes állandó bizottságával, amely adott esetben nyomon is követi azokat. A megbízatása kilenc hónapos időszakra szól, kivéve, ha a Parlament ezt az időszakot a lejárta előtt meghosszabbítja. A különbizottság megbízatása az alakuló ülésének napjától fog kezdődni.Tekintettel arra, hogy a saját bizottságomban éles viták hangzottak el a glifozát értékelése és engedélyezése kapcsán, továbbá komoly kritikák tárgyát képezte, mind az EFSA, mind az ECHA, mint illetékes hatóságok eljárása a glifozát tartalmú vegyszerek engedélyezése során, ezért a különbizottság felállítását támogattam.
2016/11/22
Geo-blocking and other forms of discrimination based on customers' nationality, place of residence or place of establishment (A8-0172/2017 - Róża Gräfin von Thun und Hohenstein) HU

A jelentés a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső piacon belüli lakóhelye vagy székhelye alapján történő egyéb megkülönböztetés elleni fellépésről szól. A javaslat szerint a piac széttöredezettségének csökkentése és a belső piac kiteljesítése érdekében az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak folytatnia kell a fellépést ezekkel az akadályokkal szemben.Ha a javaslatban szereplő rendelet hatályba lép, akkor a kereskedőknek kötelezően biztosítaniuk kell, hogy állampolgárságon, lakóhelyen, székhelyen vagy pénzforgalmon alapuló megkülönböztetés hatásait elkerülve a vevők hozzáférhessenek a termékekhez és megvásárolhassák azokat.Ugyanakkor a vállalkozók nem kötelesek egész Európában végezni tevékenységüket. A rendelet elismeri, hogy pontosításra van szükség a vállalkozók azon kötelezettségével kapcsolatban, hogy tevékenységi területükön kívüli vevők részére is teljesítsenek. Nagyon fontos a kereskedők további terheinek az elkerülése.Megítélésünk szerint ez a rendelet felesleges terheket róna a kkv-kra és nagyobb lehetőséget nyújtana Brüsszelnek, hogy a tagországok belső ügyeibe valamilyen ürüggyel beleszóljon. Ezért elutasítottam a Bizottság javaslatát.
2016/11/22
European Central Bank Annual Report for 2016 (A8-0383/2017 - Jonás Fernández) HU

A jelentés az Európai Központi Bank politikájával foglalkozik, és ennek keretében kitér a bank monetáris politikájának az euroövezet gazdaságára gyakorolt hatására. Miközben bíztató tendenciákról beszél, megállapítja, hogy a növekedési és munkanélküliségi ráta földrajzilag továbbra is jelentős egyenlőtlenségeket mutat, ami vészesen sebezhetővé teszi a gazdaságot és veszélybe sodorja a tartós fejlődést.Az EU-n belül fennálló egyenlőtlenség káros hatással lehet az erős és inkluzív gazdasági fejlődésre; felszólít ezért olyan politikák végrehajtására, amelyek fokozzák a termelékenységet, és minőségi munkahelyek létrehozását és a bérek növelését megkönnyítő készségekre összpontosítanak.Megítélésem szerint, bár a jelentés számos megállapítása igaz, vagyis elismeri a problémákat, mégsem változtat az eddigi rendszeren. Gyakorlatilag a Stabilitási és Növekedési Paktumban lefektetett elveket követi tovább, miszerint az elsődleges cél az alacsony infláció és csak ennek keretében támogatható a növekedés. Bár az Európai Központi Bank politikája némi élénkítést tartalmaz, ugyanakkor a jelentésben foglalt neoliberális gazdaságpolitikával nem értek egyet, ezért a jelentést elutasítottam.
2016/11/22
Accelerating clean energy innovation (A8-0005/2018 - Jerzy Buzek) HU

A jelentés leszögezi, hogy szükség van az energiaforrások és technológiák életciklus-értékelésére – az előállítás, továbbítás, elosztás, tárolás, felhasználás, újrahasznosítás vagy más maradékanyagok felhasználása során – az alacsony szén-dioxid-kibocsátású megoldások alkalmazása érdekében.Az előadó úgy véli, hogy nagyobb prioritást kell biztosítani a horizontális, rendszerszintű innovációnak az energia területén, és ennek ki kell terjednie az energiarendszer valamennyi ágazatára. Erre azért van szükség, hogy az EU teljesítse a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célkitűzéseit az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkében foglaltak szerint, és hatékonyan lehessen biztosítani a tagállamok azon jogát, hogy meghatározzák saját energiaszerkezetüket, amint azt az Európai Unió működéséről szóló szerződés 194. cikke kimondja.A következő pénzügyi keretprogram (2021–2027) fontos szerepet fog játszani a technológiai szempontból semleges, tiszta energiákkal kapcsolatos innováció felgyorsításában. Ebben az összefüggésben a jelentés megismétli a Parlament azon felhívását, hogy a kilencedik keretprogram általános költségvetését 120 milliárd euróval növeljék meg, továbbá javasolja az energiával kapcsolatos finanszírozásnak a Horizont 2020 programhoz képest 50%-kal való növelését is. Így tulajdonképpen megduplázza az energiával kapcsolatos kutatásba és innovációba a keretprogram keretében irányuló uniós beruházásokat. A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Implementation of the Youth Employment Initiative in the Member States (A8-0406/2017 - Romana Tomc) HU

A 2008-ban megkezdődött pénzügyi és gazdasági válság a munkanélküliség jelentős mértékű növekedését eredményezte. Különösen rosszul érintette a fiatalokat, akik jellemzően első munkahelyüket keresik, határozott idejű szerződéssel vannak foglalkoztatva vagy az „utolsó be, első ki” elbocsátási szabály miatt elsőként veszítik el munkahelyüket. A helyzettel szembesülve a Tanács – válaszul a Bizottság javaslatára, valamint a Parlament sürgős fellépésre irányuló, ismételt felhívására – létrehozta az ifjúsági garanciát és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést, amely a tagországok összességének a kötelezettségvállalása, miszerint gondoskodnak arról, hogy minden fiatal színvonalas állásajánlatot kapjon, további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki képzésben részesüljön munkahelye elvesztését vagy a formális tanulás befejezését követő négy hónapon belül.A kezdeményezés bizonyított eredményei és kimenetelei nem kellően átláthatóak. Az előadó sajnálatát fejezi ki a nyomon követés következetlenségével kapcsolatban, amely a látható eredmények hiányát vonja maga után. Javaslata szerint a jelentéstételi követelményeket olyan módon kell végrehajtani, hogy a tagállamok összehasonlítható, részletes és megalapozott jelentéseket nyújthassanak be.Az előadó konstruktívan és egyúttal kritikusan végezte el az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtásának vizsgálatát, és tette meg ezzel kapcsolatban javaslatait, így a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Implementation of EU macro-regional strategies (A8-0389/2017 - Andrea Cozzolino) HU

A jelentés megállapítja, hogy az utóbbi években egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a makroregionális stratégiák a tagállamok közötti, sőt harmadik országokkal folytatott transznacionális együttműködés platformjaiként. Jelenleg négy meglévő makroregionális stratégia (a balti-tengeri régióra, a Duna régióra, az adriai- és jón-tengeri régióra, valamint az Alpok régióra vonatkozó stratégia) 19 tagállamot és 8 nem uniós országot fog össze.E stratégiák három nem elv keretein belül működnek: nem lehet sem új forrásokat, sem új struktúrákat, sem pedig új jogszabályokat létrehozni ezek céljaira. Jelenleg a makroregionális stratégiák uniós támogatása az Európai Regionális Fejlesztési Alapból mindösszesen 850 millió euró programonként átlagosan tehát mintegy 200 millió euró, ami lényegében jelképesnek tekinthető. Megítélésem szerint itt egyszerűen arról van szó, hogy az EU támogatja a regionális együttműködéseket, pénzt rá azonban lényegében nem ad, és működtet egy makroregionális stratégiákkal foglalkozó magas szintű csoportot, amelynek munkájában javasolja, hogy a Parlament is részt vegyen. Pozitív hozzáállással a jelentést támogattam.
2016/11/22
Women, gender equality and climate justice (A8-0403/2017 - Linnéa Engström) HU

A svéd zöldpárti képviselőnő genderlobbi termékként is felfogható jelentése az éghajlatváltozás nőkre gyakorolt hatásait vizsgálja, és ebben a körben szorgalmaz össztársadalmi megoldásokat a nőket emiatt ért hátrányos hatások csökkentésére, kiküszöbölésére. Ugyanakkor olyan valóban meghökkentő adatokat is megismerhetünk ebből a jelentésből, mint például: „Afrikában a mezőgazdasági ágazatban az alapvető élelmiszerek több mint 90%-át nők termelik, miközben a szántóterületek csupán mintegy 1%-át birtokolják.” A javaslatok azonban, fundamentalista módon genderelméletet erőltetőek, több tekintetben kifejezetten utópisztikusak, így valódi áttörést ettől az előterjesztéstől nem várhatunk.Különösen veszélyes és vállalhatatlan a 43. pontban említett klímamigráns témájú rendelkezés, amely abba az irányba mutat, hogy a klímaváltozás miatt élhetetlenné váló térségekből távozók is menekültként lennének kezelve, ezáltal pedig a harmadik világ népességének jelentős részét lehet bezsilipelni Európába. Ezzel végképp visszafordíthatatlanná válna az őshonos európai nemzetek identitásának megtörésére irányuló szándék. Az előzőekre tekintettel a jelentés elfogadását nem támogattam.
2016/11/22
State of play of negotiations with the United Kingdom (B8-0676/2017, B8-0677/2017) HU

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság Kormánya Brexit tárgyalóinak közös jelentése érdemi előrelépést jelent, és lehetővé teszi a tárgyalások második szakaszának megnyitását. Ennek témája az EU és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolata. Mindez pozitív és támogatandó. Ugyanakkor a szavazás során a parlamenti többség elutasította azokat a jogos módosító javaslatokat, amelyek az Egyesült Királyság kilépés utáni szuverenitását kívánják biztosítani.Így megmaradna az Európai Unió Bíróságának joghatósága (nemcsak az Unión belül), a vitarendezésre javasolt közös testületet elutasították, a tagországokkal való kapcsolatokat szabályozó új megállapodásról csak a kilépés után lehetne tárgyalni, a kilépés utáni átmeneti időszakban az Egyesült Királyságnak gyakorlatilag valamennyi uniós szabályt be kellene tartania.Az EU 27 tagországának is az az érdeke, hogy a másik fél jogos igényeit méltányolja, mert az esetleges megállapodás nélküli kilépést mindenképpen el kell kerülni. A jelentés pozitív és negatív következményeit mérlegre téve a végszavazásnál tartózkodtam.
2016/11/22
Objection to an implementing act: use of phosphoric acid – phosphates – di – tri – and polyphosphates (E 338-452) in frozen vertical meat spits (B8-0666/2017) HU

Egy 2017-es, az élelmiszer-adalékanyagok hatósági ellenőrzéséről szóló bizottsági jelentés megállapította, hogy a tagállamok jelentős kihívásokkal szembesülnek annak ellenőrzése során, hogy az élelmiszer-adalékanyagokat az uniós jogszabályi követelményeknek megfelelően használják-e fel. 2012-ben közzétettek egy tudományos vizsgálatot, amely megállapította, hogy a foszfát élelmiszer-adalékanyagok aggodalomra adnak okot, mivel azok adott esetben összekapcsolhatók a szérum foszfát megemelkedett szintjeivel. Az orvostudomány mai ismereteink szerint a szérum foszfát magas szintjét a szív- és érrendszeri kockázatok fokozódásához kapcsolja.Érdemes megemlíteni, hogy a foszfátokat vízmegkötő tulajdonságaik miatt a hús súlyának növelésére is fel lehet használni, ezáltal lehetővé téve az élelmiszer-ipari szereplők számára, hogy szándékosan félrevezessék a fogyasztókat, és csalást kövessenek el azáltal, hogy vizet adnak el hús áráért! Ezt nevezi a modern élelmiszeripar technológiai újításnak, hiszen a víz jelenleg a legolcsóbb élelmiszer összetevő, amit nagy mennyiségben lehet a termék előállítása során felhasználni és jelenléte az élelmiszerben lényegében nem kimutatható a vásárláskor. Az előzőek alapján támogattam az indítványt, amelyik felszólítja a Bizottságot, hogy vonja vissza a foszfátok húsokban való felhasználásáról szóló rendelet tervezetét.
2016/11/22
Draft recommendation following the inquiry on money laundering, tax avoidance and tax evasion (B8-0660/2017) HU

Az adókijátszással és adókikerüléssel kapcsolatos rendszerek elterjedése és botrányok gyakoribbá válása mögött a tőke szabad mozgása, a pénzügyi és bankrendszer deregularizációja és liberalizációja, valamint a tagállamok közötti adóverseny fokozódása áll. Az uniós intézmények és az uniós jogalkotás ezek mindegyikét előmozdította.A globalizáció és a tőke szabad mozgása megteremtette a tökéletes feltételeket az adóalap-erózióval és a nyereségátcsoportosítással kapcsolatos praktikák kidolgozásához, ugyanakkor a tőketulajdonosok és a multinacionális vállalatok érdekeit szolgáló strukturális részrehajlást épített be a politikai döntéshozatalba, ami ahhoz vezetett, hogy nőttek az egyes országok és társadalmi osztályok közötti eltérések és aszimmetriák.A javaslat számos paragrafusa önmagában támogatható, összességében mégsem szünteti meg a pénzmosás és adóelkerülés lehetőségét, mert az magából a globalizált, liberalizált, deregulált gazdasági rendszerből következik. Ugyanakkor a tervezett intézkedések beavatkozást jelentenek a nemzeti hatáskörbe tartozó adópolitikába. Mindezekre tekintettel a végszavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
Annual report on the implementation of the Common Security and Defence Policy (A8-0351/2017 - Michael Gahler) HU

Az éves jelentés a közös biztonsági és védelmi politika elmozdulását támogatja az Európai Védelmi Unió felé. Ennek érdekében megemelt nemzeti költségvállalást, de közös központi irányelvek szerinti felhasználást céloz meg, tovább csökkentve a nemzeti érdekek, célok és igények megjelenítési lehetőségét. Aggasztó a cenzúra és agymosási szándékok többszöri megjelenése a jelentésben. Mindez a nemzeti érdekkel, függetlenséggel, illetve az elfogadott külügyi, védelmi és biztonsági alapelvekkel nem egyeztethető össze, így a jelentést elutasítottam.
2016/11/22
Amendments to various Regulations in the field of agriculture and rural development (A8-0380/2017 - Albert Deß) HU

A jelentés a mezőgazdasági és vidékfejlesztési kifizetéseket érintő jogszabályok EP általi módosítására tett javaslat az illetékes bizottság előterjesztésében. A KAP amolyan félidei felülvizsgálatként is értelmezhető a pénzügyi ciklus közepén. Egy „saláta” törvényről van szó mivel szám szerint öt nagy terjedelmű jogszabály részletekbe menő módosításáról beszélhetünk 123 oldal terjedelemben.A számos módosítás közül kiemelkedik, és átszövi az anyagot az un. szakmaközi szervezetekről (integrátorok) nemrég elfogadott jogszabály beintegrálása a mezőgazdasági és vidékfejlesztési kifizetésekről szóló jogszabályok szövetébe. E szervezeteknek már csak méretük miatt is komoly piacszabályozó szerepük – mondhatni monopol helyzetük – van a saját szakterületükön. A javasolt módosításokkal ez a szerepük még erősödik is. Ez aggályos azoknak a kistermelőknek a számára, akik túl kicsik és kihullnak a nagy integrátorok szűrőjén, de kézműves termékeikkel mégis azonos vevőkért versenyeznek.Az előzőekre tekintettel a szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
Extension of the duration of the European Fund for Strategic Investments (A8-0198/2017 - Udo Bullmann, José Manuel Fernandes) HU

A javaslat az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) megújításával, kibővítésével foglalkozik. Az Európai Stratégiai Beruházási Alapot Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker javaslatára hozták létre 2015-ben azzal a céllal, hogy elősegítsék az európai gazdaság fellendítését. A bejelentett 315 milliárd eurós fejlesztési alap azonban a valóságban nem jelentett új pénzt a gazdaságban, hanem a már meglévők egy kis részének átcsoportosítását és egy csodavárást, hogy az így átcsoportosított pénzek a gazdaságban meg fognak tizenötszöröződni. Ugyanis a 315 milliárd úgy jönne létre, hogy 16 milliárd származna az uniós költségvetés korábban más célra szánt pénzeinek átcsoportosításából.Bár az ESBA gazdasági növekedésre való hatását még nem lehet megbecsülni, a jelentés ezt a mechanizmust kívánja kibővíteni oly módon, hogy az eredetileg három évre (2018-ig) szóló programot kiterjeszti 2020-ig, és az eredeti alapokat néhány milliárddal kiegészíti.A javaslatot elutasítottam, mert nem jelent érdemi hozzájárulást az Unió gazdaságának fellendítéséhez, amihez olyan eszközöket kellene alkalmazni (nagyvonalú, állami pénzből finanszírozott beruházások, például a közlekedésbe), amelyeket az USA is alkalmazott az 1930-as évek nagy válságát követően. E javaslat nem is említhető egy sorban azzal, tulajdonképpen nem más, mint egy neoliberális ihletésű csodavárás.
2016/11/22
EU-Switzerland agreement on the linking of their greenhouse gas emissions trading systems (A8-0386/2017 - Christofer Fjellner) HU

Az EU kibocsátás kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó ágazatoknak 43%-kal kell csökkenteniük kibocsátásukat a 2005-ös szinthez képest, míg a kibocsátás kereskedelemben részt nem vevő ágazatoknak 30 százalékkal. Az EU ETS piaci mechanizmusa költséghatékony és eredményes módon teszi lehetővé a rugalmasságot és a kibocsátás csökkentést, ugyanakkor hosszú távon rögzített szabályok révén megőrzi az EU energiaigényes iparágainak nemzetközi versenyképességét.Az EU ETS rendszere össze fog kapcsolódni a svájci kibocsátás kereskedelmi rendszerrel (svájci ETS). A svájci kibocsátás kereskedelmi rendszer teljesíti azokat a követelményeket, amelyek az EU ETS-sel való összekapcsolás érdekében szükségesek, rendszer összeegyeztethető az uniós kibocsátás kereskedelmi rendszerrel, hasonló a kialakítása. A két rendszer összekapcsolása lehetővé teszi bármelyik résztvevő számára, hogy a kapcsolt rendszerből származó egységeket használjanak fel a szabályok betartása érdekében. Ezáltal bővül a piac és több kibocsátás csökkentési lehetőség áll rendelkezésre, ennek eredményeképp pedig nő a kibocsátás kereskedelem hatékonysága és csökkennek a költségek.Mindezek alapján a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Protection against dumped and subsidised imports from countries not members of the EU (A8-0236/2017 - Salvatore Cicu) HU

A jelentés az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingbehozatallal szembeni védelemről szól. Tulajdonképpen egy rendeletet módosít, elsősorban a kínai importra kihegyezve. Védelemről szól, mivel a szabadpiaci erőviszonyokat számottevő mértékben befolyásoló torzulások állnak fenn. Különösképpen helyénvaló egyértelművé tenni, hogy ez a helyzet áll fenn, ha a jelentett árak vagy költségek – a nyersanyag- és energiaköltségeket is beleértve – jelentős kormányzati beavatkozás hatására nem szabadpiaci erőviszonyok eredményei.A jelentés előzménye az, hogy ez év tavaszán az Európai Parlament egy nem törvényerejű határozatában visszautasította, hogy Kínát piacgazdaságnak minősítse (Market Economy Status – MES). Ugyanis Kína WTO-csatlakozásakor, 2001-ben a csatlakozási jegyzőkönyv rögzítette, hogy Kína 2016. december 11-ig megkapja az EU-tól a piacgazdasági státuszt.A nyilatkozatban a Bizottság emlékeztet arra, hogy az új módszertan célja a – különösképpen a jelentős piactorzulásokból fakadó – tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal szemben az uniós gazdasági ágazat számára jelenleg is biztosított védelem fenntartása. Ennek érdekében a Bizottság gondoskodni fog arról, hogy az uniós gazdasági ágazatra ne háruljanak többletterhek akkor, amikor az a dömpingellenes jogszabályi rendelkezések alapján védelmet kér.A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Multilateral negotiations in view of the 11th WTO Ministerial Conference (B8-0593/2017) HU

Az állásfoglalási indítvány a WTO 11. miniszteri konferenciáját készíti elő, amelyet Buenos Aires-ben tartanak 2017. december 10–13 között. Mint ismertes, a 2001. évi, Dohában tartott WTO-konferencia óta a fejlett és fejlődő országok nem képesek megegyezni a világkereskedelem további liberalizálásáról. A szegényebb országok a tárgyalások alatt főleg azzal vádolták az Európai Uniót, Japánt és az Egyesült Államokat, hogy ez utóbbiak nem hajlandók csökkenteni a mezőgazdasági termékek vámterheit és a belső piaci agrártámogatásokat. Ezáltal hazai piacaikról kirekesztik a fejlődő országokat, amelyek pedig nagymértékben függnek a mezőgazdasági bevételektől. A fejlett országoknak viszont az volt fontos, hogy hozzáférjenek a fejlődő országok piacaihoz és a versenyről, a beruházásokról, az állami közbeszerzésekről akartak megállapodni.Az állásfoglalás szerint a WTO tagjai különbözőképpen ítélik meg a tárgyalások menetét, szükség van az ambíciók újrafogalmazására. A fejlődő országokat képessé kell tenni arra, hogy megtalálják saját megoldásaikat, hogy egyenlő esélyekkel rendelkezzenek az új ágazatokban.Az indítványt nem támogattam, mert a WTO-megállapodások nem a szélesebb társadalom, hanem a multinacionális cégek érdekeit szolgálják. Másrészt olyanok az érdekellentétek, hogy már több mint másfél évtizede nincs előrehaladás, és nem is lehet, mert egy olyan gazdasági rendszer, amelyikben mindenki elsődlegesen nem saját maga, hanem mások fogyasztására akar termelni, nem működőképes.
2016/11/22
Saving lives: boosting car safety in the EU (A8-0330/2017 - Dieter-Lebrecht Koch) HU

Az európai közlekedési balesetek áldozatai számának 2020-ig felére történő csökkentése, a közúti halálesetek 2050-ig nullára csökkentése kívánatos cél, de megvalósítása irreálisnak tűnik.Az infrastrukturális tényező döntő jelentőségű. A legfontosabb, hogy a veszélyeztetett úthasználókat fokozottabban figyelembe kell venni az útépítés és karbantartás során. Az a tény, hogy a halálos balesetek áldozatainak 45%-a utas, és hogy az összes baleset mintegy 95%-a emberi mulasztásra – a vezetésre való alkalmatlanságra, túlterheltségre, rossz megítélésre és figyelmetlenségre – vezethető vissza, arra enged következtetni, hogy a biztonságfokozó vezetéstámogató rendszerek beépítésének kötelezettségét mielőbb jogszabályi szinten kell rögzíteni.További probléma, hogy a járművek kötelező felszereltsége tagállamonként eltérő, és ezért a jelentés felszólítja a Bizottságot, hogy állítsa össze a kötelező felszereltség alá tartozó tárgyak uniós szintű, kötelező erejű listáját is. Külön kiemeli a szöveg, hogy a gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása továbbra is megoldatlan problémát jelent. Ennek érdekében sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek hatékony intézkedéseket és jogszabályok révén kezeljék a kilométer-számlálók manipulálásának problémáját.A megfogalmazott célokkal egyetértve az indítvány elfogadását támogattam.
2016/11/22
Deployment of cohesion policy instruments by regions to address demographic change (A8-0329/2017 - Iratxe García Pérez) HU

A jelentés az EU és tagállamai jövője szempontjából rendkívül fontos kérdést tárgyal. Térségünk már egy ideje és jelenleg is zajló demográfiai hanyatlása nem csak a kohéziós politikát érinti, de valamennyi uniós politikát, sőt közvetetten az egyik legforróbbnak mondható (és a tagállamokat megosztó) külső és belső migráció kérdését is. Néhány gazdaságilag fejlett tagállam a demográfiai mutatók hanyatlást a bevándorlással próbálná enyhíteni, míg mások nemzeti hatáskörben próbálják azt orvosolni.Mikor demográfiai gondokról beszélünk, tudnunk kell, hogy egy gyűjtő fogalomról van szó, mely magában foglalja egy adott térségben tapasztalható népsűrűséget, az idősödés mértékét, a születésszámot, és az elvándorlást. A tárgyalt demográfiai gondokat legsokatmondóbban a munkaképes lakosság és az idős korosztály jelenlegi 4:1 arányról 2080-ra 2:1-re történő várható romlása fejezi ki. Ennek orvoslására a jelentés többnyire jó irányban mutató javaslatokat fogalmaz meg. Tény, hogy a kohéziós politika eszközrendszere kínálja a legnyilvánvalóbb lehetőséget a demográfiai kérdésekbe történő ösztönző beavatkozásra. Az előadó azonban úgy véli, hogy ezek alkalmazásának legfőbb akadálya a hiányzó EU szintű stratégia, de mint tudjuk nem ez az egyedüli terület, ahol ez így van.A jelentésben megfogalmazott iránnyal egyet értve, annak elfogadását támogattam.
2016/11/22
Control of spending and monitoring of EU Youth Guarantee schemes cost-effectiveness (A8-0296/2017 - Derek Vaughan) HU

A jelentés szerint az uniós ifjúsági garanciarendszerek 2013-ban elindított végrehajtásának négy évében fiatalok munkanélküliségi rátája több mint 7 százalékponttal csökkent, ami azt jelenti, hogy közel 2 millió munkanélküli fiatal talált állást. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a munkanélküliség csökkenése annak is köszönhető, hogy sok fiatal arra kényszerült, hogy az EU-n kívül keressen állást, aminek súlyos hatása a következő évtizedekben fog jelentkezni. Az is sajnálatos, hogy a javulás ellenére 2016 közepén a fiatal munkanélküliek száma még mindig 4,2 millió, az érintett korosztály 18,8%-a.Ennek kapcsán a jelentés emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a hatékony ifjúsági garanciarendszer éves finanszírozása hozzávetőleg 45 milliárd eurót igényelne. Ezt a finanszírozást befektetésnek kell tekinteni, mivel hatékony alkalmazása esetén a fiatalok foglalkoztatásával járó költségeket jelentősen csökkenti. A helyzet javítása érdekében a jelentés felszólítja a tagállamokat, hogy a munkaerőpiac fenntartható integrációjának előmozdítása érdekében kísérjék figyelemmel azokat a fiatalokat, akik elhagyják a garanciarendszereket.Bár az a véleményem, hogy az ifjúsági munkanélküliség is az EU által követett neoliberális gazdaságpolitika eredménye, és az ifjúsági garanciaalapok csak tüneti kezelés, a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Criminal acts and penalties in the field of illicit drug trafficking (A8-0317/2017 - Teresa Jiménez-Becerril Barrio) HU

A javaslat 2013-ra nyúlik vissza és két jogalkotási aktus tervezetéből álló csomag részét képezi, melynek célja az új pszichoaktív anyagok által jelentett fenyegetés uniós szintű kezelésére szolgáló, jelenleg alkalmazott rendszer javítása.Az Európai Parlament az előző hivatali időszak alatt fogadta el az első olvasatban kialakított álláspontját. Az új pszichoaktív anyagokról szóló jogszabálycsomaggal kapcsolatos munka különösen hosszan tartó és fáradságos volt, és akkor kapott új lendületet, amikor a Bizottság javaslatát egy új szöveget tartalmazó rendelettel váltotta fel. Négy évvel később, intenzív intézményközi tárgyalásokat követően a két társjogalkotó között végül átfogó politikai megállapodás jött létre az új pszichoaktív anyagokról szóló jogszabálycsomaggal kapcsolatban, amely magában foglalta a Parlament tárgyalási megbízatásában szereplő fő pontokat.Mivel a Tanács szeptember 25-én elfogadott álláspontja teljes mértékben tükrözi az intézményközi tárgyalások során létrejött megállapodást, az előadó azt javasolja, hogy az Európai Parlament módosítások nélkül támogassa azt, s ezzel én is egyetértettem.
2016/11/22
Information exchange on, and an early warning system and risk assessment procedure for, new psychoactive substances (A8-0359/2016 - Michał Boni) HU

A Bizottság javaslata arra irányul, hogy a veszélyes új pszichoaktív anyagokat korlátozó eljárásokat lerövidítsék és hatékonyabbá tegyék, az információkhoz késedelem nélkül hozzá lehessen jutni. Az Unióban elsősorban a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja foglalkozik az európai kábítószerhelyzettel kapcsolatos információk gyűjtésével, elemzésével és terjesztésével. Az ügynökség fő feladata, hogy a rendelkezésre álló legfrissebb információk alapján éves jelentést készítsen az európai droghasználatról egy sor, a rendszer működésének elmúlt 20 évében tökéletesített, szabványosított jelentéstételi eszköz alapján. A szerhasználat és a fiatalok szerhasználata világszerte jelentős egészségügyi probléma, azonban még mindig keveset tudunk elterjedtségéről.Az új javaslat – a korábbiakhoz hasonlóan – az intézkedések hatékonyabbá tétele és felgyorsítása érdekében az uniós riasztási rendszer és a kockázatértékelés megerősítését, valamint az eljárások egyszerűsítését célozza. Az előadó úgy véli, hogy bár sokat tettek az adatok minőségének és összehasonlíthatóságának javítása, a droghasználat nyomon követésével kapcsolatos nehézségek leküzdése és az országok közötti összehasonlítások kidolgozása érdekében, az új pszichoaktív anyagok használata egyre fokozódik, ami nagy kihívást jelent.A jelentés elemző részével és a kijelölt célokkal egyetértve, annak elfogadását támogattam.
2016/11/22
Authorisation of genetically modified soybean 305423 x 40-3-2 (Objection pursuant to Rule 106) (B8-0570/2017) HU

Az állásfoglalási indítvány beterjesztői úgy vélik, hogy a bizottsági végrehajtási határozat nem felel meg az uniós jognak, mivel az nem egyeztethető össze vonatkozó rendelet célkitűzésével, Nem garantálja az emberi élet és egészség, az állati egészség és jólét, a környezet és a géntechnológiával módosított élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó fogyasztói érdekek magas szintű védelmét. A kifogásban felhívja a Bizottságot, hogy ne engedélyezzen olyan, a gyomirtó szereknek ellenálló géntechnológiával módosított növény termesztését, amelyet több gyomirtó szerrel szemben is ellenállóvá tettek.Fontos eleme a kifogásoknak, hogy a Bizottságot dolgozzon ki az egészségre gyakorolt kockázatok értékelésére, a toxikológiára, valamint a forgalomba hozatal utáni nyomon követésre irányuló olyan stratégiákat, amelyek a teljes élelmiszer- és takarmányláncot lefedik. Ezeket a lehető legrövidebb időn belül tegye meg, hogy a jövőben minden termesztési kérelmet komplex értékelésnek lehessen alávetni. Fontos, hogy a Bizottság ezeknek a stratégiáknak az elkészítéséig függesszen fel minden génmódosított élelmiszerre vonatkozó engedélyezési eljárást.A fentiekkel egyetértve a kifogás elfogadását támogattam.
2016/11/22
Reflection paper on the future of EU finances (B8-0565/2017) HU

Az indítványban szereplő kritikákkal egyet lehet érteni, és az az álláspontom, hogy még egy igen alacsony szintű uniós együttműködés is a GDP 2%-át igényelné, főleg az elmaradottabb térségek fejlesztési igényei miatt. Ennek megfelelően elutasítok minden olyan javaslatot, ami az uniós kiadások lefaragását célozza, ugyanakkor nem értek egyet a túlzott igényekkel (a GDP 8%-a, ahogy az EUL/NGL javasolja) sem.A jelentés gondolati kerete a Bizottság az Európai Unió jövőbeni modelljére vonatkozó, 2017. márciusi fehér könyvben szereplő öt forgatókönyv körül forog, annak költségvetési vonatkozásait veszi alapul. A fehér könyv mondanivalóját, annak neoliberális jellege miatt elutasítom, így a jelentésre nemmel szavaztam, miközben a módosító javaslatok jelentős részét támogattam, mert gazdaságpolitikai nézeteink részben egyeznek a javaslattevők nézeteivel.
2016/11/22
Safety rules and standards for passenger ships (A8-0167/2017 - Daniela Aiuto) HU

A személyszállításban széles körben használnak 24 méternél rövidebb hajókat. E hajók tekintélyes, akár 250 utas szállítására alkalmas járművek is lehetnek. Jóllehet aránytalan lenne ezekre ugyanazon követelményeket előírni, mint a nagyobb személyhajókra, fontos a szigorú biztonsági szabályok és előírások fenntartása, amennyiben a tagállamok állapíthatják meg a felségvizeiken közlekedő ilyen hajókra vonatkozó szabályokat.A tengeri létesítményeket kiszolgáló hajókat kizárták a hatály alól, mivel nem utasokat, hanem ipari személyzetet szállítanak a tengeri létesítményekhez. Az ipari személyzet meghatározására és szállítására vonatkozóan jelenleg nem létezik semmilyen nemzetközileg elfogadott előírás, amit az előadó szerint az IMO (International Marine Organisation) szintjén kell orvosolni.Az irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egyes helyi körülmények figyelembevétele, az irányelv valamely előírásával egyenértékű nemzeti szabály bevezetése vagy hajók bizonyos előírások alóli, adott üzemeltetési feltételek (évszak, napszak, tengeri viszonyok) melletti mentesítése érdekében intézkedéseket hozzanak a biztonsági előírások javítására. A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
System of inspections for the safe operation of ro-ro ferry and high-speed passenger craft in regular service (A8-0165/2017 - Dominique Riquet) HU

A javaslat a menetrend szerint közlekedő ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszeréről, a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről szóló irányelv módosítására irányul. Alapvető célja ésszerűsíteni és egyszerűsíteni a jelenlegi szabályozást egyrészt a hajótulajdonosok adminisztratív terheinek csökkentése, másrészt a tagállamok tengerészeti hatóságaitól megkövetelt erőfeszítések racionalizálása érdekében.A kombinált logisztikai megoldások, így a roll-on roll-off jelentős gazdasági és környezeti előnyökkel járnak, a témával való foglalkozás így ésszerű. A jelenlegi parlamenti álláspont olyan elemeket tartalmaz, mint a ro-ro hajók biztonságának növelése, a biztonsági ellenőrzések optimalizálását, a vonatkozó szabályok pontosítását, a hajók személyzetének szociális- és biztonsági érdekeinek megvédése. Szavazatommal támogattam az első olvasat lezárását.
2016/11/22
Objection to an implementing measure: scientific criteria for the determination of endocrine disrupting properties (B8-0542/2017) HU

A Bizottság Parlamentnek benyújtott rendelettervezete az Endokrin diszruptorok tudományos meghatározására és kimutatására számos olyan hiányosságot mutat, amelyek elfogadhatatlanná teszik. Olyan nem konkretizált megfogalmazást tartalmaz, amely adott esetben a szóban forgó hatóanyag endokrin diszruptor csoportba történő besorolását teszi lehetetlenné, illetve magának a tudományos eljárásnak a hitelességét kérdőjelezi meg.A jelentéstevő kiemeli, hogy az Európai Bizottság az ENSZ által nemzetközi szabályokban elfogadott tudományos bizonyító erejű eljárásokat kívánja a saját vonatkozásában is elfogadni, de ezzel kizár számos olyan független tudományos bizonyító eljárást. Ez szűkíti a civil szféra és a jogalkotó mozgásterét, és lehetőséget teremt a Bizottság számára, hogy az EFSA mindenek feletti és megkerülhetetlen döntései képezzék a rendelettervezet hatálya alá tartozó anyagok elbírálását.A GMO termények engedélyezésének vonatkozásában már kellő tapasztalat áll az EP és Magyarország rendelkezésére, hogy lássa, mennyire antidemokratikus módon jár el a Bizottság a rendelettervezetben kialakított jogi feltételek és saját felhatalmazása birtokában. Itt ezt mindenképpen fontos megakadályozni és a Bizottságot egy új tervezet benyújtására kényszeríteni. A fentiek alapján az indítványra igent szavaztam.
2016/11/22
Objection pursuant to Rule 106: draft Commission implementing decision authorising the placing on the market of products containing, consisting of, or produced from genetically modified soybean FG72 x A5547-127 pursuant to Regulation (EC) No1829/2003 of the European Parliament and of the Council on genetically modified food and feed (B8-0540/2017) HU

A Környezetvédelmi Bizottság előadóinak előterjesztésében egy génmódosított szójabab fajta és az azokból származó termékek forgalomba hozatalára vonatkozó állásfoglalás tervezetről szavaz a plenáris ülés. A jelentés előadói rendkívüli alapossággal mutatnak rá azokra az eljárásjogi hibákra és élelmezés egészségügyi kockázatokra és ellentmondásokra, melyek összegzéseként azt a következtetést kell levonniuk, hogy az adott szójabab és a belőle származó élelmiszer és állati takarmány jellegű termékek sem alkalmasak forgalomba hozatalra.A GMO szóját a gyomirtószer, a glifozát tolerancia biztosítása érdekében fejlesztették ki. Az évek óta zajló polémia fő vízválasztója talán ott keresendő, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság nem talált az emberi egészségre káros hatást a glifozát és származékai vonatkozásában, míg a WHO kutatási csoportja a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolja azokat. Az egyes bomlástermék származékok zsírban könnyen oldódnak, így a legtöbbet fogyasztott szójaolajokban felhalmozódni képesek és ezek az olajok egyebek mellett néhány anyatej helyettesítő tápszerben is megtalálhatók.Ezen kívül az ún. kiegészítő gyomirtó szerekből származó szermaradványokkal létrejövő szinergia hatásokat sem vizsgálta az EFSA vagy más kompetens intézmény, mely tény tovább növeli a GMO szója előállítása során jelen lévő kockázatokat. A jelentés további fontos érveket sorakoztat fel az adott GMO szója és termékeinek forgalomba hozatala ellen, ezért az indítvány elfogadását támogattam.
2016/11/22
2017 UN Climate Change Conference in Bonn, Germany (COP23) (B8-0534/2017) HU

Egyetértünk azzal, hogy az Európai Unió és tagállamai teljesítsék a Párizsi Megállapodásban vállalt kibocsátás csökkentési célokat. Ezzel az EU bizonyítja elkötelezettségét aziránt, hogy globális összehasonlításban is élen járjon. A párizsi célok az Egyesült Államoknak a megállapodás alóli kihátrálását követően a tervezett ütemben nem teljesíthetők. Irreális Jean-Claude Junkernek az Unió helyzetéről mondott beszédében tett felajánlása - amire expozéjában Canete biztos is hivatkozott -, mely szerint az Unió teljesítse az USA elmaradt kibocsátás csökkentési vállalását.Ezzel összhangban az állásfoglalás felszólítja a tagállamokat, hogy nyújtsák be a Párizsi Megállapodás szerinti jelenlegi kötelezettség vállalásokon túlmutató további ÜHG-csökkentéseket. Ez olyan mértékben csökkentené az európai ipar versenyképességét, ami elfogadhatatlan. Az indítvány több, irreális, nem teljesíthető célkitűzést is megfogalmaz, amelyek tényleges teljesítése Magyarország energiaellátásának biztonságát is veszélyeztetné. Mindezekre tekintettel a szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
Accessibility requirements for products and services (A8-0188/2017 - Morten Løkkegaard) HU

Az irányelv a fogyatékossággal élő személyek és az idősek önállósága, társadalmi és foglalkozási beilleszkedése, valamint a közösség életében való részvétele biztosítását célzó intézkedéseket kezdeményez. A termékek és szolgáltatások akadálymentesítése nem csak a fogyatékossággal élők életét fogja jobbá tenni, hanem más állandó vagy időszakos jelleggel funkcióképességükben korlátozott személyekét, például az idősekét, a terhes nőkét és a csomagokkal utazó emberekét is. A belső piac jobb működésének biztosítása érdekében a nemzeti hatóságoknak az ezen irányelvben említett uniós jogi aktusokban foglalt, akadálymentesítéssel összefüggő rendelkezések alkalmazásakor az ezen irányelvben meghatározott akadálymentesítési követelményeket kell alkalmazniuk.A hozzáférhető termékek és szolgáltatások iránti kereslet magas és az Európai Unió népességének elöregedésével a fogyatékossággal élő és/vagy funkcióképességükben korlátozott személyek számának jelentős növekedésére számíthatunk. A népesség elöregedése következtében az Európai Unióban 2020-ra várhatóan 120 millió személy él majd halmozott és/vagy kisebb fogyatékossággal. A belső piac működésének javítása bizonyos, akadálymenetesen hozzáférhető termékek és szolgáltatások tekintetében egyaránt szolgálja mind e fogyasztók, mind a gazdaság érdekeit. Mindezek alapján az irányelv elfogadását támogattam.
2016/11/22
Mobilisation of the European Globalisation Adjustment Fund: application EGF/2017/002 FI Microsoft 2 (A8-0278/2017 - Petri Sarvamaa) HU

A jelentés az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap Finnország részére történő igénybevételéről szól. Mint ismeretes az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap célja, hogy támogatást nyújtson a globalizáció hatására a világkereskedelemben bekövetkezett fő strukturális változások miatt vagy a globális pénzügyi és gazdasági válság elhúzódása, illetve egy újabb globális pénzügyi és gazdasági válság következtében elbocsátott munkavállalóknak és tevékenységüket megszüntető önálló vállalkozóknak a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedéshez.Finnországban a Microsoft Mobile Oy vállalatnál, valamint 11, azzal kapcsolatban álló beszállítónál és továbbfeldolgozó vállalatnál sor került mintegy 1300 dolgozó elbocsájtására. A munkaerő-leépítés fő oka a mobiltelefon-ágazatban tapasztalható világméretű verseny és ennek következtében a Microsoft Mobile Oy és a Windows-alapú operációs rendszer piaci részesedésének visszaesése. Emiatt Finnország kérelmet nyújtott be az Alap igénybevétele iránt. Az eddigi következetes gyakorlatunk szerint a globalizáció miatti problémák megoldásának uniós finanszírozását csak a szegényebb országok esetében támogatjuk. Mivel Finnország az Unió gazdag országai közé tartozik, maga is meg tudja oldani a problémáit, így az előterjesztést nem támogattam.
2016/11/22
Objection pursuant to Rule 106: draft Commission implementing decision authorising the placing on the market of products containing, consisting of, or produced from genetically modified soybean DAS- 68416-4 (B8-0498/2017) HU

A Dow AgroSciences Europe nevű vállalat engedélykérelmet nyújtott be 2011-ben a holland hatóságokhoz, melyben kérik a DAS-68416-4 jelű génmódosított szója élelmiszerekben és takarmányokban történő felhasználását. Mivel nem Hollandia belső ügyéről van szó, a kérelmet megvizsgálta az EFSA is és kedvező véleményt tette közzé. Ezzel szemben a tagállamok számos kutatásokon alapuló kritikát fogalmaztak meg a glufozinát tartalmú gyomirtó szerekre rezisztens GMO szója élelmiszerekben történő felhasználása ellen. Megállapítják, hogy a kérelemben bemutatott kockázatelemzési adatok nem adnak kellő alapot arra, hogy kizárható legyen az emberi szervezetre gyakorolt káros hatás. Az általam is támogatott állásfoglalás felszólítja a Bizottságot, hogy vonja vissza végrehajtási határozattervezetét.
2016/11/22
Objection pursuant to Rule 106: draft Commission implementing Regulation amending Commission implementing Regulation (EU) 2016/6 as regards feed and food subjected to special conditions governing the import of feed and food originating in or consigned from Japan following the accident at the Fukushima nuclear power station (B8-0502/2017) HU

Egy bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról van szó, mely Japánból az EU-ba érkező élelmiszerek és takarmányféleségek minőségi követelményeit szabályozná tekintettel a fukusimai atomszerencsétlenség okozta talaj- és óceánszennyeződésre. A feltételes módot az indokolja, hogy az előadó elutasításra javasolja a bizottsági tervezetet, mivel úgy véli, hogy az indokolatlanul „megengedő”, mikor csökkentené, ill. eltörölné a japán hatóságok céziummaradványra vonatkozó kötelező nyilatkozattételét, a belépéskori mintavételezéseket, ellenőrzéseket.Egy példa annak érzékeltetésére, hogy mennyire jogos az előadó elutasító álláspontja: a rendelettervezet II. melléklete felsorolja azon termékeket, melyek különösen kitettek a radioaktív anyagok felhalmozódásának, és így különösen alapos vizsgálatnak kell alávetni őket. A bizottsági rendeletmódosítás levenne a veszélyességi listáról olyan Fukusima prefektúrából származó rizst, mely egyes bébiételek alkotóelemeként használatos. A fentiek alapján a bizottsági tervezet elutasítását szorgalmazó állásfoglalás elfogadását megszavaztam.
2016/11/22
EU-Iceland Agreement on the protection of geographical indications for agricultural products and foodstuffs (A8-0254/2017 - David Borrelli) HU

A jelentés hiányt pótol abban az értelemben, hogy Izland még nem alkotott törvényt az EU földrajzieredet-védett termékeinek megkülönböztetett státuszáról, noha úgy Izland, mint az EU aláírója az Európai Gazdasági Térségről szóló szabadkereskedelmi megállapodásnak. E megállapodás rögzíti, hogy a felek tárgyalások útján megállapodásra jutnak a földrajzieredet-védett mezőgazdasági és élelmiszertermékek kölcsönös elismeréséről és védelméről. E kérdés fontosságát jelzi, hogy az 1150 uniós eredetvédett terméket érint. Ebbe nem tartoznak bele a borászati termékek, mert azokat már a szabadkereskedelmi alapszerződés tartalmazza. Szükség van az EP jóváhagyására annak érdekében, hogy a Tanács elfogadja a megállapodás megkötésére vonatkozó határozatát. Az előzőek alapján a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Implementation of the Mediation Directive (A8-0238/2017 - Kostas Chrysogonos) HU

A javaslat a közvetítési irányelv gyakorlati érvényesülését vizsgálja a tapasztalatok fényében. Mindenképpen támogatható, mert az európai polgárok joghoz jutását segíti a közvetítés, ezen alternatív vitarendezési forma népszerűsítésével, amely még mindig messze elmarad az ideális szinttől polgári és kereskedelmi ügyekben. (A tagállamok többségében a bírósági ügyek kevesebb mint 1%-ában veszik igénybe a közvetítést). Ilyen körben van relevanciája az európai jogharmonizációnak.A jelentés felhívja a tagállamokat, hogy szorgalmazzák a közvetítés használatát polgári és kereskedelmi viták esetén, megfelelő és átfogó tájékoztatást nyújtva állampolgáraiknak és a jogi személyeknek az eljárás lényegéről és pénz- és időmegtakarításban mérhető előnyeiről. Ugyanakkor felhívja a Bizottságot, hogy a közvetítés további népszerűsítésének eszközeként értékelje a közvetítési szolgáltatásokra vonatkozó, Unió-szerte érvényes minőségi standardokat, valamint értékelje, hogy szükség lenne-e a tagállamokban a közvetítést igénybe vevő ügyek nemzeti nyilvántartásának létrehozására és fenntartására. Mivel a jelentésben foglalt javaslatok elősegítik ennek a jogi eszköznek az elterjedését, arra igent szavaztam.
2016/11/22
The functioning of franchising in the retail sector (A8-0199/2017 - Dennis de Jong) HU

A rendelet a franchise kiskereskedelmi ágazatban való működéséről, illetve annak szabályozásáról szól. Egy korábbi állásfoglalásában a Parlament üdvözölte a franchise üzleti modelljét, amely támogatja az új üzleti tevékenységeket és a kisvállalkozói tulajdonosi szerkezetet, ugyanakkor megállapította, hogy bizonyos esetekben tisztességtelen szerződési feltételek állnak fenn, és ezért kérte a Bizottságot a franchise-rendszerek működésének felülvizsgálatára. A franchise az EU-ban jelenleg alulteljesít, és a GDP csupán 1,89%-át adja, míg az Egyesült Államokban 5,95%, Ausztráliában pedig 10,83% ez az arány. Ez az alacsony arány azzal is összefügg, hogy a franchise-ra mint üzleti modellre vonatkozó, meglévő jogszabályok rendkívül eltérőek az egyes tagállamokban, ami technikai akadályokat teremt és mind a franchise-adókat, mind a franchise-vevőket visszatarthatja attól, hogy tevékenységeiket kiterjesszék külföldre.Ezzel kapcsolatban a Parlament felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a franchise kiskereskedelmi ágazatban való működését, többek közt az esetleges tisztességtelen szerződési feltételeket vagy egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, és kérje fel az Eurostatot, hogy szenteljen figyelmet ennek a modellnek, amikor az ágazattal kapcsolatban gyűjt statisztikai információkat. A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Academic further and distance education as part of the European lifelong learning strategy (A8-0252/2017 - Milan Zver) HU

Az oktatás és a képzés a társadalom tükre. Kulcsfontosságú a hozzájárulásuk a humántőke képzéséhez. A tudás, a tapasztalatok és a készségek folyamatos fejlesztése rendkívül fontos nem csupán a munkában, hanem az egyének magánéletében és közösségi életében is. Az oktatási rendszereknek ezért nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a gyorsan változó körülményekre és alkalmazkodniuk kell azokhoz. A folyamatos felsőfokú szakoktatásban és szakképzésben további hozzáférési lehetőségeket kell biztosítani az oktatáshoz, amelyek révén a résztvevők továbbfejleszthetik képességeiket. Röviden fogalmazva a továbbképzés és távoktatás jelentős mértékben hozzájárulhat a modern társadalmak kihívásainak sikeres leküzdéséhez.A továbbképzés és távoktatás a személyre szabott oktatásra helyezi a hangsúlyt. Az ilyen jellegű rugalmasság hozzájárul a hatékonyabb, magasabb színvonalú tanuláshoz is és csökkenti a lemorzsolódási arányt is, amely még mindig nagy probléma Európában. A digitalizálás folyamata más területekhez hasonlóan az oktatásban is megállíthatatlan. Napjainkban Európában csupán az iskolás gyerekek negyedét tanítják digitális készségekkel rendelkező tanárok. Ezért az oktatás valamennyi szereplőjét sürgősen szükséges felvértezni a megfelelő készségekkel az oktatási folyamat valamennyi szintjén. A fentiekkel egyetértve a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Whale hunting in Norway (B8-0499/2017) HU

Nehezen érthető, hogy Norvégia a különböző nemzetközi egyezmények és a nemzetközi felháborodás ellenére is kitart megengedő bálnavadászati politikája mellett. Semmibe veszi az 1986-ban a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság és a CITES (a biológiai sokféleség védelme mellett elkötelezett szervezet) által elfogadott és ma is érvényen lévő bálnavadászati moratóriumot. A CITES-nek Norvégia elsők között volt a tagja. A Norvégi által 1986 óta leölt bálnák számát 13 000-re becsülik, melynek 90%- a vemhes nőstény, mivel ezek kevésbé tudnak menekülni a vadászok elől. Norvégia a bálnahústermékeket EU tranzitkikötőin keresztül exportálja, főleg a japán piacokra. A Bizottság ugyanakkor nem volt hajlandó az EP rendelkezésére bocsátani a tranzitforgalom pontos adatait. Az állásfoglalás megfelelő határozottsággal ítéli el Norvégia bálnavadászattal kapcsolatos politikáját, ezért annak elfogadását támogattam.
2016/11/22
Setting up a special committee on terrorism, its responsibilities, numerical strength and term of office (B8-0477/2017) HU

Az Elnökök Értekezletének előterjesztése alapján az EP a terrorizmus ügyében 30 tagú különbizottságot hozna létre egyéves, meghosszabbítható időszakra. Fő feladata a tagállami bűnüldöző hatóságok, az illetékes uniós ügynökségek és az elismert szakértők által szolgáltatott tények és az európai földön tapasztalható terrorista veszély vizsgálata, elemzése és pártatlan értékelése, megfelelő intézkedések ajánlása az Európai Unió és tagállamai terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére, kivizsgálására és üldözésére való képessé tételéhez. Feladata lenne a nemzeti hatóságok és az illetékes uniós szervek között a bevált gyakorlatok jelenlegi cseréje terén folytatott együttműködés vizsgálata, tekintettel a sebezhető célpontok, többek között a tranzitterületek, mint például a repülőterek és vasútállomások védelmére. A különbizottság értékelné az uniós terrorizmusellenes jogszabályoknak az alapvető jogokra gyakorolt hatását is.Bár a terrorizmus elleni küzdelemben áttörést önmagában nem hozhat, de mégis indokolt egy ilyen különbizottság létrehozása, ezért támogattam az előterjesztést.
2016/11/22
Double taxation dispute resolution mechanisms in the EU (A8-0225/2017 - Michael Theurer) HU

A jelentés a kettős adóztatással kapcsolatos európai uniós vitarendezési mechanizmusokról szól. A Bizottság szerint jelenleg a kettős adóztatás képezi az egységes piac egyik legnagyobb akadályát, mivel gátolja a határokon átnyúló beruházásokat, és hosszú távon káros hatással van a növekedésre.Az EU-ban jelenleg rendelkezésre álló vitarendezési eljárások, a választott bíróságok nem elég hatékonyak. A jelenlegi vitarendezési eljárások túl hosszúak, költségesek, és gyakran nem eredményeznek megállapodást, bizonyos esetekben pedig egyáltalán nem ismerik el azokat. Egyes vállalkozások jelenleg inkább elfogadják a kettős adóztatást, minthogy a kettős adóztatás megszüntetése céljából pénzt és időt fordítsanak fáradságos eljárásokra. A Bizottság jelzése szerint jelenleg mintegy 900, kettős adóztatással kapcsolatos vita zajlik az EU-ban, amelyek összesen 10,5 milliárd eurós összeget érintenek. A nemzeti hatóságok pedig gyakran nincsenek arra ösztönözve, hogy gyorsan cselekedjenek és megoldják a kettős adóztatással kapcsolatos vitákat. Ezért a Bizottság szerint fontos, hogy olyan mechanizmusok álljanak rendelkezésre az Unióban, amelyek az adózók rendszeres és hatékony tájékoztatása mellett biztosítják a kettős adóztatással kapcsolatos jogviták hatékony, gyors és végrehajtható rendezését és a szóban forgó kettős adóztatás tényleges és időben történő megszüntetését.A jelentésben foglaltakkal egyetértek, így annak elfogadását támogattam.
2016/11/22
2018 Budget - Mandate for the trilogue (A8-0249/2017 - Siegfried Mureşan) HU

A jelentés a 2018. évi költségvetés irányelveiről szól. Az irányelv szerint az EU 2018-as költségvetésében a legfontosabb kérdések és a főbb prioritások a fenntartható növekedés, a tisztességes, minőségi és stabil foglalkoztatás, a társadalmi-gazdasági kohézió, a biztonság, a migráció és az éghajlatváltozás. Az jelentés szerint a 2018-as uniós költségvetésnek lehetővé kell tennie az EU számára, hogy továbbra is hozzájáruljon a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz, miközben biztosítja polgárai biztonságát is. Sajnálja, hogy a Bizottság javaslata nem felel meg teljes mértékben a Parlament éghajlatváltozás elleni fellépésre irányuló felhívásának.A Költségvetési bizottság szerint EU-ban a fenntartható növekedés eléréséhez, valamint a stabil és színvonalas munkahelyek létrehozásához kulcsfontosságú a kutatásba, az innovációba, az infrastruktúrába, az oktatásba és a kkv-kba való beruházások fokozása. A jelentés felsorolja a költségvetés egyes alfejezeteiben javasolt változásokat.A jelentésben lévő nagy általánosságokat még el is lehetne fogadni, de tekintettel arra, hogy a költségvetés egyben az unió gazdaságpolitikáját is kifejezi, amivel viszont nem értek egyet, így a jelentésre nemmel szavaztam.
2016/11/22
Building an ambitious EU industrial strategy as a strategic priority for growth, employment and innovation in Europe (RC-B8-0440/2017, B8-0439/2017, B8-0440/2017, B8-0445/2017, B8-0446/2017, B8-0447/2017, B8-0448/2017, B8-0449/2017) HU

A gazdaság és a foglalkoztatás növekedésével és az innováció erősödésével kapcsolatos tervek nem valósulhatnak meg egy alapvető újraiparosítás, azaz a termelés visszahozása nélkül. A helyben történő termelés kulcsfontosságú tényező abban, hogy a folyamatban lévő digitális forradalom fenntartható legyen, és annak hasznát mindenki élvezhesse. A munkaerőpiac kínáljon egy második esélyt a fokozatosan elavulttá váló szakmák művelői számára. Minden tagállamnak újra olyan helyzetbe kell kerülnie, hogy megfelelő szociális védelmet nyújthasson mindazoknak, akik képtelenek visszatérni a munkaerőpiacra.Az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat felül kell vizsgálni a társadalmi és a regionális kohézió megvalósítása, az ökológiai átállás előmozdítása, a munkaügyi és a környezetvédelmi normák javítása érdekében.Az öt frakció közös indítványában ezek helyett a neoliberális gazdaságpolitika közhelyei szerepelnek, így azt elutasítottam.
2016/11/22
European standards for the 21st century (A8-0213/2017 - Marlene Mizzi) HU

Az Európai Bizottság 2016. június 1-jén előterjesztett egy közleménycsomagot, amely felvázolta, hogy a Bizottság miként látja az európai szabványosítás fejlődését az elkövetkező néhány évben. A közös szabványosítási kezdeményezést az Európai Bizottság „Ikt-szabványosítási prioritások a digitális egységes piac érdekében” című, 2016. áprilisban elfogadott közleménye egészíti ki, amely konkrét intézkedéseket javasol az ikt-szabványosítási folyamat felgyorsítására (infokommunikációs szektor). Ezek célja egy olyan egységes és koherens európai szabványosítási rendszer kialakítása, amely alkalmazkodik a változó környezethez, előnyöket és kiszámíthatóságot kínál a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak a szabályrendszerek összehangolása révén.Tekintettel arra, hogy a szabványok fokozhatják az Unió globális versenyképességét, a növekedést, a tisztességes versenyt és az innovációt, támogathatják a minőséget, a vállalkozások, különösen a kkv-k teljesítményét, valamint a fogyasztók, a munkavállalók és a környezet védelmét, a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Common minimum standards of civil procedure (A8-0210/2017 - Emil Radev) HU

A jogalkotási célú állásfoglalás felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be az Európai Parlamentnek jogalkotási javaslatot a határokon átnyúló közúti közlekedési balesetek során keletkező személyi sérülésekkel és vagyoni kárral kapcsolatos elévülési időkről a jelentés mellékletét képező irányelvjavaslat ajánlásai követve. A cél minimumszabályok megállapítása a határokon átnyúló közúti közlekedési balesetekből származó, személyi sérüléssel és vagyoni kárral kapcsolatos kártérítési igények elévülési idejére vonatkozóan. Az ilyen jogvitákban az elévülési időkre vonatkozó közös minimumszabályok léte alapvető annak biztosításához, hogy a balesetek károsultjainak védelmére hatékony jogi eszközök álljanak rendelkezésre.A nemzeti jogrendszerekben foglalt aránytalanul rövid elévülési idők az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés akadályát képezik, és így sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot. A javasolt irányelvnek nem célja, hogy teljes egészében a nemzeti polgári jogi felelősségi rendszerek helyébe lépjen, de – a nemzeti sajátosságok tiszteletben tartása mellett – célja, hogy az elévülési időkre vonatkozó közös minimumszabályokat állapítson meg a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló irányelv alkalmazási körébe tartozó, határokon átnyúló jellegű kártérítési igények tekintetében. Mindezekre tekintettel a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Introduction of temporary autonomous trade measures for Ukraine (A8-0193/2017 - Jarosław Wałęsa) HU

A jelentés a társulási megállapodás keretében Ukrajnának adandó kereskedelmi kedvezményeket kibővítéséről szól. A kedvezmények bővítésének lényegében politikai okai vannak, mint az előterjesztő megállapítja. A jelenleg zajló kelet-ukrajnai konfliktus, az orosz kereskedelmi szankciók, a keleti piacok ennek következtében történt elvesztése és a kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt Ukrajnának gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie. A jelentés előterjesztője üdvözli az Oroszországi Föderációval szembeni, 2016 júniusában és szeptemberében bevezetett uniós szankciók meghosszabbítását.A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság szerint a szóban forgó javaslat célja az Ukrajnának a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi térség keretében már megadott kereskedelmi kedvezmények kiegészítése további autonóm kereskedelmi kedvezményekkel, főleg a mezőgazdasági ágazatban. A javasolt kedvezmények egyes igen érzékeny uniós mezőgazdasági ágazatokat – így a gyümölcs-, zöldség- és gabonaágazatot – érintik, amelyeket súlyos válságok sújtottak, és amelyekre negatív hatással van az orosz embargó. Az AGRI bizottság nem fogadja el a vámliberalizáció efféle erőltetett siettetését a mezőgazdaság terén a politikai döntéshozók és tárgyaló felek részéről.Egyetértve az AGRI bizottsággal elutasítottam a jelentésben foglalt politikai természetű javaslatot, amely egyébként a magyar mezőgazdaságot is hátrányos helyzetbe hozza.
2016/11/22
A longer lifetime for products: benefits for consumers and companies (A8-0214/2017 - Pascal Durand) HU

A jelentés a különböző EU-n belüli és az EU-ban értékesített, de harmadik országokból származó termékek élettartamának növelését, minimumkövetelményeinek fogyasztóvédelmi szempontú garantálását célozza meg. Fontos kiemelni, hogy jelenleg a különböző árucikkeknek a jelentős hányadát gyárilag úgy tervezik, hogy a fogyasztó tudtán kívül bizonyos idő elteltével elromlik és használhatatlanná, javíthatatlanná válik. Az alapprobléma is ez. Jelenleg a gyártói kapacitások és a komplett piac arra állt rá, hogy a fogyasztást kell növelni, aminek az alapja az új termékek megvásárlása és a régi, használt eldobása. Ez részben gyártói segítséggel valósul meg, hiszen a termékbe beépített hiba miatt automatikusan elavulttá válik a termék adott idejű használatot követően.Másrészt a fogyasztást serkentő marketing következménye. Ez a folyamat olyan mennyiségben termel, elsősorban elektronikai hulladékot, amit nagyon időigényesen és magas ráfordításokkal lehet csak a körkörös gazdaságban másodlagos alapanyagként feldolgozni. Ezért is fontos célként deklarálja a jelentés, hogy az EU lépjen fel a gyári elavultatás ellen, és törekedjen a piac többi szereplőjével együtt arra, hogy az EU-ban piacra kerülő termékek könnyen javíthatóak legyenek, működési és használati élettartamuk megnövekedjen. Ennek eredményeként kevesebb veszélyes elektronikai hulladék fog keletkezni.A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Addressing human rights violations in the context of war crimes, and crimes against humanity, including genocide (A8-0222/2017 - Cristian Dan Preda) HU

A jelentés rögzíti, hogy a Római Statútumban megfogalmazott kiegészítő jelleg elvével összhangban a Nemzetközi Büntetőbíróság csak olyan esetekben jár el, amikor a nemzeti bíróságok nem képesek vagy nem hajlandóak kivizsgálni és büntetőeljárás alá vonni az atrocitásokkal járó bűncselekményeket. Továbbra is a részes államok rendelkezzenek elsődleges felelősséggel a nemzetközi aggodalomra okot adó legsúlyosabb bűncselekmények feltételezett elkövetőinek bíróság elé állításában. Ennek érdekében felhívja az EU-t és tagállamait, hogy használják teljes politikai súlyukat az atrocitásokkal járó bűncselekmények bekövetkeztének elkerülése érdekében.Reagáljanak hatékony és összehangolt módon ilyen bűncselekmények előfordulása esetén, továbbá mozgósítsák az összes szükséges erőforrást a felelősök bíróság elé állítása, valamint az áldozatok segítése, illetve a stabilizációs és megbékélési folyamatok támogatása érdekében. Erős elem a jelentésben az Iszlám Állam által elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elleni fellépés támogatása, de a Nigériában, Burundiban és Szíriában történt hasonló cselekmények miatti felelősségre vonás is. Ezzel természetesen egyet lehet és kell érteni. Meglehetősen kitekert logikával az LMBTI-közösség védelmét a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmények megelőzése érdekében látja fontosnak.Ugyanakkor sokkal magasabb rendű érdek a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények elleni fellépés támogatása, mint az egyébként értékrendileg nem támogatható néhány nem normatív, inkább deklaratív elem, ezért a jelentést támogattam.
2016/11/22
Objection to Commission Delegated Regulation amending Delegated Regulation (EU) No 639/2014 as regards the control measures relating to the cultivation of hemp and certain provisions on payments (B8-0395/2017) HU

Az EU jogalkotási folyamatában viszonylag ritka jelenség, hogy a Bizottság egy „saláta törvény” elfogadására tesz javaslatot. Most ez történt. Az előttünk fekvő bizottsági javaslat 14 különböző területet érintő – a kendertermesztéstől a fiatal gazdák támogatásán át a KAP kifizetésekig terjedő - jogszabály módosítását szeretné elfogadtatni az EP-vel. Ez méltatlan úgy formailag, mint tartalmilag, mivel nem teszi lehetővé a témák szerinti árnyalt véleményalkotást. A mezőgazdasági bizottság kellő felháborodással megfogalmazott határozati javaslatát, amelyik kifogásolja az Európai Bizottság jogszabály alkotását, támogattam.
2016/11/22
2016 Report on Kosovo (A8-0062/2017 - Ulrike Lunacek) HU

Koszovó iszlám többségű ország, előretolt ék Európában, így EU tagsága esetén további kockázatokat jelenthet és forrásokat is elszívna az érdemi fejlődés esélye nélkül. Egyébként az államrendszer velejéig korrupt, a szervezett bűnözés virágzik, és erős befolyással bír egész Európában, az igazságszolgáltatás politikai befolyás alatt áll és a gazdaság gyengén teljesít.A jelentés szerint: „a rendszerszintű korrupció ellentétes az átláthatóság és az igazságszolgáltatás függetlenségének alapvető uniós elveivel; megismétli a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén mutatkozó nagyon lassú haladás miatti aggodalmát. A jelentés számos kritikai elem megfogalmazása mellett végső soron kiáll Koszovó EU csatlakoztatása mellett és vízumliberalizációt javasol, ezért a jelentést nem támogattam.
2016/11/22
2016 Report on the former Yugoslav Republic of Macedonia (A8-0055/2017 - Ivo Vajgl) HU

A térséggel egy hatékony együttműködési rendszert ki kell és lehet alakítani, de az EU tagság követelményeinek megfelelő szinttől Macedónia messze van, ráadásul az ország negyedét kitevő albánokkal kapcsolatos helyzet időzített bombaként ketyeg és bármikor etnikai konfliktusba torkollhat. A csatlakozás finanszírozása súlyos összeget vonna el az uniós költségvetésből. Gondok vannak a sajtószabadsággal, a korrupció és a szervezett bűnözés mértéke is jelentős, potenciális bevándorlási kibocsátó hely.A migrációs hullám visszatartása terén értékelhető erőfeszítéseket tett az ország, ezért határvédelmi kapacitásának támogatása indokolt, illetve a stabilitást célzó politikai támogatás is reális. A szétesőben levő EU további bővítése már nem kivitelezhető, ezért Macedónia csatlakozása nem támogatandó, így az ezt elősegíteni hívott jelentést sem szavaztam meg.
2016/11/22
Cost effectiveness of the 7th Research Programme (A8-0194/2017 - Martina Dlabajová, Inés Ayala Sender) HU

A jelentés a hetedik kutatási program (2007–2013) költséghatékonyságáról szól. A hetedik kutatási keretprogram 55 milliárd eurós költségvetése a teljes európai kutatási és technológiafejlesztési kiadások mintegy 3%-át tette ki. A hetedik keretprogram hétéves időszaka alatt több mint 139 000 kutatási javaslatot nyújtottak be, amelyekből mintegy 25 000 kapott végül támogatást. A támogatás fő kedvezményezettei az egyetemek (a hetedik keretprogram finanszírozásának 44%-a), a kutatási és technológiai szervezetek (27%), a nagy magánvállalatok (11%), illetve a kis- és középvállalkozások (13%) voltak, míg a közszféra (3%) és a civil társadalmi szervezetek (2%) kevésbé jelentős részt képviseltek.Magyarországon az Unió támogatásával, a Gazdaságfejlesztés Operatív Program (GOP) és a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) keretében mintegy 120 milliárd forintos beruházást valósítottak meg. Ezek közül kiemelhető a szegedi ELI lézer kutatóközpont (37 Mrd Ft), a PRO-NOVUM 2010 befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési program (4,5 Mrd Ft), a Pharma-Flight nemzetközi tudományos szolgáltató központ kialakítása (3,4 Mrd Ft) és a Gyógyszeripari kutatásfejlesztési és innovációs központ létrehozása (3 Mrd Ft). Ugyanakkor kritikaként meg kell említeni, hogy a program meglehetősen az Unió nyugati országaira koncentrálódott. Összességében a kutatási programok hasznosak voltak, így a jelentést elfogadtam.
2016/11/22
Cross-border mergers and divisions (A8-0190/2017 - Enrico Gasbarra) HU

Az állásfoglalási indítvány a határon átnyúló egyesülésekről és szétválásokról szóló irányelvek végrehajtását és bírói gyakorlatát vizsgálja. Javaslatot tesz a határon átnyúló szétválásokra vonatkozó önálló irányelv megalkotására, amelynek célja a belső piac még hatékonyabbá tételével a vállalatok EU-n belüli mobilitásának növelése. A cél a még korlátozásmentesebb vállalati tranzakciók biztosítása, amellyel optimalizálni tudják a multicégek a profitkiszivattyúzási műveleteiket a nemzetgazdaságokból. Csökkennének a költségek és az adminisztratív terhek. Ezek az ügyletek olyan mozgásteret nyitnak a multicégeknek, amelyek egyre kevésbé ellenőrizhetőek és átláthatóak, ezért patrióta szempontból nem fogadható el a mostani jelentés még akkor sem, ha farizeus módon a munkavállalók védelmére vonatkozó fogadkozások megjelennek benne. Gyorsított eljárást irányoz elő, ha nem jelentős a hitelezőkre gyakorolt hatás, így hitelezővédelmi szempontból is aggályos. Mindezek alapján a jelentésre nemmel szavaztam.
2016/11/22
Specific measures to provide additional assistance to Member States affected by natural disasters (A8-0070/2017 - Iskra Mihaylova) HU

A jelentésben megfogalmazottak a természeti katasztrófák által sújtott tagállamok anyagi megsegítésének szabályait módosítanák. Ennek javasolt módja az Európai Regionális Fejlesztési Alap operatív programjának prioritásai közé felvenni az ilyen jellegű kifizetések lehetőségét, hogy akár 95% társfinanszírozás mellett azokat az Irányító Hatóság ajánlásai alapján bizonyos helyreállítással kapcsolatos beruházásokra lehessen költeni. A javaslat másik fontos eleme, hogy visszamenőleges hatállyal már a 2014-től bekövetkezett természeti katasztrófák esetében is lehessen alkalmazni az EU-s társfinanszírozást. Ez egyértelműen az olaszországi sajnálatos földrengések okozta károk helyreállítási költségeinek részbeni fedezetét tenné lehetővé, miközben elvben természetesen valamennyi tagállamra hatályos volna. Az e prioritás alapján kifizethető összeg azonban nem haladhatná meg az illető tagállam 2014–20 közötti Európai Regionális Fejlesztési Alap részesedésének 5%-át. Az indítvány elfogadását támogattam.
2016/11/22
Building blocks for a post-2020 EU cohesion policy (A8-0202/2017 - Kerstin Westphal) HU

A jelentés a 2020 utáni uniós kohéziós politika alapelemeiről szól. Kiemeli, hogy az Európai Unió egyik fontos célkitűzése a gazdasági, a társadalmi és a területi kohézió, valamint a különböző régiók közötti szolidaritás előmozdítása. Ezt a célkitűzést a valamennyi régió számára egyedi beruházási eszközt létrehozó európai kohéziós politika segítségével próbálják megvalósítani. Ugyanakkor 2008 után az EU „konvergenciagépezetként” való működése elakadt, ami miatt a régiók és a tagállamok között és azokon belül fennálló különbségek erőteljesen nőni kezdtek, és az Unióban tapasztalható társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek egyre súlyosabbá váltak.Mivel a kohéziós politika már most is a kihívások széles körével szembesül a Szerződésekben meghatározott célkitűzései kapcsán, és nem várható el tőle, hogy az EU valamennyi új, 2020 utáni kihívását ugyanakkora – vagy még kisebb – költségvetésből kezelje. Ezért határozottan ellenzi az Európa jövőjéről szóló fehér könyvben foglaltak szerint az EU-27 minden olyan 2025-re szóló tervét, amely a kohéziós politikával összefüggő uniós erőfeszítéseket leépíti. A Regionális Fejlesztési Bizottság által készített jelentés által felvetett problémákkal és elvekkel egyetértek, ezért támogattam a jelentés elfogadását.
2016/11/22
Status of fish stocks and socio-economic situation of the fishing sector in the Mediterranean (A8-0179/2017 - Marco Affronte) HU

A Halászati Bizottság ún. saját kezdeményezésű jelentése egy újabb vészjelzés megfogalmazása, mely a 17 000 fajnak életteret biztosító Földközi tenger fenntarthatatlan használatára hívja fel a figyelmet. Számba veszi e tengert érő káros behatásokat, melyek közül a 2-3-szoros túlhalászat csak az egyik a mezőgazdasági eredetű vegyi szennyezések, a szállítás, a fosszilis energiahordozók kitermeléséből származó olaj- és más szennyezések mellett. A jelentéstevő már 2020-ra eredményt követel a legkritikusabb helyzetben lévő fajok lehalászásának a fenntartható szintre való csökkentése érdekében. A szárazföldi természetvédelmi területek mintájára védett tengerszakaszok kijelölését sürgeti a teljes felület 10%-os mértékéig.Felhívja a figyelmet a kishalászat védelmének fontosságára, és rámutat, hogy a politikai feleknek még a kishalászat egységesen elfogadott fogalom meghatározásáig sem sikerült eljutnia nem, a fenntartható tengerhasználat biztosításáról nem is beszélve. A Földközi tengert ért emberi behatások kapcsán bevezet egy beszédes új fogalmat és a „tengeri sivataggá” válás képét vetíti előre. A jelentés hivatkozásul szolgálhat a Földköz tenger védelméért küzdő civil és más szervezetek számára, és a Bizottságnak is feladatokat jelöl ki, ezért elfogadását támogattam.
2016/11/22
Rates of value added tax applied to books, newspapers and periodicals (A8-0189/2017 - Tom Vandenkendelaere) HU

A jelentés a könyvekre, újságokra és folyóiratokra alkalmazott hozzáadottértékadó-mérték módosításáról szól. A jelenlegi hozzáadottértékadó-irányelv szerint az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat, köztük az elektronikus formátumban értékesített kiadványokat kizárólag az általános héakulcs szerint, legalább 15%-kal kell adóztatni. A nyomtatott kiadványok esetében ugyanakkor a tagállamok szabadon alkalmazhatnak kedvezményes (legalább 5%-os) héakulcsot is. Ezenfelül egyes tagállamok mentességben is részesültek, amelynek értelmében rendkívül kedvezményes (5%-nál alacsonyabb) vagy zéró kulcsot is alkalmazhatnak.A nyomtatott és az elektronikus formátumú kiadványok közötti bánásmódbeli eltérés a digitális gazdaság fejlődésével egyre kevésbé indokolható. A Bizottság ezért javasolja a héairányelv módosítását és azt, hogy valamennyi tagállam kapja meg annak lehetőségét, hogy ugyanazokat a kedvezményes, rendkívül kedvezményes és nulla héakulcsokat alkalmazza az elektronikus kiadványokra, mint amelyeket a nyomtatott kiadványokra alkalmaznak.A tisztán zenei és videótartalom után továbbra is az általános héakulcs szerint kellene adózni, ahogyan a nagyrészt zenei és videótartalomból álló kiadványok után is.A kedvezményezett hozzáadott-érték adókulcs elektronikus tartalmakra való kiterjesztését támogattam.
2016/11/22
Protection of vulnerable adults (A8-0152/2017 - Joëlle Bergeron) HU

A segítségre szoruló felnőttek azok a 18. életévüket betöltött természetes személyek, akik átmenetileg vagy véglegesen olyan helyzetben vannak, hogy nem képesek saját személyükről gondoskodni vagy vagyonukat kezelni.Az Unió által biztosított alapvető jogok egyike a személyek szabad mozgása. Jelenleg azonban nincs olyan egységes jogi keret az Európai Unióban, amely lehetővé tenné azon segítségre szoruló felnőttek megfelelő védelmét, akik helyzete több tagállamot is érint. Ez a körülmény akadályozhatja a felnőttek szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását, és megnehezítheti a vagyonuk védelmét.A védelmi intézkedések megállapítása a tagállamok felelősségi körébe tartozik. Jelen indítvány célja, hogy megkönnyítse az Unió valamelyik tagállamában hozott határozatoknak a többi tagállam hatóságai általi elismerését és végrehajtását, és ezen a területen megerősítse a tagállamok közötti együttműködést. Ezzel lényegében egy a tagállami hatáskörben tartozó, nemzeti jogszabályok közötti kölcsönös megfeleltetés javítását célzó technikai jellegű szabályozásról van szó, nem pedig a tagállami hatáskörbe beavatkozó egységes EU-s jogalkotásról. Fentiek figyelembevétele alapján a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Uniform format for visas (A8-0028/2016 - Sylvia-Yvonne Kaufmann) HU

A vízumok egységes formátumának meghatározásáról szóló rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat célja az Európában kiadott vízumoknak a biztonságosabbá tétele, a hamisítás megelőzése.Az egységes vízumokra vonatkozó jelenlegi szabályozás 1995-ben, a kormányközi schengeni együttműködés során alakult ki. Ennek alapján a vízumoknak minden tagállamban alkalmazhatóaknak kell lenniük, minden szükséges információt tartalmazniuk kell. Bár nagyon magas színvonalú műszaki előírásoknak kell megfelelnie, különösen a hamisítás elleni védelem tekintetében, az elmúlt években számos tagállamban hamis vízumbélyegek bukkantak fel. A szakemberek szerint a jelenlegi vízumbélyeg már nem kellőképpen biztonságos, szükséges egy újfajta vízumbélyeg bevezetése. A javaslat elfogadását támogattam.
2016/11/22
Annual report 2014 on subsidiarity and proportionality (A8-0114/2017 - Sajjad Karim) HU

A jelentés üdvözli a szubszidiaritás és az arányosság elvének folytatódó figyelembevételét, amely elvek a szerződéseknek megfelelően irányadóak az Európai Unió számára. Emlékeztet arra, hogy bármely új jogalkotási kezdeményezéssel kapcsolatban a Szerződés annak megvizsgálására kötelezi a Bizottságot, hogy az Uniónak van-e joga fellépni, és hogy a fellépés a szubszidiaritás és az arányosság elvei alapján indokolt-e.2014-ben három nemzeti parlament olyan jelentéseket készített, amelyek részletes javaslatokat tartalmaztak arról, hogy miként erősíthető meg a nemzeti parlamentek szerepe a döntéshozatali eljárásban. Az előadó úgy véli, hogy ezeket a jelentéseket komolyan kell venni, mivel jól szemléltetik azt a szerinte elterjedt jelenséget, hogy a nemzeti parlamentek aktívabban részt kívánnak venni az uniós döntéshozatali eljárásban. E három parlament jelentései azt javasolják, hogy az indokolással ellátott vélemények jelenlegi hatályát ki kell terjeszteni az arányosság elvére és a javaslat jogalapjára is, azt javasolják továbbá, hogy meg kell hosszabbítani a nemzeti parlamentek számára az indokolással ellátott vélemény benyújtására meghatározott határidőt.A jelentés erősíti a nemzeti parlamentek hatáskörét, a szubszidiaritás és arányosság elve mellett hangsúlyozottan kiáll, számos előremutató elemet tartalmaz, ezért elfogadását támogattam.
2016/11/22
Genetically modified maize DAS-40278-9 (B8-0292/2017) HU

A DAS-40278–9 kukorica Unióba történő behozatala kapcsán több független kutatás során aggályok merültek fel az összehasonlító értékelésben tapasztalható jelentős hiányosságok, valamint a toxikológiai értékelés során tapasztalt súlyos hiányosságok tekintetében. Ezen túlmenően nem lehet az immunrendszerre gyakorolt lehetséges hatás értékeléséből érdemi következtetést levonni.A három hónapos konzultációs időszak alatt a tagállamok számos kritikus észrevételt tettek. Ezek az észrevételek többek között az alábbiakra vonatkoztak: hiányzó vagy hiányos adatok, hiányzó magyarázatok, az alkalmazás során egymásnak ellentmondó kijelentések, a vizsgálatok nem megfelelő megtervezése, az allergénhatással kapcsolatosan hiányzó vizsgálatok. Az engedélyezésre vonatkozó határozatokat a Bizottság a tagállamok támogató véleménye nélkül fogadta el. Ki kell jelenteni, hogy a géntechnológiával módosított élelmiszerek és takarmányok engedélyezéséről való határozathozatal tekintetében teljesen bevett gyakorlattá vált a dosszié visszaküldése a Bizottsághoz a jogerős határozat meghozatala céljából, noha ez egyébként csupán a kivétel lehetne az eljárás egésze szempontjából.A fentiek alapján a bizottsági végrehajtási határozat nem felel meg az uniós jognak, mivel az nem egyeztethető össze a vonatkozó rendeletekben meghatározott általános alapelvekkel, nem biztosítja a fogyasztói érdekek magas szintű védelmét. Mindezek alapján a szakbizottság által benyújtott kifogás elfogadását támogattam.
2016/11/22
European Qualifications Framework for lifelong learning (B8-0298/2017) HU

Az indítvány elsődleges célja, hogy az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR) célkitűzéseire felhívja a figyelmet, a rendszernek új lendületet adjon, és a tagállamokat ösztönözze az EKKR céljainak átvételére. A cél a képességek és kompetenciák alapszintű, az egész EU-ban elfogadott meghatározása mindenféle képzés és szakma tekintetében. Ennek megvalósítása ugyanakkor veszélyeket is magában hordoz. A tagállami hatáskörnek számító oktatásügybe beleavatkozhat az EU az Európai Képesítési Keretrendszer révén, csorbítva a tagállamok szuverén jogalkotását az oktatáspolitika területén.Az előző veszélyre való tekintettel a szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
EU accession to the International Cotton Advisory Committee (ICAC) (A8-0187/2017 - Fernando Ruas) HU

A gyapottal foglalkozó nemzetközi tanácsadó bizottság a világ gyapotpiaca átláthatóságának fokozása révén segíti a kormányokat a stabil és jobban informált nemzetközi gyapotgazdálkodás előmozdításában, az új kihívásokkal és problémákkal kapcsolatos tudatosság növelésében, a nemzetközi együttműködés ösztönzésében, a statisztikai adatok gyűjtésében, valamint szakmai információk és előrejelzések nyújtásában. Ezen túlmenően az e nemzetközi szervben való tagság lehetővé teszi az EU számára, hogy elmélyítse az együttműködést és a párbeszédet a gyapottal kapcsolatos kérdések széles körét illetően, hogy időben hozzáférjen aktuális és fontos információkhoz, valamint analitikai tanácsadáshoz, továbbá megkönnyíti a gyapottermesztők, a textilipar, a fogyasztói szervezetek és a közigazgatási szervek közötti kapcsolatok és partnerségek kialakítását.Az EU egészének érdekében áll a gyapottal foglalkozó nemzetközi tanácsadó bizottsághoz való csatlakozás. Ha közösen lépünk fel a nemzetközi színtéren, fellépéseink összehangoltabbak lesznek. A csatlakozás célja, hogy az EU aktív tagságra tegyen szert, és hogy a gyapottal foglalkozó nemzetközi tanácsadó bizottság erősebbé és hatékonyabbá váljon. A fentiek alapján a jelentésre igennel szavaztam.
2016/11/22
Annual report 2015 on the protection of EU's financial interests - Fight against fraud (A8-0159/2017 - Julia Pitera) HU

A szabálytalanságnak két formája van: a csalárd, ami szándékos hamisításból származik és a nem csalárd, ami a szabályok nem szándékos megsértéséből származik. Bár maga a jelentés is rámutat, hogy nem minden szabálytalanság csalárd jellegű, és egyértelmű különbséget kell tenni a hibák és a csalás között, a vizsgálatok e két statisztikát nem különítik el megfelelően. Ennek következtében sokszor nem világos, hogy csalásról, vagy hibákról van szó. Nyilvánvaló, hogy minél alaposabb, és a vonatkozó rendelkezések betűjéhez ragaszkodó az ellenőrzés, annál több szabálytalanságot lehet felfedezni.Az ajánlásokkal és a csalás elleni harccal természetesen egyet lehet érteni, így a jelentést támogattam. Ugyanakkor jó lenne, a csalást világosan elválasztani a szabályok nem szándékos, vagy nem anyagi haszon miatt történő áthágásától és akár két külön dokumentumban tárgyalni ezt a két kategóriát, hogy a különbség világos legyen. A módosításokban előkerült, hogy az elmarasztalásoknál említsenek-e országokat. Megítélésem szerint a szándékos csalásoknál kellene, a szabályok valamely ok miatti megsértése esetén azonban nem.
2016/11/22
Resource efficiency: reducing food waste, improving food safety (A8-0175/2017 - Biljana Borzan) HU

Az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos probléma összetettségénél fogva uniós és tagállami szinten olyan összehangolt szakpolitikai választ igényel, amely a hulladékgazdálkodásra, az élelmiszer-biztonságra és az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó szakpolitikák mellett figyelembe vesz gazdaság-, kutatás-, innovációs, környezetvédelmi, agrár-, oktatás- és szociálpolitikai tényezőket is. Élelmiszer-pazarlás a teljes élelmiszer-ellátási lánc mentén előfordul és minden szereplő felelős a probléma megelőzésére és visszaszorítására irányuló intézkedéseket hozni.Korábban az EU a haszon- és kedvtelésből tartott állatok esetében előírta, hogy azok élelmiszer-hulladékkal, tehát emberi fogyasztásra már nem alkalmas, de még a fogyaszthatósági idő lejárta előtti élelmiszerekkel nem táplálhatók. Ennek lett egyenes következménye, hogy a takarmánykészítő üzemek termelése felfutott, sok esetben a termőterületeken nem az emberi fogyasztásra alkalmas haszonnövények termesztése folyt, hanem takarmánynövények termesztése. Ezzel a jelentéssel lényegében az EU beismeri korábbi hibás döntését és szorgalmazza, hogy a még fogyasztható, de nem 100%-os minőségű élelmiszerek adományozás révén kerüljenek humán élelmezésre a szegénységi küszöb alatt élők számára, tovább a már humán élelmezésre sem alkalmas élelmiszerek állati takarmányozásra, takarmány-összetevőként kerüljenek felhasználásra. A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Medical devices (A8-0068/2017 - Glenis Willmott) HU

A jelentés az orvostechnikai eszközök szabályozását célzó rendelet elfogadásáról szól. A rendelettervezetben tíz fordulót követően a Parlament ENVI bizottsága és a Tanács egyetértésben alakította ki a jogszabály végleges szövegtervezetét, amelyet a Bizottság elnöke változtatás nélkül nyújtott be a plenáris ülésre elfogadásra.Az orvostechnikai eszközökről szóló rendelettervezet célja, hogy egyrészt a tagállami eltérő szabályozásokból adódott termék-megfelelőségi és termékminőségi problémákat egy EU-s szintű standard kialakításával kiküszöbölje, továbbá, hogy a gyártók felelősségére nagyobb hangsúlyt fektessen. Fontos kiemelni, hogy kevés olyan információ birtokába jutottak a felhasználók, amelyek segítették volna őket abban, hogy a termék hibája vagy nem megfelelősége miatt kialakult egészségügyi problémákért kivel szemben és milyen mértékben nyúlhatnak jogorvoslati és kártérítési igényeikkel. Az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról szóló jelenlegi irányelvek (a gyógyszerek terén végzett klinikai vizsgálatok megfelelője) meglévő rendelkezéseire építve az új rendelet részletes rendelkezéseket állapít meg a folyamat egészére, egyértelműen meghatározott szabályokkal és kötelezettségekkel a gyártókra, a szponzorokra, a részt vevő vizsgálati alanyokra és az illetékes hatóságokra nézve is.A rendelettervezetet támogattam, ennek megfelelően a tanácsi álláspont elutasítását kezdeményező indítványra nemet szavaztam.
2016/11/22
Mobilisation of the European Globalisation Adjustment Fund: application EGF/2017/000 TA 2017 - Technical assistance at the initiative of the Commission (A8-0157/2017 - Victor Negrescu) HU

A jelentés az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap technikai segítségnyújtás céljára történő igénybevételéről szól. Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot azzal a céllal hozták létre, hogy támogatást nyújtson a globalizáció hatására a világkereskedelemben bekövetkezett fő strukturális változások, a globális pénzügyi és gazdasági válság elhúzódása, vagy egy újabb globális pénzügyi és gazdasági válság miatt elbocsátott munkavállalók munkaerőpiacon történő újbóli beilleszkedéshez.Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap maximális éves összege 2011-es árakon számítva 150 millió euró, ennek 0,5%-a 750 ezer euró vehető igénybe minden évben technikai segítségnyújtásra. Most a Bizottság azt kezdeményezi, hogy ebből a keretből 310 ezer eurót mozgósítsanak a technikai segítségnyújtás fedezése érdekében. A technikai segítségnyújtás célja a felügyelet, a tájékoztatás és tudásbázis-felület létrehozásának finanszírozása, valamint a tagállamoknak nyújtandó tanácsadás.A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Genetically modified maize Bt11 × 59122 × MIR604 × 1507 × GA21 (B8-0236/2017) HU

Az állásfoglalási indítvány felszólítja a Bizottságot, hogy vonja vissza a megnevezett GMO kukoricafajták engedélyezésére vonatkozó végrehajtási határozattervezetét.Ennek háttere az, hogy a Syngenta öt génmódosított kukoricafajtára és azok 20 alkombinációjára forgalomba hozatali engedélyt adott be a német hatóságoknál. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) GMO bizottsága 2016-ban megtárgyalta a kérelmet és az abban szereplő GMO fajtákat környezetre és egészségre ártalmatlannak minősítette, azonban a bizottság egyik tagja kisebbségi vélemény fogalmazott meg. Ez utóbbi alaposan feltárta a kérelem és az abban hivatkozott kutatási adatok hiányosságait. Ezek alapján már az EFSA el kellet volna utasítsa a kérelmet, de nem így történt. A Bizottság így végrehajtási határozatban engedélyezni szándékozik öt GMO kukorica és azok húsz alkombinációjának élelmiszerekben és takarmányokban történő forgalomba hozatalát.Az állásfoglalási indítvány főleg az EFSA GMO bizottságának kisebbségi véleménye alapján elutasításra javasolja a Bizottság végrehajtási határozattervezetét. Az indítvány elfogadását támogattam.
2016/11/22
Palm oil and deforestation of rainforests (A8-0066/2017 - Kateřina Konečná) HU

A jelentés a pálmaolaj-kitermelő ágazat nemzetközi kérdéseire fokuszál, azon belül is az erdőirtással és a kitermelt erdők helyén keletkező termőföldek földhasználat változásából eredő negatív hatásokra. A pálmaolaj mintegy 40%-ot képvisel az összes növényi olaj világszintű kereskedelmében, és az Unió körülbelül évi 7 millió tonnával a második legjelentősebb importálója. A jelentés aggodalommal állapítja meg, hogy az Unió által importált összes pálmaolaj 46%-át biodízel előállítására használják, és hogy ez körülbelül egymillió hektár trópusi földterület használatával jár, ezért felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket az erdőirtást kiváltó növényi olajok, köztük a pálmaolaj bioüzemanyagok összetevőjeként való használatának lehetőleg legkésőbb 2020-ig történő fokozatos felszámolására.A jelentés az erdőirtások megakadályozása érdekében javasolja, hogy a Bizottság egy nyomon-követhetőségi tanúsítvány rendszert hozzon létre. Ennek keretében a harmadik országok pálmaolaj termelőivel, az ágazati szereplőkkel egyeztetve igyekezzenek olyan agroökológiai technológiákat meghonosítani, amelyek segítségével fenntarthatóvá válhat a termelés a már meglévő termőterületeken, újabbak bevonása nélkül. Ez biztosíthatja a legális forrásból származó, megfelelő mennyiségű és minőségű pálmaolaj előállítását. A belső piacra is kiterjesztené a nyomon-követhetőséget, egészen a felhasználókig, hogy statisztikai adatokat is nyerjenek az EU-n belüli pálmaolaj felhasználásának mennyiségéről és eloszlásáról.A jelentés elfogadását az előzőekben leírtakkal összhangban támogattam.
2016/11/22
Draft recommendation following the inquiry into emission measurements in the automotive sector (B8-0177/2017) HU

Az unió típus-jóváhagyási rendszerének felülvizsgálatára 2013-ban került sor. Bár ennek eredményei megfelelőnek bizonyultak, a Volkswagen botrány rávilágított a rendszer hiányosságaira, így szükségessé vált a vonatkozó irányelv módosítása. Fény derült arra, hogy a tagállami szabályozásokban meglévő eltérések problémákat eredményeznek. Az ajánlástervezet a parlamenti vizsgálóbizottság munkája nyomán született. A vizsgálóbizottság észrevételeket tett a témához kapcsolódó legfontosabb kérdésekben, mint például: a szigorúbb ellenőrzések érdekében létrehozott új felügyeleti rendszer, az új felügyeleti hatóság, a bevezetésre kerülő díjak.Ezen felül a hatósági kontrol megerősítése, a szigorúbb adatszolgáltatás megkövetelése, a körültekintő értékelés és nyomon követés, valamint a fogyasztók érdekeinek védelme is kiemelten jelenik meg a dokumentumban. Tekintettel arra, hogy az ajánlástervezet megállapításai helytállóak és fontos problémákra irányítják rá a figyelmet, támogattam az elfogadását.
2016/11/22
EU priorities for the UN Human Rights Council sessions in 2017 (RC-B8-0183/2017, B8-0183/2017, B8-0184/2017, B8-0185/2017, B8-0186/2017, B8-0187/2017, B8-0188/2017, B8-0189/2017) HU

Az állásfoglalás összefoglalja az EU emberi jogi prioritásait az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2017-es ülésére, amely orientációs támpontot ad az EU emberi jogi kérdésekben kialakított álláspontjáról. Értelemszerűen az EP-ben működő csoportok világnézeti és értékszempontjai meghatározó szerepet játszanak a hangsúlyok és alapkérdések eldöntésében, a közös változat egyfajta kompromisszumot kísérelt meg létrehozni. Az állásfoglalás több támogatandó elemet tartalmaz. Többek között felszólít a vallási és etnikai kisebbségek üldözés és erőszak elleni fokozottabb védelmére, kéri az Uniót, hogy a továbbiakban is segítse elő a férfiak és a nők közötti egyenlőséget, és tevékenységeiben és programjaiban aktívan támogassa a nemek közötti egyenlőség érvényesítésével kapcsolatos ENSZ-kezdeményezéseket.Ugyanakkor ezekhez képest nagyobb arányú az általam nem támogatható elemek száma. Elfogultan és egyoldalúan Oroszországot bírálja mind a szíriai, mind az ukrán válság kapcsán. A Krím-félsziget esetében Ukrajna területi integritásának visszaállítását szorgalmazva semmibe veszi a népszavazás útján kinyilvánított népakaratot. Megjelenik az elkötelezettség a szexuális és reproduktív jogok teljes skálája iránt, a migránsok tömeges vándorlását tudomásul véve a befogadásuk emberi jogi kérdéseivel foglalkozik, nem a folyamat megállításával. Közvetve elítéli azokat az országokat – így Magyarországot –, amelyek határozott lépésekkel igyekeznek megvédeni határaikat az illegális népáradattól. Az előzőeket súlyozva az állásfoglalást elutasítottam.
2016/11/22
Supply chain due diligence by importers of minerals and metals originating in conflict-affected and high-risk areas (A8-0141/2015 - Iuliu Winkler) HU

A jelentés a ritka földfémek emberi jogok betartása melletti bányászatát és kereskedelmét kívánja szabályozni. A szöveg speciálisan az ón, tantál, volfrám és az arany bányászatát és kereskedelmét fehérítené ki az importőrök és bányavállalatok, illetve a downstream és upstream vállalatok számára előírt felelősségi tanúsítás és a teljes ellátási láncra előírt minőségbiztosítási tanúsítások előírásával. Fontos, hogy az uniós vállalatok és cégek csak olyan forrásból származó ritka földfémnek minősülő anyagokat használjanak fel, importáljanak, amelyek kitermelését szabályozott körülmények között, a nyugati társadalmi normák elvárásának megfelelően termeltek ki.A gyermekmunkát, vagy instabil politikai környezettel rendelkező, főleg afrikai államokból származó, ellenőrizhetetlen forrásból származó alapanyagok ne kerülhessenek az EU-ban felhasználásra, így közvetve az EU nem finanszírozná ezekben az államokban a fegyveres konfliktusokért és az illegális vagy embertelen kitermelésért felelős szervezeteket, politikai rendszereket. Sajnos, Kína teljesen bekebelezte az elmúlt évtizedben ezt a piacot, és a ritka földfémek globális kitermelésének és kereskedelmének 90%-át uralja, melybe beletartozik, hogy az afrikai országokban ezeknek a bányáknak közvetlen vagy közvetett módon 100%-ban a tulajdonosa. A jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
An integrated EU policy for the Arctic (A8-0032/2017 - Urmas Paet, Sirpa Pietikäinen) HU

A jelentés az északi sarkvidéki tenger és magának az északi sarkvidéknek a jövőbeni felhasználását, kiaknázását kívánja környezetvédelmi szempontból szabályozni. Elsősorban olyan elemeket sürget, mint a térség nemzetközi vizein a halászati, azon belül is a mélyvízi vonóhálós halászat korlátozása vagy időszakos tilalma, illetve olyan tengeri rezervátum területek kijelölése és létrehozása, ahol minden emberi tevékenység, halászat, szállítmányozás tiltott lenne. Számos a térséggel határos nagyhatalom megkezdte az Arktika finom gyarmatosítását. Az Északi-sarkvidéki Tanács, melynek állandó tagja az EU három skandináv állama (Svédország, Dánia, Finnország), továbbá megfigyelői státusszal tagja még további nyolc tagállam, hivatott a térséggel kapcsolatos globális szintű párbeszéd folytatására a terület gazdasági, kereskedelmi és környezetvédelmi problémáinak a megoldására.Fontos megjegyezni, hogy az EU, saját jogán nem tagja és nincs is megfigyelői státusza ebben a Tanácsban, ezért az igyekezete, hogy saját sarkvidéki stratégiát alkot nemes, de egyben haszontalan is. A valóságtól elrugaszkodott lépés az EU részéről, hogy egy nemzetközi szabályozás alá tartózó területen úgy tiltana be bizonyos emberi tevékenységeket, hogy a területtel kapcsolatos nemzetközi kérdéseket rendező nemzetközi tanácsnak nem tagja. Ez megint annak ékes példája, hogy az EU észre sem veszi, hogy olyan dolgokra hoz szabályozást, ami nem az ő kompetenciája.
2016/11/22
e-Democracy in the EU: potential and challenges (A8-0041/2017 - Ramón Jáuregui Atondo) HU

A javaslat szerint az új kommunikációs technológiák óriási lehetőséget kínálnak a polgárok demokratikus rendszerben való részvételére, és egy átláthatóbb részvételi demokrácia felépítését közjónak kell tekinteni. Átalakító erejük nem korlátozódhat csupán a választási folyamatokra, hanem a politikai folyamatokban való polgári részvétel valamennyi vetületére ki kell őket terjeszteni, különösen a kormányzati szintek és a polgárok közötti interakció három formájára: az online tájékoztatás, a digitális konzultáció és a döntéshozatal.Az új technológiák használata az azonosítási és hitelesítési szolgáltatások igénybevétele révén különösen hasznos lehet az online aláírásgyűjtő rendszer tekintetében, mivel lehetővé teszi, hogy a nyilvánosság tagjai könnyebben információhoz jussanak, illetve információt cseréljenek a meglévő vagy potenciális európai polgári kezdeményezésekről, vagyis aktív szerepet vállalhassanak a vitákban és maguk is támogathassák a kezdeményezéseket. Mindezek alapján a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Food and feed law, rules on animal health and welfare, plant health and plant protection products (A8-0022/2017 - Karin Kadenbach) HU

Az ajánlás általános célja az élelmiszerbiztonság, állat- és növényegészségügy és kapcsolódó területek szabályozásának modernizációja, hatékonyabbá tétele, egyszerűsítése célzott hatósági ellenőrzések által – bele értve a bio-élelmiszerek előállítását, forgalmazását szabályozó rendeletek pontos betartását is. Mindezt valamennyi tagállam területére harmonizálva. Tekinthetjük ez a törekvést is a föderalizmus irányába tett lopakodó lépésnek, azonban ezt már az egységes belső piac elfogadásával jóváhagytuk. A tervezet szerint a fent említett területeken hatósági ellenőrzésekkel kell visszaigazolni az érvényben lévő jogszabályok működőképességét és betartását úgy, hogy az a lehető legkevesebb adminisztratív és egyéb terhet jelentsen a gazdasági szereplőknek.A kijelölt bizottság módosítás és külön szavazás nélküli elfogadásra javasolja az EP-nek a Bizottság első olvasatban már elfogadott álláspontját, s ezzel én is egyetértettem.
2016/11/22
Use of the 470-790 MHz frequency band in the Union (A8-0327/2016 - Patrizia Toia) HU

A XXI. században kiemelkedően fontossá vált az emberek információhoz való hozzájutása. Jelen javaslat célja, hogy megnyissa a 694–790 MHz-es frekvenciasávot vezeték nélküli széles sávú szolgáltatások használatára, ezzel gyorsabb adatátvitelt lehetővé téve, valamint szélessávú kapcsolat létrehozását elzárt, távoli területeken is. Ezen kapcsolat segítségével lehetővé válna új, innovatív, digitális szolgáltatások elterjedése. A gazdaságra gyakorolt hatás mellett a lakosság számára is lenne előnyös, mivel a polgároknak általános, nagy sebességű vezeték nélküli összeköttetést lehetne biztosítani. Mindemellett az új hálózat megfelelő környezetet biztosítana beruházásokhoz, fokozná a társadalmi kohéziót és erősítené a médiapluralizmust.A tervezet végrehajtása során azonban fontos rugalmasság biztosítása a tagállamoknak a műszaki átállás és a kiadások finanszírozása során. A javaslat pozitív társadalmi hatására való tekintettel támogattam a javaslatot.
2016/11/22
Commission's approval of Germany's revised plan to introduce a road toll (B8-0180/2017) HU

Az állásfoglalási indítvány azzal foglalkozik, hogy Németország úthasználati díjat kíván bevezetni, méghozzá úgy, hogy azt saját polgáraik számára, például adójóváírás formájában, visszaadják és így a díj csak a nem német polgárokat terhelné. (Tegyük hozzá: az autópályák kiépítése és fenntartása pénzbe kerül, és azt már a német állampolgárok adók formájában, megfizették.) A Bizottság eredeti véleménye szerint ez diszkrimináció és akadályozza a belső piac közlekedését, végül azonban a Bizottság elnöke és a Német Közlekedési és Digitális Infrastrukturális Minisztérium között 2016. decemberében létrejött egy megállapodás. Ez lényegében fenntartja az állampolgárságon alapuló megkülönböztetést, a Németország ellen folytatott kötelességszegési eljárást felfüggesztették.Az állásfoglalási indítvány, vagyis a Parlament, kéri a Bizottságot, hogy számoljon be arról, hogy milyen alapon tekinti úgy, hogy a Németország ellen indult eljárást fel lehet függeszteni. Megítélésem szerint az autópálya építése, és az azon való díjbeszedés is nemzeti hatáskör, tehát az ezzel ellentétes felfogású állásfoglalási indítványt elutasítottam. Ugyanakkor az elvárható, hogy a Bizottság elnöke és a Német Közlekedési és Digitális Infrastrukturális Minisztérium között 2016 decemberében létrejött megállapodás legyen nyilvános, és az EP kapjon tájékoztatást róla. Az erre vonatkozó részeket megszavaztam.
2016/11/22
Guidelines for the 2018 budget - Section III (A8-0060/2017 - Siegfried Mureşan) HU

A jelentés a 2018. évi költségvetés elkészítésére vonatkozó általános iránymutatásokkal foglalkozik és a Bizottság költségvetésére vonatkozik. Ez lényegében az Európai Unió költségvetését jelenti, ugyanis az uniós kiadások a Bizottság költségvetésében vannak elszámolva. A jelenlegi körülmények között az uniós költségvetés elégtelennek bizonyult arra, hogy kezelje a migrációs és menekültválság hatásait és az ahhoz kapcsolódó humanitárius kihívásokat, illetve a biztonság területén jelentkező kihívásokat, például a nemzetközi terrorizmus erősödését. A jelentés megerősíti, hogy a jelenlegi migrációs és menekültügyi válság és a kapcsolódó humanitárius kihívások kiváltó okainak kezelése érdekében az Uniónak fokoznia kell szerepvállalását a migrációs hullámokat kibocsátó országokban végrehajtott beruházások révén.A vitatott kérdéseket a benyújtott módosítások jól mutatják be, amelyekről való szavazással a véleményemet ki tudtam fejezni. Gazdaságpolitikai elveink miatt a jelen helyzetben nem támogatjuk a költségvetési kiadások lefaragását (például a Brexit következményeként), sőt a depresszió megszüntetése érdekében épp a kiadások növelésére lenne szükség. Hasonlóképpen nem támogattam a migránsok befogadására való utalásokat, támogatva ugyanakkor pénzügyileg is a helyben maradásukat. A végszavazásom tartózkodás volt, mert az Unió költségvetése végső soron egy neoliberális gazdaságpolitikát szolgál ki, amin csak kis mértékben változtatnak a jelentés pozitív elemei.
2016/11/22
Waste (A8-0034/2017 - Simona Bonafè) HU

A jelentés a hulladékgazdálkodás reformját kezdeményező bizottsági javaslatról szól, melynek keretében az ágazat energiaforrásként az energiafüggetlenség egyik fontos láncszemévé válna, továbbá a körkörös gazdasági folyamatok miatt környezetbaráttá tenné az EU teljes gazdaságát. A jelentés számos előremutató kezdeményezést tartalmaz, pl. a termékek avultatásának kivezetését a gyártás és fejlesztés szakaszában, hogy ezzel minél tovább használható és könnyen javítható termékeket kapjunk. Fontos, hogy a meglévő egymással nem összeegyeztethető fogalommeghatározásokat egységesíteni próbálja és meghatározott értelmezést adni neki.Számos esetben olyan hatáskört vonna el a tagállamoktól, amellyel a szubszidiaritás elvét sértené meg. Nem támogatható a tagállamok adópolitikájába való beavatkozás sem. A körforgásos gazdaságba vetett, megrendíthetetlen hitről árulkodik, hogy a különböző hulladékok esetében 2025-re vagy 2030-ra irreális célértékek meghatározását javasolja, akár az adott hulladékfajták mennyiségének csökkentésére a lerakókban, vagy az újrahasználatuk, újra feldolgozásuk maximalizálása érdekében. Sok tagállam még azzal küzd, hogy az illegális lerakókat megszüntesse, és a lakosságot felvilágosítsa a helyes hulladékgazdálkodás előnyeiről, nemhogy ilyen célértékeknek feleljenek meg.A jelentés túl ambiciózus javaslata szerint a hulladékégetést is 2030-ig 70–90%-kal redukálni kellene. Az előző indokokra tekintettel a szavazás során tartózkodtam.
2016/11/22
Landfill of waste (A8-0031/2017 - Simona Bonafè) HU

A jelentés a hulladéklerakókról szóló irányelv módosítását kezdeményező bizottsági javaslattal kapcsolatos parlamenti véleményt rögzíti, beleértve a szükségesnek ítélt módosításokat. A jelentés elvileg támogatható lenne, ha azok a fontos részletek nem kerültek volna be a szövegbe, amelyek a tagállamok számára irreális célértéket írnak elő. 2030-ra települési hulladék mindössze 5%-a lenne elhelyezhető a hulladéklerakókban, továbbá a hulladéklerakás fokozatos teljes megszüntetését szorgalmazza, így létrehozva a körforgásos gazdaságra való áttérést. Sajnos nem számolnak azzal, hogy egyes tagállamokban, pl. Bulgáriában, 100%-ban hulladéklerakás valósul meg és ennek több mint ötven százaléka illegális lerakókban.Az országok egy jelentős része nyilvánvalóan nem lesz képes ezeket a kritériumokat teljesíteni, így az egész irányelv jelentősége csökkenhet. További probléma, hogy a Bizottság kezébe ad olyan jogalkotási lehetőségeket, amelyekkel különböző célértékek kialakítására nyílik lehetőség. Ez szankcionálásra adhat majd okot a tagállamok elmaradásait illetően, és a szubszidiaritás elvével ellentétesen koncentrálná a jogalkotási jogköröket EU-s szinten a Bizottság kezében. Mindezekre tekintettel a jelentést elutasítottam.
2016/11/22
Packaging and packaging waste (A8-0029/2017 - Simona Bonafè) HU

Az emberiség növekvő nyersanyagigénye, a szűkös nyersanyagforrások, valamint a nagymennyiségű hulladékképződés paradigmaváltást követelnek meg a nyersanyagok felhasználásában: sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az újrahasználatra és az újrafeldolozásra. 2013-ban 79 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett az EU-ban, amely érték várhatóan növekedni fog a jövőben. Ennek mindössze 65%-a került újrahasznosításra. Az újrahasznosítás növelése érdekében a javaslat olyan tényezőkre fekteti a hangsúlyt, mint a gyártókkal szembeni szigorúbb követelmények (gyártói felelősség növelése), a csomagolóanyagok mennyiségének csökkentése, könnyebben újrahasználható csomagolások ösztönzése.Az irányelv végrehajtása során figyelembe kell venni az egyes tagállamok eltérő kiindulási helyzetét és ezért rugalmasságra van szükség az intézkedések foganatosítása, ütemezése során. Fontos továbbá a feladatok elvégzéséhez szükséges források biztosítása a tagállamok részére, valamint megfelelő ösztönzők kialakítása az iparág részére. A javaslat által megfogalmazott cél fontos, az ennek elérésére javasolt eszközök támogatandók – még akkor is, ha egyes intézkedések többletterhet róhatnak egyes tagállamoknak – ezért támogattam a jelentést.
2016/11/22
Minimum standards for the protection of farm rabbits (A8-0011/2017 - Stefan Eck) HU

A jelentés a nyúltenyésztési ágazatra hívja fel a figyelmet. Fontos kiemelni, hogy az ágazat valóban nem a modern állatvédelmi elvárásoknak megfelelő körülmények között teljesíti feladatát. A legfőbb probléma, hogy a kínai gazdaság a legnagyobb nyúlhúsexportőr a világban, míg az EU a legnagyobb élőnyúl-előállító. Fontos megjegyezni, hogy az EU-ban a nyúltenyésztési ágazat a teljes mezőgazdasági hústermelési volumen 1%-át teszi ki. A jelentés alapvetően a ketreces nyúltenyésztés 2025-ig kötelező felváltását javasolja, úgynevezett parkrendszerben történő tenyésztéssel.Érdekes, hogy a szöveg kiemeli, hogy sokkal jobban ki vannak téve a parkrendszerben nevelt nyulak a parazita és egyéb kórokozók általi betegségeknek, mint a ketreces tartásúak, igaz, azok a szűk mozgástérből adódóan felületi és mozgásszervi betegségekre fogékonyabbak. A jelentés elfogadását szavazatommal támogattam.
2016/11/22
Information exchange mechanism with regard to intergovernmental agreements and non-binding instruments in the field of energy (A8-0305/2016 - Zdzisław Krasnodębski) HU

A jelentés olyan megállapításokat tartalmaz, amelyekre tekintettel annak elfogadását elutasítottam. Minden ország számára stratégiai kérdés az energetikai önállóság. Ezzel szemben a megjelenő cél a tagállamok mozgásterének további szűkítetése. A jelentés szerint: „A Bizottságnak szerencsére sikerült megakadályozni a Déli Áramlat projekt megvalósítását.”A Déli Áramlat vezeték Magyarország és még jó néhány ország számára az orosz gáz alternatív szállítási útvonalát hozta volna létre, növelve így az ellátásuk biztonságát. Ennek elmaradását üdvözli a jelentéstevő, ugyanakkor nem is említi meg az Északi Áramlat 2. projektet, ami a ki sem használt, meglévő vezetékkel azonos szállítási útvonalat jelent, és kizárólag német érdekeket szolgál.
2016/11/22
Implementation of the Creative Europe programme (A8-0030/2017 - Silvia Costa) HU

A program eredeti célkitűzése az európai tagállamok kultúrájának egymással való megismertetése, kulturális értékeink harmadik országokban való népszerűsítése, és általában véve az európai kulturális szektor globális piaci részesedésének növelése. A program azt ezt segítő támogatások helyett a menekültek kulturális értékeinek támogatására helyezi a hangsúlyt. Nem világos, hogy ha egy migráns saját kulturális identitását erősítjük, hogyan fog integrálódni, adott esetben asszimilálódni az őt befogadó társadalom kultúrájába, annak identitásához alkalmazkodva. Erre való tekintettel a jelentés elfogadását nem tudtam támogatni, a szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
Common Commercial Policy in the context of wildlife sustainability imperatives (A8-0012/2017 - Emma McClarkin) HU

A vadon élő állatok és növények, valamint az azokkal kapcsolatos termékek illegális kereskedelme világszerte példátlan mértékben megnövekedett, ami azzal fenyeget, hogy semmissé teszi a vadon élő állatok és növények megőrzése terén évtizedek során, nagy nehézségek árán elért eredményeket. A vadon élő állatok és növények és az azokkal kapcsolatos termékek illegális kereskedelme világszerte az egyik legjövedelmezőbb bűnözői tevékenységgé vált, melynek éves becsült összértéke 8 és 20 milliárd euró között mozog.A jelentés röviden áttekinti, hogy milyen kihívásokkal kell az EU-nak és a világ országainak szembenézni, ha csökkenteni akarják a vadon élő állatok és növények jogellenes kereskedelmének példátlan bővülését, illetve ha fel kívánják számolni azt. Kezelni kell a megnövekedett kereslettel, az e-kereskedelem bővülésével, a konténeres szállítás terjedésével, a magánkézben lévő kézbesítő központokkal és a szervezett bűnözői hálózatok részvételével kapcsolatos új problémákat, valamint biztosítani kell, hogy a legális és fenntartható kereskedelem, amelytől gyakran a helyi közösségek megélhetése függhet, tovább folytatódhasson és hozzájárulhasson a fenntartható gazdasági fejlődéshez. A jelentés elfogadását szavazatommal támogattam.
2016/11/22
Improving the functioning of the European Union building on the potential of the Lisbon Treaty (A8-0386/2016 - Mercedes Bresso, Elmar Brok) HU

A jelentés az Európai Unió működésének a Lisszaboni Szerződésben rejlő potenciál kiaknázása révén történő javításáról szól. A jelentés bevezetésként megjegyzi, hogy az Európai Uniónak és tagországainak olyan, eddig nem látott kihívásokkal kell szembenéznie, mint például a menekültválság, a közvetlen környezetében felmerülő külpolitikai kihívások és a terrorizmus elleni küzdelem, valamint a globalizáció, az éghajlatváltozás, a demográfiai fejlemények, a munkanélküliség, a pénzügyi és adósságválság okai és következményei, a versenyképesség hiánya és annak társadalmi következményei számos tagországban.Kiemeli, hogy ezeket a kihívásokat a tagországok maguk egyenként nem tudják megfelelően kezelni, hanem szükség van az Unió együttes fellépésére, kormányközi megoldásokhoz csak utolsó lehetőségként kellene folyamodni. Meggyőződésem szerint a Lisszaboni Szerződés kiaknázása a tagállamok szuverenitásának további csorbítására irányuló kísérlet. Ide tartozik az egyre több területen az egyhangúságról a minőségi többséggel történő szavazásra való áttérés, a gazdasági függőség költségvetési és pénzügyi unió létrehozása általi növelése, illetve – noha a védelem kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik – egy védelmi unió követelése. Az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépésről szóló döntése egyértelműen bizonyítja az „egyre szorosabb unió” kudarcát.A Lisszaboni Szerződésben rejlő potenciált bővítés helyett inkább korlátozni kellene. Ennek megfelelően a jelentést elutasítottam.
2016/11/22
Budgetary capacity for the Eurozone (A8-0038/2017 - Reimer Böge, Pervenche Berès) HU

A jelentés lényegében az euróövezet gazdaságfilozófiájáról szó. A problémákra tételesen felsorolt megoldási javaslatok közös nevezője az integráció erősítése. Ez az irány véleményem szerint téves. A pénzügyi válság során nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós szerződések nem vértezik fel az euróövezetet olyan eszközökkel, amelyek hatékonyan kezelik a gazdasági és pénzügyi megrázkódtatásokat, valamint nem gondoskodnak az euróövezetből való szabályos kilépésről. A gazdasági kormányzási keret valójában ellentétes hatást ért el, mivel prociklikus, vagyis a gazdasági ciklusokat erősítő, intézkedések elfogadására kényszerítette a tagállamokat, nem szolgálva sem a munkavállalók érdekeit, sem a gazdasági fellendülést.Az uniós intézmények és egyes tagállamok zsarolják azokat az országokat, amelyek úgy döntenek, hogy szakítanak a megszorítási politikákkal és a neoliberális doktrínával. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) hibás koncepciója fenntarthatatlan makrogazdasági egyensúlyhiányokhoz és az egyes országok közötti nagymértékű különbségek kialakulásához vezetett, túlzott folyó fizetésimérleg-többleteket és hiányokat eredményezve. A GMU politikailag fenntarthatatlan, az euró pedig a második világháború óta az Európa egységét leginkább megosztó tényezőnek bizonyult. Mindezek alapján a jelentést elutasítottam.
2016/11/22
Investing in jobs and growth - maximising the contribution of European Structural and Investment Funds (A8-0385/2016 - Lambert van Nistelrooij) HU

A jelentés az európai strukturális és beruházási alapok munkahelyteremtéshez és növekedéshez való hozzájárulásával kapcsolatban fogalmaz meg irányelveket. Abból indul ki, hogy Európa gazdasági, társadalmi és politikai szempontból egyaránt nehéz időszakon megy keresztül, így minden eddiginél nagyobb szükség van egy olyan polgárközeli, a sajátos helyi törekvésekhez jobban illeszkedő gazdasági növekedést és foglalkoztatást célzó beruházási politikára. Ennek a politikának európai hozzáadott értéket létrehozva a munkanélküliség és társadalmi egyenlőtlenségek leküzdésére kell törekednie. Javasolja, hogy a kohéziós politikában a rugalmasságot is lehetővé kell tennie az egyes régiók igényeinek, különösen a legkevésbé fejlett régiók sajátos igényeinek megfelelő integrálása érdekében.Támogatja, hogy a kohéziós politikában a hangsúly fokozatosan kerüljön át a nagyszabású infrastrukturális projektekről a tudásalapú gazdaság, az innováció, a társadalmi befogadás serkentését, továbbá a szereplők, köztük a civil társadalmi szereplők kapacitásépítését és megerősítését középpontba állító projektekre. A fenti célokkal egyet lehet érteni, különösen azért, mert számos országban – így Magyarországon is – a strukturális és beruházási alapok teszik ki a beruházások számottevő részét. Mindezeket figyelembe véve támogattam az indítványt.
2016/11/22
Delayed implementation of ESI Funds operational programmes - impact on cohesion policy and the way forward (B8-0149/2017) HU

Európai Stratégiai Beruházási Alapra célja, hogy a közforrások – többek között az uniós költségvetés – révén magánberuházásokat mozgósítson az Unióban folytatott projektek széles köréhez, egyebek mellett az olyan területeken, mint az infrastruktúra, a kutatás és innováció, az oktatás, az egészségügy, valamint az információs és kommunikációs technológia. Az állásfoglalási indítvány hangsúlyozza, hogy a végrehajtás késedelme miatt az Európai Strukturális és Beruházási Alapok operatív programjai keretének a kifizetési aránya alacsony marad.Felkéri a Bizottságot, hogy összhangban az Európa 2020 stratégia célkitűzéseivel, dolgozzon ki megoldásokat a teljes vagy részleges nemteljesítés miatti kötelezettségvállalás-visszavonásokból származó összegek uniós költségvetésbe való visszahelyezésére. Az illetékes irányító hatóságok kérésére vegyen fontolóra további rugalmassági formákat, például a prioritások és az operatív programok közötti rugalmasság biztosítására. Az állásfoglalás lényegében a költségvetés rugalmasabb és koordináltabb végrehajtásáról, az egyik helyen megmaradt pénzeknek a másik helyre való átcsoportosíthatóságáról szól. Ez a cél támogatandó, így az indítványra igennel szavaztam.
2016/11/22
Cost-effective emission reductions and low-carbon investments (A8-0003/2017) HU

A parlamenti többség szerint az az EU ETS reformjával tudunk megfelelni a párizsi klíma egyezményben vállaltaknak, így tudjuk teljesíteni ambiciózus céljainkat, és a globális felmelegedés elleni küzdelem élharcosai maradhatunk. Ez csak részben igaz. A nemzetközi kötelezettség vállalásunk szerint 2030-ra az EU szén-dioxid-kibocsátását 40%-kal kell csökkentenünk az 1990-es szinthez képest. Ennek biztosításához a reform egy elemére van szükség: az ETS-rendszerbe tartozó létesítmények összes kibocsátását lineárisan, évi 2,2%-kal kell csökkenteni. Minden további módosítás más célt szolgál, nevezetesen az európai ipar technológiai átalakításra kényszerítése.A módosítások következtében a szén-dioxid-kibocsátási egység ára növekedni fog, ami csökkenti az uniós ipar versenyképességét. A versenyképtelenné vált létesítmény helyett a termelés olyan országokba kerül át, ahol ezek a szabályok nem léteznek, és így olcsóbban tudnak termelni. A klímaváltozás globális folyamat, csak globális együttműködéssel lehet megállítani. Az EU a világ összes kibocsátásának 9–10%-áért felel. A második legnagyobb szennyező az USA, amelynek új elnöke gyakorlatilag felmondta a párizsi klímaegyezmény végrehajtását. Az EU jelenleg is éltanuló (ez helyes), de az ambiciózusnál is ambiciózusabb vállalások a globális eredményt nem hozzák meg, az európai gazdaságot viszont versenyképtelenné teszik – a lakossági terheket pedig növelik. Az előzőekre tekintettel az indítványt elutasítottam.
2016/11/22
Biological low risk pesticides (B8-0140/2017) HU

Az indítvány célja, hogy az alacsony kockázatú biológiai növényvédő szerek szélesebb körben történő elterjedését és használatát ösztönözze, jogi hátterét szabályozza. Ezek a szerek a kisebb ökológiai lábnyomuk miatt sokkal környezetbarátabb megoldást jelenthetnek a hagyományos, szintetikus úton előállított vegyi alapú növényvédő szerekhez képest. Sajnos, az EU eddig csak hét alacsony kockázatú növényvédő szert engedélyezett, melyből hat volt biológiai alapú. Ez azt mutatja, hogy a jogalkotó nem tekintette feladatának az elterjedésük elősegítését.Azt is meg kell jegyezni, hogy a szintetikus növényvédő szerek gyártói is mindent megtesznek azért, hogy saját termékeiknek a piacát ne korlátozza a Bizottság semmilyen jogszabálytervezettel, és ne kedvezzen az alternatív, jelen esetben az alacsony kockázatú biológiai alapú növényvédő szerek elterjedésének. Tekintettel arra, hogy az ilyen új típusú növényvédő szereket elsősorban kis és közepes vállalkozások gyártanak és forgalmaznak, kívánatos lehetőség lenne a számukra, hogy az egységes EU-s piacon is jelen tudjanak lenni termékeikkel nagyobb volumenben, szemben a nagy multik piaci részesedésével. Fentiek figyelembe vételével az indítványt elfogadtam.
2016/11/22
Control of the Register and composition of the Commission's expert groups (A8-0002/2017 - Dennis de Jong) HU

Az Európai Bizottság jogalkotói munkáját számos szakértői háttérbizottság támogatja, 2015 áprilisában 830 szakértői bizottság működött, és a szakértők száma megközelítette a 25 ezret. A Bizottság javaslatainak tekintélyes részét ők dolgozzák ki. E háttérbizottságok mibenléte sokáig teljesen el volt fedve a nyilvánosság elől, és csak a legutóbbi időben kezdett az EP a szerepükkel és személyi összetételükkel foglalkozni. A jelentésben a raportőr ajánlásokat fogalmaz meg a Bizottság számára. Egyértelműen fel kell tüntetni a szakértők gyakorlati tapasztalatait és végzettségeit. A kiválasztási folyamat egésze során biztosítani kell az átláthatóság magas szintjét és világosabb, tömörebb feltételeket kell alkalmazni, különös tekintettel a jelöltek felsőfokú végzettségei mellett gyakorlati tapasztalataikra és a szakértők esetleges összeférhetetlenségére.A Bizottságnak előrelépéseket kell tennie a szakértői csoportok kiegyenlítettebb összetétele irányába. Szükséges egyértelmű különbséget tenni a gazdasági és a nem gazdasági érdekeltek között. Megítélésem szerint rendkívül hasznos, ha fény derül arra, hogy kik javasolják azokat az intézkedéseket, amelyek a Bizottság kezdeményezéseivé és végül uniós szabályokká, törvényekké válnak. Ezért támogattam a jelentés elfogadását.
2016/11/22
The role of whistleblowers in the protection of EU´s financial interests (A8-0004/2017 - Dennis de Jong) HU

A jelentés szerint a visszaéléseket bejelentő személyek fontos szerepet játszanak az uniós költségvetésből történő kifizetésekkel kapcsolatos szabálytalanságok megelőzésében, ezért a hatóságoknak nem szabadna korlátozniuk vagy akadályozniuk a visszaélést bejelentő személyeket és az újságírókat abban, hogy dokumentálják és nyilvánosságra hozzák az illegális, jogellenes vagy ártalmas gyakorlatokat. A jelentés helyteleníti, hogy a Bizottság eddig nem nyújtott be jogalkotási javaslatot a visszaéléseket bejelentő uniós személyek minimális védelmét biztosító programra vonatkozóan. Itt az ideje annak, hogy a Bizottság haladéktalanul terjesszen elő átfogó uniós bejelentővédelmi programot.Ennek keretében biztosítani kell, hogy mind a visszaélést bejelentő személyek, mind az érintett köztestület vagy közintézmény élvezze az Európai Unió Alapjogi Chartája, valamint a nemzeti jogszabályok által garantált jogok védelmét. Fontos, hogy a visszaélést bejelentő személyek bizalmas módon jelenthessék a jogsértéseket, valamint hogy anonimitásuk megfelelő módon biztosítva legyen, többek között a digitális környezetben is. A jelentést támogattam, mert az abban megfogalmazottakat megvalósítva a közösséget károsító gyakorlatok hatékonyabban feltárhatók.
2016/11/22
Annual report on EU competition policy (A8-0001/2017 - Tibor Szanyi) HU

A jelentés azt állítja, hogy a versenypolitika önmagában az európai demokráciát védő eszköz, mivel megakadályozza a gazdasági és pénzügyi hatalom kevesek kezében való túlzott koncentrálódását, ami alááshatná a politika nagy ipari és bankcsoportoktól való függetlenségét. Megítélésem szerint a versenypolitikának lehetnek ugyan olyan elemei, amelyek valóban hasznosak, ám egészében alapvetően a gazdaságilag legerősebb államok – mindenekelőtt Németország – érdekeit szolgálják. Az egységes piacon, különösen az euróövezetben, alapvető egyensúlytalanságok alakultak ki, a gyengébb tagállamok, különösen az Unió déli tagállamai, reménytelenül eladósodtak. Az Unió által javasolt versenyszabályok nem teszik lehetővé a gyengébb országok gazdasági felzárkózását, kizárólag az erősebb országok gazdaságainak kiszolgálóivá válnak.Az integráció eredeti elképzelései szerint annak előrehaladtával egyre nagyobb központi források kellettek volna a gyengébben fejlett országok felzárkóztatására (az integráció jelenlegi szintjén a közös GDP mintegy 5-7%-a). Erre az Uniót uraló országok nem hajlandók, ugyanakkor a versenypolitika révén megakadályozzák az egyes országokat abban, hogy támogassák saját gazdasági egységeiket abban, hogy felzárkózhassanak. Minden, a történelemben felzárkózott ország esetében a saját piacokat évtizedekig, sőt még azon túl, a mai napig védik. Mindezek alapján a jelentésre nemmel szavaztam.
2016/11/22
An integrated approach to Sport Policy: good governance, accessibility and integrity (A8-0381/2016 - Hannu Takkula) HU

A jelentés részletesen elemzi az európai élsport és tömegsport helyzetét. Kitér arra, hogy az élsportot, elsősorban a csapatsportokat jellemző fogadási botrányokat és gazdasági csalásokat hatékonyabban kell felszámolni, és törekedni kell a sport tisztaságának és társadalmi értékének a megőrzésére. Külön kiemeli a tagállamok szerepét a tömegsport propagálásában és az ezt támogató gazdasági ösztönzők alkalmazásában. Ezzel elősegítik az uniós állampolgárok rendszeres sportolását, ezzel is hozzájárulva a társadalmi jóléthez, és csökkentve a tagállamok egészségügyi kiadásait. A jelentés sajnálatos módon nem tér ki a tömegsportban jelentkező egészségügyi kockázatok hatékonyabb, akár uniós, akár tagállami szintű kezelésére.Az élsport esetében a doppingolás és tiltott teljesítménynövelő szerek használata nemzetközi szabályozás alá esik, de sajnos ugyanez nem mondható el a tömegsportokra. Számos tömegsport esetében (testépítés, erősportok) nincs semmilyen uniós vagy tagállami hatósági ellenőrzés és szabályozás a különböző doppingszerek használatának tiltására és ellenőrzésére. A jelentés nem tér ki az ún. Financial Fair Play lényegére, annak lehetséges eszközeire, azt csak mint működő mozgalmat üdvözli. Érdemes lenne konkrétan kijelenteni, hogy a Financial Fair Play keretében minden élsportra és elsősorban a csapatsportokra ki kell alakítani egy sportágankénti egységes fizetési sapkát és a klubok részére egy éves költségvetési sapkát, amellyel valóban létrejöhet a Financial Fair Play. Mindent összevetve a jelentés szavazásakor a tartózkodást választottam.
2016/11/22
Cross-border aspects of adoptions (A8-0370/2016 - Tadeusz Zwiefka) HU

A gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló Hágai Egyezmény minden tagállamban hatályos. Ez az egyezmény a határokon átnyúló örökbefogadásokkal kapcsolatos eljárásokra vonatkozik, és rendelkezik az ilyen örökbefogadások automatikus elismeréséről. Az egyezmény azonban nem terjed ki azokra a helyzetekre, amikor egy tisztán nemzeti eljárás keretében örökbefogadott gyermekkel rendelkező család később egy másik tagállamba költözik. Ez jelentős jogi nehézségekhez vezethet, ha a szülő(k) és az örökbefogadott gyermek közötti jogi kapcsolatot nem ismerik el automatikusan. További közigazgatási vagy igazságügyi eljárásokra lehet szükség, és kivételes esetben akár végképp megtagadhatják az elismerést.A javaslat szerint létre kell hozni egy európai örökbefogadási bizonyítványt annak érdekében, hogy felgyorsítsák az automatikus elismeréssel kapcsolatos adminisztratív eljárást. A Bizottságnak felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján kell elfogadnia a bizonyítványmintát. A javaslat kizárólag az egyes szülő-gyermek kapcsolatokra vonatkozik. Nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy elismerjenek bármilyen konkrét jogi kapcsolatot az örökbefogadott gyermek szülei között, mivel a párokkal kapcsolatos nemzeti jogszabályok jelentősen eltérnek egymástól. Emberközpontú megközelítésben előremutató a javaslat, és az ebben a körben szükségesnek előírt egységesítési szabályok az érintettek érdekeit szolgálják, a tagállamok nemzeti szuverenitását nem csorbítják. Mindezekre tekintettel az indítvány elfogadását támogattam.
2016/11/22
Bilateral safeguard clause and stabilisation mechanism for bananas of the EU-Colombia and Peru Trade Agreement (A8-0277/2016 - Marielle de Sarnez) HU

A jelentés a banánkereskedelemre vonatkozó korábbi megállapodások módosításáról szól, és lényegében azt veti fel, hogy az eddiginél hatékonyabb ellenőrzési mechanizmust kell kialakítani egyes közép-amerikai országokból származó banánimporttal kapcsolatban, hogy az ne zavarja az európai országok banántermelését. Az uniós banántermelés egyébként a dél-európai országokhoz tartozó külső területeken történik. (Kanári-szigetek, Azori-szigetek, Guadeloupe). A banán a leginkább fogyasztott gyümölcs a világon. Elsődleges piaca az Európai Unió, amely a világszintű kivitel mintegy egyharmadának célpontja. 2015-ben 5,8 millió tonnányit fogyasztottak belőle az Unióban és a kereslet az utóbbi években egyre nőtt.Az európaiak elsősorban a közép- és latin-amerikai országokból hozzák be a banánt. Az Unió vezetése úgy ítéli meg, hogy az európai országokhoz tartozó területek banántermelése fontos, mert egyrészt foglalkoztatást nyújt mintegy 37 ezer embernek, másrészt az innen származó importhoz szükséges hajójáratok egyben lehetőséget nyújtanak e területek Európából való ellátási költségeinek csökkentésére. Vagyis az európai országokhoz (Spanyolországról, Portugáliáról és Franciaországról van elsősorban szó) tartozó területeken a banántermelés fenntartását elsősorban társadalmi célok indokolják. Ezt a szempontot elfogadva a rendelet módosítását támogattam.
2016/11/22
Implementation of Erasmus + (A8-0389/2016 - Milan Zver) HU

Az Erasmus az Európai Bizottság egyik legismertebb programja, az Európai Felsőoktatási Térség területén tanuló hallgatók más országok társintézményekben való tanulmányait támogatja. Mostanáig több mint 2,5 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. A jelentésnek vannak olyan javaslatai a program bővítésére, amelyek megvalósíthatósága, célszerűsége erősen vitatható. Így például deklarált célként fogalmazza meg, hogy az alacsonyan iskolázottak vagy migránsok hátrányosan megkülönböztetett csoportjai számára is nyitottá kell tenni ezt az oktatási mobilitási rendszert. Nem támogatható, hogy a program keretében elsősorban a centrum országok hallgatói kapjanak ösztöndíj lehetőséget a közép-kelet-európai oktatási intézményekben tanulmányok folytatására.Ez többek között a magyar hallgatók hátrányos megkülönböztetése. Az Erasmus program eredeti célját tekintve egy-két féléves tanulmányokat támogatna, nem pedig egy teljes képzési ciklust, beleértve a diploma külföldön való megszerzését is. Az sem tolerálható, hogy az oktatói mobilitás elősegítésével egyértelműen a kutatói potenciál, más néven az agyelszívás intézményesített rendszerét kívánja megvalósítani a magyar egyetemek rovására. A mesterképzések elvégzésének lehetősége más tagállamokban egy szép ívű gondolat és a szabad mozgással egyenértékű jog is lehetne, ha ezzel burkoltan nem a közép-európai egyetemek oktatási potenciálját kívánná csökkenteni. Mindezeket mérlegelve a jelentésről való szavazáskor tartózkodtam.
2016/11/22
EU-Kosovo Stabilisation and Association Agreement: procedures for its application (A8-0361/2016 - Adam Szejnfeld) HU

Az EU–Koszovó stabilizációs és társulási megállapodás 2016. április 1-jén lépett hatályba, az Európai Parlament és a koszovói parlament általi ratifikálását követően. A jelenlegi rendeletre irányuló javaslat fontos szabályokat tartalmaz a megállapodás egyes rendelkezéseinek végrehajtására. A megállapodás értelmében a Koszovóból származó egyes mezőgazdasági és halászati termékeket a vámkontingenshatáron belül kedvezményes vámtarifával lehet bevinni az Unióba. Az alapos értékelés lehetővé tétele érdekében meg kell állapítani az említett vámkontingensek kezelését és felülvizsgálatát szabályozó rendelkezéseket. Amennyiben kereskedelemvédelmi intézkedések válnak szükségessé, azokat a vonatkozó rendeletekkel összhangban kell elfogadni.A Koszovóval kötött társulási megállapodás segíthet a Balkán tartós stabilizálásában. A jelenlegi rendelet támogatható, mert a kedvezményes vámtarifákkal az EU-ba behozható áruk – kis volumenük miatt – nem jelentenek problémát az uniós vállalkozóknak, de ha ilyen eset mégis előfordulna, az Unió alkalmazhatja a megfelelő piacvédelmi eszközöket. Mindezekre tekintettel a jelentés elfogadását támogattam.
2016/11/22
Imports of textile products from certain third countries not covered by specific Union import rules (A8-0311/2016 - Hannu Takkula) HU

A jelentés az egyes harmadik országokból származó textiltermékek behozatalának közös szabályait megállapító rendelet módosításáról szól, konkrétan Belarussziával kapcsolatban. A rendelet meghatározza az egyes harmadik országokból származó textiltermékek kétoldalú megállapodások, jegyzőkönyvek, egyéb megállapodások vagy egyéb különleges uniós importszabályozás hatálya alá nem tartozó behozatalának közös szabályait. Jelenleg két olyan ország tartozik a hatálya alá, amely nem tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek: a Belarusz Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság.A Belarusz Köztársaság fontos lépést tett meg azzal, hogy 2015. augusztus 22-én politikai foglyokat bocsátott szabadon, ami – az elmúlt két évben tett számos pozitív kezdeményezésével együtt – hozzájárult az ország és az Európai Unió között fennálló kapcsolatok javulásához. A Bizottság elismerve az Európai Unió és a Belarusz Köztársaság közötti kapcsolatok terén tapasztalható pozitív politikai fejleményeket, valamint a kétoldalú kapcsolatok további előmozdítása érdekében javasolja a Belarusz Köztársaságból származó textil- és ruházati termékek behozatalára vonatkozó autonóm kontingensek megszüntetését.A kontingensek igen korlátozott kihasználására, valamint az uniós textilgyártókra gyakorolt meglehetősen marginális hatásra való tekintettel egyet lehet érteni a kontingensek megszüntetésével, s ennek megfelelően támogató szavazatot adtam le.
2016/11/22
A European Pillar of Social Rights (A8-0391/2016 - Maria João Rodrigues) HU

A javaslat célja, hogy az EP kiálljon a Gazdasági és Monteráris Unión belüli ún. szociális jogok szilárd európai rendszerének létrehozása mellett, és szorgalmazza a Bizottságnál a konkrét javaslatok elkészítését, megadva hozzá számos, támogatható szempontot. A szociális pillér elsősorban az eurózóna országaira vonatkozna, a nem eurózóna országai csatlakozhatnának hozzá. A pillér esély arra, hogy gazdasági érdekcsoportok profitszempontjait tükröző szemlélet erős szociális szempontú korrekcióra kerüljön, és ez a periféria országok számára, így Magyarországnak is esélyt ad a felzárkózásra a bér és a szociális ellátások, valamint a munkavállalói védelem terén.Az Európai Szakszervezetek Szövetsége – ennek tagjaként a magyar szakszervezetek is – támogatja a koncepciót. Magyar szempontból kiemelten fontos, hogy a pillér elveinek a kiterjesztése a nem-eurózónához tartozó országok számára ne csak opció legyen, hanem a kétsebességes Európa kialakulásának megelőzése érdekében minden tagállamra érvényesüljön. Különösen fontos ez a kelet-közép európai államok esetében, ahol a szociális biztonság egyébként is gyengébb, mint az EU-t alapító vagy ahhoz korán csatlakozó országok esetében. A gazdasági válság is eltérő módon érintette a tagállamokat, ebben a térségben gyengébb a szociális alapokról szóló vita, elsősorban a gazdaság bővítése és a foglalkoztatás emelése van középpontban. Mindent összevetve az indítványt támogattam.
2016/11/22
Tackling the challenges of the EU Customs Code (UCC) implementation (B8-0024/2017) HU

A jelen állásfoglalási indítvány az uniós vámkódex végrehajtásával kapcsolatos kihívások kezeléséről szól. A kihívást az jelenti, hogy az Uniós Vámkódex érdemi rendelkezései 2016. május 1-jén hatályba léptek, és jelenleg egy átmeneti időszak van érvényben 2020. december 31-ig, amikorra minden tagállam informatikai infrastruktúrájának készen kell állnia a vámadatok elektronikus továbbításának támogatására. Ennek megvalósítása érdekében az állásfoglalás felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy készítsenek egyértelmű, koherens stratégiát és menetrendet annak biztosítására, hogy az uniós vámrendszerek érvényesítéséhez olyan javaslatok szülessenek, amelyek összhangban állnak az uniós kereskedelempolitikai menetrend végrehajtásával, és előmozdítják ezek céljait.Javasolja továbbá, hogy fokozzák az erőfeszítéseket, hogy uniós szinten egységesebb elektronikus vámelőírások és kockázatértékelési programok szülessenek. Tudomásul véve az egységes piac létezését, a fenti célokkal egyet lehet érteni, így támogattam az indítvány elfogadását.
2016/11/22